Koriander vada Hémangi konyhájából

admin Hírek, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Hémangi autentikus indiai receptje, amelyet imádni fogtok, mindenféle hús- és házisajt pótlására alkalmas, ha valakinek ez, valamiért hiányozna a tányérról igazi csemege. Hozzávalók: egy nagy csokor korianderlevél2 ek ghí vagy olaj1 kk fekete mustármag2 kk szezámmag1 kk őrölt római kömény1 kk őrölt korianderfél kk aszafoetidaegy csipt őrölt csili (ízlés szerint)20 dkg csicseriborsó liszt2 dl joghurt2 1/2 kk só5 dl víz …

Śrīmatī Rādhārāṇī megjelenését ünnepeljük

admin Hírek

Śrīmatī Rādhārāṇī Kṛṣṇa örök társa, aki a legkedvesebb az Istenség Legfelsőbb Személyisége számára. A hívők úgy tekintenek Rādhikāra, mint az Úr gyönyörenergiájára, vagyis saját részére. A hívők tudják, hogy Rādhārāṇī a Mindenkit Vonzó számára a legfontosabb, ezért imáikkal igyekeznek megközelíteni és elégedetté tenni Őt. A bölcsek szerint, ha elnyerjük Rādhā figyelmét, az a legbiztosabb út, hogy belopjuk magunkat a Legfelsőbb szívébe is. A mai napon az Úr Örök Társának megjelenésére emlékezünk. …

A klasszikus indiai templomi táncműhely George Saju jezsuita szerzetessel

admin Hírek, Vallásközi - Hírek

A nemzetközi hírű jezsuita pap és bharatanatyam táncos egész napos műhelyére várjuk az érdeklődőket. A részvétel ingyenes, angol nyelvtudás szükséges. A műhelymunka során rövid táncelőadás is születik, amelyet szeptember 19-én 18.00 órakor nagyobb közönség előtt mutatnak be a résztvevők. A program regisztrációköteles. Jelentkezni a [email protected] e-mail címen lehet, rövid bemutatkozással, elérhetőségekkel (e-mail cím, telefonszám). A jelentkezésnek feltétele a műhelyen való egész napos jelenlét és a …

Szeptember 9.: Vega Kaland 2 alkalmas indiai vegetáriánus főzőtanfolyam

admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Az indiai konyha a világ legváltozatosabb és legízletesebb főzési hagyománya. A tanfolyamunk során a résztvevők megismerkednek az ájurvéda tanításaival, az indiai gasztronómia hagyományával, az alapvető fűszerekkel és hatásaikkal, valamint az erőszakmentes vega életmód alapelveivel és gyakorlatával. Megtanulják a hagyományos főzési technikákat, a fűszerezés alapelveit valamint a tipikus indiai fogások receptjeit és elkészítési módjait. Jegyzetet biztosítunk!Elkészített ételek: egzotikus előételek szabdzsik (zöldséges főételek) …

Víz a lakásban és a kertben

admin Életmód, Hírek

A Védikus tudományok (Ayurvéda, Vaszati) öt alapvető durvafizikai elemet különböztetnek meg, melyekből testünk és a minket körülvevő élő vagy élettelen tárgyak felépülnek. Ez az öt elem pedig a föld, tűz, víz, levegő és az éter. Az Ayurvéda, azaz a védikus orvostudomány szerint, ha az öt elem egyensúlya valamilyen zavart szenved a szervezetünkben, akkor testileg vagy lelkileg megbetegszünk. Ugyanígy, ha a …

Devāmṛta Swami: Kiégtél? Húzd Újra Az Életed!

admin Budapest programajánló, Filozófia, Govinda Klub programajánló, Hírek, Programajánló

Ha már unod az elcsépelt megoldásokat, amelyek nagy része felkapott amerikai és európai módszereket ismétel, most találkozhatsz egy valóban működővel. Devāmṛta Swami előadása augusztus 29-én, kedden 18 órától a Kaptárban. Részletek >> Facebook esemény >> A VÉDIKUS ÖNVALÓ – részlet Devāmṛta Swami könyvéből “A régi frigy darabokban hever. Végre tudja az ember, hogy egyedül áll a világegyetem roppant közönyében, amelyből …

Szeptember 3.: 1 hetes önismereti tábor Krisna-völgyben – ha valódi változást akarsz!

admin Hírek, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Ahhoz, hogy valóban boldog életet tudjunk élni, elengedhetetlen önmagunk megismerése, megértése. Nélkülözhetetlen hozzá az a tudás, hogy: kik vagyunk mi valójában, mi az élet célja és mi a küldetésünk ebben a világban. Fiatalok gyakran számolnak be arról, hogy egy belső űrt tapasztaltak magukban, egyfajta szellemi-spirituális éhezést élnek meg. Az önismereti táborban olyan gyakorlati képzésben vehetsz részt, ahol éppen ezekre a …

Október 14.: Bio Sütőtök Nap

admin Hírek, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Ősszel a táj vöröses színben pompázik Krisna-völgyben. Ilyenkor érik be az itt termesztett bio sütőtök, mely a farm lakóinak egyik fő téli tápláléka. Készítünk belőle krémlevest, indiai zöldséges egytálételt, fűszeres bundában sütjük ki, de lehet az ital és édesség alapanyaga is. Facebook esemény itt >>>

Augusztus 19.: Friss Karella és Okra nap

admin Hírek, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Ezen a napon minden kedves vendégünk kóstolhat e remek csemegéből készített finomságokat, és lehetőségük van önálló felfedezést tenni kertészetünkben, jobban megismerkedni e mesebeli növény történelmével, életútjával, egészségre való hatásával, elkészítésével és még sok más érdekességgel. Facebook esemény itt >>>

Augusztus 15.: Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége megjelenési napja

admin Filozófia, Hírek

“Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége. S hogy miért? Mert teljes pontossággal illenek Rá azok a leírások, amellyel a Legfelsőbb Lényről, Istenről szólnak. Kṛṣṇa Isten, mert mindenkit vonzó. Azon az alapelven kívül, hogy mindenkit vonzó, az Isten szónak nincs más jelentése. Hogyan lehet valaki mindenkit vonzó? Ha valaki nagyon gazdag, ha óriási vagyona van, az emberek számára vonzóvá válik. Éppen így ha valaki rendkívüli hatalommal rendelkezik, ha nagyon híres vagy nagyon szép, ha bölcs vagy nem ragaszkodik …

Felzabáljuk a Földet! Isten tudja…

admin Filozófia, Hírek

Tudta, hogy felzabáljuk a Földet? Magyarként „csak” dupla annyit fogyasztunk, mint amennyi ahhoz kellene, hogy jusson valami az utódoknak is, vagy akár még nekünk is a jövőben. Persze mások sokkal többet fogyasztanak, megint mások pedig lényegesen kevesebbet. De vajon szólt már nekünk erről valaki korábban? Pár száz évet most visszautazunk, hátha felhívták már a figyelmünket a Földdel való bánásmód mikéntjére. …

Szeptember 9.: Numerológiai tanfolyam (2 napos)

admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Tudod-e mire születtél? Tudod-e, mi a feladatod a Földön? Tudod-e, hogy mi a kapcsolatod a családtagjaiddal? Tudod-e, hogy hogyan neveld gyermeked? Ha nem, itt a helyed, hisz az születési számaidban minden válasz kódolva van. Tarts velünk egy izgalmas kódfejtésre!A numerológia segít, hogy önmagunk megismerésén és elfogadásán túl a környezetünkben élő embereket is megértsük. Ha úgy érzed, hogy váltani, változtatni szeretnél …

Ezerarcú osztályterem

admin Filozófia, Hírek, Oktatás

Az életre nevelés védikus gyakorlata Az immár több ízben is Magyarországon járt Śrīla Bhaktividyā-pūrṇa Svāmī Mahārāja, a nyugat-bengáliai Mayapurban található ISKCON-város gurukulájának (bentlakásos általános- és középiskola) alapítója több előadást és szemináriumot is tartott védikus szentírások, védikus pszichológia és védikus pedagógia témakörben. Az egyik előadás után sikerült mikrofonvégre kapnunk őt, akit a védikus oktatás elveiről faggattunk. – Egyik előadásából kiderült, hogy …

Miért tűnik nélkülözhetőnek a vallás?

admin Filozófia, Hírek

„Manapság a vallás esküvőkre és temetésekre való, de amúgy teljesen jól nélkülözhető.” Kulturális kritika Christopher Lasch tollából. Mai világunkban az élet végső értelme nem igazán foglalkoztatja az embereket, és amikor a vallást elválasztjuk ezektől a kérdésektől, mindössze rítusok tömkelegévé válik, amiket csak azért hajtanak végre, hogy fenntartsák a kultúrát és a hagyományokat. Következésképpen olyan alkalmakra szorítkozik, melyeken valamilyen fontos szertartást szeretnénk …

Virágzó emberi kapcsolatok

admin Család, Hírek

Életünk, napjaink igen nagy részét arra fordítjuk, hogy pénzügyi sikereket, anyagi örömöket, valamiféle kézzelfogható materiális boldogságot érjünk el. Ám mi értelme van a pénznek és a sikereknek, ha nincs kivel megosztani az örömödet? A virágzó emberi kapcsolatok minden érző, szociális lény alapvető szükségletei közé tartoznak, amelyért ugyanúgy meg kell dolgoznunk, mint más sikerekért. Az, hogy erre otthonunk energetikája, hangulata is …

Augusztus 13.: India Varázsa Fesztivál – egy nap a mesés Kelet világában

admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló, Sajtópont

Varázslatos keleti stílusú táncok, látványfőzések szabadtűzön, tradicionális hangszerek bemutatója, hennafestés, indiai esküvő tűzceremóniával és színes színpadi programok várják a látogatókat a Lélek Palotájában az India Varázsa Fesztiválon. (Színpadi műsor legalul.) Ha Te is kíváncsi vagy a mesés India magával ragadó hangulatára, vagy csak szívesen eltöltenél egy vidám napot a Kelet bűvöletében, akkor látogass el augusztus 13-án, vasárnap a Lélek Palotájában …

Megszólal az India Varázsa Fesztivál szervezője

admin Hírek

Augusztus 13-án, vasárnap egész napos fesztivállal várja vendégeit a Lélek Palotája Csillaghegyen. A Gauranga Rádió Szakács Beáta rendezvényszervezővel beszélget arról, milyen különlegességekkel, programkínálattal készülnek, hányféle ételt lehet majd megkóstolni, milyen egy indiai esküvő, hogyan lehet majd kipróbálni az indiai hölgyekre jellemző viseletet és még sok minden másról.

Szabadban sült lepény grillezett zöldségekkel

admin Hírek, Kenyérfélék, lepények, Receptek

Tombol a nyár, aki teheti, vízpart mellett próbálja túlélni a kánikulát, ahol esténként a grillzöldségek illata száll. Erre az időre is ideális étel ez a töltött paratha recept, ami élesztő nélküli, teljes kiőrlésű lisztből készül, laktató, mégis könnyen emészthető, és végtelen formában variálható. A Krisna-völgyi Búcsúban a tehenészethez látogatók személyesen is megkóstolhatták. Hozzávalók:Teljes kiőrlésű lisztVízSóKókuszvaj a kenéshez Töltelék:TúróPadlizsánBazsalikomlevelekParadicsomkarikákSavanyú káposztaSó A lisztet a sóval és minél …