A VEF idei második ülésén ismét érdekes és az egyházak szempontjából fontos kérdések kerültek megvitatásra.
Többek közt megtárgyalták, hogy fontos lenne olyan nyílt beszélgetéseket szervezni, ahol a különböző vallások gyakorlói családias környezetben beszélgethetnek egymással és az egyházak vezetőivel, emellett feltehetik kérdéseiket is - a Világvallások Hete rendezvénysorozathoz hasonlatosan, de annál gyakrabban.

A Világvallások Hetét idén is megrendezik, ennek konkrétumait a következő, azaz márciusi ülésükön fogják megvitatni. A közelgő választások miatt felvetődtek a leendő kormány köszöntésére irányuló kezdeményezések is. A VEF hét egyháza közös levélben kíván gratulálni a vallási ügyekkel foglalkozó miniszternek. Továbbá a VEF minden vallási és emberjogi rendezvényen részt kíván venni, hogy a kisebb egyházak fontosságát bemutassa, továbbá megkönnyítse az egyházak és az egyházak/hívők/érdeklődők közötti kommunikációt.
Forrás: www.vef.hu
2010.03.02.










