Napi többezer adag étellel segítik az ukrajnai menekülteket a Krisna-hívők

Fodor Aktuális, Ételosztás, Hírek, Kiemelt, Sajtópont

A Krisna-hívők február 26. óta dolgoznak a menekültek megsegítésén. Ételt az Életért humanitárius programjuk a hazai rászorulók (napi 2000 fő) szokásos napi ellátásával párhuzamosan folyamatosan szállít meleg ételt az ukrajnai háború elől menekülő rászorulóknak is (+2000 adag). Az élelmezési segélyakció 4 fókuszpontja: a határátkelők, az indiai diákok, a befogadó központok, valamint a határon túliak támogatása. A hazánkba érkező menekültek ellátása a határátkelőkön zajlik, a helyi igényeknek megfelelően, annak a több ezer indiai diáknak az étkeztetése pedig, akiket Magyarországon keresztül evakuálnak Indiába, a budapesti gyűjtőpontokon történik. A hívők a menekültek számára fenntartott fővárosi szálláshelyre és a Nyugati pályaudvarra is szállítanak meleg …

A Krisna-hívők megkezdik a háború elől menekülők étkeztetését

Fodor Ételosztás, Hírek, Kiemelt, Sajtópont

A kialakult ukrán-orosz háborús konfliktus során a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége is tevékenyen részt vesz a menekültek megsegítésében. A mindennapi ételosztások mellett humanitárius katasztrófák során is segítséget nyújtó krisnás Ételt az Életért Program jelenleg is készen áll a háborús övezetből érkező tömegek étkeztetésére.   Az ellátás megszervezése tekintetében az egyház már felvette a kapcsolatot az illetékes kormányzati szervekkel, illetve karitatív szervezetekkel és az események alakulásához igazodva készül fel az akció megkezdésére. Az Indiai Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének felkérésére részt vesz azoknak az indiai állampolgároknak az étkeztetésében is, akiket hazánkon keresztül kívánnak kimenekíteni Ukrajnából és visszajuttatni hazájukba. Számukra a napi egyszeri, tradicionális …

Egekben az élelmiszerárak, de idén is megtartjuk a karácsonyi ételosztásokat

Admin Aktuális, Ételosztás, Hírek

Noha az emelkedő élelmiszerárak miatt hatalmas a nyomás az ételosztó szervezeteken, az Ételt az Életért program idén is megrendezi az országos ünnepváró ételosztó kampányt. A legalább 5400 főt érintő szeretetlakomákat a főváros több pontján, illetve vidéki nagyvárosokban rendezzük meg, köztük Egerben és Debrecenben, de Zala, Bács-Kiskun, Somogy megye és a Jászság elszegényedett kistelepüléseire is ellátogatunk. Küzdelem az áremelkedéssel – most van igazán szükség a segítségre Az utóbbi időszakban a vírus okozta gazdasági nehézségek miatti fogyasztói áremelkedések emberek ezreinek a sorsát nehezítik meg, melyen a civil szervezetek tudnak némiképp enyhíteni. Ugyanakkor maguk a civil szervezetek és egyházak is érzik a bőrükön …

Debrecent sem kíméli a válság, a Krisna-hívők élelmiszerekkel támogatják a legszegényebbeket

Fodor Aktuális, Ételosztás, Hírek, Sajtópont

A debreceni Govinda Étterem lesz a Krisna-hívők országjáró karácsonyi szeretetlakoma sorozatának egyik állomása, ahol 100 helyi rászoruló részesül támogatásban. Nehéz sorsú embertársaink a szokásos meleg étel mellé egy, a leginkább dráguló élelmiszereket is tartalmazó segélycsomagban részesülnek. A pandémia okozta gazdasági nehézségek országszerte még nagyobb bajba sodorják a szegényebb rétegeket. Az infláció hatására többek között drágul az élelmiszer és az üzemanyag, ezekkel a kiadásokkal kéne lépést tartaniuk a fizetéseknek és nyugdíjaknak. Ahogy az ország egyes területein általánosan is tapasztalható a lakosság elszegényedése, úgy egyre több az anyagi segítségért folyamodó, hátrányos helyzetű ember és család Debrecenben és környékén is. Csató Péter (lelki …

A tavalyi évhez képest dupla annyiba kerül az idei krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma

Fodor Aktuális, Ételosztás, Hírek, Sajtópont

A fűtés, a gyógyszer és főleg az élelmiszerárak óriási növekedése következtében egyre nehezebb lett az élet Egerben is. Több lett a támogatásra szoruló család, az egyedülálló emberek is nagyobb bajba kerültek, mint eddig voltak. Az áremelkedések a segélyszervezeteket is nehéz helyzetbe sodorják. A soron következő, ünnepváró étel- és élelmiszer osztása december 19-én lesz az Ételt az Életért humanitárius programjának osztópontján. Jövő hét vasárnap tartják meg a megyeszékhelyen a Karácsonyi Szeretetlakomát, a Krisna-tudatú hívők Ételt az Életért humanitárius programját. A meleg babgulyás osztása mellett, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett novemberi, háromnapos tartós élelmiszer gyűjtő egri akcióban kapott adományokat is kiosztják. …

Karácsonyváró ételosztások krízisidőszakban

Fodor Aktuális, Ételosztás, Hírek, Kiemelt, Sajtópont

Kistelepülések és városi lakók is részesülnek a Krisna-hívők eheti élelmiszer adományaiban – a Jászság és Óbuda az ünnepváró ételosztás-sorozat következő állomásai. Karácsonyig a fővárosban, Somogy, Zala, Bács-Kiskun, valamint Heves és Hajdú-Bihar megyében folytatják majd a segítő munkát, s így összesen több mint 5400 embert érnek el ajándékaikkal. Krízisek sújtotta lakosság A koronavírus járvány újbóli erősödése és a már több mint 5%-ot meghaladó infláció egyre nehezíti a társadalom peremén élők helyzetét. Még a lakhatással, munkahellyel rendelkező emberek, családok sincsenek könnyű helyzetben, hiszen a gazdasági megszorítások, az áremelkedések és az ebből fakadó nehézségek rájuk is erőteljesen hatnak. Azonban azok az elszegényedett rétegek, …

Ünnepváró ételosztás Somogyvámoson

Fodor Ételosztás, Hírek, Kiemelt

A Krisna-tudatú hívők Ételt az Életért Programja a budapesti kiemelt ünnepváró ételosztás megrendezése után az adventi időszakban a vidéken élő rászorulókról is kitüntetett figyelemmel gondoskodik. A hívők november 27-én 10 órától a Krisna-völgynek is otthont adó Somogyvámos falu lakosai közül 150 szépkorú lakos otthonába szállítják ki a tartós élelmiszerekből, illetve friss zöldségekből, gyümölcsökből, és édességekből összeállított karácsonyi meglepetéscsomagokat. A pandémia előtt az önkormányzat évről évre szervezett a 60 év felettieknek ünnepi vacsorát, melyhez a Krisna-hívők eddig is élelmiszeradományokkal járultak hozzá. Az élelmiszertámogatásra nagy az igény a vidéki kistelepüléseken, hiszen a folyamatosan emelkedő élelmiszerárak mellett és a némi bevételt hozó nyári …

Ugyanazért a pénzért fele annyi kerül az asztalra – 500 főre szerveztek segélyakciót a Krisna-hívők

Fodor Aktuális, Ételosztás, Hírek, Kiemelt, Sajtópont

Az elmúlt két év világjárványának lenyomataként még erősebben tapasztaljuk a nagyvárosokban és vidéken is, hogy nehezebb lett az élet – emelkedtek az élelmiszerárak, az üzemanyag ára az egekben, komplett szektorok mentek csődbe. Több lett a támogatásra szoruló család, az egyedülálló emberek is nagyobb kutyaszorítóba kerültek, mint eddig voltak. Az áremelkedések azonban magukat a segélyszervezeteket is nehéz helyzetbe sodorják. A Krisna-tudatú egyház Ételt az Életért humanitárius programjának dolgozói minden évben négyszer tartanak kiemelt akciót a rászorulók megsegítésére, a soron következő, ünnepváró ételosztásra november 6-án 12 órakor kerül sor, ezúttal új helyszínen, a 7. kerületi Almássy téren. A kiemelt akció során az …

1300 kg élelmiszer Békéscsabán és a leghálásabb vendégek

Admin Ételosztás, Hírek

Egy valóban nagyszabású akcióval köszöntöttük az őszt Békéscsabán. A “Mint egy falat kenyér” program helyi önkéntesei 100 csomagot készítettek össze, amellyel összesen 300 főnek segíthettünk.   A csomagok ezúttal különlegesen gazdagok voltak, ezekbe liszt, búzadara, tészta, olaj, cukor, rizs, lekvár, lencse, sárgaborsó, kukorica konzerv, ketchup, gabonapehely, több kg alma, müzliszelet, keksz és banán is került! A családok egyenként 23 kg-os csomagokat vihettek haza, ami hosszabb időre is elegendő a főzéshez. Hihetetlenül örültek vendégeink, a gyerekek is felhőtlenül boldogok voltak a sok finomság láttán. 🙂   Az akció során vendégeink voltak egy helyi gyógypedagógiai intézmény nehéz körülmények között élő tanulói, a …

Nagyszabású akció Békéscsabán

Admin Ételosztás, Hírek

Békéscsabán tartottunk újabb nagyszabású ételosztást. A programon 280 főnek segítettünk, amelynek több mint fele gyermek volt!     Az akció keretében 100 db egyenként 10-10 kg-os csomagot osztottunk ki a vendégeknek. A családok nagyon hálásan fogadták az élelmiszercsomagokat. A legtöbb család hetekig tud majd főzni a most kapott élelmiszerekből. Vendégeink voltak a helyi gyógypedagógiai intézmény tanulói és családjaik. A családok átmeneti otthonának lakói és további olyan mélyszegénységben élő családok, akiket helyi önkénteseink ajánlottak a különösen nehéz életkörülményeik miatt. Az élelmiszercsomagokba kerülő alapanyagok egyre nagyobb részét igyekszünk helyi forrásból beszerezni, mivel az élelmiszerek nagy távolságra történő szállítása Földanyának, a természeti környezetnek …

Több mint ezer adag étellel segít vidéken ismét az Ételt az Életért

Fodor Ételosztás, Hírek

Első alkalommal jártunk két pici faluban, Varbón és Parasznyán „Mint egy falat kenyér” elnevezésű osztóprogramunkkal. A járványügyi védekezés végett autóról osztottuk ki az előre kiporciózott ételeket, így el tudtuk kerülni, hogy összezsúfolódjanak az emberek egy-egy helyen. A két településen a szorgos szervezésnek köszönhetően összesen 330 főt vendégeltünk meg ízletes, meleg ebéddel, valamint tartós élelmiszert is osztottunk, amelyet később tudnak majd felhasználni vendégeink, az otthoni főzés során. A meleg ebéd akkora sikert aratott, hogy többen csak azért visszatértek, hogy elmondják, mennyire ízletes és megdicsérjék szakácsinkat. “Mint egy falat kenyér” elnevezésű vidéki ételosztó programunk Tarnaleleszen is járt, és bizony 584 embert, több …

A szegénység olyan fokán, amelyet elképzelni sem tudunk

Admin Ételosztás, Hírek

Március utolsó napján Lyukóvölgyben jártunk, Miskolc mellett egy aprófaluban. 70 családnak, összesen 349 főnek vittünk meleg ételt, kenyeret, vegyes zöldségárut, rizst, száraztésztát, konzervet, kekszet, alkoholmentes üdítőitalt és csokis tejitalt. A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen szervezett ételosztást kifejezetten a szegregációban élőknek szerveztük meg. Lyukóvölgy egy régi szénbánya területe, ami most országosan az egyik legszegényebb népességrétegnek ad otthont. A közösség tagjai víz, és több helyen áram nélkül élnek, régi, elhagyatott bányászházakban, romos épületekből kialakított otthonokban, néhány helyen több, mint tízen egy háztartásban. A közösséget Garbóczy Levente vezeti, aki a helyi közösségi házban üzemeltet egy segítő központot. Céljuk, hogy születéstől egészen a munkavállaló …

Összehangolt akcióval Tapolcán és Veszprémben

Admin Ételosztás, Hírek

Március végén Veszprémben és Tapolcán járt “Mint egy falat kenyér” elnevezésű vidéki ételosztó programunk. Ezúttal meleg ebéddel és friss pékáruval fogadtuk vendégeinket. Az akcióban segítségünkre volt az Egymásra Utalva Alapítvány és a helyi családsegítő szolgálat is. Tapolcán a helyi hajléktalanszálló állandó lakosait is segítettük.   A program során: – 81 családot tudtunk megtámogatni. – Összesen 286 adag étel került az asztalra. – 224 tartós élelmiszercsomagot osztottunk ki, amelyben rizs, cukor, tészta, üdítő, csokoládés tejital, keksz és konzervek is voltak, mindenki nagy-nagy örömére 🙂   Ha szerintetek is szuper a Mint egy falat kenyér program, kérünk, hogy küldj önkéntes hőseinknek és …

Eszközök, hangszerek vagyunk Isten kezében

Admin Ételosztás, Filozófia, Hírek, Kiemelt

Egy nagyon gazdag kereskedő egyszer hatalmas mennyiségű gabonát adományozott egy szent embernek. A szent maga köré hívta a legszegényebb embereket, hogy megossza velük az adományt, amit kapott. Miközben a gabonát kínálta, a kezeit magasra felemelte és úgy öntötte át a gabonát az érkezők kötényébe, kosarába, de közben a tekintetével folyamatosan a padlót nézte. A szent barátja, egy másik szádhu észrevette ezt: „Látom, minél magasabbra emeled a kezed, hogy adj, annál lejjebb ereszkedik a tekinteted. Ez egy csodálatos módja az adakozásnak”- mondta. Az idős szent ember, aki osztotta a gabonát így felelt: „Először is, a valódi adományozó nem én vagyok, hanem …

Ünnepi ételosztások Somogy megyében

Fodor Ételosztás, Hírek, Kiemelt, Sajtópont

Idén sem marad el a Krisna-tudatú hívők hagyományos ünnepi ételosztás-sorozata, az Országos Karácsonyi Szeretetlakoma. Somogy-megyében is megvendégelik a rászorulókat. A krisnások 30 éve osztanak ételt hazánkban, melyet az Ételt az Életért Program keretében valósítanak meg. Küldetésüknek tartják, hogy legalább a templomaik környékén élők között ne legyen éhező ember, ezért az egyház a legfontosabb központjai, így a somogyvámosi Krisna-völgy környékén is ételosztással segíti a rászorulókat. A már megszokott ünnepi akciók idén sem maradnak el, igaz, rendhagyó formában kerülnek megrendezésre. Noha a járványügyi helyzet miatt a szokásos nagyszabású rendezvények – mint amilyen a Blaha Lujza téri karácsonyi szeretetlakoma – idén elmaradnak, ehelyett …

Csak azt add másnak, amit magadnak is elvárnál

Admin Ételosztás, Hírek

Szanyi-Karl Attila, lelki nevén Bhakta Vatsala Dasa 2014-ben csatlakozott az alapítványhoz és egy évvel később már a program vezetője lett. Munkája nagy részét az ételosztások körüli szervezés és háttérmunka teszi ki, a legkedvesebb számára mégis az, amikor maga szolgálhatja fel az ebédet a vendégeknek. Az Ételt az Életért Alapítvány vezetőjével napi rutinról, kihívásokról, a koronavírus járvány hozadékáról, és a jövőbeni tervekről beszélgettünk. A krisnások ételosztó munkája megszokott jelenséggé vált hazánkban, de mi zajlik a háttérben? Hogy néz egy napod? Hétfőtől szombatig minden nap korahajnalban kezdünk, amikor a legtöbben még alszanak. Mivel 20 éve vagyok Krisna-hívő, számomra a korán kelés természetes. …

350 embernek segített a “Mint egy falat kenyér” program

Fodor Aktuális, Ételosztás, Hírek

Ma van a Szegénység elleni küzdelem világnapja. Hogy mi hogyan küzdünk ellene? Igyekszünk minden egyes rászoruló családnak hitet és reményt adni, melegséget vinni az életükbe ételosztásainkkal, Ételt az Életért Alapítványunk munkáján keresztül, amely a Krisna-hívők humanitárius programját valósítja meg. Csak az elmúlt évben 49 vidéki teleépülésen járt “Mint egy falat kenyér” programunk, miközben nagyobb osztópontjainkon is folytattuk ételosztásainkat.   Legutóbb a vidéki ételsztó programmal az alapítvány önkéntesei pl. Ivád és Váraszó településeken jártak, ahol 350 embernek segítettek tartós élelmiszerekkel és persze a gyerekeknek finomságokkal. A két település között Pétervásárán is megálltak, itt ugyanis egy súlyos tűzeset történt. A károsult család …

Ahol minden nap élelmezési nap

Fodor Ételosztás, Hírek, Kiemelt

Október 16-án az Élelmezés Világnapját, 17-én pedig a Szegénység elleni küzdelem világnapját ünnepeljük. Mi, magyarok büszkék lehetünk arra, hogy a mai jeles nap, az Élelmezés Világnapja magyar kezdeményezésre került be a naptárba évtizedekkel ezelőtt. A világnapok célja, hogy felhívják a figyelmet az éhezés felszámolásának szükségességére, valamint, hogy a szakmai szervezetek megosszák egymással a szegénység megszüntetésére irányuló hatékony stratégiáikat. A Krisna-hívők Ételt az Életért Szegényélelmezési Programja 30 éve áll a magyar társadalom szolgálatában. Naponta közel 2500 adag meleg ételt osztanak ki a rászorulóknak. A koronavírus járvány idején sem tétlenkednek, pedig az ételosztásokat emiatt szigorúbb körülmények között, a megszokottnál még nagyobb körültekintéssel kell megszervezni. …

5 kistelepülésen segítettünk

Admin Ételosztás, Hírek

Az 5 településen több száz adag meleg ételt és rengeteg kiegészítő terméket osztottunk ki a rászoruló családoknak, gyermekeknek.  “Mint egy falat kenyér” akciót tartottunk Mikepércsen és Derecskén. A két településen […]Az 5 településen több száz adag meleg ételt és rengeteg kiegészítő terméket osztottunk ki a rászoruló családoknak, gyermekeknek.  “Mint egy falat kenyér” akciót tartottunk Mikepércsen és Derecskén. A két településen