Tudnivaló, hogy a „krisnások” egy része az ország különböző nagyvárosaiban lévő központokban, templomokban, illetve a somogyvámosi Krisna-völgyben lakik. Őket tekinthetjük „főáállású” Kṛṣṇa-hívőnek, vagyis életük jelentős részét a vallásukkal, egyházukkal kapcsolatos teendők töltik ki. Ők a lelkészek, szerzetesek, illetve a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége egyház alkalmazásában álló hívek, akik a közösség magját alkotják.
Kṛṣṇa magyarországi követőinek nagyobb százaléka azonban olyan emberekből áll, akik szokásos, mindennapi életük folytatása mellett követik e hit alapvető előírásait, például vegetáriánusok, nem fogyasztanak alkoholt, és rendszeresen gyakorolják a mantra-meditációt, vagyis a Hare Kṛṣṇa ima figyelmes ismétlését. Hitük tételei ugyanazok, mint a központokban élő hittestvéreiké, de lelki gyakorlataik mellett világi kötelezettségeknek is eleget tesznek: családjuk körében élnek, és tanulnak, illetve dolgoznak. Míg a központokban élő bhakták (hívők) általában vallásuk jellegzetes ruháját viselik (a nők szárit, a férfiak pedig dhotit), homlokukra pedig vallásuk jelét festik, addig a tágabb (körülbelül tízezer főt számláló) gyülekezet tagjai külsejükben egyáltalán nem térnek el „az utca emberétől”, csak a világnézetük más.
Nos hát akkor, hogy telik egy napja a központokban élőknek?
És mennyiben tér el ettől a világi társaik napirendje?
A templomokban és a központokban pontosan megszabott sorrendben követik egymást a különböző lelki programok, hajnali fél öttől reggel kilenc óráig. Ez azt jelenti, hogy az ilyen életformát választó hívek korán, négy óra előtt már felkelnek (önként, bár nem rögtön dalolva). A dalok a reggeli program első részében hangzanak el. A különféle lelki témájú dalok, imák éneklését segíti a korai időpont, a békés légkör. Az énekes szertartást egy másfél órás meditáció (japázás) követi. A mantra-meditáció során egy száznyolc szemből álló lánc segítségével mindenki félhangosan a Hare Kṛṣṇa mantrát ismétli elmélyülten: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. Isten neveinek ez a figyelmes ismétlése megtisztítja az elmét az aggodalmaktól, az irigységtől és a dühtől, és egész napra nyugodt elmeállapotot eredményez (ha valaki nem hiszi, próbálja ki).
Ezután megint közös éneklésre kerül sor, megemlékezve azokról a lelki tanítómesterekről, akiknek köszönhetően ma már világszerte sokan ismerik és gyakorolják a Kṛṣṇa-tudatot. A dalokat egy filozófiai előadás követi, amelyet egy tanultabb hívő tart: felolvas a szentírásokból, és az adott témát a saját szavaival teszi érthetőbbé a hallgatóság számára. Ezt követi a program várva várt záróakkordja, a közös, vegetáriánus reggeli.
A nap további részében mindenki saját teendőihez lát. Van, aki a központban marad, főz, vagy a ház tisztaságát őrzi (kicsit profánabbul szólva, takarít). Nagyon ügyes szakácsaink vannak, akiknek egész napos elfoglaltságot jelent a közösség tagjairól való gondoskodás, az éttermek és az egyre szaporodó főzőtanfolyamok működtetése. Mások Śrīla Prabhupāda könyveit (illetve a Vissza Istenhez magazint) árusítják az utcai járókelőknek, illetve az otthon tartózkodó embereknek.
Természetesen, mint mindenütt a világon, nálunk is szükség van adminisztrációra, így néhányan különféle irodai munkákkal vannak elfoglalva, megint mások az Ételt az életért szegényélelmezési programunkban tevékenykednek, és akkor még jónéhány fajta szolgálatot nem is említettünk. Este a hívek mind visszatérnek, és korán (legkésőbb kilenc-tíz óra tájban) aludni térnek, hogy másnap megint időben fel tudjanak kelni. A központokban élő hívek számára általános előírás, hogy engedmények nélkül követniük kell a Kṛṣṇa-tudat erkölcsi és életmódbeli szabályozóelveit, és naponta legalább tizenhat kört kell imádkozniuk a már említett imafüzéren.
A budapesti és vidéki Kṛṣṇa-templomokban illetve központokban a hét egy napján nyilvános programokra kerül sor, ahol az érdeklődők ízelítőt kapnak a zenés meditációból, egy előadás formájában az indiai filozófiából, végül pedig részt vesznek egy vegetáriánus lakomán. Megtérni nem kötelező.
A központokon kívül élő bhakták élete nem annyira előírásszerű, mindenki a maga életéhez és körülményeihez igazítja a lelki gyakorlatát. Vannak olyanok, akik otthonukban is éppolyan pontos programot tartanak, mint a központokban lakók, mások azonban ezt lazábban kezelik, és az életmódbeli előírásokból is csak annyit kell követniük, amennyit jó szívvel tudnak csinálni. Iskolai, munkahelyi teendőik, gyermekeik nevelése mellett életük így oly módon telik meg lelki tartalommal, hogy az nem akadályozza más irányú kötelességeik végzését. Azok a családos hívek pedig, akiknek anyagi lehetőségei ezt megengedik, rendszeres adományokkal támogatják az Kṛṣṇa-hívők egyházának működését.
Īśvara Kṛṣṇa dāsa
A cikk megjelent a Vissza Istenhez Magazin 11. számában.
