Múltba néző
Testi táplálék
Lelki táplálék
Így élünk
Intézményünk
Önmegvalósítás
Gyakori kérdések
Bolt
Itthon is TED konferencia

Az amerikai TED konferencia évtizedes sikerei után megérkezett Budapestre! Az előadók között volt Tasi István, Krisna-hívő lelkész is.

Az ismeretterjesztést és szórakoztatást egyesítő, sajátos hangulatú konferencia magyar változatát a szervezők igyekeztek minél több magyar tartalommal feltölteni. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott egész napos konferencián nem csak a floridai és oxfordi konferenciák (feliratozott) vetítését láthattuk, hanem eredeti magyar előadókat is hallhattunk-láthattunk. Az előadások egy élhetőbb világról, a változásról, a jobb jövőről szóltak, de hangot kapott más nézőpont is: a spirituális hagyományok is megszólalhattak.

A Krisna-tudatú hívőket Tasi István (Isvara Krisna dász) képviselte, aki a vallások közös nevezőjéről beszélt. Elmondta, hogy az indiai védikus írások látásmódja szerint a vallások mind ugyanattól a legfelsőbb lénytől származnak - ezért hasonlítanak annyira egymásra – és ugyanazon cél felé vezetnek. Ez a jó szándékú lény így biztosít számtalan lehetőséget arra, hogy ha valaki szeretne, akkor közelíthessen hozzá.

Tasi István ismertette a Világvallások Chicagóban megrendezett Parlamentje által elfogadott közös dokumentumot, amely rögzíti, hogy melyek azok a pontok, amelyekben minden vallás egyetért. A dokumentum szerint valamennyi vallás tiszteli az élet minden formáját és elítéli az erőszakot, hirdeti a mértékletességet, a becsületességet, és elismeri a nemek egyenlőségét.

A nagy sikerrel fogadott előadás a közeljövőben az Interneten is megtekinthető lesz.

A konferenciáról további képek megtekinthetők itt: http://www.flickr.com/photos/tedxdanubia/


2010.01.29.


 
 


© 2002-2010. ISKCON, MKTHK, Minden jog fenntartva. Some pictures on this site Copyright ©2006 The Bhaktivedanta Book Trust International, on the web at www.krishna.com. Used with permission.
Vaisnava naptár

Augusztus 13.
  - Sri Raghunandana Thakura, és   Sri Vamsidasa Babaji eltávozása
Augusztus 20.
  - Ekádasi
  - Radha Govinda Jhulana Yatra kezdődik
Augusztus 21.
  - A böjt megtörése: 05:47 - 10:26 között
  - Srila Rupa Gosvami, és   Sri Gauridasa Pandita eltávozása
Augusztus 24.
  - Úr BALARAMA megjelenése (böjt délig)
  - Jhulana Yatra vége
  - Caturmasya második hónapja kezdődik.
    (Egy hónapon át tartózkodni kell a joghurttól.)