Október 24.: Govardhana-púdzsá, az önteltség felett aratott győzelem ünnepe

Fodor Filozófia, Hírek, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Amikor Vrindávana tehénpásztorai Krisna utasítására félbeszakították a mennyek királyának, Indrának bemutatott áldozatot, a Vradzsának nevezett földre hét napig tartó szüntelen esõzés zúdult, azzal fenyegetve, hogy mindent elmos. Az Úr Krisna Vradzsa népe iránti indokolatlan kegyébõl egyik kezével föléjük tartotta a Govardhana-hegyet, noha még csak hétéves volt. Mindezt azért tette, hogy megvédelmezze az állatokat a fenyegető vízözöntől. Felemelte a Govardhana-hegyet, ahogy a gyerekek egy gombát emelnek fel a földről, és hosszú napokon keresztül állt ott, hogy megvédelmezze Vrindávana lakóit. (Srímad-Bhágavatam 1.8.19.) A Bhagavad-gítá így ír Krisnáról: „A győzedelmeskedők közül Ő a győzelem, a ragyogó dolgok közül a legragyogóbb. A nagy vállalkozók …

Krisna Vrindávanában (hangoskönyv)

Fodor Család, Gyerekeknek, Hírek

A történetből megtudhatod, hogy miért és mikor jelent meg Krisna az anyagi világban, hogyan kérlelték a félistenek, hogy szabadítsa meg a Földet a gonosz démonoktól és hogy milyen csodálatos kedvteléseket mutatott be már kisgyermekkorában is.

Október 19.: A gyermekkor örökségei – Milyen felnőtté formál a gyermekkorunk? (Nőklub)

Fodor Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

2014. október 19. Vasárnap 10.00-12.30-ig Téma: A gyermekkor örökségei – Milyen felnőtté formál a gyermekkorunk? Ezen az alkalmon átbeszéljük a gyermeknevelés pszichológiáját és annak felnőtt korunkban való hatásait. Rávilágítunk a védikus gyermeknevelés előnyeire és fontosságára. Illetve visszatekinthetünk jelenlegi kommunikációs, viselkedési, erkölcsi, társadalmi, önértékelési stb. nehézségeink alapvető gyökereire. Ezért bárkinek érdekes lehet részt venni e klubnapon, függetlenül attól, hogy van e gyermeke vagy sem. Előadónk: Karl Brigitta (Madhuri Srí dévi dászi) pszicho pedagógus, alapozó mozgásterapeuta, gyógypedagógus, logopédus Helyszín: Lélek Palotája, Budapest III. ker. Csillaghegy, Lehel utca 15-17. Jegyár: nincs (kis adományt elfogadunk) Információ: +36 30/643-31-13 Várunk szeretettel!

Dhokla

Admin Vendégváró csemegék, italok

Egyszer azt olvastam egy indiai szakácstól, hogy a dhokla alkalmas arra, hogy néhány pillanatra megfeledkezz a külvilágról. Ebben igazat kell adnom, főleg, ha paradicsom csatnival, zöld csatnival (koriander, menta) vagy kókusz csatnival tálaljuk. A dhoklát idli készítőben szokták főzni, ami egy gőzölésre alkalmas edény. Ha nincs ilyenünk, nyugodtan összerakhatunk egyet. Fogunk egy nagyobb méretű fazekat, az aljára helyezünk egy kisebb lábost, vagy valamit, amire rá tudjuk tenni a tortaformát, amiben majd a dhoklát gőzöljük. A lábos feléig vizet engedünk a fazékba, és felforraljuk. A dhokla tésztát egy kapcsos tortaformába simítjuk, a fazékban lévő lábosra helyezzük, lefedjük a fazekat, és így …

The World Conference of Religions for Peace (2005. 05. 5-8.)

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

Érdekes élményben volt részem Grázban, 2005. május 5-8. között. A szervezet neve “Vallások a Békéért Világ Konferenciája” és most egy közép-európai találkozót szerveztek Ausztriában. A találkozón 8 ország vallási képviselői vettek részt Anglia, Franciaország, Németország, Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia és Szlovénia térségéből, természetesen nem a teljes létszámmal. Grázi vendéglátóink nagyon figyelmesek voltak mind a szállás, mind az étkezés tekintetében – külön vegetáriánus menüt is lehetett kérni. A találkozón megvitattuk az egyes országok vallásközi helyzetét, a bejegyzett felekezetek számát, a vallások egymáshoz viszonyított létszámarányát stb. Az egyes vallások képviselői is bemutatkoztak egymásnak, a szünetekben személyes baráti párbeszédeket folytattunk, amelyek hangulata nagy …

United Religions Initiative (2005. 09. 22-24.)

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

Európai URI konferencia volt szeptember 22-24. között Brüsszelben (Belgium). A szervezet célja többek között, „hogy elősegítse a tartós vallásközi együttműködést, hogy megállítsa a vallási motivációjú erőszakot, hogy a béke és igazság kultúráját teremtse meg” (szemelvény a URI okiratából). A szervezet a világ nagy részén képviselteti magát. Hazánkban 2000-ben volt találkozó Dobogókőn. A mostani rendezvényre 18 európai országból jöttek különböző vallású vendégek és URI tagok. A konferencián előadások és csoportmunkák váltották egymást, ahol közelebbről is megismerhettük egymás vallását. Beszéltünk a vallásközi párbeszéd jelentőségéről és olyan már működő példákról is, amelyek inspirálhatnak bennünket. A második napon megismerkedtünk az Európa Parlamenttel, annak egyik …

Nemzetközi csoport látogatott hozzánk (2006. 08. 21.)

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

Augusztus 21-én 17 órakor nemzetközi ifjúsági csoport látogatott el a Budapesti templomba a United Colours of Youth szervezésében, Izraelből, Ausztriából és Spanyolországból jöttek vendégeink. A katolikus, zsidó, iszlám és bahá’í vallások hívei képviseltették magukat. A csoport számára az Indiai Nagykövetség ajánlott minket, mint a hindu világvallás képviselőit hazánkban. Először a templomszobát és a kiegészítő helyiségeket tekintették meg, majd bhajanban (indiai tradicionális egyházi zene) vettek részt, rövid filozófiai előadást hallhattak, végül prasádammal (Istennek felajánlott étel) kínáltuk őket. Sok kérdésük volt a hinduizmusról, amire kollégámmal Isvara Krsna das-al válaszoltunk. Ezt követően eszmecserét folytattunk vendégeinkkel az általuk gyakorolt vallásokról. A csoport a Magyarországon …

Rüdiger Noll fogadta a hindu vallás európai képviselőit (2006. 11. 13.)

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

Brüsszelben találkozott egyházunk vezető lelkésze Rüdiger Nollal, aki az egyház és társadalmi bizottság vezetője az Európai Egyházak Konferenciája (Conference of European Churches) testületében. Sivaráma Szvámí egy nemzetközi hindu delegáció tagjaként vett részt a találkozón. A CEC szervezeti felépítéséről, annak Európai Unióval fennálló kapcsolatáról beszélgettek a felek. Rüdiger Noll is érdeklődött az európai hindu szervezetek egymás közötti együttműködéséről. További téma volt a vallások / egyházak közötti párbeszéd jelentősége. A hindu delegációban több Európában élő indiai is részt vett, akik valamely hindu szervezet vezetői. A közös beszélgetés és teázás után különféle tájékoztatókkal ajándékoztuk meg egymást.

Noël Treanor, a COMECE főtitkára találkozott a hindu vallás európai képviselőivel (2006. 11. 13.)

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

Noël Treanor, az Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottságának (COMECE) főtitkára találkozott a hindu vallás európai képviselőivel. A COMECE épületében látta vendégül a nemzetközi hindu delegációt, melynek Sivaráma Szvámí is a tagja volt. Katolikus és hindu szervezeti kérdésekről folytattak eszmecserét a résztvevők. Kölcsönösen beszéltek a vallások hozzájárulási lehetőségeiről a jövő Európája számára. A közös beszélgetés zárásaként különféle prospektusokat és kiadványokat cseréltek a résztvevők.

Dívali ünnep volt Budapesten (2006. 10. 28.)

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

Dívali alkalmával meghívást kaptunk a Budapesten élő indiai közösségtől okt. 28-ára. A hindu újév helyszíne a II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium volt, ahová most kb. 250 nemzetközi, főleg indiai vendég jött el. A rendezvényt India nagykövete, Ranjit Rae nyitotta meg beszédével. Az est minden résztvevőjét sok szeretettel köszöntötte és egy mécses meggyújtásával elkezdődött az ünnep. Nagykövet úr után Govardhana Das, egyházunk képviselője tartott egy rövid beszédet az ünnep vallási jelentőségéről, amit Amrtananda mataji fordított hindire. Ezt rövid bhajan (zene) követte a budapesti templom kongregációjának részvételével. A programot gyermekfellépők és vicces vetélkedők követték. A „Fény Ünnepén” a hindu családok édességgel ajándékozzák …

Beszélgetés Karimah Stauchhal a vallásközi párbeszédről (2007. 01. 19.)

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

Az Ázsia-Európa Találkozó (The Asia Europe Meeting (ASEM) Working Group) Budapesten tartott konferenciát 2007. január 18-19-én. A kétnapos rendezvény témája „a média és a vallás” volt. Helyszínként a budapesti Hotel Le Meridien szolgált (tavaly Cipruson találkoztak a különböző országok képviselői). Erre az eseményre érkezett ismerősöm, Karimah Stauch, a Német Külügyminisztérium kérésére hazánkba. Két éve találkoztam Karimahhal Brüsszelben, a United Religions Initiative (URI) európai találkozóján. Ő az európai koordinátora ennek a nemzetközi vallásközi szervezetnek, ezen kívül pedig a Németországban működő Keresztény – Iszlám Társaság (CIG) képviselője is. Mielőtt Magyarországra látogatott, megbeszéltük, hogy találkozunk, és eszmecserét folytatunk a vallások közötti kapcsolattartásról. A …

Szivárvány fesztivál volt a Marczibányi Téri Művelődési Központban (2007. 03. 25.)

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

India egyik legszínesebb ünnepe – a szó szoros értelmében – a Holi néven ismert fesztivál. Ennek alkalmából különböző színű porral szórják be egymást az emberek az utcákon és váratlan helyeken meglepetésszerűen. Az egésznek nagyon vidám a hangulata. Az ünnep eredete a hindu vallásban gyökerezik, Krisna és társai gyermekkori kedvteléseit megjelenítve. Március 25-én a Marczibányi Téri Művelődési Központban került megrendezésre Holi ünnepe. India nagykövete, Ranjit Rae nyitotta meg beszédével a programot, amelyben az indiai-magyar kapcsolatok fontosságáról beszélt. Az ünnep alkalmából örömmel köszöntötte a több, mint 500 fős vendégsereget. A megnyitó után közösségünk bhajanát (indiai vallásos zene) tartott, amit a jelenlévők nagy …

India nagykövete a vallások közötti kapcsolatról (2007. 03. 23.)

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

India jelenlegi magyarországi nagykövete Ranjit Rae úr, aki március 23-án Rajeev Madan kultúrattasé társaságában meglátogatta egyházunk főiskoláját, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolát. Beszélgetésünk során a vallásközi párbeszéd is témáink között szerepelt. India nagykövete évente több rendezvényünk vendége, megnyitó beszédeket, köszöntőket is mond nagyobb hindu ünnepeink alkalmából. Most első ízben látogatta meg főiskolánkat, magával hozva 52 ajándékkönyvet könyvtárunk számára. Érkezése után Asta Sakhi mataji (Szabó Csilla), igazgatónő vezetésével megtekintette az intézmény tantermeit, sőt még a diákokkal is váltott pár kedves szót, megemlítve saját iskolai tapasztalatait. Ezt követte az Indiából megrendelt könyvek átadása, majd közös vegetáriánus ebéd következett (nagykövet úr is ezt az …

Az Európai Hindu Fórum (HFE) megalakulása (2007. 06. 13.)

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

Június 13-án az EU Parlament épületében került sor a Hindu Forum of Europe megalakulásának hivatalos bejelentésére. Ez a testület fogja össze és képviseli az európai hindu szervezetek érdekeit, valamint folyamatos kapcsolatot tart fenn az Európai Unióval. A HFE vezetősége, EU parlamenti képviselők, angol parlamenti képviselők, India Belga nagykövete és a regionális hindu szervezetek képviselői voltak jelen az ünnepségen. A rendezvényen a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségét képviselve vettem részt. A megnyitó imát beszédek követték, majd a közös ünneplés után Brüsszel egyik indiai vegetáriánus éttermében vacsoráztunk együtt. Reméljük, hogy a szervezet aktívan koordinálja és képviseli a földrészünkön élő hindukat és ezzel pozitívan …

A United Religions Initiative európai találkozója (2007. 06. 15-17.)

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

A San Francisco-ban alapított, vallásközi párbeszéddel foglalkozó szervezet Antwerpen városában tartott regionális konferenciát 2007. május 15-től. A két évvel ezelőtti találkozón már részt vettem Brüsszelben, így most is szívesen mentem el. Több mint 50 – en vettünk részt a 3 napos eseményen. Az első nap Antwerpen város önkormányzatának dísztermében találkoztunk. A város polgármestere és a URI európai vezetője mondtak beszédeket. Természetesen mindketten a vallások és felekezetek közötti dialógus fontosságát hangsúlyozták. Ezt este egy vallásközi gálaműsor követette a város polgárainak részvételével. A közösen eltöltött három nap során előadások, plenáris ülések és csoportmunkák váltották egymást. A második nap kulturális estjén többek között …

Dívalit ünnepeltünk a Budapesten élő indiai közösséggel

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

Meghívást kaptunk a Hindu közösségtől a Dívali, azaz a „Fény Ünnepére”, melynek helyszínéül idén is a II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium szolgált. Hagyománnyá vált már, hogy az Új Év kezdetét jelölő ünnepet Ranjit Rae, India nagykövete barátságos szavai előzik meg, aki köszöntője után ünnepélyesen gyertyát gyújtott. A több mint 200 fős vendégsereg nagy része a Magyarországon élő Hindu közösségből állt, akik magyar barátaikat is elhívták e vidám ünnepre. Több vallási tradíció képviseltette magát, így nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy mi is ott lehettünk. Ranjit Rae nagykövet beszéde után egyházunk képviselője, Govardhana das (Tornóczky Gusztáv) és Amrtananda devi dasi (Jeney Rita) …

Hindi világnap Budapesten

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

A Krisna-hívők Közösségének képviselőjeként meghívást kaptunk az Indiai Nagykövetségtől a minden évben megrendezett “hindi világnap” rendezvényre. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy ebben az évben először mi is a meghívott vendégek között lehettünk. A rendezvény nyitóbeszédét Ő excellenciája, Ranjit Rae Indiai Nagykövet mondta, melynek részeként India miniszterelnökének üzenetét is felolvasta. Ezt követően, hat-tagú zenei együttesünk (bhajan-csapatunk) lépett fel egy vidám, fülbemászó zenei bemutatóval. A vendégek között volt Dr. Négyesi Mária is, az ELTE Indoeurópai Nyelvtudományi Tanszékének vezetője, aki diavetítéssel egybekötött előadást tartott a hindi elmúlt 15 évben megtett útjáról Magyarországon. A rendezvényen való részvétel jó alkalom volt arra, hogy más vallások …

Dívali ünnepe Budapesten

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

Dívali-Dípávali fesztiválra egész Indiában készülnek az emberek. A ”dípa” lámpást, gyertyát jelent, „vali” pedig sokat. Dípávali arra utal, amikor sok lámpást gyújtanak. Dívali ünnepét eredetileg a híres óind eposz, a Rámajána története alapján, tartották meg először Ajódja lakói, amikor az Úr Rámacsandra hazatérését várták 14 éves száműzetéséből. Utat szerettek volna mutatni Neki, hogy éjszaka is hazataláljon. Azóta minden évben lázasan készülődnek az indiaiak, hogy megemlékezzenek erről az örömteli eseményről. Ilyenkor egymást a „Boldog Dívali!” köszöntéssel üdvözlik. Immáron hagyománnyá vált, hogy ez alkalomból itt Budapesten is ünnepséget szervez a Magyarországon élő hindu közösség. A rendezvényre meghívták a Magyarországon élő barátaikat, köztük …

Erősebb-e Isten a drogoknál? (2005. okt. 10.)

Admin Vallásközi - Konferenciák

Vallásközi konferencia a kérdés spirituális megközelítéséről A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége “Erősebb-e Isten a drogoknál?” címmel vallásközi konferenciát rendezett öt világvallás képviselőinek részvételével. A felmérések szerint a megkérdezett fiatalok többsége az elmúlt évek során a drogfogyasztást jelölte meg a legfontosabb társadalmi problémának. Ez adta az ötletet, hogy egyházunk idei vallásközi konferenciáját e társadalmi jelenség megvitatására szenteljük. A rendezvényre október 10-én került sor Budapest belvárosában, a Bliber Rendezvényházban, hatvan fős hallgatóság előtt. Előadóink voltak: • Laczkó Mihály – katolikus pap • Polnauer Sándor – főrabbi • Porosz Tibor – a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára • Sulok Zoltán – a Magyarországi …

Mi történik a halál után? (2006. okt. 27.)

Admin Vallásközi - Konferenciák

Mi történik a halál után? – címmel vallásközi konferencia került megrendezésre a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége szervezésében. A párbeszéd egy rendezvénysorozat része, melynek címe „Vitatkozzunk szelíden – Vallásközi Konferenciák”, amely lehetőséget ad arra, hogy alkalmanként egy-egy témát alaposabban megbeszéljünk két vallás részvételével. A rendezvénysorozattal azt szeretnénk bemutatni, hogy a különböző vallású emberek békésen élhetnek egymás mellett, miközben ismerik, és őszintén meg tudják vitatni a világnézeteik közötti eltéréseket is. Párbeszédeink katolikus-, zsidó-, református- és buddhista – Krisna-hívő részekből állnak. A Katolikus – Krisna-hívő párbeszéd témája: “Mi történik a halál után?” volt. Dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese és …