Almás-fahéjas gyömbértea

Admin Hírek, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Melegítő hatású, megelőzi a meghűlést, még a kínai gyógyászat elvei szerint is “jangosít”. A hideg időre a legtökéletesebb tea, sőt, a szeles, ködös időszakban is segítségünkre lehet. A tea-szezon már elkezdődött. Az elalvásban is segíthet, de a reggeli mellé is isteni.     Hozzávalók: 1 nagyobb alma 3-4 centis friss gyömbér egy darab egész fahéj 1 narancs cukor vagy édesítőszer ízlés szerint Az almát megpucoljuk, kis kockákra vágjuk. A gyömbért is meghámozzuk, gyufaszál alakúra szeleteljük. Mindkettőt egy fazékba tesszük, a fahéjat is hozzáadjuk, és felöntjük 1 liter vízzel. Felforraljuk, majd forrás után 5 percig főzzük. Amikor levettük a tűzről, belefacsarjuk …

Rādhā Kunda Prakat

Fodor Hírek

Ma (vasárnap éjfélkor) ünnepeljük Rādhā Kunda Prakat napját, vagyis Śrīmati Rādhārāṇi tavának a megjelenési napját. A szentírsok és a Brijbasik, vagyis Vrṇdāvana lakosainak visszaemlékezései szerint az elvetemült Kaṁsa király mindenképpen el akarta pusztítani unokaöccsét, Kṛṣṇāt. Egy napon egy veszett bivalydémont küldött Vrindavanba, amely feldúlta a falut. Kaṁsa azt remélte, hogy ez majd elpusztítja az ifjú Kṛṣṇāt. Ő azonban minden gond nélkül a földhöz vágta a bivalyt, amely azonnal elpusztult. A lakók nagyon örültek, hogy Kṛṣṇa megvédelmezte őket, tehénpásztor barátai, a gopīk azonban úgy vélték, hogy mivel a tehén és a bivaly szent állat, ezért megölése még önvédelem esetén is beszennyezte …

Indiai ízutazás – Vegán thálik

Fodor Gasztro, Hírek

Mi is az a tháli? A tháli hagyományos indiai ételszervírozási mód, olyan ételkombináció, ahol egyetlen tálon vagy tányéron többféle fogás jelenik meg. Egy jól összeállított tháli különböző salátákat, hüvelyeseket, zöldségeket, gabonákat és desszerteket tartalmaz. Mit találsz a könyvben? Ebben a receptes gyűjteményben vegán menüsorokat, színes, változatos thálikat találhatsz. Vannak benne szezonális alapanyagból készült thálik évszakonkénti bontásban, reggelire való menüsorok, ünnepi ételek, vendégváró desszertek. Ha eddig nem tudtad, mit mihez tálalj egy indiai menüben, most nem kell tovább gondolkodnod, itt a megoldás! Régi vágyam volt megmutatni ezt a tálalást, hiszen egy jól összeállított tháli már látványra is rendkívül vonzó. Bízom benne, …

Újabb nagylelkű támogatás segíti a munkánkat

Fodor Hírek

Ebben az évben is felajánlásban részesült a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től. Központunk és közösségünk számos tevékenységet végez, és a megfelelő jármű nélkülözhetetlen a munka hatékony összehangolásához, projektek megvalósításához. Az “Egyházi személyek eszközellátásának támogatása” kategóriában nyert 4 000 000 Ft értékű pályázati támogatás lehetővé tette számunkra egy gépkocsi beszerzését. Így a közösségünk mostantól egy Toyota Corolla személygépkocsival bővült, amelyet az egyházi személyek szolgálati járműként használnak, egymás támogatása és a közös célok elérése érdekében. Hálás köszönettel tartozunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a támogatásért. Ezáltal munkánk gördülékenyebbé válik, és hatékonyabban tudjuk teljesíteni feladatainkat.

Magyarország Csodái: a somogyvámosi Krisna-völgy (Videó)

Fodor Hírek, Kiemelt, Krisna-völgy

Krisna-völgyben járt a Csodás Magyarország csapata. A Krisna-völgy a Balatontól délre, Somogyvámoson található, és egy kulturális központot valamint biofarmot fenntartó ökoközösség lakja. Fontos látnivalójuk a templom, a tehenészet, a méhészet és a helyi kézművességhez kapcsolódó számos csoda. Legkiemelkedőbb eseményük a Krisna-völgyi búcsú, amikor színes forgataggá változik a hely, és remek fogásokat is kóstolhat a látogató. Az indiai kultúra egy kicsi zárványa ez a magyar tenger közelében, mely igazi csoda a maga nemében.  

A Goswāmīk tanúja: Narottama Dāsa Ṭhākura

Fodor Filozófia, Hírek

November 2-án ünnepeljük a nagy szent, Śrīla Narottama Dāsa Ṭhākura eltávozási napját, aki tanúja volt a legnagyobb vaiṣṇava szentek eltávozásának és aki rendületlenül folytatta munkásságukat. Śrīla Narottama Ḍāsa Ṭhākura (Śrī Ṭhākura Mahāśaya) egy király fiaként jött a világra, és a testén megmutatkozott egy mahāpuruṣa (emelkedett isteni személy) minden ismertető jele. A karjai hosszúak voltak, a köldöke mély, a bőre aranyszínű, gyönyörű szemei lótuszszirom-formájúak. Az iskolában śruti dhara volt (mindent első hallásra meg tudott jegyezni). Habár rövid idő alatt elsajátította a szanszkrit nyelvet és a Védák ismeretét, csak arra vágyott, hogy Kṛṣṇát szolgálhassa. Egész életében brahmacāri maradt. Śrī Lokanātha Goswāmitól kapott …

Tisztítsuk a ruhánkat, de hagyjuk tisztán a környezetünket

Admin Életmód, Hírek, Öko

Krisna-völgy az élet minden területén összhangra törekszik a természettel. Még a mosást is ökológiai szempontból a legkedvezőbb módon oldják meg. A helyi praktikákról Pārtha Dāsát (Pőcze Vilmost) környezetgazdálkodási osztályvezetőt kérdeztük. — Úgy tudom, a mosást is elektromos áram nélkül oldjátok meg. Kézzel mostok, mint nagyanyáink. Kádat, lavórt, mosóteknõt és néhányan speciális kialakítású, mángorlót imitáló bordázott mosdót használtok. A mosószerek is a korábbi korokat idézik? — Részben igen. Többféle megoldás létezik, amelyeket a hazai zöld civil szervezetek is javasolnak. Mi a többségét alkalmazzuk is, és nagyon jók a tapasztalataink. Környezetbarát módon, olcsón, mégis hatékonyan tudjuk ruháinkat tisztítani. — Minden völgy-lakó ugyanazzal …

Szeretetünk mécsesfénye Kārtika varázslatos havában

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt, Programajánló, PROGRAMOK

Október 28-án kezdődik és november 27-ig tart a Kārtika vagy Dāmodara hónap áldásos időszaka, amely különleges jelentőséggel bír a lelki gyakorlók számára. Ez a hónap a szeretet, az odaadás és a lelki elmélyülés ideje, amikor még közelebb kerülhetünk Kṛṣṇához. A Kārtika hónapban végzett jó cselekedetek, vallásgyakorlatok hatása megsokszorozódik, így érdemes ezekbe még több időt és energiát fektetni nap mint nap. Dāmodara hónapban Kṛṣṇa még inkább figyel ránk, és a Hozzá való közeledés ilyenkor még könnyebb, mint bármikor az év során. Ebben az időszakban minden nap elénekelünk egy tradicionális dalt, a Śrī Dāmodarāṣṭakamot, mely Kṛṣṇa Dāmodara formája és édesanyja, Yaśodā édes kapcsolatát tárja fel Kṛṣṇa egy bájos gyermekkori …

Szükség van-e templomokra?

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

A templomok a vallásos élet természetes velejárói, s minden nagy vallási hagyományban jelentős szerepet játszanak. Újabban azonban sok valláson belül jelentek meg olyan irányzatok, amelyek megkérdőjelezik a templomok fontosságát. Cikkünkben ezt a kérdést vizsgáljuk meg a védikus filozófia szemszögéből. Vallás: személyes vagy közösségi ügy? A vallások formális, mindennapi gyakorlatait az határozza meg, hogy mi a hívők vallásról alkotott felfogása, s hogy milyen szerepet szánnak életükben a vallásnak. A modern korban, amikor egyre többen térnek vissza a vallási gyakorlatokhoz (akár úgy, hogy felelevenítik a régi családi hagyományokat, akár úgy, hogy az istenkeresés más útjain indulnak el), szinte mindenkiben megfogalmazódik a kérdés, …

Banános-mogyoróvajas muffin

Admin Desszertek, Gasztro, Hírek, Receptek

Íme egy habkönnyű, szájban szétolvadós, szeretnivaló muffin, mely a banánnak köszönhetően rugalmas és telt állagú lesz, a mogyoróvaj pedig épp annyi plusz élményt ad hozzá, amitől más, mint amit eddig tapasztaltunk.   Hozzávalók: 220 g liszt 2 tk sütőpor 1/4 tk szódabikarbóna 1/4 tk só 1/4 tk őrölt fahéj 3 db érett banán 100 g barnacukor 120 g mogyoróvaj 120 ml tej 100 ml olaj 3 ek natúr joghurt 1 tk vanília aroma Elkészítés: Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Szórjuk egy keverőtálba a száraz hozzávalókat és jól keverjük el, egy másik, nagyobb keverőtálban pedig krumplinyomóval vagy villával nyomkodjuk pépesre a …

Vissza az időben – 20 éve zajlott exkluzív interjú somogyvámos volt polgármesterével

Admin Hírek, Kiemelt, Öko

Milyen körülmények közé érkeztek a Krisna-hívők Somogyvámosra, hogyan fogadta őket a lakosság, hogyan illeszkedett a helyi elképzelésekbe egy farmközösség terve?   Hanzel Lászlóval, Somogyvámos egykori polgármesterével az első pillanattól fogva jól megértettük egymást. Minden előítéletet félretéve fordult a Krisna-hívők felé. Határozott egyénisége bizalmat sugárzott. Teret adott a fiatal hívőknek, hogy valóra válthassák elképzeléseiket, álmaikat.   – Mikor találkozott először a Krisna-hívőkkel?   – Jó pár évvel ezelőtt, Budapesten láttam először krisnásokat. Utána egy könyvet áruló fiatalemberrel találkoztam itt, Somogyvámoson, akivel el is beszélgettünk. Az igazat megvallva, nem talált valami jó hangulatban, mert akkoriban váltunk el közigazgatásilag Somogyvártól. Mindezt megelőzte az, …

Miben áll a mesterséges intelligencia valódi veszélye? Felkészültünk arra, ami jön?

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

Biztosan érzékeled, hogy valami nincs rendben a mellékelt képekkel: nem valódiak. Pedig mindről azt hitték – néha elég sokan – hogy valódiak. (Valódi van Gogh festmény, valódi táj, valódi lány…) De nem, nem arról fogok írni, hogy egyre nagyobb a veszélye annak, hogy összekeverjük a mesterséges intelligenciát a valósággal. Annál sokkal mélyebb és súlyosabb problémáról van szó. Mert az csak tünet. Sokszor nem látjuk, mert nem akarjuk látni, hogy mi miért történik. A mesterséges intelligencia esetében nevezetesen azt, hogy aki használja, csak az okozhat problémát, nem maga a mesterséges intelligencia. (A miértre válasz dióhéjban: pl. a Kasparovot legyőző Deep Blue …

Vṛndāvana, a vissza nem térés földje

Admin Filozófia, Hírek

Az ember az idők kezdete óta vágyik a tökéletes otthonra, egy paradicsomra, egy Shangri-la-ra, egy Waldenre, ahol örökké békében és boldogságban élhet. Ilyen hely azonban sehol sem található az anyagi világban, mert az anyagi világ természeténél fogva ideiglenes és frusztráló. Hogy véget vessünk fárasztó keresésünknek, túl kell lépnünk a kettősségek e világán, túl a tér és az idő határain, a lelki birodalomba. Az indiai Vṛndāvana az a keresett örök nyugvóhely, mert Vṛndāvana az a hely, ahol az Úr Śrī Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége ötezer évvel ezelőtt alászállt erre a bolygóra. Az Úr megjelenése és tevékenységei nem evilágiak, hanem teljesen …

Krumpli – cukkini – házisajt szabdzsi

Admin Hírek, Kiemelt, Receptek, Zöldséges főételek, sabjik

A cukkinitől egy lédús és könnyű, a házisajtnak köszönhetően azonban egy igazán tartalmas fogás ez a szabdzsi, vegánok akár tofuval is elkészíthetik.   Hozzávalók: 1 db hegyes erőspaprika 1 cm friss gyömbér 5-6 db krumpli 2 db cukkini házisajt 2 l tejből 2 kk római kömény 1 kk hing 1 kk lepkeszegmag 1,5 kk őrölt kurkuma 2 kk őrölt koriander egy csokor friss korianderzöld vagy petrezselyem 2 kk só 3 ek ghí vagy olaj olaj a sütéshez   Elkészítés: Először is elkészítjük a házisajtot a szokásos módon, a savót pedig félretesszük. A sajtot felkockázzuk és olajban szép barnára sütjük. A burgonyát 1×1 …

Bhaktivinoda Thākura, a vaiṣṇavák “tábornoka”

Admin Hírek

2023-ban szeptember 27-re esik Śrīla Bhaktivinoda Thākura (1838-1914) eltávozási napja. Bhaktivinoda Thākura, az újkori vaiṣṇavizmus legtermékenyebb írója a múlt század első felében született a nyugat-bengáliai Ulāgrāma nevű faluban. Már kisgyermekként kapcsolatba került az írással: 11 éves korában alkotta meg első bengáli nyelvű művét. Az iskolaévek alatt rendszeresen publikált angol nyelven, húszéves korára pedig két kötetnyi angol nyelvű verset adott ki, amelynek egyébként egy példánya ma is látható a londoni British Museumban. Huszonéves korában elfoglalta a kormánymegbízott elöljárója pozícióját, munkája mellett a vaiṣṇavizmus elveit is tanulmányozta és terjesztette. Később áthelyezték Jagannātha Puriba, ahol a kormány megbízottja megkérte, hogy legyen a Jagannātha templom vezetője a kormány részéről.  1881-ben egy zarándoklaton találkozott Śrīla Jagannātha dāsa …

Az Isten iránti szeretet végtelen tárháza

Admin Filozófia, Hírek

Śrīmati Rādhārānī az egyik legkiemelkedőbb és legtiszteltebb személyiség a hindu vallási és szellemi hagyományokban, különösen a Krisna-tudat kontextusában. Ő a hindu panteon és a Krisna-tudat egyik legfontosabb isteni alakja, a hűség és az Isten iránti szeretet megtestesítője. Rādhārānī földi megjelenésének a napját, amelyet Rādhāṣṭamī néven ismernek, minden évben megünnepeljük. A nap általában augusztus-szeptember hónapra esik, holdállástól függően, 2023-ban ez szeptember 23-ára esik. Az ünnep célja, hogy emlékezzünk Rādhārānī alakjának jelentőségére és a Kṛṣṇához fűződő különleges szeretetére. Śrīmati Rādhārānī Kṛṣṇának végzett áldozatkész, önzetlen szolgálata és az önátadás legmagasabb fokát tükröző érzelmei példaértékűek és mélyen inspirálóak. Rādhāṣṭamī napján Krisna-völgyben tartjuk meg az országos fesztivált, melyen főleg imádkozunk, meditálunk …

Vegyes szabdzsi papadammal

Admin Hírek, Receptek, Zöldséges főételek, sabjik

A papadam egy indiai csicseriborsó lepény, amit kisütve is el lehet ropogtatni, de ehhez a szabdzsihoz adva kellemesen gazdagítja a színes zöldségkeveréket, így ünnepivé varázsolja az asztalt. Hozzávalók: 5-6 db burgonya 1/2 kg karfiol 1/2 kg zöldbab 1 db piros kaliforniai paprika 1/2 zacskó papadam 1/4 csésze növényi olaj (napraforgó vagy kókusz) 1 tk kalonji mag 1 tk lepkeszegmag (vagy görögszéna mag) 1 tk római kömény 1 tk édeskömény 1 ek őrölt koriander 1 tk kurkuma 1/4 tk chili por 1 csipet asafoetida 1 ek finomra reszelt friss gyömbér 1,5 ek só 1 marék friss petrezselyem / koriander 1 csésze víz Elkészítés: Készítsük elő …

Ökológiai sokféleség, az isteni adomány

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt, Öko

A teremtett világ – alkotója szándéka szerint – harmóniában él. Ha azonban elfelejtjük a hozzáadott törvényeket, és kihagyjuk a képből a törvényhozót, akkor olyan  problémákkal kerülünk szembe, mint amilyenekkel a modern ember nap mint nap küzdeni kényszerül (környezeti, gazdasági és társadalmi válságok sora). Krisna-völgy területén arra törekszünk, hogy a harmónia helyreálljon, az élővilág részeként éljük napjainkat, s az Úr örömére tegyük tetteinket. Mindehhez sok segítséget kapunk. A természet –  és így Isten – példája a változatosság. Az ökológiailag  stabil rendszerek mindig a lehető legváltozatosabbak. Fontos tanulság ez, amelyet mintaként érdemes szem  előtt tartani a gazdálkodásnál is.     Az 1993. …

Magfogás, magbank – hogy jövőre is legyen kert! :)

Fodor Hírek, Öko

A hosszútávú fenntarthatóság fontos alapja a magfogás, amellyel éveken keresztül biztosíthatjuk a termeléshez szükséges alapvető magvakat. Léteznek egyszerűbben és nehezebben termeszthető növények. Sok házikertben a paradicsom, paprika, rukkola és a salátafélék folyamatosan jelen vannak, mert ezek magját nagyon egyszerű megtermelni. A kétéves növényeknél a répafélék, és káposztafélék magfogása már nehezebb, de kis kísérletezéssel és tapasztalattal megvalósítható.   A magfogáshoz tudnunk kell…   Hogy melyik zöldség széllel, pollenmozgatással vagy rovarokkal porzódik, és melyik öntermékeny, mint pl. a paradicsom.   A növények tehát: – Ön beporzásúak, vagy – Idegen beporzók (széllel vagy rovarok által).   Tudtad? A kertekben igen kedvelt tökfélék, cukkini, …