Július 9., szombat: Szekérfesztivál és India Fesztivál a Városligetben!

Fodor Budapest programajánló, Hírek, Programajánló, PROGRAMOK, Sajtópont

A járványhelyzet megszűnésével a Krisna-hívők idén ismét megrendezik a Szekérfesztivált, július 9-én, szombaton. Két év kihagyás után hatalmas bulit ígérnek az Andrássy úton, majd a Városligetben. A szervezők azt remélik, igazi örömünnep lesz idén az India Fesztivál, amelynek vezérmotívuma is “a béke”.

 

A Ratha-yātrā, vagyis a Szekérfesztivál India egyik legősibb és legnagyszabásúbb ünnepe, melyre évente mintegy 1,7 millió ember gyűlik össze. Az eseményt több mint 50 éve nyugaton is számos nagyvárosban megrendezik – a fesztivál Magyarországon is szorosan beépült a Krisna-hívők és immár a főváros tradíciójába is.

Az ünnep jelentősége
Az indiai Szekérfesztivál során az éneklő, táncoló résztvevők hatalmas kötelekkel húzzák végig a városon azt a tarka és díszes szekeret, amelyen Kṛṣṇa, azaz Isten egy különleges formáját, az „Univerzum Urát” helyezik el. A fesztivál ünnepeltje ebben a formájában nem a fenséges, hanem a szeretetteljes, játékos hangulatát mutatja meg a fesztivál vendégeinek, és a templomból az emberek közé kilépve szórja áldásait a résztvevőkre.

Az ünnepen való részvétel szimbolikusan azt fejezi ki, ahogyan az ember visszavágyódik Istenhez, örök lelki otthonába. A “ratha” szó szekeret és testet is jelent, utalva arra, hogy a lélek, az élőlény életről életre vándorol, újabb és újabb anyagi testet fogad el – vagyis reinkarnálódik -, ám az élet valódi célja az, hogy kitörjön e körforgásból és hazatérjen Istenhez. A kötelek húzásáról úgy tartják, hogy megtisztít a korábbi káros tetteink visszahatásától, rossz karmánktól és kifejezetten jószerencsét hoz.

Az eredeti indiai Szekérfesztivál
Az Orisza állambeli Purī városában több ezer éve minden egyes fesztiválra három új, gigantikus faszekeret ácsolnak, ezeket Akṣaya trītīyā napján, a május elején esedékes évi szerencsenapon kezdik el faragni. A színesre festett, faragványokkal díszített, kupolás szerkezetű szekerekben nincs motor, kézi hajtással működnek. A szekerek 18, 16, illetve 14 kerékkel rendelkeznek és különleges, ún. yantra formájúak, amelyek gyakorlatilag egy kis templomnak, imádati talapzatnak felelnek meg. Minden szekér eltérő magasságú és más-más színű, így a hívek már messziről meg tudják állapítani, melyik szekéren Istennek mely formája utazik.

Az eseményen az összegyűlt résztvevők az egyik templomból a másikba húzzák át a szekereket, ahol Kṛṣṇa istenszobor formája 10 napig vendégeskedik, majd visszatér eredeti tartózkodási helyére. Az utazást fontos ceremóniák kísérik.

Orisza állam királya, aki tiszteletbeli királyi címét még ma is őrzi a demokratikus Indiában, nemcsak részt vesz az ünnepségen, hanem maga sepri fel az utat a szekerek előtt, kifejezve, hogy Isten szolgájaként tekint magára, a ráruházott szerep és hatalom pedig a szolgálat eszköze.

A Szekérfesztivál ünnepét követően az istenformákat visszahelyezik a Jagannātha templomba, eredeti oltárukra, ahol a papok folytatják megszokott imádatukat, amely során naponta átöltöztetik Őket, rituális kellékek felajánlásával és ételajánlásokkal kedveskednek Nekik. Az ételeket egy olyan konyhában készítik, amelyben évezredek óta őrzik a lángot, és ahol sohasem alszik ki a tűz. Az így főzött és felajánlott vegetáriánus ételekből naponta több tízezer embert vendégelnek meg. Az imádati rítusokban azoknak a családoknak a leszármazottai vesznek részt, akik a 12. században beállították az istenszobrokat ebben a templomban, a szolgálat pedig generációról generációra öröklődik, mint egyfajta örök kötelesség.

A tradíció nyugaton
A tradíció Indián kívül a Hare Kṛṣṇa mozgalom kiemelkedő tanítómestere, Śrīla Prabhupāda által vált ismertté, aki 1967-ben San Franciscoban rendezte meg az első felvonulást tanítványaival. Nyugaton a néhányezer fős fesztiválokon általában egy szekérrel vonul a menet. Az ünnepi felvonulást táncosok vezetik fel, és zenészekkel, dobosokkal és hangos énekszóval halad végig a városon, amelyhez mindenféle előfeltétel nélkül bárki nyugodtan csatlakozhat.

Hazánkban az ünnep idén is Budapesten kerül megrendezésre, július 9-én. A menet 10 órakor indul a Vörösmarty térről, majd várhatóan 13 órára érkezik meg a Városligetbe, ahol estig tartó India Fesztivállal várják az érdeklődőket. Itt indiai kirakodóvásár, kulturális programok, jógabemutatók és workshopok, spirituális és önismereti beszélgetések, Mandír-sátor, egy szentély, ahol mindenki találkozhat az Univerzum Urával, keleties zenei jamelés, vegán finomságok, indiai csemegék, édesség, könyvvásár, henna- és arcfestés és sok más érdekesség várja a fiatalokat és a családokat.

Az emberiség, mint nagycsalád
Az idei Szekérfesztivál vezérmotívuma a béke és az érzés, hogy mindannyian egyetlen hatalmas család részei vagyunk, ahogyan azt szanszkritul mondják: vasudhaiva kutumbakam. Az idő előrehaladtával könnyen közönyössé válhatunk a környezetünkben – akár a szomszédunkban – zajló krízisre és konfliktusokra. A Krisna-hívők azonban arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy csak akkor lehetünk egyénileg igazán boldogok, ha minden ember és minden élőlény egyaránt biztonságban van és boldog. A nemzeteken, vallásokon és ideológiákon átívelő valódi belső lényegünk az, ami valóban emberré tesz bennünket.

A szomszédunkban zajló fegyveres konfliktusban ember harcol ember ellen, lélek a lélek ellen, ami elfogadhatatlan. A boldogság a lélek valódi, eredeti természete, mint a víznek a folyékony halmazállapot, vagy a cukornak az édes íz, a ezt akkor érhetjük el, ha megértjük a külsőségek mögött húzódó valódi lelki önvalónkat. Hogyha összekapcsolódunk Istennel és képesek vagyunk mindenkire testvérünkként tekinteni, félretéve a különféle testi megkülönböztetéseket. Az India Fesztivál keretében 15:30-17:00 óra között ezért nyilvános, zenés békemeditációt szerveznek a hívők a Városligetben.

Bővebben az ünnepről: http://szekerfesztival.krisna.hu

Ratha-yātrā időpont:
2022. július 09. (szombat)

Indulás: 10:00 – Vörösmarty tér
Érkezés: 13:00 körül – Városliget
Programok a Városligetben: 19:00-ig
Békemeditáció: 15:30-17:00

A térképes útvonalat megtekintheted itt: https://www.google.com/maps/d/u/0/edit?mid=1OURnG6vx9TpSg0fi6WQI58ei390JT5Jc&usp=sharing

Kiemelt vendégek: Őszentsége Śivarāma Swami és Őszentsége Devāmṛta Swamī

Fotó: Teleki

Ha valamilyen kedves szolgálattal vagy adományokkal segítenéd a fesztivál lebonyolítását, kérjük, írj nekünk üzenetet! (info(kukac)krisna.hu)

Amit biztosan bárki megtehet, hogy a szekér indulására, 10 órára gyümölcsöt, sótlan, natúr olajos magvakat, virágokat vagy szigorúan vegán sütit hoz, és még a menet indulása előtt feladja a szekérre. Később ezek elérhetőek lesznek – már felajánlott módon – az ún. MAHA sátorban, a Városligetben. Ezzel igazán a kedvébe járhatsz az Univerzum Urának.

A programon a részvétel díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Milyen volt az utolsó Szekérfesztivál? Hangolódj rá a Krisna News videójával >>