Múltba néző
Testi táplálék
Lelki táplálék
Így élünk
Intézményünk
Önmegvalósítás
Gyakori kérdések
Bolt
Abortusz valóságshow Amerikában?

Nemrég indult egy internetes sorozat azzal a céllal, hogy nyílt kommunikációnak adjon teret az abortuszról, nem kis port kavarva ezzel világszerte.

A Bump+ eredetileg abortusz valóságshowként híresült el, ugyanakkor már maguk a készítők is - bár lehet az eredeti ötletük valóban egy bizarr show lett volna - is tagadják, hogy abortuszt ellenző vagy megszavazó valóságshowt próbáltak készíteni egyes nők kiszolgáltatott élethelyzetéből.

A Bump+ a híresztelésekkel ellentétben pusztán egy sorozat, de ez a sorozat dokumentfilmszerűen szerkesztett. Ettől nagyon valósághű, nagyon erőteljes és életszerű. A nézőknek sokkal inkább átélhető. A Bump+-ról az a hír járta, hogy a készítők kezdetben még színészekkel játszaták el a szerepeket, de később szavazni lehet majd a játékban lévő édesanyákra, hogy ki vetesse el és ki tartsa meg gyermekét. Természetesen a legkuszább élethelyzetekbe kerülnek a szereplők (kapcsolaton kívüli, egyéjszakás kalandból foganó gyermek, erőszakos párkapcsolat, stb.) és komoly kihívások elé is állítják őket.

A Bump+ szerencsére még pusztán csak egy sorozat. A sorozat célja, szándéka egyértelműen a figyelemfelkeltés, - persze akarva-akaratlanul felmerül, hogy a polgárpukkasztás is csak egy újabb fogás a gyártónak a kasszasikerre - megmutatni egy olyan lánynak, asszonynak az életét, aki hirtelen egy nem várt gyermek kapcsán nehéz helyzetbe kerül illetve feltárni lehetőségeit. A prevenciós jellegű sorozat azonban túl jól sikerült. A fiatal lányok is könnyen azonosulhatnak a szimpatikus főhősnőkkel. A történetben vicces, könnyed elemek is találhatók, amitől az abortuszt nem, mint fajsúlyos tényt, hanem mint egy vidám életeseményt mutatják be a képkockák.

Bár a szándék egyértelműen jó a bemutatás módjának helyessége kérdéses. Valóban célt lehet érni egy ilyen sorozattal?

A védikus írások szemléletmódja szerint az abortusz súlyos bűnnek, emberölésnek minősül. Hiszen a lélek a fogantatás pillanatában már a testben van, így az embrió elpusztítása bármilyen stádiumban egy védtelen ember megölésével egyenlő. A magzatgyilkosság súlyos karmikus következményekkel jár az elkövetésében részt vevők számára. A Krisna-hívők egyik fő szentírásában, a Srímad Bhágavatamban a lélek így imádkozik a Legfelsőbb Úrhoz:

„Én, a tiszta lélek, aki most tetteim kötelékei között jelenek meg, májá elrendezésébõl anyám méhében fekszem. Tiszteletteljes hódolatom ajánlom Neki, aki szintén itt van velem, de akire ez nincs hatással, s aki változatlan. Határtalan Ő, ám a bûnbánó szívben mégis látni lehet. Neki ajánlom tiszteletteljes hódolatom!” (SB 3.31.13)

Ettől eltérő megfontolás tárgyát csak az olyan nagyon ritka orvosi eset képezheti, amikor a terhesség közvetlenül az anya, vagy együttesen az anya és magzata életét veszélyezteti. A direkt cél soha nem lehet a magzat életének kioltása. Ilyen esetben egyedileg kell a döntést meghozni orvosi és etikai szempontok alapján. Ugyanakkor az anyának joga van kockáztatni saját életét gyermeke érdekében.


2010.03.09.


 
 


© 2002-2010. ISKCON, MKTHK, Minden jog fenntartva. Some pictures on this site Copyright ©2006 The Bhaktivedanta Book Trust International, on the web at www.krishna.com. Used with permission.
Vaisnava naptár

Augusztus 13.
  - Sri Raghunandana Thakura, és   Sri Vamsidasa Babaji eltávozása
Augusztus 20.
  - Ekádasi
  - Radha Govinda Jhulana Yatra kezdődik
Augusztus 21.
  - A böjt megtörése: 05:47 - 10:26 között
  - Srila Rupa Gosvami, és   Sri Gauridasa Pandita eltávozása
Augusztus 24.
  - Úr BALARAMA megjelenése (böjt délig)
  - Jhulana Yatra vége
  - Caturmasya második hónapja kezdődik.
    (Egy hónapon át tartózkodni kell a joghurttól.)