Véget ért a Navarātri, és az újhold utáni 10. napon ünnepeljük Rāma Vijayā Utsavát, vagyis az Úr Rāmacandra győzelmét a sötétség seregei fellett.
A történetet a Rāmāyaṇa eposz és a Rāma caritā–manasā beszéli el. Mondhatnánk, hogy csillagászati eseményekre épülő jelenség, amikor is az őszi napéjegyegyenlőség után, az egyre növekvő, egyre hosszabbodó éjszakák ellenére tudjuk, hogy mégis mindig, minden körülmények között a Nap fénye kerekedik fölül a sötétség felett.
Rāma királyfi ugyanakkor a Földön élő személy volt, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, akinek otthona, útja Laṅkā szigetére majd hazavándorlása a történeti leírások szerint végigkövethető. Tudósok ezrei dolgoztak azon, hogy beazonosítsák, száműzetése soron mely erdőkben élt testvérével és feleségével, merre haladt, hol találkozott a majomharcosokkal és honnan rabolta el végül feleségét, Sita Devīt Laṅkā ura a gőgös és rendkívül erőszakos Rāvana.
Ravanatól a saját testvérei és alattvalói, de még feleségei is féltek, annyira zsarnoki személyiség volt, hatalmának útjába senki sem állhatott. A problémát az jelentette csak, amikor az Istenség Személyiségének társára vetett szemet és elrabolta Őt férjétől, úgy gondolván, hogy ő megteheti. Sita Devi a śaktija, vagyis a belső energiája Rāmacandrának, és mint ilyen, sohasem elválasztható tőle. A kedvtelések bemutatása végett azonban keresztülmentek ezen az ördögi helyzeten. Kelepcébe csalták Sītāt, akit ki kellett szabadítani. Rāma India déli csücskéig – a mai Ramanathapuram – Mandapam – Natarajpura – Dhanukoti – településekig – követi Sita nyomait, amikor is az óceánnal találja szemben magát.
Harcosok ezrei csatlakoznak hozzá, de még az állatok is segítik a munkáját az erdőkből. Közös erővel hidat emelnek Śrī Laṅkā felé és Rāma Viaja Utsava napján átkelnek azon, hogy megütközzenek Rāvaṇával.
A harcokat segíti, hogy Hanumān, a legerősebb harcos katonája Rāmának beszökik a szigetre éjjel, és felgyújtja azt.
A csatát követően, és Rāvana elpusztítása után több hét alatt hazatérnek a Himalája lábánál található városukba, Ayodhyāba, ahol már nagyon várják a herceget és kedvesét. Rāma 14 év küzdelem után visszaül a trónra, ez a Dīpāvalī ünnepkör csúcspontja.
Hinduk millió őrizték meg a hagyományt az évezredek során, hogy Navarātrit követően -, amely egyébként egy másik harccal is kapcsolatban áll, hiszen az egyesített erővel felruházott Durgā istennő a mai napon győzi le a világot sanyargató bivalydémont – a köztereken felállítják Rāvana viccesre mázolt, nevetséges szobrát, megdobálják gesztenyékkel és rohadt almával, és máglyákon elégetik azt. Rāma Vijayā Utsava egy belső lelki ünnep is, az a bizonyosság, hogy sokszor talán évek telnek el és bár hatalmas próbatételeken kell átesni az emberiségnek, az Istenség Legfelsőbb Személyisége mindig készen áll megvédelmezni övéit, szeretteit, azokat, akik jámbor módon élnek itt a Földön.
A mai napon a harcos erőre emlékezünk, amelynek darabjai a szívünkben is fellelhetők, amellyel képesek vagyunk átszelni az anyagi világ nehézségeinek óceánját és leküzdeni magunkban a káros anarthákat, a mohóságot, a gőgöt, a dühöt és haragot, az illúziót és zavarodottságot, a kéjt és más jellemgyengítő tényezőket.
Rāmacandra a Nap dinasztiájában jelent meg. Születésnapja április elejére esik, amikor tavasszal az északi égövön pályája csúcsára hág a Nap. A sötétség feletti győzelmét pedig októberhez kötjük, amikor a fény éppen már visszaszorulna. A sötétséget már egy kis lámpás megnyújtásával is el lehet oszlatni, hiszen a fény legapróbb szikrája is megtöri azt.
Legyünk mi azok a szikrák, akik meggyújtják és megőrzik a tudatosság és a remény e fényét magukban és lámpást jelentenek a sötétségben embertársaiknak!