Június 7-10.: Bhaktividya Pūrṇa Swami Mahārāja újra Budapesten! Szeminárium a védikus kultúráról.

Hamarosan ismét egy különleges személy látogat el hozzánk, ugyanis 2019.06.07. és 10. között (péntektől-hétfőig) a vendégünk lesz Budapesten Őkegyelme Bhaktividya Pūrṇa Swami Mahārāja.

Várhatóan június 7-én pénteken este, 8-án szombaton és 9-én vasárnap reggel és este, valamint 10-én hétfőn reggel tart majd leckét.

Bhaktividya Pūrṇa Swami Mahārāja 1974-ben Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura megjelenési napján kapott avatást Śrīla Prabhupādától, és az Anirdeśya Vapu Dāsa nevet kapta.  1987-ben szintén Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura megjelenési ünnepén elfogadta az élet lemondott rendjét, és sannyāsa avatást fogadott el Śrīla Jayapatāka Swami Mahārājától. Ekkor lett a neve A.V. Bhaktividya Pūrṇa Swami.

Legtöbben az alapján ismerik Őt, hogy nagy szerepet játszott a mayapuri védikus alapokon működő Gurukula elindításában. Ezen felül szeretnénk kiemelni, hogy részt vett a magyar yatra elindításában is. Az 1992-es fesztiválon járt először Magyarországon. Rendszeresen ellátogat Európába, többek között nálunk is több alkalommal tartott szemináriumot a vaiṣṇava etikett, varṇāśrama és Mūrti-imádat témaköreiben (legtöbbször a Mahābhārata és Manu-saṁhitā alapján).

Jelenleg tevékenységének fókuszában a Bhaktivedanta Academy 12 éves filozófiai kurzusán való oktatói munkássága áll. A fő szolgálata a védikus kultúra, a Gauḍīya-vaiṣṇava szentírások szisztematikus oktatása. Rengeteg tapasztalata van mind a gyermekek, mind a felnőttek képzésében egyaránt. Rendkívül széles körű tudással rendelkezik az odaadó szolgálat minden ágára kiterjedően.

 

Programterv és a szeminárium témái:

06.07. (péntek)

18:30-20:30 Lecke: Védikus kultúra – Emelkedett és praktikus életmód

06.08. (szombat)

07:15-09:15 Lecke: Védikus kultúra – Tudatunk felemelése egy kifinomult kultúra követésével

18:00-20:00 Lecke: Védikus kultúra – Előnyök, ha alkalmazzuk az életünk ezen területein: evés, alvás, párzás és védekezés

06.09. (vasárnap)

07:15-09:15 Lecke: Védikus kultúra – Tisztelet, mint a kapcsolataink alapja, valamint további barátságot segítő, kapcsolatmélyítő tulajdonságok

18:00-20:00 Lecke: Védikus kultúra – A szolga szolgájának a szolgája gondolkodásmód – a közösség “ragasztója”, annak alapját képező mentalitás

06.10. (hétfő)

07:15-08:45 Lecke: Védikus kultúra – Követésének célja és előnyei, az érzékenység kifejlesztésének és gyakorlásának fontossága, a lelki fejlődésünkre gyakorolt hatása

 

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)