Krisna indokolatlan kegyéből megjelenik egy számunkra is látható formában, s így képessé tesz minket, hogy szolgáljuk őt.
„Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Srí Krisna Csaitanjánakés az Úr Nitjánandának, akik olyanok, mint a Nap és a Hold. Egyszerre keltek fel Gauda látóhatárán, hogy szétoszlassák a tudatlanság sötétségét, s így csodálatos módon mindenkit áldásban részesítsenek.”
Krisnának semmi érdeke nem fűződik hozzá, mégis indokolatlan kegyéből megjelenik előttünk egy számunkra is látható formában s így képessé tesz minket arra, hogy szolgálhassuk őt, szeretettel viszonyulhassunk hozzá. A múrtik (istenszobrok) a hívők meditációját segítik, hogy az ideiglenesen meghívott isteni kiterjedést felismerhessék, megismerhessék az isten személyét jelentő arcsa-vigraha (imádható, megfogható) formán keresztül. Mi csak durva-fizikai anyagokat vagyunk képesek látni, mint például a föld, a fa, a fém, a kő. A Sásztrák (szentírások) szerint e négyfajta anyagból ideális múrtit készíteni.
„Nincs különbség az arcsá-vigraha és az eredeti személy között, ezért akik a templomi múrtit imádják teljes pompában, azokról annak ellenére, hogy ezen a bolygón teszik, kétségtelenül tudnunk kell, hogy közvetlen kapcsolatban állnak az Istenség Legfelsőbb Személyiségével.” Sb.5.17.14. Magyarázat.
A múrtik készítésének technikája nagyon ősi tudásra épül és a mai napig megszakítatlan hagyományokon nyugszik. A kőből, márványból készült múrti a legigényesebb kidolgozás mellett a legmagasabb imádati minőséget kívánja. Kő múrtit készítenek a legritkábban, mert a beavatásától számítva: tízezer évig kell imádni. Az alakok kifaragása erős figyelmet és a művész egyéni gondolatainak háttérbe szorítását követeli. A művész pusztán egy átlátszó közeg, akin keresztül átszűrődik a lelki világ szépsége. A sthapati (vezető művész) és szilpa (szobrász) számára tilos a gépek használata, csak kézzel és hagyományos szerszámokkal szabad a követ megmunkálni, pontosan követve a Sásztrák (szentírások) előírásait. Az Úr Gauranga és az Úr Nitjánanda márványból készültek, márványtestükön nem viselnek díszítményeket vagy másfajta ruházatot, kivétel a kaupin (ágyékkötő). A Sásztrak utasításai szerint a múrtit soha nem szabad meztelenül kifaragni. Isteni anatómiájuk pránától (erőtől) duzzadó végtagokban, lágy mozdulatokban, a lótuszvirág szirmainak könnyű íveihez hasonlatos hajlatokban teljesedik ki. Hosszúkás lótuszvirág szemük fölött Káma, a szerelemisten íjára emlékeztető szemöldök húzódik, bőrük ragyog akár a hold. A sthapatik (vezető művészek) arra tesznek ígéretet, hogy szépen kialakítják a múrtik testét és megfelelő tisztelettel bánnak velük az elkészülés során, mert ha sértést követnek el, 300 évre visszamenőleg meg lesz átkozva a nemzedékük
A sthapatinak jártasnak kell lenie a múrtikészítés szabálykönyveinek ismeretében. A múrtikészítő művész lemondott, vallásos életet élő személy, nem csak egyszerű kézműves, vagy szobrász, rendelkeznie kell azzal a státusszal és tudással, amellyel a múrti későbbi imádatával megbízott bráhmana rendelkezik. Krsna személyisége kegyes, szerencsével átitatott, káprázatos, elbűvölő és mivel a múrti az ő személyiségének hordozója a sthapatinak ugyanilyen tulajdonságok eszenciáját kell kialakítania a kőből.
Isten feltárja magát önként hívei előtt, ahogy a Hajasirsa-pancsarátrában olvashatjuk: „a képmás szépségén keresztül.”
Mit jelent ez a szépség?
A díszítmények vagy formák nekünk tetsző arányos összességét? A múrtik szépsége soha nem a világi szemlélő esztétikai élvezetét szolgálja, hanem egy hozzájárulási eszköz, kellék a múrtik varázslatos erejének közvetítéséhez. A szépség abszolút tökéletességet jelent. Az egyedül és abszolúte tökéletes személy tulajdonságainak megnyilvánulásait.
„Srí Csaitanya Maháprabhu teste természetéből eredően csodálatosan szép volt — sáfrányszín ruhába öltözött olvasztott aranynak látszott. Végtelenül gyönyörű volt, mert az eksztázis jelei ékesítették, melyek következtében borzongott, szeméből patakzott a könny, s egész teste remegett és verejtékezett.” CC. Madhja-líla, 7.79.
„Az emberben csupán attól, hogy Nitjánanda Prabhuról beszél, felébred a szeretet Krisna iránt. Testének minden tagját izgalom járja át az eksztázistól, és szeméből úgy patakzik a könny, mint a Gangesz vize.” CC. Adi, 8.22.
A fenti verseket olvasva beláthatjuk, hogy a múrtik testének arányai olyan szépség alapelveket követnek, melyek célja nem az anyagi világ számunkra látható részének élethű reprodukálása, hanem az emberitől merőben eltérő lelki szépség kifejezése. Az önfegyelem, lemondás, meditáció és belső megvalósítás nyomán létrejövő művek arra indítanak bennünket, hogy ismerjük meg azt a valóságos, az anyagi világ illúziója mögött létező, titkos dimenziót, ami a mi kéjvággyal szennyezett szemünkön és érzékeinken túl létezik. Belső mosolyuk titokzatos, elégedett békességet sugároz. Ez a fajta lelki szépség a múrtik esetében az emelkedettség elsődleges közvetítője. Isten minden formája rendelkezik ún. laksanákkal (attribútumokkal), így a legkegyesebb inkarnációnak a legkegyesebb attribútummal kell rendelkeznie. Önmaga transzcendentális testével, ahogy odaadó szolgálatot végezve, Rádha-Krisna imádatát jelképezve magasra lendített karokkal hirdeti az Úr szent nevének éneklését.
Srí Srí Dajál-Nitái Vidzsája-Gauranga azért jelent meg Magyarországon, mert sok magyar bhakta szeretettel, odaadással hívta őket, ahogy annak idején Srí Advaita Ácsárja is hívta az Urat, jelenjen meg a Földön. Kegyesen megjelentek előttünk és megengedték, hogy szolgáljuk őket, noha összezavarodott elménk befolyása alkalmatlanná tesz minket erre a kivételes feladatra. Ne nézd Őt szobornak! Ő maga Isten!
„Kedves Urunk! Te elpusztítasz minden kedvezőtlen dolgot, és arcsá-vigraha kiterjedéseden keresztül könyörületes vagy szegény bhaktáidhoz. Úgy kell gondolnod ránk, mint örök szolgáidra.”
SB.4.30.28.
Akrisna Dász