Múltba néző
Testi táplálék
Lelki táplálék
Így élünk
Intézményünk
Önmegvalósítás
Gyakori kérdések
Bolt
Vallás a mindennapokban

Vallásközi ifjusági képzés indul hétvégén. A program szervezésében Krisna-hívők is részt vettek.

Magyarország legelső vallásközi ifjúsági képzésére a pannonhalmi Békés Gellért Ökumenikus Intézet (BGÖI), a Goldziher Intézet a Vallásközi Párbeszédért és a Vallásközi Párbeszéd Társasága (VPT) szervezésében kerül sor február 5-7 között (péntek délutántól vasárnap délutánig).

A negyvenfős találkozó és képzés mindazon vallásos (elsősorban 18 és 35 év közötti) fiatal számára nyitott, aki:

• kíváncsi más felekezetű (evangélikus, ortodox, református, római katolikus, vagy éppen unitárius), illetve más vallású (például bahá’í, buddhista, Krisna-tudatú, muszlim, zsidó) kortársa hétköznapjaira és ünnepeire;
• szeretne eleven tapasztalatokat szerezni az őszinte vallásközi párbeszéd területén;
• és szívesen töltene el egy lelkileg gazdagító baráti hétvégét szép helyen és remek társaságban.

Részvételi díj (amely magában foglalja mindkét napra a szállást és az étkezést): 2500 Ft.

Jelentkezni a következő elérhetőségen lehet: vallaskonf@yahoo.com

Helyszín:

Szent Arnold Lelkigyakorlatosház
1223 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 3–5.
(http://www.verbita.hu)


2010.02.02.


 
 


© 2002-2010. ISKCON, MKTHK, Minden jog fenntartva. Some pictures on this site Copyright ©2006 The Bhaktivedanta Book Trust International, on the web at www.krishna.com. Used with permission.
Vaisnava naptár

Augusztus 13.
  - Sri Raghunandana Thakura, és   Sri Vamsidasa Babaji eltávozása
Augusztus 20.
  - Ekádasi
  - Radha Govinda Jhulana Yatra kezdődik
Augusztus 21.
  - A böjt megtörése: 05:47 - 10:26 között
  - Srila Rupa Gosvami, és   Sri Gauridasa Pandita eltávozása
Augusztus 24.
  - Úr BALARAMA megjelenése (böjt délig)
  - Jhulana Yatra vége
  - Caturmasya második hónapja kezdődik.
    (Egy hónapon át tartózkodni kell a joghurttól.)