A fény hercegének győzelme a sötétség felett – egy szuper családi program vasárnap, Budapesten

Admin Hírek, Kiemelt, Programajánló, PROGRAMOK

Lassan közeleg az év vége: jönnek a hideg hónapok, egyre korábban sötétedik, és elérkezik az éves számvetés ideje is.   Ha visszatekintünk, joggal mondhatjuk, hogy a mögöttünk álló 1 év is bővelkedett nehézségekben, váratlan frdulatokban, személyes és társadalmi konfliktusokban. Kihívásokkal, zavarokkal teli időszakot élünk!   Ilyen időkben mindannyiunknak szüksége van enyhülésre, a terhektől való megszabadulásra, a már-már elviselhetetlenné váló fizikai és mentális nyomás csökkentésére, a stressz levezetésére…egy nagy levegővételre…a lelkünket burkoló sötétség eloszlatására!     A világ összes szakrális kultúrájában hagyomány volt, hogy megterhelő, veszélyekkel teli időkben az emberek összejöttek, és egy szertartás vagy ünnep keretei között, együttes lelki erővel, …

Rādhā-Dāmodara virágoskertje

Admin Hírek, Kiemelt, Öko

Egy kedves barátom a képeskönyvet lapozgatva úgy fogalmazott, hogy „ez egy transzcendentális növényhatározó”. És valóban az. Azokat a virágokat szedi csokorba, amelyekből a Kṛṣṇa mellkasát ékesítő füzérek készülnek. Egy másik megközelítésben a könyvecske azt a képzeletbeli virágoskertet mutatja be, ahol ezek a virágok mind fellelhetők. Ámbár, még tovább gondolva a dolgot, ez a kert nem is a képzelet szüleménye, ez a kert maga Vṛndāvana, Kṛṣṇa lelki világbéli otthona, amit akkor láthatnánk, ha bepillantást nyernénk az odaadó virágfűző leányok szívébe. Kṛṣṇa nagyon szereti az erdőt; nyakában mindig ott lóg egy csodálatos virágfüzér, ami a Vṛndāvana ligeteiben burjánzó erdei és mezei virágokból …

Megjelent a Jóga-szútra 3. kötete!

Admin Hírek, Kiemelt

Patandzsali Jóga-szútráinak harmadik fejezete végre elérhető Gaura Krisna Dásza, a BHF oktatójának fordításában. A szerző mély tudását és több évtizedes gyakorlati tapasztalatait osztja meg, amikor a szútrákat szakavatott módon, az eredeti szanszkrit nyelvű szövegből lefordítva, s a szútrákhoz magyarázatokat fűzve közli.   Itt rendelheted meg: https://jogapont.hu/kiadvanyok/   “A Jóga-szútra valójában egy gyakorlati kézikönyv, amelyet ősidők óta a rádzsa-jóga kinyilatkoztatásának tartanak, s amelynek tanításait az idők folyamán szent magyarázók fejtettek ki részletesebben a szentírások és saját tapasztalataik alapján. Egy olyan univerzális alkotásról van szó, amely az önmegvalósítás különböző aspektusait foglalja magában, miközben a szánkhja filozófia egyetemes metafizikai téziseit egyesíti a Bhagavad-gítában …

Cukkini-avokádó krém szőlővel

Admin Hírek, Kiemelt, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Ha szereted az avokádót, készíts a családnak, vagy akár a suliba tízóraira a gyerekeknek egy ilyen fincsi, szuperegészséges, pirítósra kenhető pástétomot.   Hozzávalók: ghí vagy vaj, vagy kókuszolaj, amelyik tetszik hing 1 db cukkini 2 db érett avokádó 1 db vegaföl 1-2 dl vega majonéz  só, bors szőlő   Kókuszolajon megpiritjuk a hinget, rádobjuk a csíkokra vágott cukkinit, pároljuk kicsit, utána mehet bele mindkét kockákra vágott avokádó.  Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Kb. 20 percig kavargatjuk, pároljuk, de vigyázzunk, nehogy szétfőzzük. Félretesszük és amíg kihűl, addig a vegafölt a majonézzel kikeverjük. Ha kihűlt az avokádó, összekeverjük a kettőt, és egy botmixerrel krémesre …

Bhakta-vaśyatā: A szeretet kötelékei

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

“A Legfelsőbb Irányító imádja, ha nagy bhaktái szeretete gúzsba köti Őt.” Isten azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Lény és úgy tekintik, hogy Ő minden létezőnek a forrása, ura és irányítója. Ennek megfelelően sokan tisztelettel imádják Őt és az Ő védelmére támaszkodnak. Ugyanakkor időnként maga Isten is arra vágyik, hogy valaki más irányítsa. Ilyen irányító azonban csak az Ő tiszta bhaktája lehet, aki a szerető odaadó szolgálatával győzi le Őt. Számos bhakta és költő, mint pl. Śrīla Śukadeva Gosvāmi az Istenség Legfelsőbb Személyiségének ezt a tulajdonságát úgy írja le, mint – bhakta-vaśyatā (Akit a bhaktái irányítanak), bhṛtya-vaśyatā (akit a szolgái irányítanak), …

Könyvajánló: Rūpa Gosvāmī küldetése

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

Aki figyelmen kívül hagyja Rūpa Gosvāmī lótuszlábát, s arról ábrándozik, hogy elérheti Rādhārāṇī szolgálatát, az akár azzal is próbálkozhat, hogy felhőkarcolót emel egy homokos tengerparton. Megpróbálhatja elérni a mennyeket karjával a magasba nyújtózva, elfedni a Napot markával homokot dobálva felé, vagy járásra bírhat egy béna embert. Miért is ne? Éppen ugyanannyi az esélye, hogy sikerrel jár.   Ki lenne képes megérteni a Śrīmad-Bhāgavatam tiszta lényegét? Ki lenne képes felfogni Vṛndāvana édes hangulatát, vagy bárkit arra ösztönözni, hogy szavakba öntse azt? Ki lenne képes az elméjét Nanda fiának bámulatos szépségébe meríteni? A legkegyesebb és legerényesebb Rūpa Gosvāmī áldásai nélkül, s az …

Vegetáriánus Világnap: Főzőshow online – Tanulj a profiktól!

Admin Gasztro, Hírek, Kiemelt

A Vegetáriánus Világnap (október 1.) és az Erőszakmentesség Napja (október 2.) alkalmából bebizonyítjuk neked, hogy a vega konyha egyszerű, élvezetes és finom. És persze igazán jó az állatoknak, hiszen a vega fogásokkal nem okozunk senkinek fájdalmat. Azok, akik még sosem próbálták a vegetáriánus táplálkozást, talán aggódva szemlélik, vajon mi marad a tányéron, hogyha kiesik a hús, hal, tojás, a krisnások étrendjét követők számára pedig a hagymafélék, de még a kávé vagy az alkohol is. Akkor mégis mit apríthatunk a levesbe??? Akik már próbálták a vega finomságokat, de kacérkodnak az erőszakmentes, vegán étrenddel, vagy akik szeretnének kilépni a megszokott fogások, a …

Rozmaringos, szójaszószos zöldséges durum fussili, sült szejtánnal

Admin Hírek, Kiemelt, Receptek, Zöldséges főételek, sabjik

Egy izgalmas, fúziós recept Gabi krisnás konyhájából. Hozzávalók a szejtàn elkészítéséhez: 25 dkg búzasikér (por)  1 csapott mkk. szódabikarbóna 1 csipet só, bors  1 tk. füstölt paprika  2 ek. szójaszósz 3 dl víz Hozzávalók a rozmaringos-paradicsomos szószhoz: 1 ek. kókuszolaj 1 tk. hing (hagyma helyett) 2 db sárgarépa  1 db kápia paprika  1 db paradicsom 3/4 üveg paradicsomlé (olasz) só, bors  kb. 1 dl szójaszósz, de ízlés szerint tehetsz bele többet is friss rozmaring  1 csomag durum fussili tészta Elkészítés: Első körben a szejtánt készitsd el. A búzasikér port tedd egy nagy üvegtálba. A “poros” hozzávalókat tedd először hozzá, tehát: …

Modak – Ganeśa kedvence

Admin Hírek, Kiemelt, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Ma van Ganeśa caturthī, vagyis az elefántfejű félisten, az Úr Śiva fiának megjelenési napja Indiában. Ez alkalomból pedig egy finomságot, egy receptet hoztunk nektek, ez pedig a Modak, vagyis a gőzölt kókuszos édesség, amiről azt tartják, hogy Ganeśa kedvence. A tésztához: 1 csésze rizsliszt (Egyesek a rizsliszt és búzaliszt keverékét használják) 1 csésze víz 2 kanál tisztított vaj vagy növényi zsiradék 1 csipet só A töltelékhez: 1 csésze kókuszreszelék 1 csésze nyers barna nádcukor (eredetileg jaggery) 1 késhegynyi őrölt szerecsendió 1 nagy csipet sáfrány 2-3 kk fehér mák – tetszés szerint Két serpenyőre lesz szükségünk. Az egyikben a barnacukrot, a kókuszt, a sáfrányt, a fehér mákot (kezdhetjük …

Mit jelent valódi Krisna-hívőnek lenni

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

Írta: Saṅkīrtana Dāsa (ACBSP) A Wikipedia úgy határozza meg a vaiṣṇavizmust (Krisna-tudatot), mint az egyik hindu vallást. Ez a definíció félrevezető. Vaiṣṇavának lenni felette áll minden vallási, társadalmi vagy etnikai címkének. A vaiṣṇava jöhet bármilyen kasztból, rasszból vagy népcsoportból. Bhaktivinoda Thākura ezt úgy hívta, hogy „a természetes testvériség elve”. Ez az az állapot, amikor az emberek feladják előítéleteiket, gyűlöletüket, kirekesztő vallási mentalitásukat. Bhaktivinoda így folytatja: “mindenféle ember minden kasztból és országból spontán együtt fogja énekelni a Legfelsőbb Úr neveit.” A vaisnavák útja dicsőséges és nem születés szerint kell tekinteni, hanem annak függvényében, hogy az illető elért-e egy sajátos lelki tudatosságot. …

Égbolt: Saját házában király, a világban tehetetlen

Admin Hírek, Kiemelt

Arra figyelj és ott ténykedj, ami a hatókörödön belül van! Először is szeretném leszögezni, hogy szuper napok vannak, szeptember 3-7. között. Talán nehéz elhinni, de az égbolt amolyan kettéhasadt állapotban van. A belső bolygók, Nap, Hold, Mars, Vénusz, Merkúr a védikus csillagkép szerinti pozícióját tekintve csúcspozícióban halad. Ezek a napok alkalmasak szuper-babák foganására és arra, hogy egyéni, személyes életünkben rendbe tegyük a dolgokat. Miért csak ott? Mert a külső bolygók, gyakorlatilag már a Jupitertől kifelé, szóval minden olyan bolygó, ami az emberiségért, a társadalomért, a közösségért, az egészért felel, az összes hátráló mozgást végez. Ezért azt érezhetjük, hogy: 1. Lesz …

Ezüst emlékérem és Narendra Modi ünnepi beszéde Prabhupāda születésnapján

Admin Hírek, Kiemelt

India miniszterelnöke, Narendra Modi történelmi jelentőségű beszédet mondott A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda születésének 125. évfordulója alkalmából.   Kifejezte, milyen nagyra értékeli azt a példaértékű ajándékot, amit Śrīla Prabhupāda az emberiség számára adott azáltal, hogy az egész világon elterjesztette az istenszeretet üzenetét, a bhaktit.   Méltánylását fejezte ki a Krisna-hívők humanitárius tevékenységei iránt, hogy a világon több millió adag vegetáriánus étel kiosztásával segítik nap mint nap a szükségben élőket.   Emellett bejelentette, hogy India kormánya emlékérmet bocsátott ki a jeles évforduló alkalmából. Az érem egyik oldalán Śrīla Prabhupāda arcképe, a másikon pedig egy tőle vett idézet található, mely így szól: “A …

125 éve született a Hare Krisna mozgalom követe

Admin Hírek, Kiemelt

Lakott szerfogyasztók között a Boweryn, megtáncoltatta a hippiket San Franciscoban. Zarándoklatra inspirálta Allen Ginsberget, erőfeszítéseit tudósok és hírességek méltatták, Bhagavad-gītā fordítására tette le kongresszusi esküjét Tulsi Gabbard. 125 éve született Śrīla Prabhupāda, Gandhi kortársa, aki India több ezer éves bölcsességét ismertette meg a nyugat emberével. Munkásságát több mint 50 éve a Hare Krisna mozgalomként ismerjük.   Különleges feladat A bhakti-jóga, vagyis a Krisna-tudat tanításai és gazdag kultúrája évszázadokig India határain belül rejtőzött. Ma világszerte milliók fejezik ki hálájukat Śrīla Prabhupādának, amiért felfedte a világnak a bhakti-jóga időtlen bölcsességét. A Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapító atyja 1896. szeptember 1-én született Kalkuttában, …

A természet IQ-ja (Könyvajánló)

Admin Hírek, Kiemelt

Látszólag nincs semmi meglepő abban, hogy a hangyák hangyaként, a madarak madarakként, az emlősállatok pedig emlősökként viselkednek. Táplálkozási, védekezési szaporodási tevékenységeik jelentős részét születésüktől fogva adott módon, ösztönösen hajtják végre. De honnan tudják az állatok, hogy mit, mikor és hogyan kell csinálniuk? Honnan származik a természet intelligenciája? Igaz lenne az a manapság széles körben hangoztatott elképzelés, mely szerint a tudatlan anyagmassza hosszú idő leforgása alatt intelligenssé vált? Saját magától intelligens a természet? Napjainkban a legtöbb kutató az egyszerűbb viselkedésformák fokozatos változásai alapján próbálja elmagyarázni az összetett magatartásformák eredetét. Azonban óriási meglepetések érnek minket, amikor megpróbáljuk ezen a lépcsőzetes módon levezetni …

Csicseriborsós tök paradicsomszószban

Admin Gasztro, Hírek, Kiemelt, Receptek, Zöldséges főételek, sabjik

Könnyű, gyors, finom és még olcsó is ez a nyári fogás, ami a csicseriborsónak köszönhetően kellően fehérjedús is. Párolt rizzsel és lepénnyel laktató, mégis könnyen emészthető ebéd. Hozzávalók: 3 ek zsíradék 1 kk hing 1 kk őrölt római kömény 1 kk őrölt koriander 6 db paradicsom lereszelve 1 közepes főzőtök kockára vágva 2 kk só 1 kk kurkuma 1 dl tejszín Fél kk garam masala 3 dl főtt vagy konzerv csicseriborsó Elkészítés: Egy lábasban felmelegítjük a zsiradékot, ami lehet ghí, kókuszolaj, vagy amit szeretünk. Beleszórjuk a hinget, köményt és a koriandert és illatosra pirítjuk, majd ráöntjük a nagylyukú reszelőn lereszelt, …

Önmenedzselési titkok Rukmiṇītől – A multiktól a szentek nyomdokáig

Admin Hangtár, Hírek, Kiemelt, Médiatár

A multiktól a szent folyók partjáig. Indiai utazástól a hazai Kṛṣṇa-tudatos közösségig. Egy élet Kṛṣṇa szolgálatában, Śivarāma Swami közelében, a Govinda étterem és a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola soraiban. Milyen megvalósításokra tett szert Rukminī Devi Dāsī a Kṛṣṇa-tudatos élményei hatására? Mit tanácsol azoknak, akik most szeretnék elkezdeni a lelki életet, de sohasincs elég idejük? Mi a trükkje, hogy szinte sohasem fáradt és hogyan bízzuk magunkat minden helyzetben Kṛṣṇára? A Civil Rádió Gaurāṅga műsorában. Riporter: Fodor Kata.

Jerusalema – Krisna-tudatú hívők tánca

Admin Hírek, Kiemelt

Mi is elfogadtuk a kihívást, …érted, a TE mosolyodért, hogy a nehézségeket egy percre elfeledd.Beálltunk a táncba, hogy eszedbe jussunk, ha bánat ér, ha gondok gyötörnek, amikor egyedül nem megy, mert próbára tesz az élet.Emlékezz ránk, és tudd: mi itt leszünk neked ránk számíthatsz majd ha kell egy erős váll és egy jó csapat. Mert… létezik egy szebb, egy valóságosabb világ, ahol a lélek örök és szépséggel teli, ahol adni öröm, s boldogság elfogadni, ahol minden szó egy ének és minden lépés tánc. Ahol mindenki egyforma mértékkel méretik. Ahol szolgálni maga a szeretet, ahol nem érezzük majd a távolságot és …

Pusztán az agyi működés terméke lenne a vallás?

Admin Hírek, Kiemelt

Megtalálták a vallásosságért felelős agyterületet – írja az Index tegnapi cikkében. A témában megkérdeztük dr. Tasi Istvánt, Īśvara Kṛṣṇa Dāsa, Krisna-hívő lelkészt, teológust, és kulturális antropológust. Kérdésünkre pedig így válaszolt: “Ahogy a kutatás vezetője is mondja, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a vizsgálatból. Számomra annyi tűnik fel, hogy vallásosságot nagyon mechanikusan valamely agyterület aktivitásából akarják eredeztetni. A leírásból nem derül ki, hogy a vizsgált alanyokat megkérdezték-e arról is, hogy a személyes, valláshoz való megközelítésükben történt-e változás a betegségükkel való szembesülés után, vagy valamilyen más okból. Egy ilyen kérdés nélkül lehetetlen megmondani, hogy a műtét és/vagy egyéb pszichológiai, személyes tényezők milyen …

Szeptember 24-26.: Bhakti-jóga elvonulás Sivaráma Swamival

Admin Hírek, Kiemelt, Programajánló

Ahhoz, hogy valóban boldog életet tudjunk élni, elengedhetetlen önmagunk megismerése, megértése – a kézzelfogható világ elemei önmagukban nem táplálják a lelket és nem örvendeztetik meg a szívet.   A Sivarama Swami nevéhez fűződő évente megrendezett Bhakti-jóga elvonulást azok számára ajánljuk, akik szeretnének előrehaladni az önmegvalósítás útján és nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is megismerkedni a lelki élet titkaival, a szeretet és odaadás jógájával és az ősi védikus írásokban rejlő felbecsülhetetlen kinccsel. Az előadásokat és programokat Sivarama Swami és tanítványa Caitanya Das tartják a bhakti-jógáról. Mindezt kellemes természeti környezetben, Krisna-völgy szomszédságában, színvonalas szállással és napi háromszori vegetáriánus vagy vegán étkezéssel …

A Hét Embere: Madhupati Dāsa

Admin Hangtár, Hírek, Kiemelt, Médiatár

Mérő Mátyás, Madhupati Dāsa évtizedek óta Krisna-hívő. Szolgált már kommunikációs, vallásközi és nemzetközi kapcsolatok területén, részt vett a krisnások ételosztásain, imád vegetáriánus ételeket főzni és szívesen kertészkedik, hogy az élelmiszeralapanyagokat ne kelljen messziről szállítani. Hogyan ismerte meg a Krisna-tudatos mozgalmat? Mi az életfilozófiája és milyen elveket tartott meg magának örölük közel 70 év élettapasztalatával? A Civil Rádióban a Hét Embere Mérő Mátyás volt. Aki pedig lemaradt a beszélgetésekről, itt hallgathatja vissza azt.