STÁCIÓ, vallási magazin
I. évfolyam, 3. szám (2006. december – január)
48. oldal
Vallásközi párbeszéd
A „vitatkozzunk szelíden!”, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttól származó gondolat jegyében került sor 2006. október 27-én Budapesten, a Bliber Rendezvényház konferenciatermében a vallásközi párbeszéd első rendezvényére, amelyen a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége vezető lelkésze, Sivaráma Szvámi és vendége, dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese, az ottani Alapvető Hittan Tanszék vezetője tartott előadást.
A vallásközi párbeszéd első állomásának témája — „Mi történik a halál után?” — sajátos aktualitást is hordozott, hisz a rendezvény hetére következő hét ünnepei, a mindenszentek ünnepe és a halottak napja közelsége november első napjaiban sok száz mécses fényétől ragyogó, csendes temetőkben nyugvó halottaik emléke felé vitték a résztvevők gondolatait.
A mintegy kétszáz fős terem teljesen megtelt, a „vitatkozzunk szelíden!” békés invitálás sokaknál meghallgatásra talált. A párbeszéd, a vita „frontvonala” már a moderátor felvezető szövegében felsejlett, már itt megvillant a két vallás koncepcionális különbsége az ember lényege és a halál utáni képzetek értelmezésében. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége vezető lelkésze, Sivaráma Szvámi bevezetőjében a lélekvándorlás képzetét idézte a hallgatóság számára a Bhagavad Gíta verseivel. A vaisnava felfogás idézése után a katolikus álláspont is felvázolódott, a II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű konstitúciójának „a titokzatos halálról” szóló mondataival.
A párbeszédet folytató két tudós pap gondolatait, amelyeket ezek után először vallásuk emberképe, majd a halál utáni lét kérdéseiről fejtettek ki, feszült érdeklődés kísérte. Az első kérdéseket maguk az előadók tették fel egymásnak. Sivaráma Szvámi számára az tűnt furcsának a keresztény felfogásban, hogy az ember nem kap egy életnél több lehetőséget arra, hogy önmagát tökéletesítse. Azt is meglepőnek találta, hogy a növények és az állatok nem játszanak szerepet az üdvözülés felé haladó törekvésekben, az csak az ember számára adott lehetőség. A vaisnavizmusban ugyanis nem minőségi, csak fokozati különbség van az ember és a többi élőlény között, az ember állatként is újjászülethet és fordítva. Ezért például az „ahimsza elv” nemcsak az ember, de minden élő megölését is tiltja. A keresztény világszemlélet viszont azt tudja nehezen elképzelni — amint ez a hallgatóság nagyszámú kérdéseiből kiderült —, hogyan valósítható meg a tökéletesedéshez vezető fejlődés az élet állati, még inkább növényi szintjén, hisz ez a tudatos törekvés csak az ember sajátja. A beszélgetés fokozatosan szélesedett, az ember felelős életmódja, a környezetvédelem, a kölcsönös megértés, a párbeszéd szükségessége, a tolerancia kérdései is napirendre kerültek.
A tervezett két óra időtartamot is túlhaladó vita összegzése mindkét előadó részéről pozitív értékítéleteket tartalmazott, kiemelte a kezdeményezés, a vallásközi párbeszéd, a szelíden vitatkozás indokoltságát.
S. Szabó Péter
Idézet 1
„Az ember sorsa a halállal szembesítve válik a legnagyobb rejtéllyé. Az embert gyötri a fájdalom és a test fokozatos felbomlása, és még inkább a rettegés, hogy egyszer s mindenkorra szűnik meg majd a léte… irtózattal utasítja el azt a gondolatot, hogy személyisége széthull és végképp megsemmisül. Az ember lázad a halál ellen… A halállal szemben csődöt mond minden képzelet; az egyház azonban, minthogy a kinyilatkoztató Istentől vette, állítja, hogy Isten az embert arra teremtette, hogy eljusson egy, a földi nyomorúság határán túli boldog célba… és hogy eljön az idő, amikor a testi halál vereséget szenved, mert a mindenható és könyörületes Üdvözítő visszaadja az embernek azt a létgazdagságot, amelyet ez a bűnével elveszített.”
(Gaudium et Spes: „A titokzatos halálról”)
Idézet 2
„Csak az emberi léleknek
romlandó teste vesz oda,
a testnek lelke nem pusztul,
kelj harcra hát, óh Bhárata!…
Nincs születése, de halála sincsen
hogyha van egyszer, marad is örökké;
kezdete nem volt, soha vége nem lesz —
Ím, ősi lelked a romolhatatlan…
Ahogy az ember leveti ruháját,
nyűtt öltözékét kicserélve újra,
úgy váltja elnyűtt hüvelyét a testnek
s költözik ismét fiatalba lelke.”1)
(1. In: A Magasztos szózata — Bhagavad Gíta.
Budapest, Európa, 1987. 19—20. p.)