Haré Krisna hírlevél
Kiemelt
Különleges Búcsú várja 2016-ban a Krisna-völgybe látogatókat!
Fonyódtól délre mintegy 20 perc autóútra fekszik Európa legnagyobb ökofalva, és itt él hazánk egyik legkülönlegesebb önfenntartó közössége. Krisna-völgy nemcsak egy fontos szent hely a hívőknek és zarándokoknak, hanem egy biogazdaság és az indiai kultúra hazai fővárosa is egyben. Érdemes ellátogatni Magyarország legnagyobb családi élményfesztiváljára, amely egy egészséges, gyermekbarát, alkohol és dohányfüst-mentes övezet.
India Varázsa Fesztivál a Lélek Palotájában
Idén ünneplik a Krisna-hívők óbudai központjuk megnyitójának 10. évfordulóját. Ennek jegyében az év során számos színes fesztivállal és ünnepi rendezvénnyel várják a lakosságot. A legközelebbi, augusztusi fesztivál témája India sokszínű művészete, kultúrája, bölcseletei, illetve egészségmegőrző és életmódtanácsai, beleértve az ősi mozgásművészetet, a jógát – augusztus 21-én.
BIJO kedvezmény hírlevelünk olvasóinak »
Motiváció
„Uram! Az olyan bhakták, mint amilyen te vagy, maguk a megszemélyesült szent helyek. Mivel a szívedben hordod az Istenség Személyiségét, minden helyet zarándokhellyé változtatsz. Uram! Az olyan bhakták, mint amilyen te vagy, maguk a megszemélyesült szent helyek. Mivel a szívedben hordod az Istenség Személyiségét, minden helyet zarándokhellyé változtatsz.”
(Srímad Bhágavatam 1.13.10.)
Életmód
Az indiai templomok titkos konyhaművészete – a Gauranga Rádióban
Az indiai étkezési és főzési szokások bőven túlmutatnak a fűszerek használatán, vagy a különleges főzési alapon, az úgynevezett csonsz-on, különösen a hagyományos indiai templomi konyhaművészet rejteget érdekes titkokat.
Bővebben »
Lélek+Bölcselet
A Krisna-tudat 50 éve nyugaton
A Śrīla Prabhupāda által vezetett, 50 éves Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete ismertette meg a nyugati világgal a Kṛṣṇānak végzett odaadó szolgálat tudományát. Prabhupāda egy évtized leforgása alatt az egész bolygón elterjesztette Kṛṣṇa bhaktiról és szeretetről szóló üzenetét. Világszerte 108 templomot, 32 farmközösséget, iskolákat és egyéb intézményeket alapított.
Bővebben »
Valóságosak-e az istenélmények
A vaisnava (Krisna-hívő) közegben szerzett lelki tapasztalatok valóban a végső valósággal kapcsolatosak vagy csupán belső látás- és hallásélmények, amelyek a többéves „önprogramozás” eredményei?! A Védikus Tudományok Kutatóközpontjának válasza…
Bővebben »
Az ügyes cselekvéstől az odaadásig – Jóga a Bhagavad-gítában
Bakaja Zoltán szakdolgozatában azt vizsgálta, találhatunk-e a Bhagavad-gítában olyan verseket, amelyek más fogalmak használatával teszik világossá a „jóga” szó jelentését. A szentírást áttanulmányozva a szerző hat fogalmat magyaráz, amelyek a jóga szó definíciója kapcsán felmerültek.
Bővebben »
Kapcsolj ki!
Életmód- és vega főzőtábor Krisna-völgyben
Tábori hangulatban indiai vegetáriánus ételeket főzünk. Különleges fűszerekkel, egészség és életmódtanácsokkal ismerkedünk. Krisna-völgy szép környezete és lelki programjai, pedig a kikapcsolódást, pihenést nyújtanak. Szeretettel várunk, erre a kulináris hétvégére július 29-31 között.
Bővebben »
Recept
Mogyorós cukkini-pakora – csemege nyári estékre
Gyorsan elkészül és ideális vendégváró, de könnyű harapnivaló nyári estékre vagy a strandolós piknik-csomagba is.
Bővebben »
Görögdinnye-kása Hémangitól
Elronthatatlan nyári frissítő, amely nem csak pénztárca-barát, de garantáltan sikert is arat.
Bővebben »
Ételt az Életért
Megnyílt új telephelyünk Pécsett
Ünnepélyes keretek között megnyitottuk alapítványunk pécsi telephelyének állandó raktárhelyiségét. Az emlékezetes rendezvényen 108 adag tartós élelmiszercsomag is kiosztásra került a helyi családsegítő ellátottai között.
Bővebben »
Krisna-völgy Biofarm
Rendelj jegyet online a Búcsúba és legyen Tiéd partnerünk ajándékát!
Már csak egy hét és kezdetét veszi az év legnagyobb Krisna-völgyi rendezvénye a Krisna-völgyi Búcsú, melyet idén az Aphrodite Hotel Zalakaros is támogat! Az első 1000 jegyvásárlónak ajándékkal kedveskedünk! Megküldhetjük a 35 000 Ft értékű utalványodat? Tarts velünk!
Bővebben »
Kövesd Bhúmi, a Csodaboci életét!
Az aratófesztiválra bennünket, bocikat nem szoktak kivinni, mert állítólag túúúúlságosan szertelenek vagyunk. Te Szent Tehén! Kövesd velünk Bhúmit, a Csodabocit facebookon!
Bővebben »
Kincsek Krisna-völgyből
Bhagavad-gītā – egy kötetnyi bölcsesség a mindennapokra
Korszakokon keresztül a világ legnagyobb elméi fordultak a Bhagavad-gītāhoz, hogy választ találjanak benne az élet örök érvényű kérdéseire. A Gītā, melyet India lelki bölcsessége ékességének tartanak, az ember alapvető természetét, környezetét s végül Istennel való kapcsolatát érintő mélységes védikus tudományt foglalja össze. Kapható a boltban!
Bővebben »
Lélek Palotája Budapest
Hennafestő tanfolyam Budapesten
Gondoltad volna, hogy a henna művészete már 5.000 éves? Szeretnéd megtanulni a hennaművészet alapjait? Kíváncsi vagy arra, hogy honnan ered és mire is használták? Szeretnéd elsajátítani a hennafestés trükkjeit? Ha igen, gyere el és tapasztaljuk meg együtt e varázslatot!
Bővebben »
Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola
Fesztiválszezon Főiskolánkon
Oktatóink, néhány lelkes diákkal közösen a nyár folyamán sorra járják a különböző fesztiválokat, ifjúsági rendezvényeket. Országjárásuk célja – a jó hangulatú együttlétek és az örömteli találkozások megtapasztalása mellett – az, hogy minél több érdeklődő, kereső számára elérhetővé tegyék a jóga gyakorlásával, filozófiájával és életmódjával kapcsolatos ismereteket.
Közeleg a jelentkezési határidő!
Augusztus 10-ig lehet jelentkezni a 2016/17-es tanévre: Vaisnava Teológia BA; Vaisnava Teológia MA; Vaisnava Jógamester BA szakokra, államilag finanszírozott és költségtérítéses formában egyaránt! Iskolánk világnézeti felfogástól függetlenül minden érdeklődőt szeretettel fogad. Ösztöndíjas vagy önköltséges képzést kínálunk nappali és levelező tagozaton.
Videó
Okosan bulizni – Krisna-hívők a Woodstockon
A lengyelországi Woodstock azon fesztiválok egyike, amelyre a belépés még mindig ingyenes. A fiatalok gyakran stoppal utaznak a helyszínre és kevéssé tervezik meg a visszautat, vagy éppen azt, hogy mit fognak enni a hét során. A világ minden szegletéből érkező Krisna-hívők ilyenkor azon munkálkodnak, hogy ezen a fesztiválon egészséges és ízletes, Istennek felajánlott ételekkel kínálják a résztvevőket, sőt, a Haré Krisnát énekelve a bulizásra, kikapcsolódásra is egy alkoholtól és drogoktól mentes alternatívát kínáljanak a fiataloknak. Idén az Ételt az Életért magyar csapata is a konyhán szorgoskodott.
Bővebben »
Égbolt
Hogyan győzzük le az ártalmas csillagállásokat?
A csillagok állása és asztrológiai előrejelzés július második felére és augusztus legelejére, ezúttal már hang verzióban.
Bővebben »
Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége
Alapító ācārya:
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda
Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezete

Copyright © 2016
Minden jog fenntartva!

Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare
Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare
Ezt az e-mailt a következő címre küldtük: *|EMAIL|*

Miért kaptam ezt az e-mailt?
Leiratkozás a listáról
Frissíti az adatokat

Kapcsolat: [email protected]

*|LIST:ADDRESSLINE|*