Múltba néző
Testi táplálék
Lelki táplálék
Így élünk
Intézményünk
Önmegvalósítás
Gyakori kérdések
Bolt
Krisna-völgy az Utazás 2009 Kiállításon

Az idei turisztikai kiállításon Krisna-völgy is a résztvevők
között szerepelt egy külön standdal. A rendezvényt Gyenesei István, Önkormányzati Miniszter nyitotta meg. A Hungexpo területén található G pavilonban a magyar turisztikai látnivalók, utazási irodák és a szálláshelyek mutatkoztak be. A négy nap alatt közel 2000 embert hívott meg személyesen Srípati dász vezetésével Kundalata déví dászí, Réz Tamás és Sörös Ágnes, akik fáradhatatlanul invitálták az érdeklődőket Krisna-völgybe. Az elragadóan szép Krisna-völgyi képekkel díszített stand üde színfolt volt a hagyományos kiállítók mellett. Voltak akik célirányosan jöttek, mert jártak már Krisna-völgyben vagy ismerősök meséltek róla és az idei programok felől érdeklődtek, míg mások nem ismerték, de a stand felkeltette figyelmüket. Majd 200-an töltöttek ki kérdőívet, pici ajándékért cserébe.


A kiállítás első napján, a kiállítók egymással ismerkedtek és szakmai konferencián vettek részt. Ezen a napon Sörös Ágnes körbejárta a földrajzilag Krisna-völgyhöz legközelebb eső turisztikai standokat - utazásszervező irodákat, hoteleket, panziókat, kempingeket - és új kapcsolatokat épített ki, de a rendezvény többi napján is született együttműködés magyar és külföldi résztvevőkkel. Ennek eredményeként a Dél-Dunántúli Régió frekventáltabb helyein, például a keszthelyi, a zalakarosi és balatonfüredi hotelekben szórólapon fogják ajánlani Krisna-völgyet a vendégeknek. A szállodák örömmel vették a kulturális program lehetőségét. Vasárnap délben és délután 3 órakor a Krisna-völgyi együttes zenei bemutatót tartott a Dél-Dunántúli Régió standjának színpadán, melyet egy indiai tánc és egy rövid előadás követett a Krisna-völgyi turizmusról.


Krisna-völgy 2008 óta tagja a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ). A szakmai körökben elismert Turizmus Panoráma című lap februári számában Krisna-völgy is bemutatkozott. A turisztikai szakemberek által közkedvelt lap kiadói a szakmai 5000 példány felett 15 000 plusz példányt nyomtattak ebből a magazinból az Utazás 2009 Kiállításra, melyet a látogatók között osztottak szét. Az újság szerkesztőivel kialakított jó kapcsolat nyomán a júliusi számban cikk fog megjelnni a Krisna-völgyi Búcsúról. Mivel Krisna-völgyben biztosítanak angol, német és orosz nyelvű idegenvezetést is, a csoportos programok szervezésénél a hazánkba látogató külföldieket is szeretettel várják.


A kiállításon való részvétel jó kezdet a kitűzött tervek megvalósításához. 100 000 vendéget várnak erre az évre, míg a Búcsúra 10 000 látogatót és 100 csoportot. Ennek érdekében összehangolt munkával igyekeznek szebbé varázsolni és újdonságokkal vonzani a látogatókat. Továbbra is számítanak a jó szakmai ötletekre és megköszönik mindazok támogatását, akik valamilyen formában hozzájárultak Krisna-völgy fejlődéséhez.


2009.03.06.


 
 


© 2002-2010. ISKCON, MKTHK, Minden jog fenntartva. Some pictures on this site Copyright ©2006 The Bhaktivedanta Book Trust International, on the web at www.krishna.com. Used with permission.
Vaisnava naptár

Augusztus 13.
  - Sri Raghunandana Thakura, és   Sri Vamsidasa Babaji eltávozása
Augusztus 20.
  - Ekádasi
  - Radha Govinda Jhulana Yatra kezdődik
Augusztus 21.
  - A böjt megtörése: 05:47 - 10:26 között
  - Srila Rupa Gosvami, és   Sri Gauridasa Pandita eltávozása
Augusztus 24.
  - Úr BALARAMA megjelenése (böjt délig)
  - Jhulana Yatra vége
  - Caturmasya második hónapja kezdődik.
    (Egy hónapon át tartózkodni kell a joghurttól.)