Június 30.: „Egri séták” a helyi Govinda étteremben

admin Hírek, Programajánló

A nagy sikerű “Egri séták egrieknek” június végi helyszíne, az egri Govinda étterem lesz. Az évek óta nagy érdeklődésre számot tartó rendezvénysorozat következő állomásán a helyi “krisnások” mutatkoznak be. Prána-vallabha dász (Lajosházi Péter) előadásából a Vendégek megismerhetik az egri Krisna-hívők múltját és jelenét, bepillanthatnak a hindu vallásgyakorlatba és a végén megkóstolhatnak egy tradícionális indiai csemegét is. Az Egri Lokálpatrióta Egylet …

A világ megfejtése a zene nyelvén – Parno Graszt a Visnu Esten

admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Örömmel tájékoztatlak Benneteket, hogy folytatódik zenés, beszélgetős programunk, a Visnu Est. Legutóbb a híres humorista és előadóművész, Laár András volt a meghívott, ez alkalommal pedig egy autentikus roma népzenét játszó zenekar, a Parno Graszt frontembere, Oláh Józsi lesz a vendégünk. Természetesen itt lesz Nitai Bhavana prabhu (Csató Péter) és csapata is Debrecenből, a moderátor pedig Caitanya prabhu lesz. A program …

Napforduló Jógafesztivál 2015 – a jóga világnapján

admin Budapest programajánló, Életmód, Hírek, Programajánló

2014. december 11-én az ENSZ Közgyűlése az indiai miniszterelnök, Narendra Modi javaslatára június 21-ét a Jóga Nemzetközi Napjává nyilvánította Ez alkalomból több jógás megmozdulás is lesz országszerte. Ezeknek egyike a Napforduló Jógafesztivál 2015 melyen a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola is képviselteti magát. Időpont: 2015. június 21. 9:00-17:00 óra Helyszín: Margitsziget, a Holdudvar (Wndrlnd) melletti nagy rét A Napforduló Jógafesztivál 2015 eseménye …

Június 21.: Nemzetközi Jóga Nap a Bálnában

admin Budapest programajánló, Életmód, Hírek, Programajánló, Sajtópont

Június 21. a Nemzetközi Jóga Nap, az Indiai Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége ez alkalomból ingyenes jógafesztivált szervez, előadásokkal, jógaórákkal és workshopokkal a Bálnában. Napjainkban egyre népszerűbb az egészségmegőrzés egy ősi, tradicionális módszere, a jóga gyakorlása. A jóga-gyakorlók általában arról számolnak be, hogy nem csak testileg, hanem lelkileg is erősebbek, boldogabbak és elégedettebbek a jóga végzésével, mivel a jóga nem csak mozgásforma, …

Július 17-19.: Jegyelővételi lehetőség a Búcsúba

admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Kedves leendő Búcsú Látogatónk! Sok szeretettel várjuk Önt és kedves Családját idén is a Krisna-völgyi Búcsúba! Ha esetleg még nem jártak erre, akkor feltétlenül jöjjenek el július végén, hogy egy friss levegős, dohányzás -és alkoholmentes, 3 napos családbarát fesztivál kavalkád részesei lehessenek! Nagypapa, gyerekek, apukák, anyukák és a mama egyaránt találhatnak maguknak való szórakozást és nem utolsósorban ínycsiklandó finomságokat 🙂 …

Június 12.: Változtasd meg a sorsodat! Siker a csillagok erejével

admin Budapest programajánló, Életmód, Hírek, Programajánló

Dhíra Asztrológia Klub: előadás és oktatás „A csillagok megfelelő állását sohasem emberi akarat irányítja: mindez a Legfelsőbb Úr felsőbbrendű elrendezése…” -> Június 12. 18h: Változtasd meg a sorsodat! Siker a csillagok erejével Asztrológiai korrekció. Miként erősíthetjük meg életünkben a gyenge életterületeket, témákat, Hogyan hozhatjuk egyensúlyba a horoszkópunkban gyenge bolygók helyzetét? Kiknek szól? Kezdő és alapfokú ismeretekkel rendelkező érdeklődőknek is! Azoknak, …

Zenés nyári programok a Debreceni Govindában

admin Hírek, Programajánló

A Debreceni Govinda szeretettel várja vendégeit június 19-én, a Balmazújvárosi Napforduló Fesztiválra, valamint a június 21-én Debrecenben megrendezésre kerülő Egy Csöppnyi India Fesztiválra. Mindkét alkalommal tradicionális indiai hangszerekkel kísért zenés programmal (bhajan) és vegetáriánus ételkóstolóval várjuk a fesztiválra érkezőket. Június 21-én, vasárnap 17 órás kezdettel a Debreceni Ifjúsági Házban tartja a Padmini Táncegyüttes évzáró gáláját, melynek címe: Egy Csöppnyi India. …

PontVelem környezetvédelmi Okos Program

admin Gyerekeknek, Hírek, Krisna-völgy, Öko

3. helyezést értek el a krisna-völgyi tanulók! A PontVelem Okos Program a tudatos diákok és iskolák programja, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet és ösztönözzék a gyermekeket a szelektív hulladékgyűjtésre, ezáltal az okos, környezettudatos életvitelre. A PontVelem akciók során a gyermekek egyénileg és iskolai csoportok részeként gyűjtenek használt elemeket, alu-dobozokat és más elektromos kütyüket. A versenyben résztvevő diákok pontokat kapnak …

Július 4.: Idén a Városligetbe érkezik a Szekérfesztivál

admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Idén július 4-én húzhatjuk Krisna szekerét. Az ünnepi menet, melyhez bárki csatlakozhat – énekesekkel, táncosokkal, mutatványosokkal és lovasokkal – délelőtt 10 órakor indul a József Nádor térről a Hősök tere felé. A Városligetben a főváros legnagyobb keleti karneválja, az egésznapos India Fesztivál várja a vendégeket! A Krisna-hívők idén 22. alkalommal rendezik meg Budapesten a Szekérfesztivált, vagy ahogy Indiában nevezik, a …

Két azonos nemű ember frigyre léphet Isten színe előtt?

admin Filozófia, Hírek

Az egyházak támogatják vagy ellenzik a melegházasságokat? Két azonos nemű ember frigyre léphet Isten színe előtt? Vajon hogyan vélekednek a különböző vallású tanítók a kérdésben? Ezen a héten a melegházasságról szóló írországi népszavazás, illetve annak eredménye kapcsán kérdeztük a vallások képviselőit a homoszexualitásról és az azonos neműek házasodásáról. A konkrét kérdésünk így hangzott: Mi a véleménye arról, hogy Európa egyik …

Tégy, ahogy jónak látod! – A szabad akarat jelentősége

admin Filozófia, Hírek

“Íme, átadtam neked e még bizalmasabb tudást! Fontold meg jól, s aztán tégy úgy, ahogyan jónak látod!” Bhagavad-gítá 18.63. Magyarázat: Az Úr már elmagyarázta Arjunának a brahma-bhútáról szóló tudást. A brahma-bhúta állapotba jutott ember mindig örömteli, sohasem bánkódik semmi miatt, és nem is kíván semmit. Ezt a birtokában lévő titkos tudásnak köszönheti. Krisna azután a Felsőlélekről szóló tudást tárja fel. Ez …

Családi nap és ételosztás Óbudán

admin Család, Ételosztás, Hírek, Képtár

A kiemelt gyermeknapi ételosztás a fővárosban véget ért – 1 nap alatt közel 900 adag meleg étel, gyümölcs, tea és 10 tonna élelmiszer alapanyag került szétosztásra a rászoruló családok között. Vidám énekkel köszöntötték a Krisna-tudatú hívők közösségének tagjai, a Flórián téri helyszínen egybegyűlteket, ahol jól szervezetten, hosszú rendezett sorban folyt az ételosztás. A füves parkban 22 méter hosszan felállított ételosztó …

Pótfelvételi főiskolánkon

admin Hírek

„Megőrizzük és továbbadjuk a jógáról és a lélekről szóló ősi tudomány elméletét és gyakorlatát!” A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola pótfelvételt hirdet a 2015/16-os tanévre, az alábbi szakokra:   Vaisnavajógamester BA Vaisnavateológia BA  A Főiskolára jelentkezők Európában egyedül álló módon szerezhetnek államilag akkreditált felsőfokú diplomát vaisnava jógából és teológiából. A Főiskola hallgatói nappali és levelező tagozaton tanulhatnak szakképzett és elkötelezett tanároktól, családias és diákközpontú légkörben. Államilag finanszírozott és költségtérítéses …

Főiskolánk júniusban és júliusban induló tanfolyamai

admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt júniusban és júliusban induló tanfolyamainkra. Pránájáma és csakraharmonizálás kurzusunk mellett vasárnapi workshop-okkal várjuk a jóga iránt érdeklődőket a nyár folyamán. Hétfőtől csütörtökig a késő délutáni-esti időszakban bárki csatlakozhat hatha-jóga (gyakorló) óráinkhoz. Az első alkalom ingyenes. Bejelentkezés szükséges!  A Főiskola diplomás képzéseire jelentkezők figyelmébe ajánljuk védikus filozófia és ászana felkészítő tanfolyamainkat. Újra indul hétvégi asztrológia kurzusunk. …

Vaszati: Az ősi indiai térrendezés tudománya

admin Életmód, Hangtár, Hírek

Miként rendezzük be otthonunkat, hogy az céljainkat támogassa, egészségesek, erősek és vidámak legyünk? Miként érhető el a pozitív légkör otthonunkban? Mitől lesz szakrális a tér? A vaszatiról vagyis az ősi indiai térrendezés mindennapos és mégis igen különleges tudományáról Manherz Edit és Fodor Kata beszélgettek a Civil Rádió Gauranga című műsorában.

Június 21.: Hennafestő oktatás

admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Szeretnéd elsajátítani a hennafestés trükkjeit? Érdekel hogyan érhetjük el a legmélyebb színárnyalatot. Megtanulnál gyönyörű mintákat készíteni? Ha igen gyere el tanuld meg és érezd jól magad! Tematika: 1. henna ismertetése, származása stb. 2. tölcsérek kivágásának és hajtogatásának módszere 3. por kikeverésének variációi 4. minták megismerése, vékony és vastag húzás elsajátítása 5. egymáson gyakorlás Mindenki kap ajándékba egy füzet mintát. Időpont: …

Június 20.: Vaszati térrendezés kurzus

admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

A Vasztu tudománya 5000 évre nyúlik vissza, mégis tökéletesen alkalmazható a mai korban. A sorsunk lehetőségek tárháza. Mindannyian kapunk választásokat, de rajtunk múlik, mennyit tudunk kihasználni belőlük. Ha megfelelően van lakhelyünk elrendezése az az élet számos területén, mint – anyagi helyzet, párkapcsolat, karrier, egészség stb. – életminőség javító hatást gyakorol! Tehát lakhelyünk segíthet abban, hogy a sorsunk adta lehetőségeket maximálisan …

Június 6.: Készülj a nyárra! Ájurvédikus tanácsok (előadás)

admin Budapest programajánló, Életmód, Hírek, Programajánló

Téma: a nyár Hogyan hat a szervezetünkre a meleg? Mit érdemes kánikulában ennünk? Mit sportoljunk? Hogyan igyunk? Milyen eszközökkel hűsíthetjük testünket? Gyere el és hallgasd meg egy ájurvédikus terapeuta javaslatait és lásd a meleg időjárást más szemmel, mint eddig! Előadó: Károlyi Bánki Viktória – ájurvédikus terapeuta, pancsakarma technikus, természetes gyógymódok tanácsadó Időpont: 2015. június 6. Szombat 09.30-13.30-ig Helyszín:  Bp. 1039. Csillaghegy, Lehel u. …

Intenzív indiai kezdő főzőtanfolyam (2 alkalmas)

admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

2015. május 31. és június 7. Vasárnap 9.00-12.30-ig 2015. június 21. és 28. Vasárnap 9.00-12.30-ig Az indiai vegetáriánus konyha a világ legváltozatosabb és legízletesebb főzési hagyománya. A Lélek Palotája képzése bevezetést nyújt a hús nélküli, lakto-vegetáriánus és vegán életmód alapelveibe és gyakorlatába. A tanfolyam során a résztvevők megismerkedhetnek a vegetáriánizmus egészségügyi vonatkozásaival, az ájurvéda tanításaival és az indiai konyha hagyományaival.Megtanulják a …