Ahiṁsā, vegetarianizmus

A Kṛṣṇa-tudat gyakorlása során a legfontosabb elv, amelyet szem előtt tartanak a hívők, az erőszakmentesség elve. Az ahiṁsā elv alkalmazása nem csak a hívők étkezésére vonatkozik, hanem átfogó életvitelt is feltételez. Az anyagi világban az ember léte számtalan külső hatástól, forrástól függ. Szinte minden másodpercben élőlények millióit pusztítjuk el (pl. belélegzéssel), akarva- akaratlanul is károsítjuk környezetünket létezésünkkel, mert feléljük a természet erőforrásait. Az anyagi világban lehetetlen úgy élni, hogy soha egyetlen élőlénynek sem vagyunk kárára, de a bölcs törekszik arra, hogy a lehető legkevesebb szenvedést és fájdalmat okozza környezetében az élőlényeknek – éppen úgy, ahogy ő maga sem szívesen fogad el szenvedést másoktól.

Ennek fényében a hívők igyekeznek a legkisebb ártás elve szerint élni. Ez a legmarkánsabban a vegetáriánus étkezésben nyilvánul meg. A Kṛṣṇa-hívők szigorúan kerülik a hús, hal és tojás fogyasztását, amely az állatok vagy utódaik kegyetlen elpusztításával jár. Külön ki kell emelnünk, hogy korunkban sajnos gyakran botrányos körülmények között tartják az állatokat már életükben is. A hústermékek megvásárlásával és a húsipar támogatásával az ember nyíltan hozzájárul az állatok kegyetlen körülmények között tartásához és megöléséhez, amely amellett, hogy kínokkal teli az állatok számára, az emberre közvetve negatív visszahatást, negatív karmát ad.

Srila Prabhupada

A Kṛṣṇa-hívők a tanítások tanulmányozása során megértik, hogy lelki értelemben minden élőlény egyenlő, és az embert semmi sem jogosítja fel arra, hogy az élőlények felett ítélkezzen, és öncélból elpusztítsa őket. A hústermékek fogyasztása ráadásul bizonyítottan feszültebbé, szenvedélyesebbé és zaklatottá teszi az elmét, ami hátráltatja a napi szintű vallásos, lelki gyakorlatok végzését, az elmélyülést.

A Kṛṣṇa-hívők általában lakto-vegetáriánus étkezést folytatnak, a hívek ügyelnek azonban arra, hogy jámbor, ahiṁsā-elvű gazdálkodásból származzanak a tejtermékek. Az ipari tejtermékek legnagyobb része ugyanis a tejelő állatok nyilvánvaló kihasználásával készül, s ezen állatok tartása sokszor nem különbözik a vágóhídi állatok tartási körülményeitől. Azokat a jószágokat, amelyek már nem képesek tovább szolgálni az embereket, ezekben a gazdaságokban is egyszerűen csak levágják, mivel fenntartásuk túl költséges lenne. Egy ahiṁsā-elvű farmgazdaságban, mint pl. a Krisna-völgyben található Gośālā (Tehénvédelmi Központ), az állatokat életük természetes végéig gondozzák a védikus szent írásoknak megfelelően. A tehenet mindemellett az ember egyik anyjának tekintik, mivel az embert tejével táplálja. A hívők számára elfogadhatatlan az a nézet is, amely szerint egy közösség kiöregedett tagjaitól egyszerűen meg kell szabadulni.
Az állattartásra vonatkozó legfontosabb etikai előírásokat a Srīmad-Bhāgavatam ismerhetjük meg. Az Úr Kṛṣṇa és testvére, Balarāma több mint 5300 éve jelentek meg a Földön, és cselekedeteikkel bemutatták a rendkívül jámbor védikus kultúra alapjait.

gopaketeltkeszitenek

Amennyiben erőszakmentes tej nem áll rendelkezésre, a vegetáriánus étkezés a legszigorúbb értelemben vegán étkezést jelent, amikor a hívők kizárólag növényi eredetű, friss, tiszta táplálékokat használnak fel ételeikhez alapanyagként (kerülve ugyanakkor a tudatlanság kötőerejét erősítő hagymaféléket és gombát).

A nem templomokban élő, világi hívők felé a tejtermékek kerülése nem alapvető elvárás, csupán ajánlás, az egyház központjaiban és hivatalos intézményeiben azonban csak erőszakmentes gazdálkodásból származó tejtermékeket használnak fel!

Felmerül a kérdés, hogy a növények elfogyasztása, elpusztítása nem jár-e hasonlóan negatív, káros visszahatással? Természetesen a növényi életforma elpusztítása is bűn (ide tartozik pl. az ökológiai rombolás is), az emberek az anyagi világban testük fenntartása érdekében azonban arra kényszerülnek, hogy más kárán maradjanak életben. A növényi életforma ugyanakkor – bár lelki értelemben nem különbözik – testi-anyagi értelemben alacsonyabb rendű, mint az állati. A növények szenvedése valamelyest enyhébb az állatokénál szervezetük felépítése okán, a hívők pedig ezeket az ételeket felajánlják Istennek, ezáltal az étel megtisztul a káros hatásoktól. Ugyanakkor nagy hangsúlyt kap az egyszerű életvitel, az „elégséges-gondolkodásmód” kialakítása. Ennélfogva a hívők, és különösen a szerzetesek még a táplálékokból, a természet kincseiből, az anyagi javakból is pusztán annyit vesznek magukhoz és annyit használnak, amennyi feltétlenül szükséges létük fenntartásához és lelki gyakorlataik, szolgálataik végzéséhez. A lemondott életvitel ennélfogva az erőszak nélküliség alapköve!

Az ahiṁsā elvének alkalmazása tehát jóval több egy étkezési rendszernél. A Kṛṣṇa-hívők a táplálkozás beállításán túl törekszenek arra, hogy lehetőleg semmilyen módon se okozzanak kárt vagy aggodalmat más élőlényeknek. Kerülik életükben a szerencsejátékok űzését, kommunikációjukban törekszenek a szép, kiegyensúlyozott beszédre, és semmi esetre sem fogadnak el jövedelmet olyan forrásból, amely más számára kárt okozott. (Így természetesen egy Kṛṣṇa-hívő pl. nem lesz hentes.)

Krisna-völgy

Mindezen előírások hozzájárulnak az emberek lelki boldogságához és az önmegvalósításhoz. Így végső soron az ahiṁsā azt jelenti, mindenféle dolgot elkerülünk, amely az élőlény lelki fejlődését hátráltatja. A Srīmad-Bhāgavatam szerint a sādhu (szent életű személy) vagy bhakta (hívő) elsőszámú ismérve az erőszakmentesség. Vagyis az ahiṁsā olyan alapelv, amely alapját képezi minden további hitgyakorlatnak.