Múltba néző
Testi táplálék
Lelki táplálék
Így élünk
Intézményünk
Önmegvalósítás
Gyakori kérdések
Bolt
Vaisnava szentek (1)

Srí Rámánudzsa Ácsárja

Srí Rámánudzsa ÁcsárjaSrí Rámánudzsa (1017-1137) a Kanycsi melletti Perombudurban (Bhútapurí) született, Kántimatí és Ásuri Kesavácsárja gyermekeként.
A tanítványi láncolatban az egyik fő ácsárja, a négy Vaisnava tanító-tanítványi fő vonal egyike. Hithű védelmezője a perszonalizmus filozófiájának: úgy vélte, hogy habár a Legfelsőbb Úr és az egyéni lelkek minőségileg eggyek, mégis van köztük különbség: az Úr végtelen nagy, az élő egyedek végtelenül parányiak.
Srila Ramanudzsácsárja beutazta Indiát és tanította a perszonalizmust és legyőzte a monisztikus filozófia képviselőit.
74 Vaisnava központot hozott létre az ország különböző részein és 700 szannyászit (lemondott rendbelit), 12 ezer brahmacsárit (cölibátusban élő diákot), és háztartók ezreit avatta fel, még királyokat és gazdag földesurakat is. Mély megbecsülésnek örvendve 1137-ben távozott el egy hosszú, 120 éves élet után.

Srí Vamsivadananda Thákura

Srí Vamsivadananda Thákura (Vamsi Dása, Vamsivadana Thákura) szintén jelentős szent a vaisnavizmus történetében. Születésekor Csaitanja és Srí Advaita Prabhu éppen abban a házban tartózkodtak. Srímati Visnupriya eltávozása után Vamsi Dása a Visnupriya által imádott Maháprabhu múrtit Navadvípában imádni kezdte, Pránavallabhával, Krisna múrtijával együtt. Vamsivadana számtalan gyönyörű verset és dalt írt. S ez korántsem véletlen: a hagyomány szerint ugyanis Ő Murlimanohara fuvolájának (vamsi) inkarnációja volt.

Srila Vrndávana Dása Thákura

Vrindávana dása Thákura életéről meglehetősen keveset tudunk. Mindössze annyi adat áll rendelkezésünkre, hogy Vrndavana dása valószínűleg Mamagacchiban Modadrumadvipában (Navadvipában) Nitai Gauranga és Srí Jagannátha múrtikat avatott be. Egész életében ott élt nőtlenül és csak kedves múrtijai imádatával foglalkozott.
Vrindávana dása Thákurának meglehetősen sok tanítványa volt, akik közül Gopinátha Brahmacsárí, Srí Késava Bharati egyik leszármazottja a leghíresebb.
Krisna kedvteléseiben Vrindávana dása Thákura Sríla Vyasadeva. Szamádhija (síremléke) a 64 szamádhi területén található.

Abhirama Thákura

Srí Abhiráma Gopála Thákura (Srí Ráma Dása) az egyik legerőteljesebb prédikátor volt az Úr Nityananda Prabhu társai között. Eredetileg a dvadása gopálák (a Balaráma társaságába tartozó 12 tehénpásztorfiú egyike) közé tartozott, névszerint Srídáma volt. Egy érdekes történetet jegyeznek fel róla az írott források: Egy napon a szakhja rasza ( barátság) extázisában Abhiráma fuvolázni akart, akárcsak egy tehénpásztor fiú. Miután átkutatta az erdőt csupán egy fatuskót talált, melyet 16 ember sem tudott megmozdítani. Mindenkit megdöbbentve azonban Abhiráma megragadta a fatuskót, felemelte, egy fuvolát faragott belőle magának.
Tehénpásztorfiú hangulatában mindig egy Dzsaja Mangala nevű ökörhajtó ostort hordott magánál. Bárkire rácsapott ezzel, azt áthatotta a Krisna préma és az Istenszeret. Azt mondják, hogy a híres vaisnava tanító, Srínivásza Ácsárja is így (ezen a kissé fájdalmas módon) jutott el az Isten iránti tiszta szeretetet szintjére.
Ha Abhirama Thákura hódolatát ajánlotta egy olyan kőnek, ami nem volt salagrama-sila, egyszeriben darabokra hullott. Otthonát prédikálásra és Vaisnava zarándokok szolgálatára használta. Otthona folyamatosan kirtanától és Krisna témájú beszélgetéstől volt hangos.
(Lásd Sri Caitanya-caritamrta, Adi-lila 11.13.)

Advaita Ácsárja

Kattintson ide a kép nagyításához - Advaita AcaryaAdvaita Ácsárját, Srí Csaitanja Maháprabhu bizalmas társát, Sadasiva és Maha-Visnu inkarnációjaként tartjuk számon. Válaszul hívására, Srí Csaitanja Maháprabhu megjelent ezen a világon. Látva a lealacsonyodott, feltételekhez kötött embereket ebben a Kali Yugában, a Viszály Korában, Sri Advaita Ácsárja az Úr Krisnát imádta a Gangesz partján, a folyó vizével és tulasi levelekkel, kikiáltva és könyörögve, hogy az Úr jöjjön el és mentse meg a szenvedő lelkeket.
Sri Advaita Ácsárja tiszta hite és könyörülete következményeként az Úr Krisna, mint Srí Csaitanja Mahaprabhu jelent meg.
(Lásd Sri Caitanya-caritamrta, Adi-lila, 6. fejezet)

Isvara Puri

Isvara PuriIsvara Puri Srí Csaitanja Maháprabhu lelki tanítómestere volt. Habár az Úr Caitanyának, a legfelsőbb Istenségnek, nincs szüksége lelki tanítómesterre, Ő elfogadta Srila Isvara Puri-t gurujaként, hogy tudatosítsa egy lelki tanítómester elfogadásának fontosságát.
(Lásd Sri Caitanya-caritamrta, Adi-lila 9.11.)





Syamananda Prabhu

Syamananda Prabhu, Hrdaya Caitanya tanítványa, a vrindávanai Sri Radha-Syamasundara templom alapítója. Lelki tanítómestere utasítására, Syamananda, legelső tanítványával, Rasikananda Prabhuval, szerte Orisszában, mindenütt terjesztette az Úr Csaitanja imádatát és szolgálatát.

Srimati Sita Devi

Srimati Sita Devi és az Úr Rámacsandra és fivére Laksmana a Dandakaranya erdőben.Srimati Szita Dévi, az Úr Rámacsandra örök társának, a szerencse istennőjének, Laksmi Dévinek a manifesztációja.
Amikor az Úr Rámacsandrát a Dandakaranya erdőbe száműzték, egy napon eltávolodott a kunyhójuktól, s eközben feleségét, Sita Devit elrabolta a démonikus Ravana király. De annak ellenére, hogy Ravana élvezni akarta az ő szépségét, mindvégig hű maradt az Úr Rámacsandrához.

Srimati Jahnava Devi

Srimati Jahnava Mata az Úr Nityananda Prabhu felesége volt. Különösen az Úr Csaitanja és az Úr Nityananda eltávozása után vált a szankirtana mozgalom vezető alakjává.

Sri Madhu Pandita

Sri Madhu Pandita, Sri Gadadhara Pandita tanítványa, aki megalapította a vrindávánai Gopinatha templomot.
Srínivása Ácsárját megelőzőleg, Narottama dásza Thákura, és Syamananda Prabhu hozta a Gosvámik könyveit Vrndavanából Bengáliába, Madhu Pandita megáldotta Srinivasa Ácsárját egy Sri Gopinathából hozott virágfűzérrel.
(Lásd Sri Caitanya-caritamrta, Adi-lila 12.88.)

Jayananda Prabhu

Jayananda Prabhu Srila Prabhupáda felszentelt tanítványa volt, aki segített Srila Prabhupádának a Ratha-játrá fesztivált bemutatni az Egyesült Államokban.

Paramesvari Dasa Thakura

Paramesvari Dasa Thakura, másképp Paramesvara Thakura, az Úr Nityananda Prabhu egyik közeli társa volt.
(Lásd Srí Caitanya-caritamrta, Adi-lila 11.29.)

Srinivasa Ácsárja

Srinivasa Ácsárja tagja volt annak a csoportnak, mely elsőként vitte a hat Goswámi könyveit Vrindávanából Bengáliába és Orisszába. Ő térítette át Birahambira királyt a Vaisnava vallásra és segített megszervezni az első Gaura Purnima fesztivált, és dicsőíteni Úr Caitanya születésének évfordulóját Kheturi Gram-ban.

Mukunda Datta

Mukunda Datta, Vasudeva Datta fia, az Úr Caitanya osztálytársa volt. Mukunda Dattának jó hangja volt, és ismerte a zenei mértékek és ragák minden csínját-bínját. Az Úr Caitanya a szannjászit éppen Mukunda Datta kirtanája mellett fogadta el.
(Lásd Sri Caitanya-caritamrta, Adi-lila 10.40 és 17.65 és Madhya-lila 11.137-140.)

Vakresvara Pandita

Vakresvara Panditáról a Sri Csaitanya-csaritamrita tesz említést, ekszatikus táncát említve. Egyszer, Srivasa Thakura otthonában, hetvenkét órán keresztül folyamatos eksztázisban táncolt. Sok tanítványa volt, különösen Orisszában, köztük Sri Gopala-guru Goswami.
(Lásd Sri Caitanya-caritamrta, Adi-lila 10.17-18.)

Ramananda Raya

Sri Ramananda Raya a Godavari folyó keleti és nyugati oldalának alkirálya volt Raja Sri Prataparudra birodalmában. Amikor Mahaprabhu dél-indiai útjára készült, Sarvabhauma Bhattacarya kimondottan kérte őt, hogy találkozzon Ramananda Rayával.

"Kérlek ne mellőzd őt, azt gondolván, hogy mivel ő egy sudra család tagja, anyagi tettekkel van elfoglalva. Kérlek, hogy feltétlenül
találkozz vele. Ramananda Raya megfelelő személy, hogy társuljon Veled; semelyik másik bhakta nem hasonlítható hozzá a transzcendentális ismeretek terén."[C.C. Madhya 7.63-64]

Miután a folyóparton valóban találkoztak, Mahaprabhu a következő utasítást adta Ramananda Raya-nak:
"Adj föl minden anyagi elfoglaltságot és gyere Jagannatha Puri-ba. Nemsokára visszatérek oda, miután befejezem utamat és zarándoklatomat. Mindketten együtt maradunk majd Jagannatha Puri-ban és boldogan töltjük majd időnket Krisnáról beszélgetve."

Amikor visszatért Puri-ba, látta, hogy Ramananda megkapta Maharaja Prataparudra engedélyét, hogy elhagyja helyét és Sri Ksetrában, Jagannatha Puri-ban lakjon. Sri Szvarúpa Damodára közeli barátjává vált.

Ramananda Raya drámákat írt, amiket fiatal lányokkal adtak elő, az Úr Jagannatha örömére. Mahaprabhu megállapította, hogy a nagy yogik elméjét könnyen megzavarja egy nőnemű gyermek látványa, de Raya Ramananda elméjét kicsit sem ingatta meg, pedig személyesen fürdette és díszítette a fiatal táncos lányok testét.

Ramananda Raya és Szvarúpa Damodára folyamatos társai voltak Mahaprabhu-nak utolsó kedvtelései során. "Amikor az Úr akut fájdalmat érzett a Krisnától történő elkülönülés miatt, csak Sri Ramananda Raya Krisnáról szóló beszédei és Szvarúpa Damodára édes dalai tartották Őt életben." [C.C. Antya 6.6]

"Meghallva, hogy Mahaprabhu befejezte földi kedvteléseit, Maharaja Prataparudra levetette magát a földre és elvesztette öntudatát, fejét erősen beverte a földbe, miközben Ramananda Raya éppenhogy csak életben tudott maradni."
[B.R. 3.218]

Ramananda Raya otthona ma is létezik Jaganath-Ballabha Uddyan-ban, a Grand Road-on, Puri-ban.

Szvarúpa Damodára Goszvámi

Sri Csaitanja Maháprabhu személyes titkára volt. Úgy mondják, olyan volt, mint egy második Maháprabhu, mivel mélyen megértette az Úr következtetéseit a Krisna bhaktival, Krisna odaadó szolgálatával kapcsolatban. Nagy tudós és kitűnő zenész volt. Srila Szvarúpa Damodára Goszvámi társaságában, Dzsagannátha Puriban, Sri Csaitanja Maháprabhu megízlelhette az odaadó szolgálat legmélyebb érzéseit.
(Lásd Sri Csaitanja-csaritamrita, Adi-lila 4.105 és Madhya- lila 10.102-129 és 13.163-167.)

Srí Lokanátha Goszvámi

Srí Lokanátha Goszvámí volt a Vraja-bhúmíban élő goszvámík között a legidősebb. Csaitanja bensőséges társa, és teljesen elmerült a Legfelsőbb iránt érzett tiszta szeretetben. Annyira alázatos volt, hogy szinte menekült a hírnévtől és dicsőségtől, ezért megkérte Krisna Dásza Kavirádzsát is, hogy hagyja ki a nevét a Csaitanja-csaritamrtából.
Gyakori mondása az volt, hogy: "Bárki, aki a Srímad Bhágavatamot olvassa, az a barátom." Egy történet szerint Srí Krisna egyszer személyesen megjelent Lokanátha Goszvámí előtt, és átadott neki egy Rádhá-Vinoda múrtit, amit mindenhova magával vitt egy nyakába akasztott vászonzacskóban. Lokanátha Goszvámí rendkívül szigorú volt, s először Narottama dásza közeledését is elutasította. Végezetül aztán, hosszabb idő múlva, elfogadta egyetlen tanítványaként. Narottama Dásza egy évig minden éjszaka titokban olymódon szolgálta guruját, hogy gondosan kitakarította azt a bokros részt, ahová Lokanátha Goszvámí szükségét végezte.
Lokanátha Goszvámí eredeti Rádhá-Vinoda múrtiját ma Dzsaipurban, Radzsaszthanban imádják. A múrti ún. prati-bhú alakját (az eredeti múrti kiterjedt formája) Vrindávanában, a Rádhá-Gokulánanda templom oltárán imádják. Szintén itt látható szamádhija is.
Lokanátha eredetileg Manjuali-mańjárí. Egyetlen tanítványa, Srí Narottama dásza így emlékezik egy művében mesteréről:

srímad rádhá-vinodaika, seva sampat samanvitam
padmanabh atma jam srímal, lokanátha prabhu bhaje

"Srí Lokanátha Gosvámí Prabhu lótuszlábát imádom, aki Srí Padmanábha fia. Ő, Rádhá-Vinoda lótuszlábának végzett őszinte szolgálat tárháza."
(Narottama Dásza Thákura)

Raghunandana Thákura

Raghunandana Thákura a fia volt a nagy bhaktának, Mukunda Dászának.
Szintén neves tagja a Caitanya-iskola népes táborának. A források a következő bájos történetet jegyezték fel róla:
Mukunda Dásza egyszer megkérte kisfiát, Raghunandanát, hogy ajánlja föl az ételt a családi múrtinak, Gopináthának, mivel neki egy fontos ügyben el kellett mennie. Raghunandana mindent időben, gondosan, és nagy odaadással elkészített, miközben egyre édesapja utasítására emlékezett: "gondoskodj róla, hogy a múrti mindent megegyen." A csengőt rázva az egyszerű kisfiú, azt mondta a Gopinátha múrtinak "Egyél, egyél!". Raghunandana sírva fakadt, amikor látta, hogy az étel érintetlenül maradt a múrti tányérján. Félt, hogy apja dühös lesz, amiért képtelen volt "megetetni a múrtit". Gopinátha nem tudott ellenállni a gyermek erős odaadásának s ezért kivételesen mindent megevett a tányérból, nem hagyott egyetlen morzsát sem. Amikor apja, Mukunda visszatért, Gopinátha maha-prasadamját kérte a kisfiútól. Raghunandana ártatlanul azt felelte, hogy a múrti mindent megevett és nem hagyott meg semmit. Mukunda megdöbbent, s azt gondolta biztosan a fia megdézsmálta a felajánlást. Hirtelen ötlettel arra kérte a fiát, hogy újra készítsen felajánlást. Miközben Raghunandana elkészítette s mindent annak rendje és módja szerint felajánlott a múrtinak, Mukunda egy rejtekhelyről teljes megdöbbenéssel figyelte az eseményeket és mindent azonnal megértett.
Később apa és fia Puríba is követték Csaitanját, aki gyakran utalt társaságukban az előző történetre. Egyszer megkérdezte Mukunda Dászát: "Mondd Mukunda, kettőtök közül valójában ki az apa, és ki a fiú?"
Mukunda így válaszolt: "Kétségtelenül Raghunandana az apa. Hiszen ő adta nekem a Krisna bhaktit, és ő mutatta meg a tiszta Krisna-tudatot." A Krisna-lílában Raghunandana Kandarpa-manydzsárí, vagy Pradyumna. Szamádhija a 64 szamádhi területén van.
(Lásd Sri Csaitanja-csaritamrita, Adi-lila 10.78-79.)

Srí Vamszidásza Babadzsi

Vamszidásza Babadzsi Maháradzsa a legmagasabb lelki szinten álló (paramahamsa) bhakta volt, aki Srila Bhaktisziddhanta Szaraszvati Thákura idejében néha Navadvipában élt. Vamszidásza Babadzsi Maháradzsa keresztülutazta Indiát, hogy meglátogassa a szent helyeket, mialatt csak ágyékkötőt viselt és bármit megevett, ami útjába akadt. Spontán módon imádta az Úr Krisnát, hogy a neofiták az odaadás útján nem tudták utánozni.

Vasudeva Gosh

Vasudeva Gosh az Úr Csaitanja egyik közeli társa, aki kirtanjairól vált ismertté. A Srí Csaitanja-csaritamrita azt mondja, hogy amikor Vasudeva Ghosh kirtanát vezetett, még a fák és a kövek is elérzékenyültek, amikor hallották. Sok dalt komponált Srí Csaitanja Maháprabhuról. Vasudeva Gosh és fivérei Govinda és Madhava az Úr Csaitanja és az Úr Nitjananda Prabhu örök társai.
(Lásd Srí Csaitanja-csaritamrita, Adi-lila 10.115, 11.14-15, 11.19 és 11.88.)




 
 


© 2002-2010. ISKCON, MKTHK, Minden jog fenntartva. Some pictures on this site Copyright ©2006 The Bhaktivedanta Book Trust International, on the web at www.krishna.com. Used with permission.
Vaisnava naptár

Augusztus 13.
  - Sri Raghunandana Thakura, és   Sri Vamsidasa Babaji eltávozása
Augusztus 20.
  - Ekádasi
  - Radha Govinda Jhulana Yatra kezdődik
Augusztus 21.
  - A böjt megtörése: 05:47 - 10:26 között
  - Srila Rupa Gosvami, és   Sri Gauridasa Pandita eltávozása
Augusztus 24.
  - Úr BALARAMA megjelenése (böjt délig)
  - Jhulana Yatra vége
  - Caturmasya második hónapja kezdődik.
    (Egy hónapon át tartózkodni kell a joghurttól.)