Haré Krisna hírlevél
Haré Krisna hírlevél
Kiemelt

Adventi és karácsonyi ételosztások - Egy apró gesztussal szebbé teheted a világot!

Noha Ételt az Életért Alapítványunk egész éven át mintegy félmillió tál étellel és több száz tonna tartós élelmiszerrel támogatja a nélkülözőket, az adventi időszakban kiemelt akciókat is szervezünk, hogy minél többek számára tegyük meghitté, békéssé és reménytelivé a karácsonyt. Vidéki nagyvárosokban és a fővárosban is rendezünk Karácsonyi Szeretetlakomát, mely a szeretet ünnepének az egyik legszebb kifejeződése.

Tovább»

Jóga tiszta forrásból – Könyvbemutató

Megjelent a Jóga tiszta forrásból című kötet bővített kiadása. Első része, „a jóga tudománya” elsősorban a hagyomány elméleti és szellemi tanításait foglalja össze, a második pedig hangsúlyosan a gyakorlati vonatkozásokat tárgyalja. Szeretettel várunk a bemutatóján!

Tovább»

Gītā-jayantī – a Bhagavad-gītā elbeszélésének ünnepe

A Bhagavad-gītā védikus szentírás, amelyet több mint 5000 évvel ezelőtt az Úr Kṛṣṇa adott át barátjának és hívének, Arjunának a kurukṣetrai csatamezőn, és teljes egészében tartalmazza az önmegvalósítás védikus ismereteinek lényegét. A programról: A Bhagavad-gītā verseinek felolvasása, a Gītā áldásai, lakoma.

Tovább»

Motiváció
„Az ostobák nem értik meg, hogyan képes az élőlény elhagyni testét, s azt sem, miféle testből merít örömet az anyagi természet kötőerőinek varázsa alatt. De aki a tudás szemével néz, az látja mindezt.”
(Bhagavad-gītā 15.10.)
BIJO kedvezmény hírlevelünk olvasóinak. »
Filozófia
A védikus történelemszemlélet
Miben tér el a nyugati történelemszemlélet a védikus szemlélettől, hol térnek el a hangsúlyok a ciklikus történelemszemléleten alapuló védikus szentírások és a lineáris szemléletű, az utolsó ötezer év eseményeinek feldolgozására szorítkozó nyugati történetírás között? A Gauranga Rádió műsorán.
Tovább »
Recept
Ünnepi menü Hémangitól

Igazi vendégváró csemegét keresel, amely húsmentes, autentikus és mindenkinek ízleni fog? Kóstold meg Hémangi bevált ünnepi menüjét, ha biztosra szeretnél menni a nagy napon.

Asztalt szilva leves 

Vegetáriánus töltött káposzta 

Karácsonyi stollen

Ajándék tipp!

Hémangi Dévi Dászi: Indiai vegán konyha

Az indiai konyhakultúra vegán hagyományai a régmúltban gyökereznek. Változatossága, összetett ízvilága sokakat lenyűgöz. Bárki megtalálhatja a számításait, vegánok és nem vegánok, étel-intoleranciával küzdők, és azok is, akik egyszerűen csak fűszeres fogásokra vágynak.

Tovább »
Öko
Ajándékozz fát szeretteidnek a Jóga Erdőben!
A Bhaktivedanta Jógastúdió és az Öko-völgy Alapítvány a klímavédelem jegyében faültetést szervezett idén ősszel. Az adományozók jóvoltából 108 facsemetével kezdődött meg a “Jóga-erdő” létrehozása a somogyvámosi Krisna-völgyben.
Tovább »
Facebook »
Önfenntartás: a nemezelés története
Az önfenntartás egyik fontos alapanyaga a nemez, melyet már őseink is sok mindenre (jurta, sapka, kabát, papucs, csizma, szőnyeg, stb.) használtak, története pedig több ezer évre nyúlik vissza.
Tovább »
Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola
Gyertyafényes jóga – az ünnepre hangolva
A termet csak gyertyák fénye világítja meg. A lágy nyújtások, finom csavarások és pihentető ászanák nemcsak a testünkre, hanem a lelkünkre is hatnak. Segítenek újra rátalálni a belső békére és egyensúlyra a karácsonyi készülődés közepette. Az órát Pernyéz Gabriella, vaisnava jógamester tartja.
Tovább »
Videó
Gondoskodás, a szeretet nyelve - Ismerd meg az Ételt az Életért munkáját

Ismerd meg az Ételt az Életért Alapítvány misszióját! Önkénteseink már javában pörgetik az adventi ételosztó akciókat. Segítsd munkánkat Te is! www.eteltazeletert.hu

Tovább»
Krisna reggae: az ételosztó pultok mögül debütál a King of Braj első klipje

Mi az, ami összehoz egy tanárt, egy szerzetest, egy értékesítőt, éttermi dolgozókat, és egy marketing szakembert? Egriek és fővárosiak találtak egymásra, hogy zenén és alkotáson keresztül hívják fel a figyelmet a legégetőbb társadalmi problémákra, mint amilyen például az éhezés.

Tovább»

Égbolt
Fényhozó csillagállás és betekintés 2020 asztrológiájába
2019 utolsó hónapjában járunk. Mitől lesz különleges idén a téli napforduló és a karácsony? Hogyan készüljünk fel 2020-ra? Az utolsó hetek és egy kis betekintés a 2020-as év csillagállásába.

Tovább »
Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége
Alapító ācārya:
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda
Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezete

Copyright © 2018
Minden jog fenntartva!

Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare
Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare
Ezt az e-mailt a következő címre küldtük: *|EMAIL|*

Miért kaptam ezt az e-mailt?
Leiratkozás a listáról
Frissíti az adatokat

Kapcsolat: [email protected]