Felvonulások a Balaton körül

Admin Hírek, Krisna-völgy, Öko

A nyár kitűnő lehetőséget kínál arra, hogy minél többen ellátogassanak Krisna-völgybe, hiszen az ökofalu mindössze 30 kilométerre fekszik a nyaralókkal teli Balaton-parttól. Ennek érdekében a völgy lakói rendszeresen járnak a tóhoz, hogy meghívják a szünidejüket töltő családokat.

„Enyhe szél és felhőtakarta égbolt fogadott bennünket a Siófoki zenés-táncos felvonulásra (harinám) érkezve. Körülbelül húszan vettünk részt, felvonulásunk a csapatvezető és egyben fő harmóniumos, Gunagrahi prabhu vezetésével folyt. A harinámot nagyon látványossá tette a hölgyek kreatív, de tradicionális indiai elemeket felidéző tánca. E látvány élménye fokozza a pozitív emlék maradandóságát, ami természetesen az esemény egyik legfőbb célja.

A járókelők és turisták mosolyogtak ránk, táncra perdültek, persze voltak néhányan, akik furcsán néztek ránk, de a legtöbben velünk énekeltek, lefotóztak minket, vagy felvették videóra a különleges látványt. A Krisna-völgyből érkező gyerekek a szélrózsa minden irányában osztották szórólapjainkat, mely egyben egy Krisna-völgybe szóló meghívó volt. A fő szórólaposztó Rádhá Lilá, Subhadrá és Balaráma volt. Egy keszthelyi család mindig lelkesen segíti balatoni harinámjainkat.

Az átlagos nyaralás megszokott élvezetét valami teljesen egyedi élmény rázta fel. Maguk az emberek sem tudták, mi is történik valójában, miért oly vonzó ez a zene, a tánc, a szent nevek, melyeket hallanak. Nem tudják, de valahol mégis érzik, hogy örök otthonuk legcsodálatosabb lakója üzent nekik a harinámon keresztül. Ez az örök valóságot előidéző élmény idővel elhalványulhat az anyagi lét vakító csábításainak köszönhetően, de ha csak egy ember e hatás által eljön Krisna-völgybe, esetleg adományozott, vagy könyvet vett, már megérte.”