Guruszepeben: Rendhagyó, kultúrák között közvetítő konferencia az oktatásról

admin Budapest programajánló, Hírek, Oktatás, Programajánló

A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola 2004 óta államilag akkreditált felsőoktatási intézményként oktat vaisnava (Krisna-követő) teológiát, továbbá 2009 óta jógamester szakot is működtet. A Főiskola évente megrendezésre kerülő tudományos rendezvénye a Létkérdés Konferencia, amely rendszerint égető társadalmi problémákkal foglalkozik. Mivel a közelmúltban az oktatással kapcsolatos kérdések a társadalmi érdeklődés homlokterébe kerültek, az idei összejövetel ezt a témát járja majd körül. A „Guruszerepben …

Ahol a test és a lélek találkozik – Főiskolánk programjai

admin Hírek, Oktatás, Programajánló

A jóga egy ősi, komplex élettudomány, amely gyakorlataival a testet fiatalon, életerősen tartja. A fizikai hatásai mellett egyidejűleg szellemi és lelki tudomány is, amely megtanít nyitott szemmel járni, elemző módon szemlélni saját magunkat és a körülöttünk lévő világot. A védikus irodalom szerint a jóga az önfejlesztés legősibb módszere, amely új távlatokat nyit meg az egészség, a harmónia, a béke, a …

Vaszati titkok: A harmonikus otthon négy összetevője

admin Család, Életmód, Hírek

Gondolkodtál már azon, hogy mi kell ahhoz, hogy egy otthon harmonikus legyen? Egyáltalán mit jelent az a szó, hogy harmónia? Mielőtt tovább olvasnál, állj meg egy percre és gondolkodj el azon, mi jelenti számodra a harmóniát – úgy általában, és az otthonodban. Egyáltalán: mitől lesz egy lakásból otthon? A harmónia görög, ill. latin eredetű szó. Elsődleges jelentése összhang, kiegyensúlyozottság, többféle …

Maradandó alkotásaink: a szemét és sorsa – Európai Hulladékcsökkentési Hét

admin Hírek, Öko

Tetszik, nem tetszik, kevesebb hulladék csak akkor lesz, ha valóban kevesebb terméket használunk! A hulladékok keletkezése egyre nagyobb gond a világban. Az egy főre jutó lakossági hulladék tömege csak Magyarországon 10 évenként megduplázódik, a térfogata pedig megháromszorozódik! Ez nagyon fontos információ, hiszen nem elég kilóra mérni a szemetünket, annak a körfogata jelzi, mekkora helyen vagyunk kénytelenek tárolni. A Krisna-hívők mindig …

Gomba: Tilos vagy sem?

admin Hírek, Receptek

Mivel a Krisna-hívők étrendje szinte azonos a klasszikus buddhista étrenddel, amely ismert húsmentes fogásairól, és amely bővelkedik gombás ételekben, az emberek általában azt gondolják, hogy elfogadható a gomba a vegetáriánus étkezésben. De vajon, miért nincsenek gombás receptek a könyveimben? – teszi fel a költői kérdést Kurma das, Krisna-hívő lelkész, vegetáriánus szakács, több nagysikerű vegetáriánus szakácskönyv szerzője. Ennek az az oka, …

December 2.: Guruszerepben – Van tanulás példa nélkül? (Létkérdés Konferencia)

admin Hírek, Oktatás

A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola idei rendezvénye az oktatás témájára fókuszál. Milyen modellt ajánl az indiai védikus irodalom az emberek hatékony oktatása érdekében, és milyen esélyek mutatkoznak e módszer modernkori alkalmazására? A konferencián a részvétel ingyenes! Az intézményes oktatási rendszer egyik visszatérő témája a társadalmi vitáknak nem csak Magyarországon, hanem világszerte. Az iskolarendszer társadalmi szintű szervezésének és finanszírozási rendszerének problémái mellett …

Az önmegvalósítás védikus módszerei egy boldogabb élethez – klubest és előadások Szegeden

admin Hírek

Azok, akik Szeged környékén szeretnék megismerni a Krisna-hívőket, tevékenységüket, programjaikat, számos rendszeres és érdekes, életmód és filozófiai témájú program közül válogathatnak. Mind hétköznapi, mind hétvégi időpontokban lehetőség van bekapcsolódni a klubprogramokba. 1. Lélek Szigete: hétvégi program minden szombaton 16 órakor Szeged, Szent Mihály utca 1, Őrangyal Vegetáriánus Étterem Itt közös mantraéneklés, érdekes filozófiai előadások és közös beszélgetés, valamint vegetáriánus lakoma …

Istentől vagy az embertől erednek a világ rossz dolgai?

admin Filozófia, Hírek

A hinduizmus különböző irányzatai esetében honnan ered, illetve hogyan jelent meg a világban tapasztalható gonosz, mind a természeti, mind az erkölcsi gonosz? – filozófiai kérdést kaptunk. A “gonosz” természetével kapcsolatban a legfontosabb, hogy nem kívül, hanem a mi szívünkben van. A “rossz” akkor kezdődik, amikor Istennek hátat fordítunk, és eljövünk a lelki világból ide, az anyagi világba, hogy Isten nélkül …

Határokon át: a vallásközi párbeszéd jelentősége

admin Filozófia, Hírek

Amikor lehetőségünk nyílik más vallások templomi szertatásaira látogatni, így meditáljunk: „Itt a Legfelsőbb Személy, Isten másik formáját imádják.  Tiszteletemet fejezem ki, és felajánlom imámat az én Uramnak, amiért elfogadja az imádatot.” Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura, Śrī-Caitanya-Śikṣāmṛta, bevezetés Manapság a hírek vallások közti összetűzésekről, konfliktusokról és háborúkról szólnak. Ez sokakat arra késztet, hogy elutasítsák a vallásokat. Kinek van szüksége olyan hitre, amely …

Új népkonyha Zuglóban (Videóval)

admin Ételosztás, Hírek, Képtár, Kiemelt

November 8-án adtuk át az Ételt az Életért Program új zuglói ételosztó pontját, amelyen részt vett Karácsony Gergely, Zugló polgármestere és Szabó Rebeka, szociális ügyekért felelős alpolgármester. A rendezvényen friss meleg ebéddel, teával és édességgel vendégeltük meg az ellátottakat. A program hétfőtől péntekig összesen 300 rászoruló személy ellátását teszi lehetővé, az ellátottak körét a kerületi Családsegítő Szolgálat jelöli ki. Az Ételt …

Kṛṣṇa megjelenése a templomokban

admin Filozófia, Hírek

Ha jártál már Hare Kṛṣṇa templomban, biztosan észrevetted, hogy a figyelem középpontjában a templomszoba oltárán levő szoborformák állnak.  Talán el is tűnődtél azon, hogy miért van rajtuk díszes ruha, miért ráz valaki néha csengőt, és miért tart virágokat és füstölőt a formák előtt. Ez a mūrti-imádat, az isteni formák imádata, amelynek a gyökerei India ősi szentírásaihoz nyúlnak vissza. Ez az …

Szívmelengető finomság: Sárgaborsóleves almával és kókusszal

admin Hírek, Receptek

Ebben a szokatlan levesben a sárgaborsó, az alma, a kókusz és a fűszerek íze lassú főzés során érik össze. A végeredmény egy rostos, természetesen édes leves, ami kiváló csemege a hűvös, esős, télbe hajló napokra és nagy előnye, hogy a gyermekek is szívesen fogyasztják! 14,5 dk g feles zöld- vagy sárgaborsó, 1 kk finomra reszelt friss gyömbérgyökér vagy 1 kk …

Édességosztás Marcaliban

admin Ételosztás, Hírek

November 2-án, a Krisna völgyben megrendezett “Édesség fesztivált” követően a Srí Prahláda Általános Iskola másodikos és harmadik osztályos növendékei is csatlakoztak az Ételt az Életért Program rendszeres ételosztásához, hogy megörvendeztessék a rászorulókat. Egy-egy ilyen osztás alkalmával kb. 200 ember jut praszádamhoz, az Úr Krisnának felajánlott meleg ételhez. Az ebédet éthordókban vihetik haza az ellátottak, amit most finom, ízletes édességekkel egészítettek …

November 26.: Főzőtanfolyam az indiai konyha kedvelőinek (Debrecen)

admin Hírek, Oktatás, Programajánló, Receptek

A múlt hónapban nagy sikerrel lezajlott főzőtanfolyamunk novemberben ismét megrendezésre kerül! November 26-án, szombaton, 10 és 15 óra között várunk rá minden olyan érdeklődőt, aki szeretné megtanulni az ízletes, ugyanakkor egészséges alapanyagokból készülő, változatos vegetáriánus ételek elkészítésének fortélyait! Megtanulhatjátok, hogyan készül a csicseriborsóliszt-bundában sült zöldség, a pakora, a különleges egytálételek zöldségekből, indiai néven szabdzsik, és hozzá az édes-csípős mártás, a …

A halál nem az élet, hanem a születés párja, következménye

admin Filozófia, Hírek

Elhunyt hozzátartozóinkra, barátainkra emlékezünk ezekben a napokban. Most mindenkit egy kicsit megérinthet az elmúlás érzése. Jelen korunk, jelen társadalmunk sajnos nem foglalkozik igazán jól és segítő módon a halállal. Úgy is mondhatnánk, hogy tabuként kezeli a halált és így sokakat váratlanul ér, nem tudja mi is történik ilyenkor valójában. Ez tovább növeli a veszteséggel járó fájdalom mértékét. Az Isten tudja …

Védák a szeretetről – előadások Debrecenben

admin Hírek, Programajánló

„Minden ember meg akar szabadulni a félelemtől, és mindenki a legteljesebb mértékű boldogságra vágyik az életében. A Srimad-Bhagavatam – amelyet a kiváló szaktekintély, Srila Sukadeva Gosvami beszél el – ezennel felkínálja a tökéletes folyamatot, amellyel mindez elérhető.” (részletek a Srimad-Bhagavatam 2. énekéből) Térjetek be hozzánk, a Debreceni Govindába, ha megkóstolnátok különleges ízvilágú ételeinket, vagy ha lelki feltöltődésre vágytok! Hétköznap reggelenként, …

Önismereti előadás a Védikus pszichológia segítségével

admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Az életünk folyamán sok tudással gazdagodunk, jártassá válunk az élet dolgaiban és abban, hogyan érjük el kisebb-nagyobb céljainkat. Vannak elveink és elképzeléseink. Általában van egy képünk önmagunkról és a környezetünkről, van saját értékrendünk és elképzelésünk arról, hogy mi számít normálisnak. Tudunk ítélkezni és véleményt mondani. Nézeteket vallunk és megkülönböztetünk. Ha érdekel, mit mond a védikus pszichológia Önnön magunk, embertársaink és …