Október 21. és 28.: Különleges vendégek a Govinda Klubban

Fodor Budapest programajánló, Govinda Klub programajánló, Hírek, Programajánló

Október 21-én, kedden 18 órától Urmila mataji tart leckét “A szív változása – A Krisna-tudat hatalma” címmel. Urmila matajiról 1973-ban csatlakozott a Krisna-tudathoz Chicagoban, majd még ebben az évben avatást is kapott Ő Isteni Kegyelmétől, A.C. Bhaktivédanta Szvámí Prabhupádától.  Második avatását 1975-ben kapta.  Férjével, 1996-ban a vánaprasztha, lemondott életrendbe léptek.  Három felnőtt gyermeke és tizenegy unokája van.  Urmila mataji jól ismert mély, szentírások ismeretén alapuló tudásáról, melyet tanfolyamok, leckék és képzések formájában oszt meg bhaktákkal az egész világon. Október 28-án, kedden 18 órától Akrura prabhu tart előadást “Magasabb rendű motiváció – célok szerepe az életünkben, és a megvalósításukhoz szükséges erő …

Megjelent a Rāmāyaṇa verses mesekönyv folytatása

Fodor Család, Gyerekeknek, Hírek

Megjelent a Rāmāyaṇa verses mesekönyv korábbi köteteinek folytatása! Ahogyan előre jeleztük, a második kötet két részből áll, s immár a második is napvilágot látott. Az alábbi fejezeteket öleli fel ez a kötet: 9. fejezet: Szítá elrablása 10. fejezet: Ráma fájdalma 11. fejezet: Ráma találkozik a majmokkal 12. fejezet: A majmok Szítá keresésére indulnak 13. fejezet: Hanumán átugrik Lankára 14. fejezet: Szítá megtalálása A versek és a rajzok Asta-szakhí-lílá dászí művészi odaadását dicsérik. A tördelést és a szerkesztést bhakta Sudolsky Gábor végezte, míg a borítót Rózsa Tamás készítette. Megrendelhető az alábbi elérhetőségeken keresztül: Email: [email protected] Tel.: 85/540-002 30/9-658-358 Postacím: 8699 Somogyvámos, Fő …

Govardhana-pūjā, az Édességfesztivál

Fodor Család, Gyerekeknek, Hírek, Krisna-völgy

Beszámoló fotók itt: https://krisna.hu/2014/edessegfesztival-krisna-volgyben-2014/ Október 24-én rendezik meg Krisna-völgyben az Édességfesztivált, mellyel Kṛṣṇa egyik gyermekkori kedvtelésének állítanak emléket. A történet így szól: Egyszer Indra, a félistenek Ura nagyon megharagudott Vrṇdāvana falu lakóira, s özönvíz-szerű esőzéssel akarta móresre tanítani őket. Kṛṣṇa, habár csak egy kis fiú volt, felemelte a falu határában álló Govardhana hegyet és esernyőként tartotta hét napon keresztül Vrindávan lakói fölé, hogy megvédje őket a rettenetes vihartól. Bármennyire igyekezett is Indra, nem tudott kárt tenni sem emberben, sem állatban. Végül ráeszmélt kudarcára és meghódolt Kṛṣṇa előtt. Indra a legnagyobb hatalmú félisten, ő az esők, viharok, villámok irányítója, a félistenek királya. …

November – Damodara-vrata: A lámpásajánlások ideje

Fodor Hírek

2014-ben október 9-én kezdődik a Damodara-vrata, az Úr Krisna kisgyermekkori formájának, Damodara alakjának az imádata. A hívek egy hónapon át minden este a kedvtelésről szóló dal kíséretében kis lámpásokat gyújtanak és ajánlanak fel az Úr Krisna e különleges formájának. A kisgyermek Krisna a szentírások elbeszélése szerint csodálatos kedvtelései mellett – hogy szüleinek és barátainak kedvében járjon – egy huncut kisgyermek szerepét játszotta, aki rendszeresen „rossz fát tett tűzre”. Egy alkalommal, amikor joghurtot és vajat lopott, a magasban csüngve lepleződött le. Az édesanya ezért egy őrlőmozsárhoz kötözte, nehogy a rosszalkodások közepette kárt tegyen magában. A kisgyerek Krisna a köteleket több alkalommal …

Segítség az ukrán Krisna-hívőknek – folyamatosan frissül

Fodor Hírek, Sajtópont

Cikkünk folyamatosan frissül! 2014.10.03. Ukrajnában és Oroszországban a napi csúcshőmérséklet mostanában 14 fok, éjjel már fagyok vannak. Nagyon sietünk az építkezéssel, hogy az új épület a hiányzó menedéket biztosítsa. A képeken látható, hol tartunk. Az egyik bhakta azt kérte, osszuk meg a köszönőlevelét mindannyiótokkal, akik támogatást és szeretetet nyújtottatok a segélyalapon keresztül. Az eredeti levél ukránul íródott. Natalija Jigulinától. Szívem mélyéből hálás vagyok Niranjana Swaminak és azoknak a bhaktáknak, akik a Kelet-Ukrajnából menekült bhaktáknak segítséget nyújtottak!!! Nehéz helyzetbe kerültem: nem volt fedél a fejem fölött, elvesztettem az állásom, a jövedelmem. Depressziós lettem, zavart és nem tudtam, mihez kezdjek. Ebben a …

A fiatalok 58 százaléka vallásosnak tartja magát

Admin Vallásközi - Cikkek, szemelvények

* Index/MTI 2005. május 11., szerda 6:45 A fiataloknak csaknem hatvan százaléka tartja magát vallásosnak, de csak 10 százalékuk jár templomba, tízből heten katolikusnak mondják magukat. Csökkent a magukat egyetlen felekezethez sem tartók száma. A 15-29 év közötti fiatalok többsége, 58 százaléka vallásosnak tartja magát – állapítja meg a fiatalok életmódját, szokásait, jövedelmi helyzetét és életlehetőségeit vizsgáló kutatás gyorsjelentése. A gyorsjelentés megállapítása szerint a 15-29 éves korosztály többségében magát vallásosnak tartó, a vallási-kulturális tradícióhoz jelentős részbenragaszkodó, ugyanakkor vallását egyházi keretek között csak kis arányban – 10 százalékban – gyakorló fiatalokból áll, hasonlóan a 2000-es kutatás eredményeihez. A Mobilitás Ifjúságkutatási Iroda …

Előadás az “Állam és egyház az egyesült Európában” című konferencián

Admin Vallásközi - Cikkek, szemelvények

Vallások Európában és Magyarországon: történeti szempontok a jelenhez Komoróczy Géza Magyarország, természetesen, része Európának. De ha történetileg nézzük, nem a kereszténység felvételével vált azzá, mint mostanában hitetik velünk: közel ezer évvel ezelőtt, a Római birodalomban. Hajlom Fernand Braudel nézetére, aki a történeti folyamatosság hordozójának a területet látta, és Franciaország történelmének elbeszélését a territorialitás elve alapján valahol a mezolithikumnál kezdte. A dunai limes mellett Marcus Aurelius császár a barbaricumot a túlsó parton látta, számára Pannonia Rómához tartozott. A kereszténység Pannoniában a Róma által kialakított politikai keretek között terjedt el. A tartomány területén a római vallás dominanciája mellett keleti kultuszok is megjelentek: …

Égi hangok – A neten és a templomokban erős az egyházak kommunikációja

Admin Vallásközi - Cikkek, szemelvények

Kreatív. A kommunikációs szakma lapja. XIV. évfolyam 6. szám Úgy tűnik, hogy bár II. János Pál pápa halála miatt a katolikus egyházra komoly médiafigyelem terelődött, a magyarországi egyházak egyelőre nem ismerték fel a modern kor adta PR – lehetőségeket, hiszen alig futtatnak kommunikációs kampányokat. Mindössze egy ponton látszik a szemlélet változása: az egyházak megjelentek a világhálón. A vallás, bármennyire nem szeretik ezt sokan hallani, bizony áru, abban az értelemben legalábbis, hogy eszmék megismerésére próbál embereket rábírni. Elsődleges célja, hogy kommunikációs módszerekkel az általa tanítottak követésére bírjon embereket. Éppen ezért a vallások, pontosabban intézményeik, a különböző egyházak nézeteiktől függetlenül mindig is …

Vallásközi párbeszéd konferencia a Vatikánban

Admin Vallásközi - Cikkek, szemelvények

Vatikán: II. János Pál pápa kívánságára október 25-28. között vallásközi összejövetelre került sor a Vatikánban a Vallásközi Pápai Bizottság szervezésében. A találkozó témája: “Vallások közötti együttműködés a harmadik évezred küszöbén.” A 48 országból érkezett 230 résztvevő közöttük mintegy 50 nő 20 vallás követője. A katolikusok 72-en vannak, a többi keresztény felekezetet 27-en, az iszlám vallást 42-en képviselik, 23-an buddhisták, 9-en hinduisták, 14-en zsidók. Hétfőn délelőtt Roger Etchegaray bíboros, a jubileumi bizottság elnöke nyitotta meg az összejövetelt, majd Francis Arinze bíboros, a Vallásközi Pápai Tanács elnöke mondott beszédet. Kifejtette: az összejövetel célja, hogy az új évezred küszöbén a vallások képviselői közösen …

Visszaszorulóban hazánkban a vallásosság

Admin Vallásközi - Cikkek, szemelvények

2004. december 23., csütörtök 18:06 Magyar Rádió Online Európa húsz országában és az Egyesült Államokban készítettek felmérést arról, hogy mennyire vallásos a lakosság, és a hívők mennyire gyakorolják vallásukat. Az eredmény – bizonyára nem meglepően – azt mutatja, hogy a mezőgazdaságban dolgozók, a kisebb településen élők és a 60 éven felüliek többsége kötődik egyházakhoz. A magyar felnőtt lakosság 58 százaléka azonosul többé-kevésbé valamilyen vallással. Az arány jóval alacsonyabb a közép-európai átlagnál. A magyarországihoz képest a vallásosság csak Belgiumban, Németországban, Hollandiában és Csehországban kevésbé elterjedt. Különösen nagy számban hisznek a polgárok Romániában, Törökországban és Görögországban. Magyarországon a magukat valamilyen fokon vallásosnak …

Európa Tanács: szorosabb kapcsolat az egyházakkal

Admin Vallásközi - Cikkek, szemelvények

Európa Tanács: szorosabb kapcsolat az egyházakkal A strassburgi EU-Tanács szívesen venné, ha a jövőben az európai egyházak és vallási közösségek erőteljesebben hallatnák hangjukat szervezetükben. A terrorista veszélyre tekintettel a vallási vezetőkkel történő együttműködés kifejezetten értelmes és fontos – jelentette ki a képviselői gyűlés elnöke,René van der Linden az oroszországi Nyizsnyij Novgorodban. Szólt arról, hogy a lelkészek együttműködői státuszt kaphatnának, mint például a Nem Kormányszintű Szervezetekben. Az elnök úgy vélte, hogy kiváltképpen a szegénység elleni küzdelemben, a vallások közötti párbeszédben és a családi jogok védelmezésében számítanak az egyházak támogatására. A vezető EU-politikus egy oroszországi kultúrpolitikai konferencián mondta el az egyházak és …

Panoráma

Admin Vallásközi - Cikkek, szemelvények

Változatlan az amerikai külügyminisztérium listája a vallásszabadságot korlátozó országokról. 2006. szeptember 17. 21:23. Az amerikai külügyminisztérium jelentése szerint az elmúlt évben ugyanabban a nyolc országban sértették meg a vallásszabadságot különösen aggasztó módon mint egy évvel korábban. Az amerikai kongresszus elé az emberi jogi jelentések mellékleteként terjesztett külügyi dokumentum, amely pénteki keltezéssel került fel a tárca internetes honlapjára, az Egyesült Államokkal szövetséges viszonyban lévő Szaúd-Arábia mellett Burmát, Kínát, Eritreát, Iránt, Észak-Koreát, Szudánt és Vietnamot helyezi azon országok feketelistájára, amelyekben dokumentálható a vallásszabadság elnyomása és ártatlan hívők üldözése, továbbá a vallási kisebbségek elleni üldözés megtűrése. A 2005 júliusától 2006 júniusáig terjedő időszakot …

Vatikáni üzenet Dívali ünnepére (2006.okt.21.)

Admin Vallásközi - Cikkek, szemelvények

Győzzük le szeretettel a gyűlöletet – a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának üzenete a hindu Diwali-ünnepre. Október 21-én tartják a hinduk egyik legszebb és legörömtelibb ünnepét, amely arra emlékezik, hogy Rama istenség dicsőségesen bevonult szent városába, miután győzelmet aratott a rossz szellem felett. Ez az ősi vallási ünnep egyben az igazság győzelmét jelenti a hazugság fölött, a fény, a jó és az élet diadalát a sötétség, a rossz és a halál fölött. A Diwali-ünnep alkalmából Paul Poupard bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke hétfőn (október 16.) üzenetben köszöntötte a hindu közösséget. Az igazság, a fény, a jóság és az élet …

Isteni Színjáték – avagy vallás és művészet, Isten és ember egy hindu hagyományban

Admin Vallásközi - Cikkek, szemelvények

Forrás: www.vallasforum.hu Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár Danka Krisztina, Ph. D. “Ha az európai kultúra nem kíván bezárkózni valamiféle meddő provincializmusba, az övétől eltérő értékrendekkel, a megismerés más útjaival is meg kell ismerkednie.” (Mircea Eliade) Bevezetés A következőkben egy sajátságos összefüggésre szeretnék rámutatni: arra teszek kísérletet, hogy egy többezer éves hindu tradíció vallás- és művészetfelfogásának ismertetésén keresztül világossá tegyem a hagyomány más vallásokhoz való viszonyát. A hinduizmus nem tekinthető egységes vallásfilozófiai rendszernek. Magát a hindu szót sem az indiaiak találták ki, ez valószínűleg az ókori perzsa néphez köthető, amely a birodalmának keleti határán húzódó Indus (óind nyelven: Szindhu, óperzsául: Hindus) …

„Vallásközi párbeszéd” – Dr. S. Szabó Péter cikke a Stáció, vallási magazinban

Admin Vallásközi - Cikkek, szemelvények

STÁCIÓ, vallási magazin I. évfolyam, 3. szám (2006. december – január) 48. oldal Vallásközi párbeszéd A „vitatkozzunk szelíden!”, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttól származó gondolat jegyében került sor 2006. október 27-én Budapesten, a Bliber Rendezvényház konferenciatermében a vallásközi párbeszéd első rendezvényére, amelyen a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége vezető lelkésze, Sivaráma Szvámi és vendége, dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese, az ottani Alapvető Hittan Tanszék vezetője tartott előadást. A vallásközi párbeszéd első állomásának témája — „Mi történik a halál után?” — sajátos aktualitást is hordozott, hisz a rendezvény hetére következő hét ünnepei, a mindenszentek ünnepe és a halottak napja …

Isten játszik?

Admin Vallásközi - Cikkek, szemelvények

Isten játszik? – A szent megnyilatkozásai Thomas Mann József és testvérei és Krishna Dharma Mahábhárata c. regényeiben „Az emberi ügyek ugyan nem méltók nagy komolyságra, de mégis szükséges, hogy komolyak legyünk, ami örömnek nem öröm. Fordítsátok tehát ezt a komolyságot arra, amire illik. Egyedül Isten méltó a legfelsőbb komolyságra, de az ember az Isten játékszere, s ez az, ami a legjobb benne.” (Platón) Bevezetés „A vallástörténész legfőbb célja megérteni és másokkal megértetni a homo religiosus viselkedését és szellemi univerzumát” – állítja az idén száz éve született Mircea Eliade A szent és a profán című művében. Miért olyan fontos ez neki? …