A szervezet bejegyeztetésének 50. évfordulója

Admin Hírek, Képtár, Médiatár

A Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetét, az intézmény szervezetként való bejegyzésének 50. évfordulóját ünnepelték a hívők szerte a világon, így Magyarországon is július végén. Hazánkban a legnagyobb ünnepségek Krisna-völgyben és Budapesten zajlottak, ahol egész napos megemlékezéssel és közös imádsággal, zenés-táncos felvonulással, Krisna nevének közös éneklésével vettek részt a hívek a programon. India ősi, több mint 5300 éves kultúrája néhány száz éve már nyugaton is elkezdett ismertté válni és elterjedni. De az információs technológia elterjedésével és Sríla Prabhupáda szorgalmas munkájának, odaadásának, fordításainak is köszönhetően a 20. században vált igazán ismertté. Sríla Prabhupáda hamar felismerte, hogy a modern nyugati társadalmakban a tradíció, a vallásosság nem …

Dr. Mahesh Sharma indiai kulturális és turisztikai miniszter látogatása

Admin Képtár

Szombaton a Budapesti Templomunk vendége volt Dr. Mahesh Sharma indiai kulturális és turisztikai miniszter, aki mindössze másfél napot töltött az országban. Az Úr kegyének vélte, hogy betérhetett a templomunkba és nagy alázattal közelítette meg az oltárt. Baráti kedvessége és közvetlensége lenyűgöző volt. Minden kedves minisztert szívesen látunk központjainkban!

A londoni Krisna-templom alapkőletétele

Admin Képtár

A Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete londoni központjában, a Bhaktivedanta Manorban a Haveli templomépület alapkőletételi ceremóniáját rendezték meg június 10-én. Az esemény egyben alkalmat adott arra is, hogy a Krisna-hívők megünnepeljék a nemzetközi szervezet bejegyeztetésének 50. évfordulóját. A mostani ceremónián több mint 300 meghívott díszvendég vett részt, többek között az Egyesült Királyság miniszterelnöke, David Cameron úr, aki az elmúlt évtizedek szorgos építő munkáját méltatta és egy virágfüzér ajánlásával kifejezte elismerését és tiszteletét Sríla Prabhupáda felé.

Gyermeknapi programok országszerte

Admin Képtár, Médiatár

Pécs, Budapest, Eger, Debrecen, holnap pedig Marcali. Gyermeknapi ételosztások, játékosztás, családi játszóház, finomságok, édességek, színes és természetesen ingyenes programok. Gyermeknapi programok országszerte a világ legfontosabb embereiért :-).

Új iskolaépületet adtak át Krisna-völgyben

Admin Hírek, Képtár, Krisna-völgy, Médiatár

Gyarapodó Krisna-völgyi közösségünk mára kinőtte a 2002-ben átadott első iskolaépületet, ezért egy nagyobb befogadóképességű szárny megépítésére lett szükség. A további 48 gyermek befogadására alkalmas új épület megnyitóján a vendégek megtekinthették a mintegy 200 m2 alapterületű, 3 világos, tágas, interaktív táblával felszerelt nagyteremmel, nagy belmagasságú aulával, közösségi térrel és egy oltárhelyiséggel rendelkező épületet. A program díszvendége volt Hegyi László egyházügyi helyettes államtitkár, a beruházást támogató Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében, valamint Dékányné Károly Mariann, Somogyvámos polgármestere. Az iskola is egész évben várja azokat, akik kíváncsiak arra, hogyan nevelkednek egy ökofalu vallásos gyermekei. www.krisnavolgy.hu oktatas.krisnavolgy.hu >>

Iskolásaink a TeSzedden

Admin Képtár

Idén Krisna-hívő iskolások is részt vettek a TeSzedd szemétszedési akcióban. A gyermekek és tanítók egy általuk gyakran használt teret, egy játszóteret tisztítottak meg, nagyon szorgalmasan. Élvezték, hogy egy közös ügyért dolgozhatnak! A szemétszedés után a diákok kihelyezett környezettan óra keretében a helyi biodiverzitás tanösvényt is megtekintették. A K híd elején egyébként egy másik csoport is beveti majd magát, így igazi összefogás valósulhat meg.

Óriási siker az Indiai íz- és egészségfesztiválon

Admin Hírek, Képtár, Médiatár

Óriási sikere volt idei első családi napunknak, az Indiai íz- és egészségfesztiválnak, ahol nem csak az Ájurvéda és az egészség, hanem a gasztronómia szerelmesei is bőven találtak maguknak újdonságokat és élményeket. A kellemes tavaszi időben kerthelyiségünkben és egy óriási gasztronómiai sátorban 50 pulton vegetáriánus és vegán finomságokkal vártuk látogatóinkat. Itt egész napos színpadi programmal, a konferenciateremben előadásokkal, ingyenes egészségügyi mérésekkel és szűrésekkel, állapotfelmérésekkel és asztrológiai tanácsadással, masszázzsal, hennafestéssel és gyermekprogramokkal vártuk a családokat, szellemi útkeresőket és persze a nyugdíjasokat is. Rendezvényünk díszvendégei Joshi Bharat és a vegán séf Stőhr Gréta voltak. Aki lemaradt a fesztiválról, nem kell szomorkodnia, az év során …

Húsvéti ételosztás a Blahán (2016)

Admin Ételosztás, Képtár

Rengetegen “ünnepelték” a Blahán ma is a Húsvétot. Több mint 1700 tányér lencsefőzelék fogyott el, és mintegy 17 tonna élelmiszer került a csomagokba, liszt, cukor, konzervek, margarin, rizs, sokféle édesség, gyümölcsök és még sorolhatnánk. A Máltai Szeretetszolgálat mozgó orvosi rendelője is népszerű volt, számtalan gyógyszerre és kezelésre volt szükség. A húsvéti jókívánságok oda-vissza záporoztak, így talán mindenkinek kellemesen telt az ünnep. Köszönjük támogatóink segítségét, és önkénteseink lelkes szolgálatát! Akik keresnek bennünket, a Városligetben minden hétköznap megtalálnak. További fotók Ételt az Életért programunk közösségi oldalán >>

Ételosztások Pécsett

Admin Képtár

Pécsi önkénteseink Karácsonykor 5 hajléktalanszállón, januárban, évindító akcióként pedig a Budai Városkapu Iskola Vasasi Intézményegységében osztottak ételt a rászorulóknak.

Ételosztás Somogyvámoson és Marcaliban

Admin Hírek, Képtár

Krisna-hívő szerzetesek és az Ételt az Életért Program önkéntesei december 23-án tartottak ételosztást Marcali és Somogyvámos településeken. Marcaliban 200 főre, a helyi családsegítő szerv ellátottjai számára meleg ebéd és tartós élelmiszercsomag valamint játékosztást szerveztek a program önkéntesei, délután pedig Somogyvámoson, Krisna-völgy tőszomszédságában a helyi lakosok, mintegy 650 fő számára rendeztek a finom ebédből szeretetlakomát. Az ételt kiszállították a családok és idősek számára.  

Győrben járt ételosztó Mikulásunk

Admin Ételosztás, Képtár

Szervezetünk győri önkéntesei december 6-án, Mikulás napja alkalmából 130 gyermeket és kísérőiket látták vendégül a győrszentiváni Duna Filmszínházban. A gyerekek egy színdarab megtekintésével kezdték az ünnepséget, ezt követően minden gyermek megkapta az ajándékokat és az indiai zenélésbe is bekapcsolódhattak. A csomag tartalma : 1 kg alma +  1 kg narancs, 1 zacskó Mikulás csomag amiben csokik, szaloncukor, üdítőital volt. Ajándékként pedig  egy összehajtogatható, kiszínezhető házikót is haza vihettek, valamint 1-1 karácsonyfadíszt is készítettünk számukra szervezetünk kedves, figurás logójával. A program végeztével 15 kis csomagot vittek az önkéntesek a győri Fogyatékkal Élők Török István utcai telephelyére. Segítőink voltak az akcióban: 1. Győri …