Múltba néző
Testi táplálék
Lelki táplálék
Így élünk
Intézményünk
Önmegvalósítás
Gyakori kérdések
Bolt
Ma utazott Haitibe a Krisna-hívők második csoportja

A napi többezer melegétel kiosztását sikerült elindítani, a most indult csapat három hétig fog segíteni kényszertáborokban és árvaházakban.

Február 25-én hajnalban indult el három Krisna-hívő Port-au-Prince-be, hogy folytassák az előző segélycsoport által elkezdett melegételosztási szolgálatot. Az előző csoport január 21 és február 16. között kezdte el a segély szervezését Haitin. Ottlétük alatt először a külföldi segélyszállítmányok lerakodásában segítettek, majd a Dominka fővárosában lévő Dr. Dario Contreras kórházban osztottak napi 150 adag meleg ételt három héten keresztül - ebbe a kórházba folyamatosan érkeztek a haiti katasztrófa sérültjei. Ottlétük alatt a magyar kormány által kiküldött orvoscsoporttal is együttműködtek, amelyet Jackovics Péter pv. őrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság katasztrófa-elhárítási osztályvezetője vezetett. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének tagjai Dominikán várták be kollégáikat, akik Angliából, Brazíliából és az Amerikai Egyesült Államokból érkeztek (Food for Life Global karitatív szervezet tagjai), majd az indiai ENSZ katonák biztosította haiti szálláson kezdték el a napi ezerötszáz-kétezer adag melegétel elkészítését és kiosztását.


A Haitin élő károsultak által létrehozott kényszertáborokban és árvaházakban osztják szét jelenleg napi rendszerességgel a megfőzött melegételt. A Krisna-hívők nemzetközileg legalább fél évig fogják folytatni segélyüket a térségben - most hazánkból a második csapat váltása történt meg.

További információk:
Tornóczky Gusztáv: +36/ 30/ 563-3015
Karádi Csaba: +36/ 30/ 925-4801


2010.02.25.


 
 


© 2002-2010. ISKCON, MKTHK, Minden jog fenntartva. Some pictures on this site Copyright ©2006 The Bhaktivedanta Book Trust International, on the web at www.krishna.com. Used with permission.
Vaisnava naptár

Augusztus 13.
  - Sri Raghunandana Thakura, és   Sri Vamsidasa Babaji eltávozása
Augusztus 20.
  - Ekádasi
  - Radha Govinda Jhulana Yatra kezdődik
Augusztus 21.
  - A böjt megtörése: 05:47 - 10:26 között
  - Srila Rupa Gosvami, és   Sri Gauridasa Pandita eltávozása
Augusztus 24.
  - Úr BALARAMA megjelenése (böjt délig)
  - Jhulana Yatra vége
  - Caturmasya második hónapja kezdődik.
    (Egy hónapon át tartózkodni kell a joghurttól.)