Chapati – Teljes kiőrlésű lisztből készült lepény

Admin Kenyérfélék, lepények, Receptek

A chapati, vagy hindiül roti India tradicionális, leggyakrabban fogyasztott lepénye, hiszen az átlag családban minden nap asztalra kerül. Az anyák leányaikat hét éves koruktól tanítják a chapati nyújtásának és sütésének művészetére, mely a jó háziasszony ékessége.

Chapati

Hozzávalók:

  • 250 g átszitált teljes kiőrlésű liszt
  • 150 ml langyos víz
  • 1/2 kávéskanál só
  • 2-3 evőkanál olvasztott vaj
  • 14 kávéskanál vaj a tetejére

A sót elkeverjük a liszttel. Elmorzsoljuk benne az olvasztott vajat. Lassanként hozzáadunk annyi vizet, hogy igen lágy tésztát kapjunk. Nyújtódeszkán 6-8 percig gyúrjuk, míg fényes nem lesz. Nyirkos ruhával lefedjük és 1/2-2 órát pihentetjük. Ismét átgyúrjuk. egy vastag fenekű palacsintasütőt vagy serpenyőt közepes tűznél melegítünk. Közben a tésztából 15 egyforma nagyságú gombócot formálunk. Lisztbe forgatjuk őket, és egyenletesen vékony lepénykéket nyújtunk belőlük. Kb. 14 cm átmérőjű kerek lapokat kapunk. Az elsőt a palacsintasütőbe helyezzük. Mikor a felszínén apró fehér buborékok jelennek meg, megfordítjuk, és addig sütjük, míg az egészet elborítják a buborékok. Ekkor a chapatit átfordítva (vagyis azzal a felével lefelé, amely eddig felül volt) erős nyílt lángra helyezzük, majd mikor labdaszerűen felfújódott, megfordítjuk, és még 5 másodpercig pirítjuk. A kész chapatinak átsültnek kell lennie, felfúvódottnak, és a felszínén barna foltosnak. Előmelegített tányérra helyezzük, és olvasztott vajjal megkenjük a felső oldalát. Ugyanígy járunk el a többi lepénykével, a kész chapatikat gúla szerűen egymás tetejére halmozzuk.
A tészta elkészítési ideje pihentetéssel: 45 perc – 2 1/4 óra.

A chapatik elkészítési ideje darabonként: 2-3 perc.