A szingli-jelenség természetrajza
Manapság a szingli-jelenség gyakran tárgyalt téma a médiában. Maga a szingli szó olyan fiatal embert – férfit és nőt – jelöl, aki a társadalmi szokások alapján megfelelőnek tekintett életkorban nem házasodik meg, hanem egyedül, tartós párkapcsolat nélkül él.
A szingli-jelenség mint divat
A média divatba hozta ezt a témát, és az utóbbi időben sorra látnak napvilágot olyan irodalmi művek, filmek, amelyek ennek a társadalmi rétegnek az életét mutatják be, illetve létesülnek olyan szórakozóhelyek, klubok stb., amelyek kifejezetten ezt a réteget célozzák meg, az ő igényeiket igyekszenek kielégíteni.
A korszellemnek megfelelően e divatot a fogyasztási cikkek gyártóinak éles szemű marketing-szakemberei azonnal ki is aknázták: külön iparág jött létre a szingli életforma kiszolgálására. Ezzel beindult a fogyasztói társadalom visszásságait plasztikusan példázó, rendkívül képmutató folyamat: pusztán a profitszerzés érdekében kívánatosként és követendőként reklámozni egy olyan életformát, amely a modern társadalom válságának nyilvánvaló tünete, és amely különösen sok – bevallott vagy letagadott – fájdalmat okoz mindazoknak, akik azt elszenvedni kényszerülnek.
A szingli-jelenség mint válságtünet
A szingli-jelenséget mint társadalmi problémát a kilencvenes évek óta vizsgálják, mert a réteg aránya a népességen belül folyamatosan növekszik. A téma tudományos megközelítésének módja döntően szociológiai: a szingliket társadalmi mutatók, azaz életkor, iskolai végzettség, foglalkozás, lakóhely stb. alapján határolják körül, és ebből következtetnek a jelenség okaira.
A “publicisztikus” megközelítés ennél sokszínűbb. Abban azonban széleskörű egyetértés mutatkozik, hogy bárki bármit is mond és bármekkora élethazugságban él: tartósan szinglinek lenni nem jó.
A szingli-jelenség mint nemiszerep-probléma
Egy közelmúltban készült kutatás jól szemlélteti, hogy a modern tudomány milyen szintig képes eljutni a szingli-jelenség okainak feltárásában. A kutatás keretében négy angol egyetem pszichológusai vizsgálták meg alanyaik intelligencia-hányadosát (IQ) 11 és 51 éves korukban, majd azt nézték meg, hogy hányan házasodtak meg közülük. A vizsgálat szerint a fiúknál minden 16 pontos IQ-emelkedés 35%-kal növelte a felnőttkori házastársi kapcsolat esélyét, a lányok esetében azonban ugyanez a 16 pontos növekedés 40%-kal csökkentette azt.
A diplomás férfiak többnyire olyan, “anyatípusú” nőt keresnek, akitől rendezett családi hátteret várnak, amíg ők karrierjüket építik. A férfiak nem akarnak maguknál okosabb nővel kezdeni, mert ez gyengítené a kapcsolaton belüli pozíciójukat.
A magas végzettségű, sikeres nők azonban nagyon nehezen találnak maguknak olyan férfit, aki kellően érdekes lehet számukra, vagy feladná értük saját szakmáját, és vállalná, hogy “háztartásbeliként” éljen.
A múltban a diplomás férfiak voltak az álomférjek, az átlagos intelligencia-hányadosú nők számára pedig nem volt más lehetőség a társadalmi megbecsülés elérésére, mint a házasság. Manapság, a női emancipációs mozgalmak hozadékaként azonban egyre több nő kérdőjelezi meg a házasság intézményét. Ez pedig paradox helyzetet szül: a nők függetlenséget akarnak, miközben vágynak egy párkapcsolat biztonságára is.
A szingli-jelenség okai védikus szemszögből
A szingli-jelenség térnyerésének közvetlen oka a házasság intézmé-nyének válságában jelölhető meg. A védikus szentírások szerint az emberi élet négy fő tevékenységet ölel fel: a vallás, az anyagi gyarapodás, az érzékkielégítés és az anyagi világból való megszabadulás tetteit. Az ember elsődleges kötelessége, hogy vallásos legyen, azaz kövesse az Isten által adott különféle szabályokat, majd keressen pénzt, hogy eltarthassa a családját és ezáltal kielégíthesse az érzékeit. Az embernek ugyanis szüksége van bizonyos mennyiségű érzékkielégítésre amelynek a szexuális kapcsolat a “csúcsa”, azonban nem élhet korlátlan szexuális életet: meg kell elégednie a házasság nyújtotta keretekkel. Az emberi élet célja ugyanis végső soron az anyagi világból való megszabadulás és egyidejűleg az Isten iránti szeretet kialakítása. Ez pedig nem lehetséges úgy, hogy valaki ragaszkodik az anyagi élvezetekhez: ezekről fokozatosan le kell mondania, melyhez a házasság adja meg a kereteket.
Az ember Istennek tetsző viselkedését leíró szentírások közül az egyik legfontosabb a Manu-szmriti, az emberiség törvénykönyve. Ebben megtalálhatjuk a házasságra vonatkozó törvényeket is, melyeket a hinduk mind a mai napig irányadónak tekintenek. A Manu-szmriti kijelenti: a nőknek a férfiakétól eltérő a természetük, emiatt számukra nem ideális a függetlenség. Vagyis a női emancipációnak védikus szemszögből nézve nincs létjogosultsága. Egy nőről élete minden szakaszában gondoskodnia kell egy férfinak: ez fiatalkorban az apa, később a férj, öregkorban pedig a felnőtt fiú.
Napjainkban azonban a vallásos élet hanyatlása nyomán a házasság intézménye is elveszítette eredeti célját. Az emancipációs mozgalmak – és sikerük nyomán a közoktatás – természetellenes képet alakított ki a nőkről. Eszerint a nők ugyanolyan képességekkel rendelkeznek, mint a férfiak, ezért ugyanolyan jogokkal kell bírniuk és ugyanazt kell tenniük is, mint a férfiaknak. A házasság puszta képzelődéssé vált, sőt a korlátozott érzékkielégítés intézményéből a korlátlan élvezetvágy egyik fő akadálya lett.
Amikor a férfiak vallástalanná válnak és elhanyagolják kötelességeiket, akkor feleségüket csupán érzékkielégítésük eszközének tekintik: elsősorban testük szépségét értékelik, és amint saját érzékkielégítésük akadályba ütközik, elválnak tőlük. Házasságon kívüli kapcsolatokban használják ki a nőket, minimális védelmet sem nyújtva nekik, s emiatt számtalan nő és gyerek marad gondoskodás nélkül. Így a nők kénytelenek függetleníteni magukat a férfiak védelmétől: ennek következtében hanyatlanak az erkölcseik, és sokszor a gyerekeikre sem viselnek kellőképpen gondot.
A vallás hanyatlásával tehát a házasság – amely a társadalom alapját jelentő családi élet kereteit és szabályrendszerét adja meg – elveszítette eredeti jelentését: olyan formális megegyezéssé vált férfi és nő között, ami egymás testének kölcsönös kizsákmányolására irányul a minél nagyobb élvezet érdekében.
A házasság az emberi élet sikerének kulcsa
A házasság valójában a hiteles szentírásokban meghatározott köl-csönös kötelességeken alapuló együttműködés férfi és nő között a lelki fejlődés érdekében. A szentírások szerint, ha valakinek jó felesége van, szerencsés embernek kell tekinteni.
A férfinak egy hozzá hasonló természetű feleséget kell keresnie, mert ezáltal fog harmónia és megértés uralkodni a kapcsolatban, s nem szabad hagynia, hogy az érzékkielégítés reményében csupán a szépség vagy más vonzó vonások befolyásolják a döntését. A védikus társadalmakban ezért a horoszkópjuk szerint is összeillő fiúk és lányok házasodtak össze, döntően a szülők elrendezése alapján. A férj és a feleség békében élt együtt egész életében, és olyan nagy volt a szeretet közöttük, hogy ha a férj előbb meghalt, felesége hűséges özvegy maradt egész életében.
Mahárání déví dászí