A modern tudomány kimutatta, hogy világegyetemünkben bizonyos számok és arányok pontosan beállítottnak tűnnek ahhoz, hogy az élet létezhessen az univerzumban. Ám Michael Cremo szerint a tudomány átlépi saját határait, amikor azt állítja, hogy az élet eredetével kapcsolatos kérdéseket megválaszolta. Honnan jöttünk? Erre a fontos kérdésre manapság Charles Darwintól és követőitől veszik a választ. Szerintük tisztán anyagi evolúciós folyamatok eredményeképpen keletkeztünk, …
Vallásközi ételosztás az Élelmezés Világnapján (Fotók)
Az Ételt az Életért Program, a Krisna-hívők szegényélelmezési missziója idén már a harmadik kiemelt fővárosi ételosztását rendezi meg a belvárosban, a Blaha Lujza téren. Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is több vallási felekezet csatlakozik az akcióhoz, az együttérzés és kegyesség jegyében. 2016.10.16-án – az Élelmezés Világnapján Az október 16-án, vasárnap esedékes ételosztást a hívők az Élelmezés és a Szegénység elleni küzdelem …
Milyen tevékenységeknek kedvez az októberi csillagállás?
Bár az utóbbi 150 évben az ipari fejlődés hatására – a fényszennyezés és szmogszennyezés miatt – a nagyvárosokból szinte alig látszanak a csillagok és csillagképek, s ezáltal szinte elvesztettük természetes kapcsolatunkat az égbolttal, tanításait az asztrológia tudományán keresztül ma is hasznosíthatjuk életünkben. Kövesd az égbolt titkait hétről hétre facebookon >>
Miként győzhető le az ismeretlentől való félelem?
Mit lehet tenni az ismeretlentől, az idegentől való félelemmel? Elutasítani? Harcolni vele, vagy szembenézni és elfogadni? Megismerni a félelem tárgyát, vagy épp a félelem gyökerét? Az ismeretlentől való félelem az egyik legősibb érzése az embernek. Sokféle módon felkelhet ez az érzés, de vajon mi a legjobb hozzáállás ehhez az érzéshez? Ezúttal ennek jártunk utána, erről kérdeztük meg a különböző vallások …
Változatos vegán étrend? – Stőhr Gréta a Góranga műsorában
Stőhr Gréta tanári diplomát szerzett majd később pénzügyi tanácsadóként dolgozott, amikor is egy személyes probléma arra ösztökélte, hogy korábbi hagyományos, vegetáriánus étrendjéről térjen át a tisztán növényi étrendre. Mára szakácskönyvvel és főzőiskolával rendelkezik, de megnyitotta első éttermét is, ahol vegán és nyersvegán, sőt gluténmentes finomságokból válogathatnak a vendégek.
Bölcs Ifjak Találkozója és védikus önismereti programok (Debrecen)
Októbertől új programok indulnak a Debreceni Govindában. Szeretettel várunk benneteket kedd esténként, 17.30-tól 19 óráig az ún. Bölcs Ifjak Találkozóján, mely során a Védikus bölcsességekből merített, változatos, és máig aktuális témákról beszélgetünk. Hétköznaponként folytatódnak reggeli előadásaink, pénteki Mantra-Yoga Estjeinken pedig egy zenés meditációban csendesíthetitek le az örökké háborgó, nyugtalan elmét. Vasárnap reggelenként – 7:30-tól 8:30-ig – pedig egy különleges szemináriumon …
Október 22.: Főzőtanfolyam a különleges ízek kedvelőinek (Debrecen)
Tanfolyamunkon könnyen elsajátíthatjátok az ízletes, változatos és egyben egészséges vegetáriánus ételekből összeállított menü elkészítésének fortélyait! Megtanulhatjátok, hogyan készül a különleges indiai kenyérféle, a csapáti, a csicseriborsóliszt-bundában sült zöldség, a pakora, a különleges egytálételek zöldségekből, indiai néven szabdzsik, és hozzá az édes-csípős mártás, a csatni. Emellett kipróbálhatjátok, hogy készül az uttapam nevű sós csemege, valamint egy répából készült édességgolyó (répahalava). Október …
Miként viszonyul a Krisna-tudat az eutanáziához?
Dönthet-e az ember a saját haláláról, ha gyógyíthatatlan betegséggel él együtt, sok szenvedésben és fájdalomban van része? Mit mondanak a vallások tanítói az eutanáziáról? Elfogadják, vagy tiltják? Az eutanázia megítélése az öngyilkosság és a gyilkosság megítélésével azonos? Milyen gondolatok állnak a vallások tanítóinak véleménye mögött? Az elmúlt hetekben két alkalommal is előkerült és a világsajtót is bejárta két olyan hír, …
Vegetáriánus Világnap – környezeti és etikai problémák a húsevéssel
Az ENSZ előrejelzése szerint a világ népessége 9,6 milliárdra nő 2050-ig, ami közel 30%-os növekedést jelent a jelenlegi, 7,4 milliárdhoz képest. Ha jelenlegi étkezési szokásainkat addig megtartjuk, akkor 2050-ig globálisan 200 millió tonnával kell növelnünk a hústermelést, ami – a jelenlegi becslések szerint –egyszerűen lehetetlen. Mi történik, ha akár csak egyetlen napra mind többen és többen választanak növényi alapú fogásokat? Júniusban a …
Október 16.: Önismereti és életvezetési előadás a Védikus pszichológiával
Az életünk folyamán sok tudással gazdagodunk, jártassá válunk az élet dolgaiban és abban, hogyan érjük el kisebb-nagyobb céljainkat. Vannak elveink és elképzeléseink. Általában van egy képünk önmagunkról és a környezetünkről, van saját értékrendünk és elképzelésünk arról, hogy mi számít normálisnak. Tudunk ítélkezni és véleményt mondani. Nézeteket vallunk és megkülönböztetünk. Ha érdekel, mit mond a védikus pszichológia Önnön magunk, embertársaink és …
Jóga és bölcsesség – sajátítsd el felsőfokon Főiskolánkon
A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola tanfolyamain mélyebb ismereteket szerezhetsz a védikus kultúráról és filozófiáról. Elsajátíthatod a kezdő és haladó hatha-jóga gyakorlatokat, melyek segítenek a testi egészség, a szellemi egyensúly és a belső béke elérésében. Induló tanfolyamok: Ájurvédikus öngyógyítás tanfolyam (2 alkalom) 2016.10.02. és 16. ● vasárnaponként 10:00-16:30 Kezdő jógatanfolyam (10 alkalom) 2016.10.04. ● keddenként 18:45-20:45 Szúrjanamszkár tanfolyam 2016.10.23. ● vasárnap 10:00-18:00 Ájurvédikus fitoterápia tanfolyam (2 alkalom) 2016.11.06. és 13. …
Gluténmentes almás-mákos sütemény, tojás nélkül!
Hozzávalók: 10 dkg kukoricaliszt (vagy kukorica és rizsliszt keverve) 5 dkg nádcukor vagy pálmacukor, cukorbetegeknek eritrit 2 közepes alma hámozva és reszelve 1 pohár tejföl vagy kefir (1 dl vegánok ásványvízzel helyettesíthetik) 1 banán, karikázva 1 kk sütőpor csipet só 1 kk őrölt fahéj vanília-aroma, vagy 1 csomag vaníliás cukor 3 evk ghí (tisztított vaj, vagy helyette kevés növényi olaj) …
Az Állatok Világnapja a NOÉ Állatotthonban
Csak kevesen tudják, de október elején egy csokorba szedve ünnepeljük a vegetarianizmus és az erőszakmentesség világnapját, azaz Mahátma Gandhi születésnapját, valamint az állatok világnapját. Az év talán legnagyobb állatos bulijára várunk Titeket! Itt nem csak bulizni, szórakozni, de játszva tanulni is lehet!Helyszín: NOÉ Állatotthon (Budapest, XVII. kerület, Csordakút utca vége)Természetesen most is elsősorban minden az állatok körül forog majd, de …
Október 10.: Vegetarianizmus a védikus kultúrában – Vega Est a Magnet Házban
A vegetarianizmus ősiségéről, receptekről, konyhatrükkökről Dharmista déví dászí, polgári nevén Fábián Dóra mesél majd a vega esten. A program ingyenes, minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak! Dharmista dévi dászí 13 éves korában lett vegetáriánus, az állatok iránti együttérzésből. Később egy komoly bélbetegség következtében ráébredt, hogy pusztán a hús elhagyása nem teszi egészségessé a szervezetet – ez csak az első lépcsőfok az …
Kírtan Jóga koncert a Lélek Palotájában
A Bhaktivedanta Bhajan Band két epizódból álló örömzenéjével várunk a hónap utolsó csütörtökén. Kírtan Jóga est főiskolánk zenészeivel. Helyszín: Lélek Palotája, 1039 Budapest, Lehel utca 15-17. Időpont: 2016.09.29 csüt., 18-20h A zenekar tagjai a főiskola méltán híres tanáraiból és tanítványaiból állnak, akik szeretnek (és tudnak) együtt kírtanozni. Ünnepélyes lesz ez az alkalom azok számára is, akik ezen a napon fogják majd kezükbe diplomájukat, amelyet …
A szeptemberi égbolt titkai – a várva várt enyhülés
Hosszú hónapok után végre enyhülnek a fojtogató és káros hatások az égbolton, igazán harmonikus, kiegyenlített heteknek lehetünk szemtanúi. Minek kedvez igazán ez a két hét?
A test hajtóereje: az agni
Életerő, arcszín, testi erő, egészség, lelkesedés, a bőr sugárzása, a test felépítése, az ellenálló képesség, a szövetek és az anyagcsere mind jól működnek, ha az agni, a tűz is jól működik! Az agni kulcsszerepet tölt be az egészség és a betegség terén. Felelős a testért, az arc színért, a szövetekért, az ellenálló képességért. Ahogyan a nap a Földi élet hajtóereje, …
A lelki élet és az anyagiak egyensúlya – hogyan valósítsd meg?
A Kṛṣṇa-tudatú hívők életében általában azt tapasztaljuk, hogy bár nagyon igényesen, szépen, tisztán, rendezetten kívánnak élni, mégis a legtöbb hívő nagyon egyszerűen, világi élvezetektől mentesen éli az életét. Olykor elutaznak egy-egy szent helyre, vagy megismernek más kultúrákat, hódolnak a művészeteknek, mégis összességében nem jellemző semmilyen nagy „bulizás” a hívekre, ami pénzköltéssel jár. Csak kevesen tudják, hogy ennek nem csak azaz …
November 11-13.: Indiai vegán főzőtábor
A tábor során a főzés jógáján keresztül megismerjük az ételek ránk gyakorolt hatását. Lesz szó ájurvédáról, fűszerek hatásairól, az ízek szerepéről valamint egy kis önismeretről és meditációról. Bevezetünk a világhírű, színes és változatos indiai konyhaművészetbe a számos ínycsiklandozó fogásokon keresztül, mint pl.: szabdzsik (zöldséges főételek), különleges rizsek, csatnik (édes-csípős szószok), csemegék, lepénykenyerek, édességek, aromás italok, egzotikus előételek. Mindezt a magyarországi Somogyban, a „4 …
Október 22. és 29.: Indiai vegán főzőtanfolyam
Az indiai lakosok életmódja eredendően az ősi védákra támaszkodik, mely egy isteni kinyilatkoztatás. Az ájurvéda, annak egy része, mely szerint, ha betartjuk a hozzá vonatkozó egészségügyi szabályokat, a tej fogyasztása alkalmas emberi fogyasztásra. A teheneket viszont maximálisan tisztelik és védik. Az ételeiket felajánlják az Úrnak így az állatok is felszabadulnak az életük végén. Mivel nyugaton majdnem lehetetlen ilyen ahimszás (erőszakmentes) …