Dámódara: Amikor a csintalan Krisnát a mozsárhoz kötözték

Egy szép reggelen Jasódá mama egyedül köpülte a vajat, mert szolgálói egyéb teendőkkel voltak elfoglalva. A nehéz munka közben karkötői egymásnak ütődve csilingeltek. Hajában a virágfonat ide-oda libbent.

Krisna odalopakodott Jasódá mama mellé, és felmászott az ölébe. Szerette volna, ha anyja megszoptatja. Jasódá mama elmosolyodott, s szeretettel gyönyörködött fia bájos arcocskájában.

Hirtelen mégis letette öléből, mert felforrt a tej a tűzhelyen. Krisna mérges lett, amiért anyja otthagyta. Összeszorította száját, és mérgében egy kővel bezúzta a vajas edényt. Kiszedte a vajat, majd hamis könnyekkel a szemében egy félreeső zugban falatozni kezdett.

Jasodá mama levette a forró tejet a tűzről, és visszament, hogy folytassa munkáját. Ekkor megpillantotta a törött köpülőedényt, de fiát sehol sem látta.

„Krisna rossz fát tett a tűzre, és most elbújt a büntetés elől.” – gondolta, s keresni kezdte mindenfelé.

Krisna egy felfordított mozsáron ült, amikor Jasódá mama ráakadt. Éppen a mennyezetről lecsüngő edényekből osztotta a vajat a majmoknak. Krisna óvatosan tekingetett jobbra-balra. Jasódá csöndesen fia háta mögé lopózott, ám Krisna észrevette. Leugrott a mozsárról, és fejvesztetten menekült. Jasódá mama pálcával a kezében eredt utána. Igyekezetében a haja kibomlott, s a beletűzött virágok a földre hullottak.

Amikor utolérte kisfiát, Krisna elsírta magát. Kis ökleivel szemeit dörzsölgette. Fekete szemfestéke elkenődött. Jasódá mama ekkor megsajnálta Krisnát, és messzire hajította a pálcát. Azonban mégis meg akarta büntetni egy kicsit gyermekét, ezért egy famozsárhoz próbálta kötözni. De a kötél rövidnek bizonyult. Újabb és újabb darabokat toldott hozzá, de mindannyiszor hiányzott egy arasznyi.

Krisna látta, hogy Jasódá mama elfáradt. Abbahagyta hát a tréfát. Ártatlanul nézett, és hagyta, hogy anyja a famozsárhoz kötözze. Ám magában így gondolkodott:

„Jasódá mama letett Engem, amikor éhes voltam. Most meg egy famozsárhoz akar kötözni. Igaz, hogy összetörtem a köpülőedényt, és a majmoknak adtam a vajat. De tudok Én még rosszabb is lenni!”

Ezzel újabb csínyen kezdte el törni a fejét.

Mozsarát Maga után húzva próbálgatni kezdte, miképpen dönthetné ki a szomszédos magas fákat, melyekről senki sem sejtette, milyen titkot rejtenek.

A két különös fa már száz éve élt Nanda Maharádzsa kertjében. Előző életükben félistenek voltak, s egy átok folytán változtak fákká. Krisna hatalmas famozsarakat húzva át akart jutni közöttük, de a mozsár megakadt. A kötél megfeszült, ám Krisna csak húzta és húzta. A két fa végül nagyot reccsenve kidőlt.

Két csodálatosan fénylő alak lépett elő belőlük: a két félisten, Nalakúvara és Manigríva. Azzal, hogy megpillantották Krisnát, véget ért büntetésük. Krisna megáldotta őket, hogy térjenek vissza a mennyei bolygókra, s hogy következő életükben lelki testet kapjanak.

A félistenek körbejárták Krisnát, majd újra leborultak. Amikor távoztak, Krisna elégedetten mosolygott.

A nagy zajra odafutott Gókula apraja-nagyja. A közelben játszó gyermekek, akik mindent láttak, elmesélték, mi történt. A tehénpásztorok hitték is, nem is. A gópik örömükben tapsoltak. Nanda Maharádzs csak mosolygott, és eloldozta szeretett gyermekét.

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)
  • Cimkék: