Zuglóban is népkonyhát nyit az Ételt az Életért

Admin Hírek, Sajtópont

Az Ételt az Életért, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének szegényélelmezési programja novemberben nyitja meg a XIV. kerületben ötödik fővárosi népkonyháját, ahol mostantól további 300 rászoruló napi étkezéséről gondoskodik. 

Az ötödik helyszín
A két évtizede futó élelmezési programnak a zuglóival együtt ez már az ötödik ételosztó pontja lesz a fővárosban. A zuglói tálalókonyha működtetése az Ételt az Életért misszió ún. „családsegítő programjának” mintájára indul el, amihez hasonlót először Óbudán kezdeményezett a szervezet 10 évvel ezelőtt, és amit a jó tapasztalatoknak köszönhetően azóta más kerületekben és városokban is bevezettek már.

Fotó: Móricz Csaba

Fotó: Móricz Csaba

Jelenleg Óbudán két helyszínen, valamint a VII. kerületben üzemel hasonló népkonyha. Emellett még a Városliget szélén, az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út találkozásánál zajlik nyilvános ételosztás minden hétköznap, így naponta összesen 1800 adag étellel képes segíteni a szervezet csak a fővárosban. Napi, vagy heti gyakorisággal még Egerben, Marcaliban, Debrecenben és Pécsett is működnek telephelyeik.

Együttműködés a kerületi családsegítőkkel
A program sajátossága, hogy a kerületi osztópontokon elsősorban olyan hátrányos helyzetű embereket szolgálnak ki, akiket a helyi családsegítő szolgálat személyesen értesít a lehetőségről. Az Ételt az Életért Program ezáltal bekapcsolódik és szerves részévé válik a helyi szociális ellátórendszernek, és a gondozási program részeként segíti a társadalom perifériájára került embereket. A családsegítő szolgálatok családgondozói azok, akik a legjobban ismerik a rászoruló lakosság szükségleteit, ők tudják a legpontosabban felmérni, kinek milyen jellegű szolgáltatás jelent megoldást leromlott, vagy romló állapotára.

A kerületi ételosztó pontokon az Ételt az Életért Program munkatársai és önkéntesei délben szervírozzák a friss meleg ebédet. Az ételt elvitelre adják, ételhordókba szedik, becsomagolják a friss pékárut, mellé gyümölcsöt, joghurtot, vagy egyéb, a szervezetnek adományként felajánlott csemegéket adnak.

fotó: Marjai

fotó: Marjai

A program célja:

  1. Hogy a családok minden nap friss meleg ételhez jussanak, amelyek egészségesek, táplálóak, fehérjében, rostokban, vitaminokban gazdagok. Az Ételt az Életért Program vegetáriánus egytálételeket szolgál fel, amelyet az idősebbek és a kisgyermekek is szívesen fogyasztanak.
  2. Hogy az ellátottak hazavigyék az ebédet, és otthon, a családjuk körében fogyasszák el, ennek ugyanis erős családi közösségformáló ereje van. A legfrissebb kutatások szerint az elfogyasztott élelmiszerek minősége mellett a boldog, elégedett élet legfontosabb tényezője a beszélgetésekben gazdag közös étkezés, ami segít összekovácsolni még a krízisbe került családokat is. Azok a nyugdíjasok és egyedülállók, akik otthon nem számíthatnak társaságra, legalább az ételosztás idejére közösségbe kerülhetnek. Az ételosztók, gondozók figyelnek arra, hogy törődéssel, jó szóval élhetőbbé tegyék a magányos emberek mindennapjait.
  3. Hogy a kerületekben élő rászorulók a lehető legkevesebb utazással tápláló ételekhez juthassanak, ezáltal időt és pénzt takarítsanak meg, és életüket lépésről lépésre a normális mederbe terelhessék.

Jelenleg az osztópont tesztüzeme sikeresen lezajlott. A zuglói népkonyhán hétfőtől péntekig, naponta 300 főre tudnak majd meleg ebédet biztosítani. Az új helyszín ünnepélyes megnyitójára november 8-án 12 órától kerül sor. A rendezvényen részt vesz, és az ételosztást megkezdi Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, valamint rövid beszédet mond Szabó Rebeka alpolgármester asszony.

www.karitativ.hu