A planéták tanításai a hétköznapokra

A védikus asztrológia egy különleges ága, hogy az idő természetét, így pl. a hét napjainak jellegét is figyelembe vesszük életvezetésünk során a napok uralkodó, irányító bolygója szerint. A bolygók analógiás módon vannak hatással a napokra, ez viszont nem újdonság, a hét napjainak nevei a germán nyelvcsaládban ugyanis évezredek óta tartalmazzák a planáték neveit, vagy az őket irányító istenségek neveit. A hét napjai ennél fogva más és más tevékenységekre alkalmasak. Őseinknek mindez természetes volt, mi azonban eltávolodtunk ettől a tudástól. Érdemes mégis az életünk részévé tenni, hiszen ha kihasználjuk a planéták különféle energiáit, nemcsak kiegyensúlyozottabbak és sikeresebbek lehetünk, hanem a lelki fejlődésben is előrébb juthatunk. A modern korban ezt a tudást az asztrozófus Rudolf Steiner is igyekezett feleleveníteni munkásságával. Ha mi magunk szeretnénk elmélyülni ebben a tudásban pl. a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán vehetünk részt olyan teológiai vagy jógamesteri képzésben, amelynek része az asztrológia.

Vasárnap – Nap, az Oroszlán uralkodó bolygója

A Nap bolygó a vitalitásunkért felelős, így vasárnap érdemes kihasználnunk ezt a fajta energiát, és testileg-lelkileg feltöltődnünk. Olyan tulajdonságokat is megerősíthetünk magunkban, mint a méltóság, a bőkezűség vagy az optimizmus. Ugyanakkor ez a nap a szeretetről is szól, amit még inkább elmélyíthet a közös étkezés családtagjainkkal, barátainkkal – tulajdonképpen tápláljuk egymást, és nem csak a szó fizikai értelmében véve.

Pihenhetünk valamilyen aktivitás révén is – mivel azonban a vasárnap szilárd minőségű, olyan tevékenységet válasszunk, ami a stabilitással függ össze. Ilyen lehet bárminek a megalapozása, faültetés, de a felszentelés is.

Színe: narancssárga, arany

Ételei: gabonafélék, főleg a búza

Hétfő – Hold, a Rák uralkodó bolygója

A Holdhoz rendelhető az anyaság, illetve általában a szeretet kinyilvánítása, főként gondoskodás, táplálás útján.

Ez a planéta szimbolizálja a lelkiségünket is, amelynek nem esik jól az a küzdelem, amiben a munkahét első napján részünk lehet. Jobb, ha ilyenkor egyszerűen elfogadjuk a helyzetet, és a jó dolgokra összpontosítunk. Amennyire csak a feladataink engedik, végezzünk lelki tevékenységeket: meditáljunk, mantrázzunk, olvassunk szent szövegeket – különösen ajánlottak a Krisna kedvteléseiről szóló történetek. Alkalmas ez a nap lunajóga végzésére. Mivel hétfőn a szokásosnál labilisabbak lehetünk, sem fontos döntéseket hozni, sem vitás ügyekbe belemenni nem célszerű ilyenkor. Inkább forduljunk a szokásosnál is nagyobb figyelemmel szeretteink, főleg gyermekeink felé – a Hold energiái most ebben is támogatnak bennünket.

Színe: fehér, ezüst

Ételei: tejtermékek, fehér rizs

 

Kedd – Mars, a Kos és a Skorpió uralkodó bolygója

A vöröses fény, amit a Mars áraszt, már önmagában is impulzivitásra, szenvedélyességre, harciasságra utal. Olyan minőségek tartoznak hozzá, mint az irányításra való képesség, a bátorság, nem utolsósorban pedig az önmagunkért való kiállás.

Kedden a szokásosnál határozottabbak vagyunk, így nagyobb eséllyel tehetünk pontot régóta húzódó ügyek végére. Érdemes erre a napra időzítenünk az olyan megbeszéléseket vagy tárgyalásokat is, amelyek határozott fellépést és magas fokú asszertivitást igényelnek a részünkről. Ha azonban úgy ítéljük meg, hogy adott esetben a kompromisszumkészség és tolerancia vezethet inkább eredményre, válasszunk másik napot.

Dinamizmusának köszönhetően a keddi nap különösen alkalmas edzésre, de legyünk körültekintőek, mert ilyenkor a balesetveszély is fokozott.

Színe: fekete, korall

Ételei: fűszeres ételek, curry, paradicsom

Szerda – Merkúr

Az Ikrek uralkodó bolygójaként meghatározza az intellektust – a gondolkodásra, a mentális folyamatokra és a kifejezőkészségre egyaránt hatással van. Hozzá tartozik az írás- és beszédkészség, a kommunikáció, továbbá ez a planéta felel a tanulásért is. Szintén a Merkúrhoz rendelhető a mozgékonyság is.

Mindezekből adódóan szerdai nap „duplát ér”. Ajánlatos ekkora tenni a kellemetlennek vagy hosszasabbnak ígérkező ügyintézéséket – megvan az esély arra, hogy hamarabb túl legyünk rajtuk, hiszen a Merkúr magában hordozza a továbblépés lehetőségét, ráadásul ekkor hatékonyabban is kommunikálunk. Ezen a napon a teherbírásunk is nagyobb, így több feladattal birkózhatunk meg, mint egyébként.

Különösen alkalmas a szerda sportolásra, de ugyanígy jógázásra is. A bolygóhoz rendelt szerv a tüdő, így, ha tehetjük, menjünk a természetbe – nagyobb mértékben tisztulhatunk, mint egyébként. Ha erre nincs lehetőségünk, végezzünk pránajáma gyakorlatokat – most különösen hatékonyak lesznek.

Színe: zöld

Ételei: zöld színű ételek, például spenót, sóska, saláta

Csütörtök – Jupiter, a Nyilas és a Halak uralkodó bolygója

A Nyilast uraló Jupitert főként a szerencse bolygójaként emlegetik, ám egyfajta emelkedettséget is hordoz magában. Olyan minőségek rendelhetőek hozzá, mint a becsületesség és az igazságosság. Támogatja a nemes eszmék, a magasabb rendű elvek megvalósulását, illetve a Jupiter felel a vallásért is.

A fentiek fényében a csütörtököt a hét legjobb napjának tekinthetjük. Délelőtt inkább dinamikus, délután inkább szilárd. Alkalmas házasságkötésre, de lehetőség szerint szerződések aláírását is érdemes erre a napra tennünk.

Fontos, hogy ebbe a napba vigyünk valamilyen szakrális mozzanatot, ami a mantrázástól kezdve a szent szövegek tanulmányozásán át a templomi murtiimádatig sok minden lehet.  Mivel a Jupiter a fentieken túl a gondoskodásról is szól, csütörtökön fordítsunk a szokásosnál is több figyelmet a körülöttünk lévőkre, legyenek azok gyerekek, nehéz sorsú felnőttek vagy állatok. Különösen alkalmas ez a nap adományozásra és ételosztásra.

Színe: halványsárga

Ételei: sárga ételek, vaj, ghí, sütőtök, sárgarépa, dahl

Péntek – Vénusz, a Bika és a Mérleg uralkodó bolygója

A Vénusz a szeretetet és a szépséget testesíti meg, de hozzá tartozik a harmónia is. Hatására nyugodtabbá válunk, és könnyebben megtaláljuk a testi-lelki harmóniát.

A Vénusz felel a nőiességért is, így a péntek hölgyek számára igazi „csajos nap” lehet – voltaképpen ez az öröm ideje, amikor – a napi kötelességeken kívül – csupa kellemes dologgal is foglalkozhatunk. Díszítsük virágokkal a lakást, fogyasszuk a kedvenc gyümölcseinket, sőt, mivel a péntek az édes ízek napja is, lelkiismeret-furdalás nélkül „bűnözhetünk” is egy kis süteménnyel is. Különösen alkalmas ez a nap női jógára, de olvasgathatunk ilyenkor istennőkről, például Laksmíról is.

Színe: fehér és pasztellszínek

Ételei: gyümölcs, gyümölcsleves, gyümölcsszósz, tészta, sütemény

 

Szombat – Szaturnusz, a Bak és a Vízöntő uralkodó bolygója

A Szaturnusz a felelősséget, a fegyelmet és korlátozást jelképezi. Következetességre, szervezettségre, gyakorlatiasságra ösztönöz, miközben el is emel. A szombat az áldozathozatal napja is.

Ezen a napon olyan dolgokkal érdemes foglalkozni, amelyek nem a kényelmünket szolgálják, hanem valamilyen magasabb rendű cél eléréséhez segítenek hozzá. Végezhetünk lemondásokat, vagy böjtölhetünk a testi-lelki tisztulás érdekében – ez a fajta böjt azonban ne koplalást jelentsen. Egy nagyobb takarítást is időzíthetünk ekkora, hiszen a rendezett, tiszta környezet a léleknek is kedvez. Ugyanígy alkalmas a szombati nap engesztelésre. Érdemes ilyenkor tanulni is – a szombat ugyanis a „legbölcsebb” a hét napjai közül. A lényeg, hogy tevékenységeink ne az élvezetről szóljanak, hanem olyasfajta tevékenységekről, amelyek révén a jóság minőségét valósíthatjuk, és amelyek révén közelebb kerülhetünk transzcendentális szinthez – végső soron az önmegvalósításhoz.

Színe: kék – sötétkéket azonban ne viseljünk, mert a kelleténél jobban erősítheti a szaturnikus hatást.

Ételei: burgonya, bab, lencse

 

Írta: Mezei M. Katalin

Oktató: Fodor Kata

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)