Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákura (1874-1936)

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí (Bimála Prasáda Datta) - Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda lelki tanítómestere, Bhaktivinoda Thákura fia.

Sríla A. C. Bhaktivedánta Swami Prabhupáda guruja 1874. február 6-án (Govinda hónap fogyó holdciklusának ötödik napján) délután 3 óra 30 perckor jelent meg az orisszai Purusottama Ksetrában (Jagannátha Puríban), nem messze Jagannátha templomától. Sríla Bhaktivinoda Thákura és Sríyukta Bhagavatí Deví negyedik fia volt, és születésekor a mahápurusák (emelkedett lelki személyiségek) minden jegye megtalálható volt rajta.

Amikor Bimála Prasáda hét éves volt, Sríla Bhaktivinoda Thákura felépítette a Bhakti Bhavánt a Kalkuttai Ráma-baganában. Ennek építése során a földből előkerült Kúrma (Visnu teknőc formájában megjelenő inkarnációja) múrtija, amelyet apja Bimálának adott, és arra utasította, hogy imádja rendszeresen.

Hét és tizenegy éves kora között megtanulta és memorizálta az egész Bhagavad-gítát, valamint apjától elsajátította a folyóiratok szerkesztésének és kiadásának tudományát, sőt sorra meglátogatta Maháprabhu szent kedvteléseinek színhelyeit Puríban.

A Srí Rámapura Iskolában tanult matematikát és asztrológiát. Emlékezete fotografikus volt (azaz mindent megjegyzett, amit egyszer elolvasott) és olyan megdöbbentő tanultságra tett szert, hogy tanárai, Pandita Mahesa Candra Chauramaní és Pandita Sundara Lála a Siddhánta Sarasvatí címet adományozták neki. Hatalmas tudásának köszönhetően hamarosan "Élő Enciklopédia" néven vált ismertté.

Amikor a fiú hetedik osztályos (azaz 13 éves) lett, Sríla Bhaktivinoda Thákura hozott neki egy tulasí japát (szent fából készült imafüzért) és megtanította a Hare Krisna mahámantra és a Nrisimha-mantra rendszeres vibrálására. 16 éves korában egy asztrológiai közösséget alapított a barátaival Cirakumára Sabhá (Augusztus Gyülekezet) néven. 1892-ben, 18 éves korában felvételizett a kalkuttai Szanszkrit Egyetemre. Itt a Vedák összes ágát áttanulmányozta Pandita Prithvídhara Sárma irányítása alatt. 1897-ben a Bhakti Bhavánban megalapította a Sarasvatí Catuspathit, egy kis akadémiát, valamint elkezdte különböző asztrológiai és filozófiai témájú folyóiratok és könyvek publikálását, pl. Jyotirvid, Brihaspati, Súrya-Siddhánta, Bhakti Panjiká stb.

1895 és 1905 között különböző szolgálatokat végzett Tripura királyainak. Pancha Sríka Mahárája Víracandra Manikya Bahadur uralkodásának ideje alatt a dinasztia életrajzát készítette el Rája Ratnákára címmel, majd a trónörökös, Mahárája Rádhákisora Manikya Bahadura kérésére a király fiait oktatta szanszkrit és bengáli nyelvre.

1898-ban, miután Sríla Bhaktivinoda Thákura megépítette házát, a Svánanda-sukhada-kuńját Godrumadvípában és felfedezte Srí Caitanya Maháprabhu megjelenésének pontos helyét (Sríla Jagannátha dása Bábájí segítségével), Sríla Gaurakisora dása Bábájí Mahárája megérkezett Navadvípába, hogy meglátogassa e két helyet. Sríla Bhaktivinoda Thákura arra utasította fiát, Siddhánta Sarasvatít, hogy kérjen avatást Bábájí Mahárájától, amit ő 1900 telén meg is tett. Gaurakisora dása Bábájí azt válaszolta a kérésre, hogy megkérdezi Maháprabhut arról, hogy felavassa-e az ifjú vaisnavát.

Másnap Siddhánta Sarasvatí visszajött. "Megkérdezted Maháprabhut?" - érdeklődött. "Elfelejtettem." - volt a válasz. Ez még három alkalommal ismétlődött meg, majd Bábájí Mahárája kijelentette: "Megkérdeztem, de nem kaptam utasítást Maháprabhutól." Sarasvatí ekkor kifakadt: "Mindketten (Sríla Gaurakisora és Maháprabhu) a Csapodárok Koronaékszerét (Krisnát) imádjátok. Miért is könyörülnétek meg egy ilyen közönséges erkölcsös emberen, mint én? De ha nem kapom meg a kegyeteket, nincs értelme, hogy az életemet tovább fenntartsam!" - és elkezdett sírni. Az ifjú Thákura eltökéltségét látva Bábájí Mahárája szíve meglágyult, és avatásban részesítette első és utolsó tanítványát, a Srí Vársabhánaví-deví-dayita dása nevet adva neki.

Még ugyanebben az évben történtek azok az események, melyek során Sríla Sarasvatí Thákura és Sríla Bhaktivinoda Thákura összekülönböztek egyik régi barátjukkal, Rádháramanacarana dása Bábájíval.

1904-ben és 1905-ben dél-indiai zarándoklatokat tett, és egy Prerambaduri Rámánuja-sampradáyához tartozó tridandí swámítól összegyűjtötte a tridanda vaisnava sannyására vonatkozó összes szabályt és rituációt illető információt. 1905-ben, 34 éves korában fogadalmat tett, hogy egymilliárdszor elmondja a szent nevet. Naponta 3 lakhot, azaz 300.000 szent nevet vibrálva, mint Haridása Thákura, mindez kb. 9 évig tartott volna. 1909-ben épített egy kis kunyhót a Yogapítha (Srí Caitanya Maháprabhu születési helye) mellett, és ott végezte náma-bhajanaját. 1906-ban avatta fel első tanítványát, Srí Rohiníkumára Ghosht, akit az évek során még majdnem tízezer másik tanítvány követett.

1913. február 6-án kibérelt egy nagy házat Kalkuttában, a Sanagar Lane 4-ben, és megalapította a Bhágavata Nyomdaüzemet, a Srí Bhágavata-yantrát, amelynek segítségével a gaudíya vaisnava irodalom nagy klasszikusait, a Srímad-Bhágavatamot, a Caitanya-caritámritát és más könyveket akart megjelentetni. A nyomda 1914-ben Vrajapattanába, majd 1915-ben Krisnanágarába költözött.

Sríla Bhaktivinoda Thákura 1914. június 22-én hagyta el ezt a világot a Kalkuttai Bhakti Bhavánban, a samádhiját (nyugvóhelyét) pedig ugyanazon év december 27-én állították fel Srí Svánanda-sukhada-kuńjában. Ekkor Siddhánta Sarasvatí felvállalta az édesapja által útnak indított Sajjana-Tosaní magazin további publikálását.

Lelki tanítómestere, Sríla Gaurakisora dása Bábájí 1915 november 17-én lépett be Krisna örök lílájába. Transzcendentális testét maga Siddhánta Sarasvatí helyezte samádhiba ugyanazon a napon.

Két lelki vezetőjének eltávozása után Sríla Sarasvatí Thákurára egyre jobban ránehezedett a felelősség, hogy teljesítse apja és guruja vágyát és prédikálja a Krisna-tudatot az egész világon. Erre Kuńjabihárí Vidyábhúsana, egy 1914-ben csatlakozott tanítványa is bíztatta. Aznap éjszaka lepihent, és egy transzszerű látomásban megjelentek előtte a Panca-tattva személyiségei Caitanya más társaival és az előző ácáryákkal együtt, és közösen bátorították a misszió végrehajtására. 1918-ig azonban Sríla Siddhánta Sarasvatí főleg a szent név éneklésébe és a könyvek nyomtatásába merült.

1918 március 29-én azonban úgy döntött, hogy sannyását vesz és tervét azonnal végre is hajtotta Vrajapattanában, Máyápurban 44 éves korában. A ceremóniát saját maga végezte el fogadalmait Sríla Gaurakisora dása Bábáji képe előtt téve és a Bhaktisiddhánta Sarasvatí Gosvámí nevet felvéve.

Ezek után körútra indult tanítványaival és meglátogatta Srí Caitanya Maháprabhu kedvteléseinek számos színhelyét. Első állandó központjukat 1918 novemberében nyitották Kalkuttában az Ultadanga Junction Road 1-ben, ahol Sarasvatí Thákura felállította a Bhaktivinoda Ásanát. Itt történt a Jiva Gosvami által alapított lelki szervezet, a Srí Visva-vaisnava-rája-sabhá újjáélesztése 1919 február 5-én, Srí Visnupriyá Deví, Caitanya Maháprabhu második felesége megjelenési napján. A mozgalom új neve később Gaudíya Misszió lett. A Bhaktivinoda Ásanát 1920-ban átnevezték Gaudíya Máthának. 1922-ben elkezdték egy bengáli nyelvű hetilap, a Gaudíya publikálását. Ugyanabban az évben történt Sríla Bhaktivedenta Swami Prabhupáda (akkor még Abhay Charan De) és Sríla Bhaktisiddhánta Sarasvatí találkozása. 1919 június 27-én beavatta Sríla Bhaktivinoda Thákura múrtiformáját Svánada-sukhada-kuńjában, majd befejezte a gigantikus szótár, a Vaisnava-visva-kosa összeállitását, melynek annak idején maga az édesapja kérte. Ugyanebben az évben felújította Nityananda által elkezdett éves Navadvípa-parikramát, majd meglátogatta Vrajamandalát, és megpróbált ott is nyitni egy központot.

1923-ban meglátogatta a Rátha-yátrát Puríban és felállította a Gaudíya Nyomdaüzemet Kalkuttában, amely a Srímad-Bhágavatam köteteinek kiadását kezdte meg. Ugyanebben az évben alapította meg a Négy Vaisnava Sampradáya templomát Vrajapattanában, mely később a Srí Caitanya Mátha nevet vette fel.
1924 február 24-én, Sríla Bhaktisiddhánta Sarasvatí Thákura hetvenedik születésnapján bevezetették a Srí Vyása-pújá ceremóniát. Az év hátralevő részében folytatta prédikálókörútjait. 1925-ben a követőivel a Navadvípa-parikramát végezte, amikor a sahajiyák által felbujtott helyi emberek kövekkel dobálták meg a menetet, amely azonban zavartalanul folytatta útját. 1925-26-ban gyakran prédikált a daiví-varnásramáról, arról a társadalmi rendszerről, amely a legjobban alkalmas Caitanya tanításainak terjesztésére. 1927-ben elkezdte a Sajjana-tosaní angol nyelvű változatának publikálását The Harmonist címmel.
1928-ban több ezer ember előtt prédikált Kuruksetrán, majd leleplezett egy csodálatos dioráma kiállítást és beavatta Srí Caitanya Maháprabhu múrtiját az egyik kuruksetrai templomban. 1929-ben többször is találkozott Albert Sutherssel, az amerikai Ohio State University professzorával és a beszélgetések során számos filozófiai és etikai kérdést érintettek. Ugyanebben az évben kezdte el azt a programot, mellynek során a Caitanya által meglátogatott szent helyeket tette emlékezetessé azzal, hogy108 zarándokhelyen beavatta Maháprabhu lótuszlábainak gipsz másolatát.
1930 januárjában részt vettek a Púrna Kumbha-melán a Trivenínél (Allahabad) és Sríla Sarasvatí Gosvámí beavatta Rádhá és Govinda múrtijait. Az év további részében széles körben prédikált, számtalan fesztivált, avatást és más eseményt vezetett, számos híres kortárs tudóssal és vezetővel találkozott. Ezenközben nyomdái ontották magukból a transzcendentális irodalmat.
1930 februárjában egy másfél hónapig nyitvatartó dioráma (dombormű)-kiállítást szerveztek Sríidháma Máyápurban, melyet több ezer kíváncsiskodó ember látogatott meg. 1930 októberében új templomot nyitottak Kalkuttában, a Baghbazaaron, ahol Srí Rádhá-Madana-mohana, Srí Rádhá-Govinda és Srí Rádhá-Gopínátha múrtijai voltak beavatva.
1931-ben megnyitotta az első angol nyelvű lelki oktatási intézményt, a Thákura Bhaktivinoda Intézetet. Ugyanazon év novemberében Delhi-i prédikátorait elküldte Lord Willingdonhoz, India akkori vice-helytartójához a Krisna-tudat lelki üzenetével. 1932-ben Mayapurban bevezette a vaisnava vizsgákat a Bhakti-sástri és Ácárya címekért. A jelölteknek a szentírások és a vaisnava filozófia, valamint gyakorlat különböző területeit kellett elsajátítaniuk.

Ebben az időben készült el több könyve is, egy tudományos életrajzi írás Srí Caitanya Maháprabhuról a Srí Brahma-samhitá angol nyelvű változata Sríla Jíva Gosvámí magyarázataival, valamint a Srí Caitanya-bhágavatához fűződött Gaudíya Bhásyája is. 1932 júniusában Mysore királyainak palotájában vendégeskedett és prédikált, majd októberben és novemberben részt vett a 168 mérföldes Vraja-mandala parikramán (zarándoklaton). Ennek során nemcsak több ezer fős követők tömege kísérte, de a feldühödött kaszt-gosvámík és templomtulajdonosok haragja is, akik pozícióikat féltve megpróbálták kirekeszteni a nem bráhmana családban születetteket a bráhmanákat megillető jogokból.

A parikramá befejeztével Sríla Bhaktisiddhánta Allahabadba indult, ahol Sir Malcolm Haileyvel, Uttar Pradesh kormányzójával együtt lefektették a Srí Rúpa Gaudíya Mátha alapkövét. Itt kapott első és második avatást Abhay Charn De, neve pedig Abhaya Caranáravinda dása lett. A prédikálás nagy léptekben haladt. Sríla Sarasvatí Gosvámí több ezer sannyásí és brahmacárí tanítványa járta szüntelenül az országot.

Az 1933-as Gaura Púrnímá ünnepség és Navadvípa parikramá után Sríla Sarasvatí Thákura úgy döntött, hogy üzenetét eljuttatja Indián kívülre is. Caitanya megjelenési napján kiadtak egy vastag, angol nyelvű kötetet, amely Srí Krisna Caitanya életrajzát tartalmazta. Március 18-án pedig útnak indított három bhaktát, hogy prédikáljanak külföldön. Srípáda Bhakti Pradípa Tírtha Mahárája Sríla Bhaktivinoda Thákura tanítványa volt, Srípáda Bhakti Hridaya Bon Mahárája és Srí Sambbidánanda prabhu pedig Sríla Bhaktisiddhánta tanítványai voltak. A három bhakta előbb Londonba érkezett meg, ahol májusban nyitottak egy prédikálóközpontot Kensingtonban, júliusban pedig találkoztak V. György angol királlyal és Mary királynővel, valamint a canterbury-i érsekkel. Decemberre pedig már Németországban és Franciaországban is megfordultak.

Egész életében meggyőző módon prédikált a kaszttudat és a gaudíya vaisnava filozófiától való eltérés ellen. Kísérletet tett a négy vaisnava sampradáya tanításainak egyesítésére is. Sríla Sarasvatí Thákura követőitől a "Simha Guru" megtisztelő címet kapta, mivel mindenféle félelem nélkül prédikált és erőteljes módon adta át a vaisnava siddhantát. Amellett azonban, hogy bátor prédikátor volt minden isteni tulajdonsággal rendelkezett és szívét teljesen eltöltötte az extatikus istenszeretet. Összesen 64 Gaudíya Math templomot alapított Indiában, de létesített központokat Burmában, Angliában és Németországban is. Ezek közül 17 Navadvípa, 13 Bengália, 5 Jagannátha Purí, 10 templom Vrindávana területén létesült. India más fontos részein összesen 14 további templomot alapított. Assam, Madras, Bihar, Benares, Allahabad, Naimisaranya, Haridwar, Delhi, Kuruksetra, Balesvara, Bombay, Gayá, Kovuur jelzik Bhaktisiddhánta Mahárája idevonatkozó tevékenységének gyümölcsét.

Sríla Sarasvatí Thákura nevéhez fűződik, hogy az apja, Bhaktivinoda, által felfedezett Yogapitha (Caitanya navadvípi valódi születési helye) területén, a navadvípi pénzéhes Gosvámík erős ellenállása ellenére 1935-ben egy gyönyörű Gaudíya Math templomot építtetett, amelyet Tripura királya nyitott meg személyesen..

Élete során számos újságot hívott életre: The Gaudíya (1922, bengáli hetilap) The Nadia Prakash (1926. angol-bengáli napilap), The Bhágavata (1931, hindi napilap), The Paramarthi (1932, orisszai napilap), Kírtana (1932, asszámi napilap). Ezen túl, természetesen az apja által alapított, Sajjana Tosaní szerkesztését is magára vállalta. A szerkesztésen kívül aktív publicisztikai tevékenységet is folytatott: többszáz értekezése, cikke tanúskodik erről.

Amikor megkérdezték tőle, hogy miért nyomtat és tart fenn kizárólag csak a lelki élettel foglalkozó lapokat Sríla Sarasvatí Thákura így válaszolt: "Ha egy jelentéktelen város öt napilapot tud előállítani, akkor mi mért ne tudnánk kiadni egy újságot minden másodpercben az Istenség Legfelsőbb Személyisége örökké friss transzcendentális tevékenységeiről, melyet végtelen lelki bolygóján, Goloka Vrndávanban végez?"

Napilapjai, könyvei folyamatos kiadását állandó nyomdák létrehozásával tudta biztosítani. Élete során négy saját nyomdát állíttatott fel, amelyek megalapításuktól kezdve szinte szünet nélkül ontották a gaudíya vaisnava irodalommal, filozófiával foglalkozó könyveket, magazinokat stb. Az első nyomdát 1914-15-ben hozta létre Bhagavata Press néven, székhelyéül Krishnanagar városát tette. A további három nyomda sorrendben a következő: Gaudiya Printing Works (Calcutta, 1923), Nadia Prakash Printing Works (Mayapur, 1928), Paramarthi Printing Works (Cuttack, 1936).

Publicisztika mellett számos gaudíya klasszikus kiadásában játszott vezető szerepet. Többek között az ő áldásos tevékenysége eredményeképpen jelenhetett meg a Bhagavad-gítá (Bhaktivinoda-kommentárral, ill. Visvanátha Cakravartí magyarázattal egybekötve), a Bhágavata tizenkét éneke (Bhaktivinoda-, Visvanátha- és Madhva-kommentárral egybekötve), a Caitanya-bhágavata (Bhaktisiddhánta Mahárája Gaudíya Bhásya c. kommentárjával), a Brahmá-samhitá (Jíva Gosvámí és Bhaktisiddhánta-kommentárjával) és Prabhodánanda Sarasvatí Caitanya candrámrita, Navadvípa-sataka, Rámánuja Vedánta-tattvasara, Madhva Mani-mańjarí, és Sadácara-smriti, Bhaktivinoda Navadvípa-dháma-grathamala. Narottama dása Thákura Prema-bhakti-candriká (20000 példány!), Locsana dásza Thákura Caitanya-mangala c. művei.

Bhaktisiddhánta Maháraja maga is több mint 108 művet hagyott hátra az utókorra. Asztrológiai munkáin (Prahlad-carita 1886) kívül magyarázatokat fűzött Rúpa Gosvámí Upasesámrta (Anuvritti, 1914), Jíva Gosvámí Bhakti-sandarbha (1924-33) cű munkáihoz. Relative Worlds (1932), Paratantra-Jagadvaya (1932), Purushartha-vinirnaya (1932), A Few Word on Vedanta (1932), The Vedanta-Its Morphology and Ontology (1932) címmel szintén érdekfeszítő munkákat publikált a gaudíya vaisnavizmusról. Vaisnava-Manjusha-Samahriti címmel négykötetes enciklopédiát állított össze a Caitanya-iskola főbb tantételeiről. Ezen kívül Jiva Gosvámí Harinámámrita-vyákarana c. szanszkrit nyelvtankönyvét is megjelentette, amelynek külön érdekessége, hogy a nyelvtanuláshoz használt példamondatokban csak Krisna nevei szerepelnek. Angol nyelvre is több klasszikust átültetett, melyek közül a legjelentősebb a Caitanya-bhágavata és a Brahmá-samhitá.

Megjósolta, hogy eljön majd az az idő, amikor a külföldiek közül sokan fognak tanulni bengáliul, hogy eredetiben élvezhessék a Caitanya-caritámritát.

Sok újítást vezetett be a prédikálás területén is. Egész Indiában ingyenes kiállításokat és diorámákat rendezett, amelyek Srí Krishna és Srí Caitanya Maháprabhu kedvteléseit ábrázolták. Sőt a legújabb technikát alkalmazva még mechanikusan mozgó bábukat is alkalmazott. Caitanya indiai zarándoklatára megemlékezve mintegy nyolc helyen helyezte el márványba foglalva Maháprabhu lábnyomát: Mandar (1929. okt. 13.), Kanai-Natshala (1929. okt.15.), Jajpur (1930. dec. 25.), Kurmaksetra (1930. dec. 26.), Simhácalam (1930. dec. 27.), Kovur (1930. dec. 29.), Mangalagiri (1930. dec. 31.), Chhatrabhog (1934. ápr. 2.) Radikalizmusára jellemző, sannyásijai számára megengedte, hogy szabott kurtákat és kabátokat viseljenek, autón és motorcsónakon utazzanak és Maháprabhu üzenetét átvigyék Európába is.

Hatalmas irodalomszervező és missziós tevékenysége mellett Sríla Bhaktisiddhanta Thákura legnagyobb "adománya" Sríla A. C. Bhaktivedánta Swami Prabhupáda volt, akit felavatott és arra inspirált, hogy az egész világon terjessze el a Krisna-tudatot. Amikor Sríla Prabhupádát egyszer megkérték, hogy írja le lelki tanítómesterét, Sríla Bhaktisiddhánta Sarasvatí Thákurt, azt mondta: "Mit mondhatnék? Vaikuntha ember volt."