Leveles tészta hozzávalói:
50 dkg teljes kiőrlésű liszt
40 dkg bio növényi margarin
1 evőkanál friss citromlé
1 csipet konyhasó
Elkészítése: A lágy tészta hozzávalóit (10 dkg liszt és 30 dkg biomargarin) dolgozd össze és tedd be a hűtőbe. A kemény tésztát is készítsd el (a maradék hozzávalókból és 2.5 dl vízből), s mikor ezzel megvagy vedd ki a lágyat, tedd a kemény közepébe, hajtsd rá a széleit és nyújtsd ki őket együtt. Még 2 – 3 – 4 alkalommal kinyújtjuk, hajtogatjuk, s minden hajtogatást követően 20 – 30 percig pihentetjük a tésztát a hűtőben. (Én 4 alkalommal hajtogattam és 20 perceket pihentettem és olyan leveles lett, hogy ihajcsuhaj :o))))
Ha kész a tészta nyújthatod, töltheted, sütheted! 😉 Fontos tudnivaló, ebből a mennyiségből több, mint egy kiló kész leveles tésztád lesz, ami nagyon sok!
Töltelék elkészítése, a hozzávalókkal:
Maradék spagetti szósz. vagy más olaszos, paradicsomos vegán szósz. A hámozott paradicsomot, paprikát, padlizsánt, vékonyra szelt sárgarépát olívaolajon lassan, fedő alatt párolom. Majd fedő nélkül szinte lesütöm, ekkor jönnek a fűszerek: hing, bazsalikom, oregánó, római kömény, curry, kurkuma, füstölt por paprika, lestyán, só, bors, ízlés szerint. A fűszerekkel picit sütöm és paradicsom szósszal felöntöm. Ezzel még forralom egy pár percig.
Ezzel vékonyan megkentem tésztát és maradék kölest szórtam rá. Mint a bejglit föltekertem, és háromszögekre vágtam. 200 fokos sütőbe toltam, de előtte cukros vízzel kentem meg, hogy szép fényes legyen az eredmény. Légkeveréses sütőben 20-25 perc alatt meg is sül. A maradék tésztát le is fagyaszthatjuk, illetve bármilyen formában és töltelékkel készíthetjük.
Faludi Kata receptje