Sāda urad dāl pudina – Köményes-mentás urad dāl leves

Admin Hírek, Levesek, Receptek

Ennek a bengáliai ételnek az elkészítését személyesen Śrīla Prabhupāda, az ISKCON alapító ācaryája tanította tanítványának, Yamunā Dāsīnak. A fűszerek kiemelik az urad dal különleges ízét. Hozzávalók: 150 g feles, hántolt urad dāl – indiai, vagy más keleti boltokban beszerezhető 1 evőkanál durvára vágott friss gyömbér 1 kávéskanál édeskömény 1 1/2 l víz 2 nagy marék friss menta, durvára vágva 1 1/4 kávéskanál só 3 evőkanál ghí vagy növényi olaj 1 szárított erős paprika 1 1/2 kávéskanál római kömény 1/4-1/2 kávéskanál hing, hagyma helyett 2 közepes paradicsom A gyömbért, az édesköményt és 2 1/2 dl vizet egy turmixgépben krémszerűvé keverjük, majd …

Húszezer tál meleg étel és tartós menedék – így segítenek a krisnások

Admin Ételosztás, Hírek, Kiemelt

Az Krisna-hívők az ukrajnai fegyveres konfliktus kirobbanása óta már húszezer tál meleg ételt osztottak ki a menekülteknek, miközben a hazai rászorulókról is folyamatosan gondoskodnak. Szálláshelyeiken teljes ellátással segítik a menekülteket. A sokk első hónapja Az első érkezőket a pályaudvarokon és a határ mentén várták. Az Ételt az Életért Alapítvány, a Krisna-hívők humanitárius szervezete a krízis első hetében az Ukrajnából menekülő indiai diákok étkeztetését segítette, több mint 6000 adag ebéddel ellátva az átfázott és kimerült egyetemistákat. Párhuzamosan a határátkelők magyar oldalán meleg étellel és friss gyümölcs osztásával támogatták a határon átjutókat, főként édesanyákat, időseket és gyermekeket. A krízis következő heteiben a …

Gajar halava – Indiai répapuding Húsvétra

Admin Desszertek, Hírek, Receptek

Egy igazi húsvéti édes-finomsággal készültünk Nektek az ünnepekre. A répapuding elsőre talán hihetetlenül hangzik, de eszményi finomság, akkor is, ha a répát nem szereted sós levesekben! Ez az édesség Észak-Indiában népszerű. Nagyon fontos, hogy a répát vékonyra, és a lehető leghosszabb szálakra reszeljük. Hozzávalók: 45 dkg friss, édes répa 75 g vaj 2,5 dl tej 15 dkg cukor 3 evőkanál szeletelt mandula pirítva 3 evőkanál mazsola 1/2 kávéskanál őrölt kardamom A megtisztított sárgarépát finomra reszeljük. A vajat megolvasztjuk, majd beleszórjuk a reszelt répát. 10 percig közepes lángon, fedő nélkül pároljuk, közben gyakran megkeverjük. Ekkor hozzáadjuk a tejet, a cukrot, a …

Legel-Ő Fesztivál – töltsd a Föld napját a természetben, Krisna-völgyben!

Fodor Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló, PROGRAMOK

A COVID és a tél okozta bezártságból valószínűleg már mindenkinek elege van, de leginkább az immunrendszerünk jelezheti, hogy ideje friss levegőre menni és napfényhez jutni. Nincs is erre jobb hely Krisna-völgynél!     Krisna-völgy idei legelső rendezvénye a tavaszi Legel-Ő Fesztivál lesz, egy igazi autentikus indiai esemény a somogyi lankák közt. A 285 hektáros Krisna-völgy kiváló és biztonságos kikapcsolódási lehetőséget nyújt, a szabad zöldövezetben az egész család kilazulhat végre. A fesztivál középpontjában a tehén és az ökör áll, és minden, ami hozzájuk kapcsolódik. Ezúttal ezért a Krisna-völgyi Tehénvédelmi Központban, a gosalában egész nap körvezetéseket tartunk az érdeklődőknek. Megtekinthetőek lesznek az …

A szavak és a hangok ereje – légy óvatos, hogy mit hallgatsz

Admin Filozófia, Hírek

A Stanford Egyetem nemrég megjelentetett kutatási eredményei szerint a tudományt hatékonyan lehet alkalmazni a hangok elemzésére és vizsgálatára. Az Abazz nevű kisalkalmazás segítségével ki lehet mutatni például, hogy milyen betegséget hordoz egy adott szúnyog a zümmögését kielemezve. A kutatóintézet másik felfedezése rávilágít, hogy milyen hatással vannak a hangok az emberi szervezet legszívósabb sejtjeire, a szívsejtekre. A gondolatot a Faraday hullámok elve sugallta, amely szerint a hang képes a víz felszínén állóhullámokat okozni. (A hanghullámok és az emberi testben létrejövő fizikai változásokat noha részben még pszeudo-tudománynak tekintik, az elmúlt 30 évben fantasztikus felfedezésekre tett szert ezekkel kapcsolatban az emberiség. – a …

Mit csinál egy börtönlelkész? Interjú Candraśekhara Dāsával a Gaurāṅga Rádió műsorán

Admin Filozófia, Hangtár, Hírek

Candraśekhara Dāsa, vagy ismertebb nevén Szabó Csaba természetgyógyász, masszőr, életmód tanácsadó, az Ájurvéda szakértője is. Amellett, hogy elkötelezett az emberek gyógyítása terén, szabadidejében ún. börtönlelkészi szolgálatot folytat. Miközben megvizsgálj egy beteget, vagy tanácsot ad a test betegségei, gyengeségei kapcsán, pontosan tudja és érti, hogy a különféle betegségekhez milyen lelki folyamatok vezettek. Mint Kṛṣṇa-hívő lelkész reményt és útmutatást ad a szabadságuktól hosszabb-rövidebb időre megfosztott embereknek is. Munkásságának hatására egyre több és több pozitív személyiségváltozáson mennek keresztül gondozottjai és beszélgetőpartnerei. A védikus filozófia és életmód szerves segítséget nyújt a társadalomba történő visszaintegrálásban is. Candraśekhara Dāsa riportere Gāndharvikā prema Dāsī volt.  

Égbolt: Az áprilisi különleges bolygóállás és titkos tanításai

Fodor Életmód, Hírek

Előrejelzés a következő hetekre és az áprilisban esedékes Jupiter-Neptunusz ősi tanításai. Március 31-én, a Hold megérkezett ismét a Jupiter-Neptunusz mellé és aktiválja együttállásukat, a csillagállás pedig áprilisban és májusban bontakozik ki igazán. Eddig a Jupiter Neptunusz találkozójából egy dolog hiányzott a víz, a sok víz, az áradások. Helyette aszály köszöntött be, áprilistól végre a sok vízzel is találkozhatunk, amit a természet már nagyon áhít. Április 1-én az újholddal az előző asztrológiai évet lezártuk és hivatalosan is megkezdődött a tavasz és az új asztrológiai év. Április elején a Mars-Szaturnusz csúcstalálkozója nehezíti a feszült háborús körülményeket, ez okozta a kegyetlenségeket is. Ez …

Fiat Ducatoval segíti ételosztásunkat a Bethlen Gábor Alapkezelő

Fodor Hírek

Fantasztikus segítséget kaptunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től. Egyházi működési, program és fejlesztési támogatások céllal kiírt támogatásuknak köszönhetően meg tudtunk vásárolni egy Fiat Professional Ducato 3.5t gépjárművet, és hogy miért? Természetesen ételt osztunk vele! Közösségünk a gépjárművet az ételosztó Alapítványunknak adta át használatra. Egyházunk humanitárius szervezete, az Ételt az Életért Alapítvány csak a fővárosban naponta átlagosan 17 helyre szállít meleg ebédet. Az állandó ételosztó pontok mellett a Budapesti Módszertani Központ elesett lakóit is kiszolgáljuk ebéddel. Ételosztó munkánkhoz és a kiszállításhoz egy megfelelő autó konkrétan elengedhetetlen és nélkülözhetetlen, különösen mert az autókat olykor szervizelni is kell, karbantartani, kiállásra pedig egyszerűen nincs …

Az emberi élet valódi szükségletei

Fodor Filozófia, Hírek

“Mi mindannyian az anyagi természet teremtményei vagyunk. A Bhagavad-gītāban az áll, hogy Kṛṣṇa Maga a magot adó atya és az anyagi természet az anyja minden létezőnek, minden létformában. Ezért az anyagi energia számára van elegendő táplálék mind az emberek, mind az állatok számára, a Legfelsőbb, Śrī Kṛṣṇa kegyéből. Az ember minden élőlény testvérbátyja, aki az állatoknál erősebb intelligenciával van felruházva, hogy felismerje az anyagi természet működési elvét és a Legfelsőbb létezésének bizonyítékait és iránymutatásait.   Az emberi civilizációnak azon kellene függnie, amit az anyagi természet nyújt, anélkül, hogy mesterséges gazdasági növekedésre törekedne, s ezzel a világot a mesterséges mohóság és …

Tudósként a krisnásokról

Admin Filozófia, Hangtár, Hírek

Farkas Judit évtizedek óta ismeri a Krisna-tudatú hívőket. Vallásantropológus és néprajzkutató, aki kutatásait részvétellel végzi, azaz belehelyezkedik a hívők életébe és napi gyakorlataiba, hogy megfigyeléseit a lehető leghitelesebb módon végezze el. A Pécsi Tudományegyetemen a magyarországi vegetáriánus mozgalmak történetét is kutatta, jelenleg pl. az ökofalvak működésével és összetartó erejük vizsgálatával foglalkozik. A Krisna-hívőkkel való megismerkedéséről és tapasztalatairól Caitanya Dāsával és Mérő Mátyással, Madhupata Dāsával beszélgetett.  

Spirituális szemlélet vészterhes időkben

Admin Ételosztás, Hangtár, Hírek, Médiatár

Hogyan és miben segíti a Krisna-hívők közössége a menekülteket Magyarországon, és milyen válaszai vannak a Krisna-tudatos közösségnek arra, miért történik a világban háború, miért kell szenvedniük az embereknek, mi jelent valódi segítséget, mit tehetünk a békéért egyénileg, és vajon miért próbálja Krisna meggyőzni Arjunát arról, hogy harcoljon, ha egyszer a háború és mások meggyilkolása nem fér bele a hinduizmus erkölcsiségébe. A Gauranga magazinműsorában Bhaktipāda Gosvāmī Gāndharvikā prema Dāsī kérdéseire válaszol.  

Harā matar pulao – egzotikus sült rizs

Admin Hírek, Köretek, Receptek

A rizs alapvető köretünk, amelyet nagyon gyorsan meg lehet unni, ha mindig csak sós vízben főzve, vagy vegetával tálalja valaki. A rizs ugyanakkor kiváló alap is, amit könnyedén feldobhatunk. Indiában reggelinek, csemegének is fogyasztják, de a zöldséges főételek mellé is kínálják. A pulao zöldséges, vagy olykor gyümölcsös sült rizst jelent, lelke a pirított olajos magvak és a keleties fűszerek. Ha intenzívebb ízre vágyunk használhatjuk por fűszerekkel, ha viszont fontosak a szép színek a tálalásnál, akkor érdemes egész fűszereket használni és pirítani a rizs alá. A jó rizs ott kezdődik, hogy tudjuk, hogy az adott rizsfajtánkat hogyan készítsük el. Van, amit …

Egy indiai bölcs végrendelete

Fodor Filozófia, Hírek

Egy elgondolkodtató írás egy távozó bölcstől. Egy bengáli levéltárban találta és közzétette: Dr. Tasi István. – Bár nem vagyok öreg, és betegségek is ritkán kínoznak, a könyörtelen idő hatalmát semmiképpen nem kerülhetem el. Ki tudja, milyen váratlan módon kell majd elhagynom ezt a testet? Ki tudja, mit rejt számunkra a jövő, s egyáltalán: milyen hosszú időt jelent ez a jövő? Sok embert láttam már meghalni életemben. Sokukkal beszéltem is alig pár nappal azelőtt, hogy anyagi testüket elhagyták volna. De egyikük sem gondolta soha a halála előtt, hogy “igen, holnap meg fogok halni”. Az anyagi világ titokzatos varázsának hatására – oly …

Mi történik az úgynevezett lelkészi avatás során?

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

A tanítványnak fogadalmat kell tennie, hogy nem követ el többé bűnös tettet — nem él tiltott nemi életet, nem eszik húst, nem játszik szerencsejátékot, és nem használ mámorítószereket. Megígéri, hogy végrehajtja a lelki tanítómester utasítását. Ezek után a lelki tanítómester gondoskodik róla, és a lelki felszabadulás szintjére emeli. Az avatás egy szakrális folyamat, amely a bhaktát transzcendentális tudással tölti meg, felszabadítja a bűnös visszahatásoktól és olyan mantrákkal áldja meg, amelyek közelebb viszik őt a lelki tanítómesteréhez és Kṛṣṇához, az önmegvalósítás folyamatához. A lelki vagy lelkészi avatás nem egy egyszeri szertartás, hanem csak kezdete egy folyamatnak, ezért Śrīla Prabhupāda az „avatás folyamata” kifejezést …

Nyersvegán epres-mogyorós “sajttorta” Gabitól

Admin Desszertek, Hírek, Kiemelt, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Megkezdjük az eperszezont. 🙂    A torta alapja: 0,5 bögre sós földimogyoró 0,5 bögre aszalt datolya (beáztatni előző este) 1 bögre kókuszreszelék 2 ek. kókuszzsír   “Sajtkrém” a közepére: 1,5 bögre sótlan földimogyoró (1 éjszakára beáztatni vízbe) 1,5 bögre kesudió (ezt is be kell áztatni előző este) 1 konzerv kókusztejszín 1 cs. vanília cukor 2 citrom leve 1/2 bögre kókuszzsír   Eperkrém a tetejére: 1 csomag fagyasztott eper (de te választhatsz frisset is) 1-2 evk. útifű maghéj Ízlés szerint agavé szirup kevés kókuszzsír   Elkészítés: Az előző este beáztatott datolyát és a mogyorót egy késes darálóban dolgozzuk össze, majd béleljünk …

Személyes nyílt napok a BHF-en áprilisban

Admin Budapest programajánló, Hírek, Kiemelt, Programajánló

Főiskolánkon végre személyes nyílt napokat tartunk jógamester és teológia képzésünkön! Erre utoljára 2019-ben volt lehetőségünk. Sok szeretettel meghívunk téged is, hogy gyere el, ismerj meg minket, nézd meg hol és hogyan tanítunk. Ilyen élmény lesz egy korábbi résztvevő szerint “Mindkét óra teljesen felvillanyozott! Az ájurvéda témakörével korábban már foglalkoztam, így nem voltak ismeretlenek annak alapjai, azonban így is volt, amit Viktória egy új megvilágításban, valahogy kicsit másképp adott át, mint eddig megtanultam. Hol a térdem, hol a homlokom csapkodtam, jó értelemben, hogy “azt a mindenit!”. Rendesen sajnáltam, mikor vége lett és szívesen lennék pók a falon a következő óráján is  …

Vega/vegán anyuka – lehet a mai rohanó korban egészségesen táplálni a családot?

Admin Életmód, Hangtár, Hírek, Médiatár

Prema-keli Devī Dāsī vegetáriánus anyuka, aki már gyerekkora óta szívesen fogyaszt vegetáriánus és vegán ételeket. Mivel a boltok polcain főként előre csomagolt, túlságosan feldolgozott, sózott, cukrozott alapanyagokkal találkozott, amit nem szeretett volna gyermekének adni, ezért megváltoztatta életmódjukat. Piacon vásárol idényzöldségeket, és arra esküszik, hogy a legjobb mindent gyorsan és egyszerűen házilag elkészíteni. Nem elképesztően drága, és nem is olyan időigényes ez az életmód, mint hinnéd! A mikrofonnál Gāndharvikā Prema Devī Dāsī, a Civil Rádió Gauranga című műsorában.  

Kézzel hímezik a selyemkendőket Krisna-völgyben

Admin Hírek

Örömmel mutatunk be néhány hímzett, selyem ārati-kendőt, amelyek nemrég készültek Līlāsakti odaadásából. De mit is jelent az āratī? Az āratī a templomi imádat része, amikor Krisnának felajánlunk különböző kellékeket: füstölőt, virágot, vizet, kendőt, mécsest, legyezőt stb.     Ezek az anyagi elemeket (föld, víz, tűz, levegő, éter) szimbolizálják. A kendővel a levegő elemet ajánljuk az Úr odaadó szolgálatába. A hímzett kendők szemet gyönyörködtető motívumokkal díszítettek, s gyakran monogrammal jelzik, hogy kinek az āratījához szánták (SP – Śrīla Prabhupāda, RS – Rādhā-Śyāmasundara).   A Syama Handmade műhelye számára nagy megtiszteltetés, hogy Krisna-völgyben az āratik alkalmával az általuk hímzett kendőket használják.  

Imádkozunk a békéért

Admin Hírek

Mint a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének (ISKCON) tagjai, az imáinkat ajánljuk mindazokért, akik az Ukrajnában kialakult helyzet szenvedői. Szívből imádkozunk azért, hogy ne szenvedjen még több ártatlan ember és a béke hamarosan helyreálljon a körzetben.  Különösen szomorú a szívünk amiatt, hogy az Úr Kṛṣṇa híveinek ezrei a konfliktus által érintett területeken élnek. Közösségünk tagjai egyaránt élnek Ukrajnában és Oroszországban és attól tartunk, hogy nagy szenvedések várnak rájuk és családjaikra, barátaikra, legyenek azok lelki vagy világi társak. Bárcsak az Úr Kṛṣṇa megvédené mindannyiukat! Hagyományunk szentjei arra tanítanak bennünket, hogy amíg az emberi társadalom jogot formál a Föld tulajdonára és elfelejti, hogy …