Imadélután a budapesti Haré Krisna Templomban

admin Hírek, Kiemelt, Vallásközi - Egyházközi találkozók, Vallásközi - Hírek

Május 29-én, vasárnap került megrendezésre az ún. Imadélután, a Napkör és Kamarás István szervezésében. Az esemény vendéglátói a Krisna-hívők voltak. Balogh Judit szervező, köszöntőjében a szavak erejéről beszélt, mennyire fontos, hogy áldást és szeretet sugárzó szavakat használjunk a beszédünkben. A dicséret és a jóindulat mások iránt nagyon fontos a mai világban. A házigazdák nevében Mahājana dāsa (Mahadzsan dász) köszöntötte a …

A Krisna-tudat gyakorlatáról az Assisi Szent Ferenc Plébánián

admin Hírek

Rendhagyó helyszínen, egy belvárosi plébánián mutatta be vallását a minap egy idős Krisna-tudatú lelkész, a helyi gyülekezet érdeklődésére. Egyedi Péter 30 éve foglalkozik műemlékek felújításával, restaurálásával, nem régiben fejezte be a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc Plébánia Templom felújításait. A templomról tudni kell, hogy nem csak műemlékként szolgál, aktív szellemi középpontként funkcionál a szakralitás iránt érdeklődő belvárosiaknak. Rendszeres színhelye vallási …

Május illatos kincsei: bodza és akác (Recepttel!)

admin Hírek

E két igen gyakori fásszárú faj a leghasznosabb gyógynövényeink közé tartozik. Virágzásuk – területenként némileg változó módon, több hullámban – május elejétől végéig tart. Nálunk Somogyban a hűvös és csapadékos időjárás miatt idén kissé megkésett a virágzás, de a bodzavirágok is bőségesen ontják már a virágport, és az akác virágzása sem ért véget. Érdemes ebben az időszakban megragadni az alkalmat, …

Június 12-19.: Önismereti Tábor a Völgyben

admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Az életedről szóló komoly kérdések eldöntésében nem kapsz senkitől segítséget? Az iskolában, munkahelyünkön ritkán van mód megvitatni az életünket érintő legfontosabb kérdéseket. Azokat a gondolatokat, amelyek a legtömörebben az élethez való alap-hozzáállásunkat alakítják. Azokat, amelyen életünk minden perce függ. A családalapítás előtt álló fiatalok gyakran számolnak be arról, hogy egy belső űrt tapasztaltak magukban, egyfajta szellemi-spirituális éhezést élnek meg és …

Június 18.: Natúrkozmetikum kurzus

admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Tudtad, hogy mindössze 26 másodperc kell, hogy a kozmetikumok bőrödön keresztül bejussanak a véráramba? Nézted már az összetételt? Kíváncsi vagy arra, hogyan lehet természetes alapanyagokból egyszerűen mutatós, bőrkímélő kozmetikai szereket készíteni? Szívesen elkészítenéd arc,- és bőrápolódat Te magad is, csak nem tudod, hogyan állj hozzá? Gyere el hozzánk és megtanítjuk! Biztosan Te is tapasztaltad már, hogy bizonyos termékek irritációt okoztak …

Június 11.: Hennafestés tanfolyam

admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Gondoltad volna, hogy a henna művészete már 5.000 éves? Szeretnéd megtanulni a hennaművészet alapjait? Kíváncsi vagy arra, hogy honnan ered és mire is használták? Szeretnéd elsajátítani a hennafestés trükkjeit? Ha igen, gyere el és tapasztaljuk meg együtt e varázslatot! A festés a vaisnava művészetek egyik ága ami kedvezően hat az ember tudatára tehát nem csak díszít, de egyben segít is …

Június 12.: Virágünnep Krisna-völgyben

admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Kis ajándékkal készülünk ezen a napon minden kedves látogatónknak! Ezúttal a vendégvezetés során nem csak a szentély felfedezése lesz a cél. Kedves látogatóinkat egy kis sétára invitáljuk virágkertészetünkbe, ahol megismerkedhetnek az öko kertészet előnyeivel. Szeretnénk bemutatni Önöknek,hogyan jelenik meg a virág kultúránkban. A templomban vendégeink kipróbálhatják és meg is tapasztalhatják egyik ősi hagyományunkat, mely során virágot ajánlunk fel az oltáron. Az …

Krisna-hívők Romániában – interjú Triyuga prabhuval a Gaurangán

admin Hangtár, Hírek

Triyuga das erdélyi prédikálási útjukról, missziójukról, a Krisna-hívők romániai prédikálási törekvéseiről mesélt a Civil Rádió Gauranga című műsorában. Milyen Csíksomlyón egy mindennapi mise? Milyen megvalósításokról meséltek számukra a helyiek? Merre halad majd az 5 városon áthaladó indiai fesztiválturné? A mikrofonnál Pálok Péter.

Május 31.: Személyiségünk koronaékszere, az önzetlenség

admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Mivel hajlamosak vagyunk a méltán népszerű “légy önmagad” szállóigébe sok mindent belemagyarázni ami az egyéni szemszögeinknek éppen megfelel, gyakran egy nagyon szűk komfortzónát alakítunk ki magunknak ahelyett, hogy a valódi adottságainkat fejlesztenénk. Emellett jelenkorunk különféle hatásai sajnos nagyon mélyen rögzítették a tudatunkban az egocentrikus gondolkodást és életmódot, ami az egyik legnagyobb akadályunk a spirituális fejlődésben. Tisztelt vendégünk, Sivaráma Szvámi Mahárádzsa …

Létezik bármilyen szabály, amely megengedné az emberölést?

admin Filozófia, Hírek

A gyilkosság, az ölés bűnnek számít. Létezik azonban olyan eset, amikor megengedett az emberölés?  Egy nemrégiben megjelent hír szerint egy dédnagymama megölte a házukban garázdálkodó,a hölgy férjét súlyosan megsebesítő betörőt. Arról nem szólt a fáma, hogy az idős asszony ezért a tettéért számíthat-e bármilyen büntetésre, felelősségre vonják-e, mi azonban kíváncsiak voltunk, hogy vajon mit mondanak egy ilyen helyzetre a különböző …

Maradandó örökség – Śrīla Prabhupāda hagyatéka (Videóval)

admin Filozófia, Hírek

A Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezetének (ISKCON) filozófiája India ősi védikus irodalmán alapszik. Śrīla Prabhupāda, az ISKCON megalapítója, sok más képzettsége mellett szanszkrit tudós is volt. Kiadott könyvei jelentősen növelték a világ filozófiai és teológiai tudásának tárházát. Maradandó örökség Ő Isteni Kegyelme A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, az ISKCON alapító ācāryája, abban az időben Abhay Charan De, 1922-ben találkozott először lelki tanítójával, Śrīla …

Május 28-29.: Vegetáriánus főzőtanfolyam (Eger)

admin Életmód, Hírek, Oktatás, Programajánló

A tanfolyamot Pálok Péter (Mahadzsan) tartja, aki 1997-óta szakács. (Specialitása az indiai konyha, imádja a fűszerek gazdagságát, a zöldségekhez és tejtermékekhez használható főzéstechnikai módokat. 2004-ben a TV Paprika forgatott vele egy 10 részes sorozatot Isteni Ízek avagy Főzzön együtt Mahadzsannal!címmel, ami több éven át az egyik legsikeresebb műsora volt a tévécsatornának.) Időpont: 2016. május 28-29. (szombat-vasárnap) de. 10 órától- kb. 14h.-ig. (az alkalmanként …

Mobil applikációval követheted a legnagyobb hindu templom épülését

admin Hírek

“Világszerte 108 templomot nyitottál. Mára több mint 700 központod van. Mégis most jön létre mind közül a legnagyobb: a Védikus Planetárium Temploma.” Kedves Olvasó! Van egy különleges ajándékunk a számodra. Egy új rövid filmmel szeretnénk megörvendeztetni Téged, melynek címe: “Holnapra”. A film egy kisfiú, Purusottam ártatlan szemein keresztül mutatja be Māyāpur időtlen szent szépségét. Ahogyan Śrīla Prabhupāda írja a Srīmad–Bhāgavatam …

Június 4.: India varázslatos hangulata (előadás, Szombathely)

admin Hírek, Programajánló

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt erre az érdekesnek ígérkező zenés, táncos programra. Szakavatott előadóktól láthatjuk az indiai tánc különleges lépéseit, valamint hallhatjuk a tradicionális indiai zene egyik legfontosabb hangszerének, a mridangának – agyagdob – a csodálatos hangzását. Az előadás során megismerkedehetnek India egyik meghatározó filozófiájával, majd az program végén ételkóstolóval kedveskedünk a részvevőknek. Belépő 1000 Ft adomány jelleggel. Esemény >>

Új iskolaépületet adtak át Krisna-völgyben

admin Hírek, Képtár, Krisna-völgy, Médiatár

Gyarapodó Krisna-völgyi közösségünk mára kinőtte a 2002-ben átadott első iskolaépületet, ezért egy nagyobb befogadóképességű szárny megépítésére lett szükség. A további 48 gyermek befogadására alkalmas új épület megnyitóján a vendégek megtekinthették a mintegy 200 m2 alapterületű, 3 világos, tágas, interaktív táblával felszerelt nagyteremmel, nagy belmagasságú aulával, közösségi térrel és egy oltárhelyiséggel rendelkező épületet. A program díszvendége volt Hegyi László egyházügyi helyettes …

Június 10-12.: Gasztro-kence hétvége

admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Egy hétvége a nyugalom szigetén… 1) A gasztronómia szerelmesei elmerülhetnek az indiai ízvilág, sütés-főzés rejtelmeiben, az Ájurvéda és a fűszerek varázslatában (délelőtti program). Mesterszakácsunk Tulsi Das, akinek indiában számos neves séfnél volt szerencséje fejleszteni tudását. 2) A kencék, az egészséges szépségtippek kedvelői megtanulhatják az otthon is könyen megvalósítható házi praktikákat, valóban természetes, bio kozmetikai szereket állíthatnak elő otthon, amely nem …

Mire vigyázzunk a május végi csillagállásnál?

admin Életmód, Hírek

Május végén változékony napoknak nézünk elébe. Nem csak az időjárásban, tágabban az űr-időjárásában is. Május 20. idén nemcsak az 1%-os bevallások határideje, hanem egy jeles vallási ünnep is, amikor Krisna egy erőteljes formáját mutatta meg híveinek. Az oroszlántestű Nriszimha forma a jámbor hívő emberek védelmezőjeként ismert, de a negatív hatásokkal szemben haragos, vad arcát mutatja. Ezen a napon legyünk óvatosabbak, …

Te mit kezdesz életed idejével?

admin Hírek

Iratkozz fel ingyenes online önismereti tanfolyamunkra! Lelki tartalmat keresel az életedben? Kutatod a válaszokat az élet nagy kérdéseire? Nem akarsz beleolvadni a fogyasztói társadalomba, hogy csak egy csavar legyél a gépezetben? A suliban szerzett tudás nem elégít ki? Nem motivál a pénz, mert tudod, hogy az nem a boldogság valutája? Nem hiszel abban, hogy a halállal vége van mindennek? Nem …

Köszöntjük az első Jógarádzsát!

admin Életmód, Hírek, Oktatás

Jógázni jó! Jógázni lassan már divat! A jóga azonban több, mint testgyakorlat! A jóga a test és a lélek sok ezer éves, komplex tudománya. Időtlen filozófiája és gyakorlatai révén valamennyi kor emberét képes támogatni a harmónia, az egészség a boldogság elérésében, feltéve, ha egy megfelelően képzett, hiteles oktatótól kap útmutatást a gyakorló. Ennek az országhatárokat nem ismerő tudománynak itthon is …