Az önfenntartásról tudakozódtak Rém és Érsekhalma polgármesterei

Fodor Hírek, Öko, Oktatás

Krisna-völgy nem csak turisztikai látványosság. 20 éves környezetvédelmi és biogazdálkodási tapasztalatával mára már a környezettudatos életmód iránt érdeklődők széles rétegének tud segítséget nyújtani. Ennek szép példáját láthatjuk abban az együttműködésben, amelynek során egy másik kistelepülés vezető testülete látogatott el Krisna-völgybe, hogy a fenntarthatóságról és az ökológiai szemléletről tájékozódjon.

Március 20-án Krisna-völgybe látogatott Bács-Kiskun megye két szomszédos községének – Rém és Érsekhalma falvak- küldöttsége, a  települések polgármestereinek vezetésével. Európai Uniós pályázaton nyert  pénzükből biogazdálkodásban szeretnék lefoglalni munkanélküli lakosaikat. Ez környezeti és gazdasági szempontból is csodálatos és hatékony elhatározás.

Ennek a tervnek megvalósításához kerestek létező és sikeresen működő közösségeket, s végül Krisna-völgyre esett választásuk – hiszen Krisna-völgy két évtizede hatékonyan működő biofarm-gazdaság, 270 hektáros termőterülettel.

Az Ökovölgy Alapítvány képviseletében Kun András vezetésével járták végig az Ökológiai Gazdálkodás Tanösvény állomásait.

A Tehénvédelmi Központban megcsodálhatták a működő járgányt és előadást hallgathattak az ökörerő hasznosításáról.

Ellátogattak még a kertészetbe és a templom épületében működő Govinda étteremben egy finom indiai vegetáriánus ebéddel fejezték be a napot.

Krisna-völgy Rém és Érsekhalma települések tudásra nyitott, kíváncsi szakembereihez hasonlóan másokat is nagy örömmel vár tanulásra, az önfenntartásról való részletes tájékozódásra, vagy legalább egy pár nap kikapcsolódásra a turistaszezonban.