„Ha valamit be kéne tiltani, azok nem a jelképek, hanem a háborúk.”

Admin Filozófia, Hírek

 A horogkereszt (vagyis a szvasztika) eddig tiltott helyeken jelenhet meg. Németországban, a videojátékokban újra engedélyezik a horogkereszt megjelenítését. Számos kérdést felvet ez az egyetlen mondat, mi most erre kérdeztünk rá:  Ön mit gondol, be kell-e tiltani bármilyen szimbólumot, vagy jelképet?  Rába Géza, a 24.hu Isten tudja rovatának szerkesztője megkérdezte különböző vallások képviselőit a témában. Ez nagyon összetett kérdés, mert egyes szimbólumok betiltásával a törvényhozók nyilvánvalóan nem a jelképet, hanem a mögötte lévő destruktív, társadalmilag veszélyes ideológiát kívánják korlátozni. A jelkép azonban, ahogy a nevében is szerepel, egy jelentéssel felruházott kép, és a jelentés társadalmi megegyezésen múlik. Ám néhány jelkép ősi, vallási eredetű, és a …

A tűzvészektől a világ pusztulásáig – Isten tudja…

Admin Filozófia, Hírek

Globális felmelegedés, olvadó sarkkörök, természeti katasztrófák, az utóbbi hónapokban pedig egyre több tűzvészről érkezik híradás. Sokan már a világvégét emlegetik és a különböző szentírásokra mutogatnak.      Tűzvész és katasztrófa mindenütt. Akkor közeledik a világvége? – kérdezi Rába Géza, a 24.hu Isten tudja rovatának szerkesztője. A természeti katasztrófák okaként elsősorban a vallásos élet hiányát jelölik meg a védikus írások. A Bhagavad-gítában (3.14) Krisna azt mondja, hogy minden élőlény teste gabonafélékből épül fel, melyek az esőnek köszönhetően növekednek, az eső forrása pedig nem más, mint a yajna, azaz az áldozat. Az áldozat pedig az előírt kötelességek teljesítéséből fakad. A teremtéskor ezt a …

India Varázsa Fesztivál – Gyógyír a testnek, öröm a léleknek

Admin Hírek

A keleti zene meg a füstölő- és fűszerillat már messziről jelezte, hogy ismét történik valami a Lélek Palotájában. Aki pedig belépett a kapun, az India Varázsa Fesztiválon olyan élményekkel gazdagodhatott, amilyenek sehol máshol nem lehet része – Mezei Kati beszámolója. Amit az iskolában nem tanítanakA látogató a kavalkádban hirtelen azt sem tudta, merre nézzen: az egyik pulton egyedi kézműves ékszerek, a másikon izgalmasnak tűnő könyvek, a harmadikon csodálatos színekben pompázó ruhák, és persze a szabad tűzön főtt-sült ételkülönlegességek legalább ilyen csábítóak voltak. Aki lelkes volt rá, szellemileg-lelkileg is rengeteget gazdagodhatott a fesztivál egyetlen napja alatt, köszönhetően az egymást követő eladásoknak, …

Így bánj a fogyatékkal élőkkel

Admin Filozófia, Hírek

Vallásuk mely tanítását ajánlaná azok figyelmébe, akik fogyatékkal élő gyerekeket részesítenek hátrányos megkülönböztetésben? Mire kell vajon odafigyelnie minden embernek a vallási tanítások szerint? Ennek járt utána Rába Géza, a 24.hu Isten tudja rovatának szerkesztője. Még vallási tanítás nélkül sem szép dolog bárkit is hátrányosan megkülönböztetni, főleg ha az a hátrány valamilyen veleszületett betegség. De ha mindenképp vallásos szemmel akarunk tekinteni a témára, a különféle szentírások történeteinek ismeretében megállapíthatjuk, hogy Isten előtt végképp nincs különbség élőlény és élőlény között, szülessen akármelyik földrészen, legyen bármilyen vallású, bőrszínű, korú, vagy képességű, vagy legyen akár emberi, állati vagy növényi testben. Mindenkihez egyenlőképpen kedves, és sosem részrehajló. Krisna …

„Egyszerű életmód, emelkedett gondolkodás” – 25 éves a Krisna-völgy

Admin Hírek, Kiemelt

Szerény körülmények és végtelen lelki gazdagság – a jubileumi Krisna-völgyi búcsún az itt élők mindennapjaiba is betekinthettünk. Hét dollárral kezdődött Ő Isteni Kegyelme, A. C. Bhaktivédanta Swami Prabhupáda 1965 szeptemberében hét dollárral, néhány váltás ruhával és két láda Srímad-Bhágavatammal érkezett New York kikötőjébe – nem utolsósorban pedig azzal a már-már kivitelezhetetlennek tűnő elhatározással, hogy lelki tanítómestere kérésére India határain túl is elterjessze a Krisna-tudatot. Első tanítványai a késői kapitalizmus ellen lázadó hippik közül kerültek ki, majd rövid időn belül meglepően sokan csatlakoztak a mozgalmához, immár társadalmi hovatartozástól függetlenül. Angliába „delegált” bhaktái közvetítésével összebarátkozott a Beatles tagjaival is – közülük George …

Odaadható a rászorulóknak a lejárt konzerv?

Admin Filozófia, Hírek

A csépai Antal András atyát feljelentették egy ilyenért. Mit mondanak erre különböző vallások tanítói? Ennek járt utána Rába Géza, a 24.hu Isten tudja rovatának szerkesztője. Igazán becsülendőnek tartom, hogy az atya a maga módszereivel igyekszik segíteni a rászorulókon. Az egyházak mindig is jelentős szerepet játszottak a humanitárius tevékenység terén, melynek az emberbaráti szeretetet és együttérzés adja a létjogosultságát, így az atya is hite szerint járt el.   Különösen méltányolom, hogy ez esetben olyan jellegű élelmiszerekről beszélünk, melyek kidobásra ítéletettek volna, ha valaki nem közvetíti azokat olyanok számára, akiknek viszont kincset ér minden falat. Mindazonáltal úgy gondolom, bármilyen karitatív vagy egyházi szervezetről …

Kötelesség-e a gyerekszülés? – Isten tudja…

Admin Filozófia, Hírek

A nyugati társadalmakban fogy a népesség, itt-ott stagnál. Előkerült hát a téma, hogy minél több gyermeknek kellene születnie. A nemzettek kérdése nemzeteket érint, de mi azért megkérdeztük a különböző vallások tanítóit is, mert sokan hivatkoznak az ügyben hitre és értékrendekre. Lássuk, hogyan válaszoltak a saját vallásuk tanításaiban jártas emberek Az ön vallása szerint kötelessége-e a nőknek gyereket szülniük? – kérdezi Rába Géza, a 24.hu Isten tudja rovatának szerkesztője. Nem kötelessége a nőnek a gyermek szülése, ugyanakkor erősen javasolt számára. Ennek oka a női nem pszichológiai jellemzőiben keresendő. A nők többsége rendelkezik egyfajta gondoskodó, tápláló attitűddel, a szülők szerint pedig az …

Hogyan hagyta el Krisna az anyagi világot?

Admin Filozófia, Hírek

Az Úr Krisna időről időre megjelenik a Föld történetében. „A jámborok felszabadítása, a gonoszok megsemmisítése, valamint a vallás elveinek visszaállítása végett korszakról korszakra megjelenek Én.” (Bg.4.8)  Hogyan halt meg a vallásának alapítója/első prófétája? Milyen tanítást, jelentést hordoz a halálának története? – kérdezte tőlünk Rába Géza rovatszerkesztő. Az Úr Krisna időről időre megjelenik a Föld történetében. „A jámborok felszabadítása, a gonoszok megsemmisítése, valamint a vallás elveinek visszaállítása végett korszakról korszakra megjelenek Én.” (Bg.4.8) Eredeti formájában, mint Krisna utoljára 5300 évvel ezelőtt jelent meg az Úr. Ekkor zajlott a történelem legnagyobb csatája, a kuruksetrai háború. Nehéz megérteni, hogy Krisna, aki az erőszakmentesség elvének …

Mi a KARMA?

Admin Filozófia, Hírek

A karma egyike azoknak a témáknak, amelyről a legtöbben alig tudnak, ezáltal csak kevesen értik meg bonyolultságát, szövevényességét. Kezdjük azzal, hogy Newton harmadik törvénye kimondja, hogy minden cselekvésnél két egyenlő és ellentétes reakció van jelen. Két test kölcsönhatásakor mindkét test erővel hat a másikra, ezek az erők egyenlő nagyságúak és ellentétes irányúak. Az egyetemes skálán (az Univerzumban, az anyagi világban) ez a karma törvénye. A karma törvénye alapvetően azt állítja, hogy minden cselekvésnek van reakciója, visszahatása és amit másoknak okozol, később visszatér hozzád. Ráadásul az a tény, hogy valaki nem ismeri a törvényt, nem mentség. Ugyanúgy részesül a visszahatásokból. Minden …

Vigasztaljuk meg a világ legszomorúbb nénijét!

Admin Hírek

A világsajtó számolt be róla, hogy a világ legidősebb asszonya a 128 éves Koku Isztambulova, aki egy csecsenföldi faluban él. Az 1889-ben született nénivel interjút is készítettek, aki arról számolt be, hogy egyetlen boldog napja sem volt az életében. Fárasztó kerti munkával teltek a napjai, átélt két világháborút, továbbá az orosz és csecsen háborút, és már a gyermekei is mind meghaltak. Szívfacsaró története késztetett az alábbi levél megírására.   Kedves Koku Néni!  Olvastam az Önnel készült interjút. Gratulálok a magas életkorához, és szívből sajnálom, hogy elégedetlen az eddigi életével. Engedje meg, hogy megosszak Önnel néhány bátorító gondolatot a Bhagavad-gítá ősi …

Kényszerházasságok márpedig vannak – Isten tudja…

Admin Filozófia, Hírek

Ki dönt arról, hogy egy fiatal kivel házasodhat össze? Léteznek olyan társadalmak, ahol a saját házasságáról nem dönthet egy fiatal lány, vagy épp fiú, mert a szülei, netán a vallási vezetője dönti el, kivel élje le az életét. Ne gondoljuk, hogy nálunk nincs ilyen. Elég egy erős akaratú szülő, egy befolyással bíró tanító, egy a vagyonát féltő nagyszülő… Kényszerházasságok, nem szabad akaratból született frigyek szerte a világon köttetnek. Kíváncsiak voltunk, mit mondanak erről a vallások tanítói.    A képviselőnek a nő jelenlegi és jövőbeli érdekeit szem előtt tartva tanácsot kell adnia a kérőkkel kapcsolatban, hiszen ő nemcsak a házasságkötéskor képviseli a nő …

Június 30.: Szekérfesztivál 2018 – az élmény, amiből nem hiányzik semmi…

Admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló, Sajtópont

A lelki világban minden szó egy ének, minden lépés tánc és minden nap fesztivál van! Ilyen lesz a Szekérfesztivál június 30-án, szombaton. Jóga, mantra, India – tarts velünk a lélek nyelvén át az ősi Indiába! Amikor újra befizetted az összes számlát, bevásároltál, megrendelted a munkádhoz szükséges dolgokat, beiratkoztál a nyelviskolába, és azon agyalsz, mit tanulj legközelebb, hogyan fejleszd magad tovább, és közben zsong az agyad a sok elintéznivalótól, akkor valójában semmi másra nem törekszel, csak hogy versenyképes maradj. Ha Darwin evolúcióelmélete igaz, akkor csak az erősebb maradhat fenn, és bármilyen kegyetlen is, de életed végéig hajtanod kell, máskülönben lesodornak a …

Mit szól Isten, ha őt káromolják?

Admin Filozófia, Hírek

Avagy, lehet-e például művaginával egyházi jelenteket imitálni? Nem nevezném művészetnek azt az alkotói szabadságnak vélt, verbálisan agresszív véleménynyilvánítást, amikor valaki ízléstelen alkotásokat tesz közzé, vagy az alkotói szabadsága átcsúszik istenkáromlásba. Ugyanakkor a szólásszabadság nagyon fontos érték világunkban, melyet nem célszerű korlátozni, hiszen mindenkinek megvan a joga a maga gondolataihoz. Itt a gondolat minőségével lehet probléma, aszerint, hogy mi azaz input, aminek a hatása alatt állunk. Bennem felvetődik a kérdés: miért születnek valakiben ilyen gondolatok?   A kérdésben célszerű lenne megtalálni egy helyes egyensúlyi pontot. Ehhez az erőszakmentesség elvét hívom segítségül. Az erőszakmentesség azt jelenti, hogy nem okozunk aggodalmat senkinek. Hogyha …

Ki dönt egy haldokló gyermekről?

Admin Filozófia, Hírek

Az ön vallása szerint korlátozható-e a szülő joga abban, hogy gyermeke életének fenntartása érdekében mindent megtegyen?  Nemcsak a szülő jogát nem lehet korlátozni, hogy a gyermekért mindent megtegyen, hanem magának a gyermeknek az élethez való jogát sem. A szülőnek pedig nem csak joga, kötelessége is a gyermek életének védelme. Félreértett érzelmi-emberségi szempontból érthető az, hogy az orvosok a gyermeket meg kívánják kímélni a szenvedéstől, hiszen egy kómában fekvő beteg is érzékeli az ingereket, és egy idegrendszeri betegség valóban példátlan fájdalmakat jelenthet a kisgyermek számára. Ugyanakkor az idegrendszer feladja a szervezet alapműködtetését, amennyiben elviselhetetlenné válik számára a fájdalom.Az orvosok nyilvánvalóan az …

Időskor. Mentesít a kor a felelősség alól?

Admin Filozófia, Hírek

  A válasz természetesen nem. Azért mert valaki elért egy bizonyos életkort, ugyanúgy felelnie kell tetteiért, mint fiatalabb korában. A védikus szentírások szerint egy gyermek tetteiért a karmát (a tettekért járó természetes visszahatásokat) ötéves koráig az édesanya, majd később az édesapa kapja meg. Felnőttkorba lépve azonban egészen a halál pillanatáig minden tettéért maga a személy felel. Természetesen létezik az az állapot, hogy valaki magatehetetlenné válik és mentálisan beszámíthatatlan lesz, ebben az esetben azonban az illetőért családtagjai vállalnak felelősséget, vagy egy gondozó ad számára védelmet. De ha valaki felelősségteljes állást tölt be, munkáltatója is alkalmasnak találja erre, akkor a tevékenységgel járó …

Választhatunk vallási vezetőt is?

Admin Filozófia, Hírek

Létezik a demokrácia a vallások világában? Kétféle vallási vezetőről beszélhetünk a krisnások esetében: lelki vezető vagy operatív vezető. Az operatív ügyek terén a GBC titkár (GBC = Governing Body Commission, azaz Vezetői Tanács) a legmagasabb beosztás egy országban, ilyen titkár tehát csak egy lehet országonként. Az ilyen vezetőt elsősorban szakértelme, rátermettsége és felelősségvállalása alapján választják ki, és a jelöléstől kezdve egy 4-5 éven át tartó procedúra eredményeként nevezik végleg ki. Ez idő alatt a jelölteknek írniuk kell egy 80-150 oldalas tanulmányt egy adott témában, el kell végezniük egy gyakorlattal egybekötött nemzetközi vezetői és projektmenedzseri képzést, miközben munkájukat 3 mentor is …

Mit mondanak a szexuális tabukról a Védák?

Admin Filozófia, Hírek

A szexualitás körül sok a tabu és a belső, önműködő szabályozás. Az öröm és a boldogság mellett sokaknál megjelenhet a bűntudat, a tiltás érzése is. A pornónézés, önkielégítés értékeléséhez először is figyelembe kell vennünk, hogy nem vagyunk azonosak a testünkkel. Örök lelkek vagyunk, akik – miután elfordultunk Istentől – ebbe az anyagi világba, mint börtönbe kerültünk, és cellánk ez a test, amelyben – bármennyire is igyekszünk az érzékeink kielégítése útján boldogok lenni – nem érhetjük el a boldogságot. Az igazi boldogság ugyanis csak Istennel való kapcsolatban érhető el. Ebből következik, hogy az emberi élet célja nem más, mint hogy valahogyan …

Május 15.: Proaktív képességek: titkos fegyver a kiemelkedő sikerekhez

Admin Hírek, Programajánló

A proaktivitás az egyik legértékesebb tulajdonság, a minőségi teljesítmény és a fejlődés alapja. Ha proaktív vagy, könnyebben jutsz előre és sikeresebb leszel! De legyünk őszinték: nyilvánvalóan egyszerűbb és könnyebb reaktívnak lenni. Hiszen minden irányból, rengeteg csatornán keresztül dőlnek felénk az impulzusok, akkor is, ha nem csinálunk semmit. Annyi jön, hogy már szinte belefulladunk. Arról mindenkinek van tapasztalata, hogy milyen érzés csak sodródni az árral, holott úszhatnánk a lehetőségek vizén is a céljaink felé. Manapság viszonylag kevesen értik, hogy a viselkedésmintáinkat döntően befolyásolják a tudatról és a tudatalattiról szerzett ismereteink. Hiába vagyunk lelkesek, hogy elsajátítsunk örökérvényű bölcsességeket, vagy alkalmazzunk hatékony elveket, …

Május 25-27.: A létezés művészete

Admin Hírek, Programajánló

Van, mikor úgy érezzük, hogy életünk egyensúlya megborult. Tapasztaljuk a bőrünkön, hogy valami nem stimmel. Először csak mint egy érzés tör fel bennünk, aztán testi tünetekben is megnyilvánul. De milyen jó lenne, ha idáig már nem kellene eljutnunk! Ha már az érzéskor nyakon csíphetnénk a dolgot, s elejét vehetnénk neki. Ehhez csak tudatosabbnak kell lennünk magunkkal szemben. CSAK. De nem lehetetlen! Fel kell ismernünk, hogy milyenek vagyunk mi valójában. Ez a kurzus az egészségmegőrzés felől közelíti meg a dolgot, s egészen az önmegvalósításig tekeri fel a fonalat. Ha érdekel, hogyan lehet tudatos táplálkozással, alkatunk megismerésével létezésünket javítani, akkor jelentkezz hétvégi programunkra, ahol szakavatott előadók …

Május 20-27.: Önismereti tábor (1 hetes)

Admin Hírek, Programajánló

Az életedről szóló komoly kérdések eldöntésében nem kapsz senkitől segítséget? Az iskolában, munkahelyünkön ritkán van mód megvitatni az életünket érintő legfontosabb kérdéseket. Azokat a gondolatokat, amelyek a legtömörebben az élethez való alap-hozzáállásunkat alakítják. Azokat, amelyen életünk minden perce függ. A családalapítás előtt álló fiatalok gyakran számolnak be arról, hogy egy belső űrttapasztaltak magukban, egyfajta szellemi-spirituális éhezést élnek meg és tudják, minderre még a nagy elköteleződések előtt kell megtalálni a megoldást. Az önismereti táborban olyan gyakorlati képzésben vehetsz részt, ahol éppen ezekre a kérdésekre, az alapokra kaphatsz választ. A képzés során segítünk önmagad megismerésében, e fogalom valódi értelmezésében, olyan értékeket és elveket tanítunk majd Neked, …