A lélek jelenléte a testben nem a születés pillanatában kezdődik, hanem már jóval korábban, a fogantatáskor!
Hol kezdődik az élet?
Március 25. a Magzatgyermek Napja. Az emberi életet sokan hajlamosak vagyunk a születésünk pillanatától számítani. A születés napját ünnepeljük, a születés a terhesség, szebben: a várandósság vége. A születés a kapu, a gát (jelképesen és szó szerint), amin jó esetben átesünk, rossz esetben elszenvedjük. Az emberi élet a születéstől nyer értelmet, noha az élet egyik legnagyobb krízishelyzetén való áthaladás előtt már 9 hónapja, vagyis majd’ 1 éve a család része a kisded!
A gyermek, mielőtt gyermeknek neveztetik, már birtokolja léthelyzetét. Magzatként is, még létezése e korai fázisában is ember. Hasonlóan, ahogy a tűzhányóban lévő képlékeny anyagot a vulkánon belül még magmának, kívül már lávának hívjuk, mégis egy és ugyanaz a kőzet. Az emberi élet – csak azért, mert még belül zajlik az anyaméhben – ugyanúgy teljes értékű élet, és tudjuk, hogy kivételes, különleges lehetőség, amelyet meg kell becsülnünk! Az emberi életre a testet szüleinktől kaptuk ajándékba, de Istentől kaptuk reá a lehetőséget. A szülő, az élet lehetőségéről még akkor dönthet, amikor felelősségteljesen választ partnert, otthont, az élet nagy állomásainak teret, helyet, időt, megfelelő körülményeket és sorrendet. Magáról az életről azonban csak Isten ítélkezhet. Talán különös tanító a természet, de járását figyelembe véve, a puszta kék eget szemlélve megfigyelhetjük, hogy az ember születésekor való csillagállás éppen megfelel a fogantatási időpont csillagtérképnek. A várandósság 9 hónapja alatt ugyanis egy nagy Holdciklus következik be, így az égi ábra a két esetben szinte megegyezik. A fogantatás és a születés között ebben az olvasatban sincs különbség.
A gyermek az anyaméhben 9 hónap során éri el a kifejlett, teljes, a külvilágban is életképes formáját, de maga a csöppnyi lény, karokkal, lábakkal, nemi jelleggel, szemekkel, arccal, és vonásokkal már korábban is rendelkezik, vagyis mindenféle testi jellemzővel bír, amit emberinek nevezünk. A gyermek elvetetését alapos indokok mellett most az állapotosság során betöltött 3. hónapig engedheti meg magának a szülő, ezt minősítik még ugyanis az anya egészségére veszélytelennek és emberségesnek – a magzat ugyanis csak ekkortól kezdi felvenni a legfontosabb, nagyobb testi jellegeket.
Ám ekkor még csak a testről beszéltünk. Bár az emberi élőlényt a pszichológia, a biológia és más tudományágak évezredeken keresztül próbálták kémiai folyamatok, ingerek és válaszreakciók eredményeként bemutatni, valójában az emberi test összetettségét még ma sem ismerjük teljesen, kémiai úton reprodukálni és mozgásra bírni a puszta húst pedig senki sem képes – noha szinte az összes kémiai folyamatot modelleztük már kémcsövekben és fiolákban. Az emberi élőlényből, ha hiányzik az a plusz, a szellemi szikra, az élet szikrája, ami mozgásra készteti, a test fölött minden törekvésünk hiábavaló. De mi ez és honnan ered ez a szikra?
Vétkek a lélek ellen
„A lélek jelenlétét a testben a tudat jelzi” – írják az ősi, védikus szentírások, világosan leszögezve, hogy ezt a jelmezt egy belső, nem anyagi létező irányítja, amelyet léleknek nevezünk. Nélküle a tiszta öntudat állapota lehetetlen.
A lélek jelenléte a testben nem a születés pillanatában kezdődik, hanem már jóval korábban, a fogantatáskor, így minden egyes tudatos ártó tett a magzat ellen nem pusztán a hús, a puszta anyag, hanem a lélek ellen elkövetett gyilkosság, és tudatos szembefordulás az isteni teremtéssel. Mindezen következtetéseket a szentírásokra, vagyis a kinyilatkoztatott, egy felsőbb, tisztább, teljesebb hatalomtól eredeztethető komplex tudásra alapozhatjuk. Sríla Prabhupáda, a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének alapítója a következő magyarázatokat fűzte a Srímad-Bhágavatamban található versekhez:
„ Az emberi test például nem függetlenül fejlődik ki az anyaméhből, hanem annak következtében, hogy az élőlény, a lélek benne van a testben. Az élőlény nélkül az anyagi test nem képes arra, hogy magától formát öltsön vagy kifejlődjön. Amikor valamilyen anyagi objektumon fejlődést tapasztalunk, tudnunk kell, hogy a jelenség mögött egy lélek van. A gigantikus univerzum fokozatosan alakult ki, ahogyan a gyermek teste fejlődik. Logikus tehát az az elmélet, hogy a Transzcendens behatol az univerzumba. Ahogy a materialisták nem találják a lelket és a Felsőlelket a szívben, a megfelelő tudás hiányában azt sem látják, hogy a Legfelső Lélek az univerzum eredete.” (Srímad-Bhágavatam 3.6.10., magy.) „Az Úr minden kiáradás eredete, s közvetlenül és közvetve mindent tud minden tettről, ami teremtésében végbemegy.” (Srímad-Bhágavatam 8.5.24., magy.)
Természetesen fennállhat olyan élethelyzet, olyan egészségügyi krízis, amikor az anya életét veszélyezteti ez az állapot. Amikor reménytelen és eredménytelen a harc a gyermek életéréért, amikor megfelelő szakmai elbírálás mellett indokolt lehet egy ilyen tett. Korunkban azonban azzal kell szembesülnünk, hogy a lélek kényszerű távozását sürgető helyzetet a meggondolatlan viselkedés, a felelőtlen nemi élet kényszeríti ki, az önzés, amely világosan kimondja: „inkább ő, mintsem az én életem legyen tele terhekkel…”
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők a magzatgyermek védelmével kapcsolatban így vélekednek: A védikus írások szemléletmódja szerint az abortusz súlyos bűnnek, emberölésnek minősül. A lélek a fogantatás pillanatában már a testben van, így az embrió elpusztítása bármilyen stádiumban egy védtelen ember megölésével egyenlő. A magzatgyilkosság súlyos karmikus következményekkel jár az elkövetésében részt vevők számára. Ettől eltérő megfontolás tárgyát csak az olyan nagyon ritka orvosi eset képezheti, amikor a terhesség közvetlenül az anya, vagy együttesen az anya és magzata életét veszélyezteti. A direkt cél soha nem lehet a magzat életének kioltása. Ilyen esetben egyedileg kell a döntést meghozni orvosi és etikai szempontok alapján. Ugyanakkor az anyának joga van kockáztatni saját életét gyermeke érdekében.
Amikor mégis megteszi – a következmények
„Gyermekgyilkosság már régóta — időtlen-idők óta – előfordul az emberi társadalomban, de annak idején rendkívül ritka volt. Napjainkban, a Kali-korban azonban nagyon gyakorivá vált, az abortusz formájában — amikor a gyermeket elpusztítják az anyaméhben —, s néha előfordul, hogy születése után gyilkolnak meg egy gyermeket. Ha egy nő ilyen embertelen tettet hajt végre, lassan testének minden ragyogását elveszíti. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a nők, akik a gyermek megmérgezésének bűnét elkövették, nagyon szégyellték magukat, s a bráhmanák utasításai szerint vezekelniük kellett tettükért. Minden nőnek, aki valaha is elkövetett ilyen gyalázatosan bűnös tettet, vezekelnie kell. Napjainkban azonban senki sem vezekel. Így aztán a bűnös nőknek szenvedniük kell ebben az életükben és a következőben egyaránt.” (Srímad-Bhágavatam 6.16.14., magy.)
A fenti idézetből megérthetjük, hogy a magzatgyermek védelme alapvető emberi kötelességünk. Az abortusz nem egy egyszeri tett, egyszeri következményekkel, hanem az ok és okozat örök törvényeként, a tett elkövetőjére nagyon komoly felelősséget, és több életen keresztül való karmikus visszahatást ró. Bár az ember, korunkban egyre inkább kacérkodik a gondolattal, nem áll hatalmában élőlényeket teremteni. Különös kegy, hogy a végtelen értelemből jut neki annyi, hogy gépeket és jól szervezetten működő struktúrákat képes létrehozni a világban, a teremtés és a pusztítás azonban nem a parányi élőlények, nem az ember dolga! A nem kívánt népesség – így nevezi ezt meg Sríla Prabhupáda, igen bölcsen – számtalan terhet ró a társadalmakra. A nem kívánt népesség csak bűnök sokaságához vezet, hiszen embertelen döntések sorát indíthatja el.
Az abortusz megelőzését a belátásnál, az okos átgondolásnál kell elkezdenünk, az élvezetek halmozása és a tudat hobbiszerű eldobása helyett a tudatos családtervezésen keresztül lehetséges elérni. A magzatgyermeket tehát már csak a szülő érdekében is védelem illeti meg!
Fodor Kata
www.krisna.hu