Hogy telik a Krisna-hívők ideje?

Admin Életmód

Tudnivaló, hogy a „krisnások”  egy része az ország  különböző nagyvárosaiban  lévő központokban, templomokban, illetve  a somogyvámosi Krisna-völgyben  lakik. Őket tekinthetjük „főáállású”  Kṛṣṇa-hívőnek, vagyis életük jelentős  részét a vallásukkal, egyházukkal kapcsolatos  teendők töltik ki. Ők a lelkészek,  szerzetesek, illetve a Magyarországi  Krisna-tudatú Hívők Közössége  egyház alkalmazásában álló hívek, akik  a közösség magját alkotják. Kṛṣṇa magyarországi követőinek  nagyobb százaléka azonban olyan emberekből  áll, akik szokásos, mindennapi  életük folytatása mellett követik e  hit alapvető előírásait, például vegetáriánusok,  nem fogyasztanak alkoholt, és  rendszeresen gyakorolják a mantra-meditációt,  vagyis a Hare Kṛṣṇa ima figyelmes  ismétlését. Hitük tételei ugyanazok,  mint a központokban élő hittestvéreiké,  de lelki gyakorlataik …

Kiút a sötétből

Admin Filozófia

Mi számít bűnnek? Minden olyan tett bűn, amelyet Isten, illetve a Tőle származó szentírások helytelennek ítélnek és ezért tiltanak. A bűn fogalma nem relatív; nem az éppen uralkodó társadalmi felfogás határozza meg, hogy mi helyes és mi helytelen, hanem Isten örök törvényei. Elkerülendő bűnös tettek például: a húsevés, a kábító- és mámorítószerek fogyasztása, a szexuális szabadosság és a szerencsejátékok űzése. Milyen következményei vannak a bűnös tetteknek? Ha valaki bűnös tetteket követ el, akkor számolnia kell ezek hosszú távon kedvezőtlen hatásaival, a szenvedéssel, a boldogtalansággal, illetve a halál utáni, következő testekben megkapott büntetéssel. A bűnös tettek hátrányos következménye még, hogy erősítik …

Miért pont Krisna?

Admin Filozófia

Amióta Kṛṣṇa-hívő szerzetesként élek (lassan már tíz éve), ezt a kérdést intézték hozzám a leggyakrabban: „Annyiféle vallás van a világon, miért pont ezt választottad?” A kérdés teljesen jogos (bármely hit híveihez intézzék is), hiszen egy egyszerű vallási lexikonban is több tucat vallás leírásával találkozunk – e sokféleség láttán pedig az igazság legelszántabb kutatói is könnyen elbizonytalanodnak. Jómagam afféle mindenre kíváncsi lélekként botlottam a Kṛṣṇa -vallás követőibe (vagy ők belém – ezt ma már nehéz lenne rekonstruálni). A személyes találkozást követően elolvastam néhány könyvet a védikus filozófiáról (a Visszatérés, illetve Az önmegvalósítás tudománya címűt). Egyáltalán nem mondhatnám, hogy azonnal elfogadtam volna …

Śivarāma Swami: A négy szabály

Admin Életmód, Filozófia

A vallásos erkölcsi elvek valódi célja az, hogy megtanuljuk szeretni Istent Őszentsége Śrīla Śivarāma Swami Mahārāja előadása a budapesti Ady Endre Művelődési Központban hangzott el. Ha valaki iskolába jár, tartania kell magát egyfajta etiketthez: meghatározott módon kell öltözködnie, követnie kell bizonyos szabályokat. Ha nem követi őket, nem fog tudni tanulni. Ha például magnózik az iskolában, akkor nem tud majd figyelni az órákon, ha pedig nem követi a tanagyagot, egy idő után nem fogja érteni, hogy miről van szó. Ahhoz, hogy képesek legyünk megérteni a transzcendentális tudást, szintén úgy kell viselkednünk, hogy megfelelően tiszta állapotba kerüljön a tudatunk. Az erkölcsi szabályok azért fontosak, mert …

Ültem a vonaton és japáztam…

Admin Életmód, Filozófia

Ültem a vonaton és japáztam: a Hare Kṛṣṇa mantrát mondogattam félhangosan. Egyedül voltam a fülkében egészen a következo állomásig, amikor egy ismerosöm szállt fel a vonatra és ült be hozzám. – Szia! Hát te hová utazol? – Szia! Épp hazafelé tartok. Régen láttalak. Foglalj helyet! – Köszi! Látom, még mindig „krisnázol”. Minden rendben van? – Amint láthatod, minden rendben van. Azóta sem alkoholizálok és dohányzom mint egyesek, úgyhogy teljesen jól érzem magam. – Na jó, akkor most egy-egy az állás. Egyébként nem akartalak megbántani, csak nagyon érdekel egy pár dolog. Ha nem tartalak fel, megkérdezném, mert ki tudja, mikor futunk össze …

Mit tehetünk az egészségünkért? Praktikus ötletek az Ájurvéda tudományából

Fodor Életmód, Hírek

Az ájurvéda az élet tudománya, amely az ősi Vedák transzcendentális tudásának része. Istentől származik, hiteles tanítványi láncolaton keresztül jutott el hozzánk. Ellentétben a nyugati orvoslással, ahol csupán egy-egy kiragadott tünetet próbálunk megszüntetni, esetenként elnyomni, az ájurvéda holisztikus szemléletű tudomány, ami azt jelenti, hogy a lélek, a tudat, az elme és a fizikai test állapotát, kölcsönhatását szemléli és ezek harmóniáját próbálja fenntartani. Ahhoz, hogy ezek egészséges egyensúlyát meg tudjuk őrizni, az ájurvéda módszereit érdemes követnünk. Az egészségmegőrzés alappillérei az ájurvéda szerint a belső és külső tisztaság, a megfelelő étrend és a helyes életmód. A belső tisztaság alapfeltétele a Védák által lefektetett …

A szeretet szintjei – Bálint napjára

Fodor Család, Életmód

Valentin-napja kiváló alkalom arra, hogy felhívjuk embertársaink figyelmét a környezetünk iránti felebaráti szeretetre. Bálint napja, február 14-e, sok emberpár számára, a megismerkedésükön túli jelképes évforduló. Ez a nap, amelyet sokan csak a szerelem ünnepeként emlegetnek, nem csak párok számára bír nagy jelentőséggel, ez a szeretetet és szeretetteljes kapcsolatok hivatalos világnapja is. Hazánkban, az utóbbi években, a Házasság Hete rendezvénysorozattal kapcsolják egybe, a szerelem napja így vált egyszerre a család, a barátok és a felebaráti szeretet ünnepévé. Az ünnep eredete: Pogány tüzektől a Házasság Hetéig Bálint napját, Terni, a 3. században élt, és a 14. században szentté avatott püspök halálához kötik, …

A vallásos gondolkodás pszichológiája

Fodor Életmód, Filozófia

Abraham Maslow az 50-es években dolgozta ki szükségletpiramisát, amely nagy hatással volt a lélektan tudományára. Kutatása során az emberek tetteit, viselkedését mozgató motivációkat kereste. Szükségletpiramis: avagy éhes gyomorral nehéz az ima! Abraham Maslow az 50-es években dolgozta ki szükségletpiramisát, amely nagy hatással volt a lélektan tudományára. Kutatása során az emberek tetteit, viselkedését mozgató motivációkat kereste. A piramis ábrája szinte mindenki számára ismert, noha logikusan végiggondolva ezen ábra nélkül is értjük, tudjuk, hogy életünk elemei milyen gyakorlati-fontossági sorrendben rétegződnek egymásra, a szükségletek erőssége szerint. Hívő embereknél a piramis szintjei között azonban kis csavart tapasztalhatunk. Isten csak az életünk csúcsán lenne érdekes? …

Szentek és szélhámosok – Gondolatok Prabhupádától a hiteles tanítóról

Fodor Filozófia, Oktatás

Gondolatok Sríla Prabhupádától a hiteles lelki tanítóról.   A jóga gyakorlása és a meditáció nap mint nap egyre többeket vonz. Sajnos azonban, aki megfelelő vezetőt keres, minden valószínűség szerint csak mágusokkal, önmagukat gurunak, Istennek kikiáltó csalókkal találkozik. A londoni Times hetilapnak adott interjújában Sríla Prabhupáda elmagyarázza, hogyan tud a komolyan kereső ember különbséget tenni a hamis és a hiteles lelki vezetők között. Riporter: Manapság több ember kutat a – vélt vagy valós – lelki élet után, mint valaha. Én arra lennék kíváncsi, vajon mi lehet ennek az oka. Sríla Prabhupáda: A lelki élet utáni vágy egy teljesen természetes vágy. Mivel …

Az MKTHK üdvözli az új katolikus egyházfő megválasztását

Fodor Hírek

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, a Krisna-tudat Nemzetközi szervezetének (ISKCON) hazai képviselője üdvözli Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros úr pápává választását és őszinte jókívánságait fejezi ki. I. Ferenc pápa egyszerűsége, lemondottsága, az emberek iránti önzetlen odaadása már beiktatásakor követendő példát mutat. Elkötelezettsége a szegények megsegítése iránt, az igazságosság és a puritán életvitel, valamint a magzati élet védelmében tett erőfeszítései a legfontosabb és legnemesebb emberi értékek kifejeződését segítik korunkban. Korábbi véleménynyilvánításai, nyilatkozatai alapján személye a földrészek, kultúrák és vallások közötti átfogó párbeszéd, a hagyományok követésének és az új irányok kijelölésének jelképe. Az MKTHK jó egészséget és erőt kíván tevékenységéhez és reméli, …

Az MKTHK továbbra is távol kíván maradni a politikai élettől

Fodor Hírek

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége (MKTHK) több alkalommal is észrevételezte, hogy a szegényélelmezési programjáról készült képi- illetve videó felvételeket magánszemélyek és szervezetek, politikai célokra, üzenetváltásra vagy hangulatkeltésre használják fel. Az MKTHK és az Ételt az Életért misszió a politikai élettől és pártoktól független szervezet, nem vesz részt efféle eseményeken, kampányokban vagy vitákban. Egyházunk elhatárolódik tevékenységének és politikai véleménynyilvánítások bármiféle összekapcsolásától, valamint kér minden szervezetet illetve jóérzésű polgárt, hogy tartózkodjon ettől a jövőben is. Az MKTHK tagjai elengedhetetlennek tartják hangsúlyozni, hogy lelki értelemben minden élőlény egyenlő, és örök, természetes helyzetében minden lélek Isten szolgája, akik tökéletes harmóniában együttműködnek. Az anyagi világban, …

Az örök lélek tudománya

Admin Filozófia

Mit jelent az, hogy a lélek örök? A lélek sohasem született, keletkezésének nincs „dátuma”. Mindig létezett és létezik, s ennek nem vethet véget semmi és senki. Amikor ideiglenes növényi, állati, emberi testeket ölt fel és vet le, akkor úgy tűnhet, hogy megszületik és elpusztul, mindez azonban csak az anyagi testek váltakozása, a lélek e folyamatok alatt változatlan marad. Az anyag módosulásai ellenére ő mindvégig változatlan és egyéni tudattal rendelkező személy marad. A lelkek csak az anyagi testek különbözősége miatt tűnnek eltérő személyiségeknek, vagy eredendően is vannak egyéni tulajdonságaik? Eredeti helyzetében minden lélek tudással és boldogsággal teli örök lelki testtel és …

Nehézségek hálójában – Az Úr menedéke

Admin Filozófia

Ha hívét az Úr nehéz helyzet elé állítja, akkor célja van vele. Az Úr őszinte híve ezért nem csügged, nincs is szüksége ennél több bíztatásra. Sríla Prabhupáda amikor 1965-ben Amerikába hajózott a Dzsaladuta fedélzetén, mindössze 7 dollárnak megfelelő rúpia volt nála, nagyon kevés kellék, rengeteg száraz élelem és végtelen hite. A hajó fedélzetén több alkalommal rosszul lett, több szívinfarktust is átélt. Nem kétséges, hogy mindezt lehetetlen túlélni az Úr támasza nélkül. Nem volt szakszerű segítsége a fedélzeten, sőt, a hajó személyzete később úgy vélekedett, Prabhupáda utazása idején a tenger felettébb nyugodt volt, ő pedig jól viselte az utazást – alig …

Matematikatörténet

Admin Filozófia

A matematika csak manapság igyekszik megkaparintani Isten pozícióját, ugyanis létrejöttének idején lelki célokat szolgált a társadalomban. A fejlett ősi kultúrákban nem voltak ismeretlenek

Ki szereti Istent?

Admin Filozófia

Mit mond Sríla Prabhupáda a valódi Isten-tudatról? Sríla Prabhupáda: Mi az Isten-tudatot prédikáljuk. Isten, Ő Isten. Nem keresztény, nem hindu, nem mohamedán. Mozgalmunk az istenszeretetet prédikálja. Vagyis nem számít, milyen vallást gyakorol valaki, csak az a lényeg, hogy van-e szeretete Isten iránt. A bhágavata-dharma meghatározása a következő: sza vai pumsám paró dharmó jató bhaktir adhoksadzse. Első osztályú vallás az, melynek követői istenszeretővé válnak. Nem az a fontos, hogy ki milyen vallást követ, hanem hogy megtanulta-e szeretni Istent. Vendég: Tehát ti nem próbáltok meg más vallású embereket áttéríteni? Sríla Prabhupáda: Nem. Azt tanítjuk, hogyan kell szeretni Istent. Ez minden. Vendég: De …

Egy lerobbant hipotézis

Admin Hírek

Mérhetetlen, megfigyelhetetlen, bizonyíthatatlan Jelen kétkedő írás témája a Big Bang, azaz az ősrobbanás elmélete, mely szerint a kezdet kezdetén csupán egy végtelenül kicsi objektum

Skizofrén társadalom

Admin Filozófia

Visszatalálás az Isten által adott erkölcshöz: a dharma parancsolataihoz. Az erkölcsi szabályok fontossága a mindennapi viselkedésben Életünk során állandó kapcsolatban vagyunk a környezetünkben lakó emberekkel és más élőlényekkel, valamint egyéb, a környezetünket alkotó élettelen dolgokkal. Tevékenységeink során szabályoznunk kell a viselkedésünket, hiszen mindig figyelembe kell vennünk a körülményeket és más élőlények érdekeit is. Amennyiben a cselekedeteink összhangban állnak az adott társadalom pillanatnyi értékrendjével és az azon alapuló elvárásokkal, tetteinket erkölcsösnek tekintik. Az erkölcs tehát egy olyan szabályrendszer, amely által szabályozhatjuk saját viselkedésünket, ugyanakkor mások viselkedését is egy közös mérce alapján ítélhetjük meg. Ezzel a gondolattal cseng egybe az Akadémiai Kiadó …

“Kedves Uram! Te nem egy szobor vagy!”

Admin Filozófia

Krisna indokolatlan kegyéből megjelenik egy számunkra is látható formában, s így képessé tesz minket, hogy szolgáljuk őt. „Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Srí Krisna Csaitanjánakés az Úr Nitjánandának, akik olyanok, mint a Nap és a Hold. Egyszerre keltek fel Gauda látóhatárán, hogy szétoszlassák a tudatlanság sötétségét, s így csodálatos módon mindenkit áldásban részesítsenek.” Krisnának semmi érdeke nem fűződik hozzá, mégis indokolatlan kegyéből megjelenik előttünk egy számunkra is látható formában s így képessé tesz minket arra, hogy szolgálhassuk őt, szeretettel viszonyulhassunk hozzá. A múrtik (istenszobrok) a hívők meditációját segítik, hogy az ideiglenesen meghívott isteni kiterjedést felismerhessék, megismerhessék az isten személyét jelentő arcsa-vigraha (imádható, …

Lelki szinten cselekedni – Szerzetesek és önkéntesek

Admin Filozófia

Bár elsőre egy szerzetes élete megpróbáltatásokkal telinek tűnhet, valójában az elme legyőzésén túl egyfajta kiegyensúlyozottságot ad. Február 2-át még II. János Pál pápa nyilvánította ünnepnappá, 1997-ben, és elsősorban a katolikus szerzetesek és szerzetesnők megbecsülésére, a róluk való emlékezésre szerette volna felhívnia figyelmet, az ünnepről azóta azonban más felekezetek is megemlékeznek. Olyan személyeknek elismerés ez a nap, akik életüket Isten vagy egy magasabb szent cél kezébe ajánlották. Mit jelent szerzetesnek lenni? Legtöbbször a szerzetesi élettel a szabadságot és gondtalanságot említik együtt az érintettek. Bár elsőre egy szerzetes élete megpróbáltatásokkal telinek és nehéznek tűnhet, valójában az elme legyőzésén túl egyfajta felszabadultság érzést …