Kűzdelem a láthatatlan ellenséggel.

Korzika, New York, Moszkva, Madrid és a többiek. Nem egy slágerben szereplő földrajzi nevek, hanem az egész földön erősödő terrorista aggresszió célpontjai. Több tucat, több száz, olykor több ezer ember halála a láthatatlan ellenség, néhány erkölcsi érzékét vesztett ember és szervezet miatt. Mindannyian joggal szörnyülködünk, és tartunk a kiszámíthatatlan fejleményektől.

De létezik egy még láthatatlanabb, de mindennél pusztítóbb erőszak is: a modern világ könyörtelen kényszerítő hatalma, amely észrevétlenül szinte mindenkit az istentagadó materializmus áldozatává tesz. Ebben a kegyetlenségben az a legborzasztóbb, hogy az áldozat, rabul ejtése és kizsákmányolása közben, mindvégig meg van róla győződve, hogy minden az ő érdekében történik – úgy issza a mérget, hogy közben a belekevert mézet ízlelgeti.

Hiszen még a szabadság eszméjét fennen hirdető demokráciákban sem semleges a mindenkit befolyásoló közgondolkodás. Ha ebben a rendszerben születtél meg, akkor arra fognak tanítani, hogy csak a tested vagy, semmi több, és a halállal mindennek vége szakad. Azt kell tanulnod, hogy a világ úgy keletkezett, hogy magától felrobbant egy pont, azt kell visszamondanod a vizsgákon, hogy az ember majomszerű ősök leszármazottja, még akkor is, ha ez csak egy poros, tizenkilencedik századi ideológia, aminek viszonylag jó a marketingje. Vágynod kell arra, hogy megvedd a legújabb fajta mikrohullámú sütőt: persze szabadon választhatod meg, hogy melyik fajtát veszed, de venned kell, fogyasztanod kell, ki kell elégítened az érzékeidet, meg kell felelned a környezeted elvárásainak, minden erőddel élvezned kell a fogyasztói kultúrát, vagy legalább úgy kell tenned – akkor is, ha belepusztulsz, mert különben csak furcsa különcnek számítasz. Hogy az ember nem test, hanem lélek? Hogy a világot Isten teremtette!? Hogy a lélek vándorol!? Hogy az érzékek ingerlése csak egyre inkább a szenvedéshez láncol? Még hogy az életnek földöntúli célja van! UGGYAN KÉÉÉREM! Lejárt ókori gondolatok! Eccer élünk, együnk, igyunk, vigadjunk, minek az a sok okoskodás.

Természetesen világnézeti és vallásszabadság van, semmi nem kötelező, mindenki szabadon választhatja meg a vallását, a világnézetét. De mire az emberek felnőnek, és megértik, hogy mit jelent a gondolkodás szabadsága, addigra már túl késő: az oktatás, a szórakoztató- és reklámipar gépezete tökéletes munkát végzett, és simára gyalulta egykor még barázdált agyféltekéinket. A fiatalok belenőnek az önzés és karrierizmus élvhajhász társadalmába, és jóformán nincs erő, ami onnan ki tudná szabadítani őket. Terror ez: a lélek ellen szóló, lassan ölő, de biztos és ellenállhatatlan terror.

Korzika, New York, Moszkva, Madrid és a többiek. A test elleni, fizikai terror szörnyű színterei. A lélek ellen irányuló terrornak nincsenek fő központjai – mégis ott van mindenütt, és megfoszt minket legalapvetőbb emberi jogunktól: hogy fejlődjünk az önmegvalósítás terén, és megtapasztaljuk a nem anyagi típusú boldogságot.

Talán sikerül végleg legyőznünk a polgári lakosságot sújtó agressziót (bár valószínűbb, hogy nem). Akárhogyan is lesz, a szenvedést nem fogjuk tudni kiküszöbölni a világból. És – ha remélhetőleg nem is ilyen véresen – egyszer biztosan mindannyiunknak meg kell halnunk. Hát akkor legalább ne ITT szülessünk meg majd újra, hanem az örök lelkek változatos birodalmában, Isten társaságában. Az az egyetlen biztonságos, garantáltan terrormentes övezet.

Írta: Ísvara Krisna dász