Múltba néző
Testi táplálék
Lelki táplálék
Így élünk
Intézményünk
Önmegvalósítás
Gyakori kérdések
Bolt
Szekérkarnevál: A menet nem áll meg!

A kánikula sem állíthatta meg az Úr Dzsagannátha, vagyis az Univerzum Urának ünnepélyes menetét.

A Krisna-hívők idén már 17. alkalommal rendezték meg a Szekérkarnevált, amely során az Úr Krisna egy különleges formáját és testvéreit szekéren hordozzák körbe a városban. Különleges alkalom, hiszen a menet pompás vigassága közben bárki megtekintheti a vidám istenszobrokat.


Bár az idén különösen forró, tikkasztó hőség nehezítette a lelkes szekérhúzók dolgát, még így is csodálatos díszmenet kerekedett. A színes forgatagban gyönyörű indiai táncosok, hagyományos hangszereken játszó zenészek, énekesek, de lovasok és gólyalábasok is részt vettek.


A felvonulók kedve cseppet sem lankadt a nap során, még út közben is egyre csak érkeztek a különleges, finom felajánlások, gyümölcsök, virágok az Úr e kedves formájának.


A Szekérkarnevál fénypontja minden évben a Vörösmarty térre való megérkezés és az Urak elhelyezése a színpad díszhelyén. A színpadi program így délután vette kezdetét, ahol is indiai táncokat, könnyű és extrém jógabemutatót láthattunk és legkülönfélébb bhajanokat, tradicionális énekeket hallhattuk. A csúcspont azonban a gyermekek által előadott mesés színdarab volt, ez nyerte el leginkább a nézők tetszését.


Az ünnep láthatóan csodálatos lehetőség volt a barátoknak, ismerősöknek is egy újabb vidám találkozásra.

Aki elpilledt a programok közepette a vásárban találhatott magának emléktárgyakat vagy az étkező sátorban frissülhetett fel. A megkérdezett vendégek egyöntetűen a Krisna-völgyi fagylaltnak szavazták a legnagyobb bizalmat, a hűsítő finomság a 10 nap múlva megrendezésre kerülő Krisna-völgyi Búcsúban szintén kóstolható lesz. Így akinek még nem volt elég - szerencsére -, annak irány Krisna-völgy, Somogyvámos! A menet nem áll meg - ott találkozunk!


2010.07.15.


 
 


© 2002-2010. ISKCON, MKTHK, Minden jog fenntartva. Some pictures on this site Copyright ©2006 The Bhaktivedanta Book Trust International, on the web at www.krishna.com. Used with permission.
Vaisnava naptár

Augusztus 13.
  - Sri Raghunandana Thakura, és   Sri Vamsidasa Babaji eltávozása
Augusztus 20.
  - Ekádasi
  - Radha Govinda Jhulana Yatra kezdődik
Augusztus 21.
  - A böjt megtörése: 05:47 - 10:26 között
  - Srila Rupa Gosvami, és   Sri Gauridasa Pandita eltávozása
Augusztus 24.
  - Úr BALARAMA megjelenése (böjt délig)
  - Jhulana Yatra vége
  - Caturmasya második hónapja kezdődik.
    (Egy hónapon át tartózkodni kell a joghurttól.)