Egyszerű életmód, emelkedett gondolkodás az Erasmus+ pályázati programban

Admin Hírek, Kiemelt, Öko

„Az emberi élet arra való, hogy egyszerű életmódot éljünk magas szintű gondolkodás mellett.”
(A. C. Bhaktivedanta Swami: A tanítások nektárja 1. fejezet 2. vers, magyarázat)

Az Öko-völgy Alapítvány „Egyszerű életmód, emelkedett gondolkodás” c. projektje sikeresen pályázott az Európai Unió Erasmus+ programjára. A felnőttoktatási projekt 40 ifjúsági szakember és fiatal részvételével valósul meg, akik az 5 partnerszervezet – Belgium, Csehország, Magyarország, Svédország és Szlovénia – képviseletében vesznek részt a kezdeményezésben. Valamennyi résztvevő szervezet munkatársa aktív az ifjúságügy területén, és az ezzel összefüggő olyan területeken, mint a fenntarthatóság, az önellátás, az egészséges életmód és a fiatalok foglalkoztatása. A cél egy olyan erős partnerségen alapuló hálózat létrehozása, amelynek révén a résztvevők kicserélhetik munkájuk releváns területein szerzett jól bevált tapasztalataikat.

A közös munkák 2015 májusában vették kezdetüket és jövő júniusig fognak tartani. Az ifjúsági szakemberek ez idő alatt három találkozón vesznek részt, amelyek házigazdája Svédország, Magyarország és Belgium lesznek.

Az első találkozóra 2015. július 4-5-én került sor. A házigazda a svédországi Korsnäs Gård kicsiny közössége volt. Az Öko-völgy Alapítvány képviseletében Kirs György, továbbá Szexty Ildikó és Hári Beáta vettek részt a találkozón.

A farmot kedvező földrajzi helyzete miatt – mindössze 30 km-re fekszik Stockholmtól – sokan látogatják. Az egykor mozgalmasabb napokat megélt közösség – jelenlegi lakóinak száma nem több egy tucatnál – ma inkább pihenőhelyként, elvonulási központként szolgál, ahová a spirituálisan emelkedett atmoszféra és a Krisna-hívők békés életmódjának megismerési igénye vonzza a látogatókat. A környék természeti szépsége – a tavakkal tarkított fenyőerdők „egzotikuma” – további inspirációt jelent az istentudatos életmódot, a spirituális elmélyülést keresők számára.

A találkozó első napján a projektpartnerek számára szervezett megbeszélés után szabadtéri jógaórán, majd egy, az erőszakmentes (empatikus) kommunikációról szóló, szintén szabadtéri műhelyen vettünk részt. Vasárnap a közösség fő épülete adott helyet a fiatalok személyiségfejlesztéséről és a fiatalkori önkéntességről tartott előadásoknak, amit egy az ökoturizmusról szóló prezentáció követett. A sort Kirs György organikus mezőgazdaságról tartott előadása zárta. A Krisna-völgyi tapasztalatok megosztása nagy érdeklődést – számos kérdést – váltott ki a jelenlévőkből, jelezve, a hazai ökofalu – a többi kezdeményezéshez képest – mennyire elöl jár az élelmiszer-önellátás területén.

A projekt keretében ellátogattunk Svédország legnépesebb ISKCON farmközösségébe – a helyszínen is forgatott stábunk –, az 1982-ben alapított Almviks Gård-ba is. Az „egyszerű életmód, emelkedett gondolkodás” eszméjét leginkább megvalósító közösség kb. 15 családnak ad otthont. A farmon igazi skandináv vidéki hangulat és csodálatos tájkép fogadott bennünket. Fóliasátrakkal megtámogatott zöldségeskertek, legelésző tehe
ek, tradicionális svéd faházak, fenyőerdők és tisztások látványában gyönyörködhettünk. Estig tartó látogatásunk során újra tudatosult bennünk földrajzi helyzetünk, a skandináv „nyári hosszú nappalok és világos éjszakák” különös élményével gazdagodhattunk. Az önfenntartásra törekvő közösség tehénvédelemmel, organikus gazdálkodással és vendéglátással foglakozik, továbbá saját péksége, üzlete, iskolája, ökologikus szennyvízkezelő-rendszere van. A házak egy része szalmából és vályogból épült.

1982-es alapítása óta Almvisk Gård ad otthont Smita Krisna Swami lakhelyének, aki A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada tanítványa, továbbá a farmközösségek, az önfenntartás és a tehénvédelem szószólója. Természetes, egyszerű és kedves személyiségét a projekt résztvevőinek is volt lehetősége megismerni, amikor az első estén előadást tartott a projekt résztvevői számára Korsnäs Gårdban. A környezettudatos életmóddal összefüggő kérdéseket – gyakorlati megvalósításokat is – tartalmazó előadásból talán két dolgot érdemes kiemelni. Hová vezet a városi életmód, a modern technika használata és az anyatermészet közelségének hiánya? Smita Krisna Swami egy fához hasonlította az embert. Ha elvágjuk a gyökereket, a fa kiszárad és végül kidől. Mi magunk sem szakadhatunk el attól a közegtől ahonnan jövünk, ami éltet bennünket; nem fordíthatunk hátat a természetnek. A szvámi a vegán életmód ellenzője, aki a tej és tejtermékek fogyasztása mellett foglal állást, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogyha a tehénállomány száma csökken, a talajerő-utánpótlás (természetes) forrása is csökken, így kevesebb élelmiszert tudunk előállítani – a cél természetesen a tehénvédelem elterjesztése lenne.

A projektrésztvevők bőséges, tápláló, finomabbnál-finomabb étkekkel tölthették meg gyomrukat a korsnäs gårdi tartózkodás ideje alatt. A svédasztal elnevezés is valódi értelmet nyert számunkra. A reggelit többek között ízletes müzlivel, sríkanddal, zöldségsalátával, helyben készült kovászolt kenyérrel, kezdtük, hogy csak néhányat említsek a sokféle fogásból. Ugyanakkor a skandináv ország élelmiszer-önellátásának kérdése – látva az ételek hozzávalóit – mindenképp elgondolkodtató egy lakto-vegetáriánus számára. A statisztikák szerint – a helyiek számadataira hivatkozunk – a svédek 10%-a vegetáriánus, és 5%-a vegán. Ha végiggondoljuk, kizárólag helyi alapanyagokra építő, húsmentes táplálkozást folytatni Svédországban nem is olyan egyszerű. A ország klímája – különösen a tenyészidőszak rövidsége folytán – közel sem biztosít a hazánkra jellemző kedvező feltételeket a zöldség, gyümölcs, gabona és olajos magvak termesztéséhez. Ha az önellátásra összpontosítunk, le kell vonnunk a következtetést, Magyarország nagyon is kedvező helyzetben van.IMG_1031 copy

A következő projekttalálkozóra 2015. október 8-11. között kerül majd sor a somogyvámosi Krisna-völgyben. A téma az fenntartható gazdálkodás lesz.

Hári Beáta

Forrás >>