A világsajtó időről-időre felkapja a mesterséges intelligenciát (MI), azt, hogy a közeli jövőben olyan intelligens gépeket fognak gyártani, amelyek nem csak külsejükben fognak megtévesztően hasonlítani egy igazi emberre, de velük beszélgetve sem lehet majd megmondani, igazi vagy műemberrel van-e dolgunk. Az MI már most is része az életünknek, tapasztalhatjuk, hogy az internetes böngészés közben teljesen nekünk célzott hirdetések jelennek meg, egyes szolgáltatókat telefonon híva már szóban elmondhatjuk, miért jelentkezünk, és a megfelelő ügyintézőhöz kapcsol a gép. Folyik már az önvezető autók tesztelése, és nemsokára itt fognak furikázni körülöttünk. Az MI kérdése szorosan összefügg az élet mesterséges előállítására irányuló kísérletekkel, az ember—gép hibridek létrehozásával és más ördögi ötletekkel.
A műember története
Igaz, hogy az MI most divatos téma, de évszázados, sőt mondhatni évezredes előzményei vannak. Elég csak arra utalni, hogy a középkorban az alkímisták megpróbálták előállítani a homunculust, a lombikból létrehozott emberkét. és már ott, akkor felmerültek komoly etikai kérdések. Ez a homunculus nem sikerült, de annyira forró téma volt– különösen a XIX században, amikor a biológia nagy fejlődésnek indult, minden ellentmondásával együtt, mint pl. a darwinizmus – hogy még maga Madách is foglalkozott vele zseniális színművében, az Ember tragédiájában, és itt lényegében máig érvényes választ adott a 12., Falanszter színben. Ebben a színben, amiben sok minden történik, van egy tudós, aki a homunculus, a lombik-ember létrehozásán fáradozik. Azt mondja: “Mit gúnyolódtok, nem látjátok-é, Egy szikra kell csak, és életre jő? – mire Ádám: “De azt a szikrát, azt honnan veszed?” Itt mindjárt a lényegre tapint Madách: a mesterségesen, anyagból előállított valamiből, mondjuk biológiai képződményből még mindig hiányzik valami, az a bizonyos szikra, ami igazán teszi az életet, és ez a lélek.
De nem kell a XIX. századig visszameni, hogy erre a témára találjuk, hiszen a 80-as évek második felében a mesterséges intelligencia már forró téma volt, és szó volt arról, hogy – többek között – a banki döntéshozatalt is MI alkalmazásokkal automatizálják. A banki hitelbírálatnál ugyanis két probléma van: az egyik, hogy rendkívül sok adatot kell tudni feldolgozni, aminek értékelésére az ember kevéssé alkalmas, mert szubjektív. Valamennyien tudjuk, hogy minél több adat van, annál kevésbé tud eligazodni az ember közöttük, nem tudja jól megszűrni, hogy melyik az értékes, melyik a releváns, melyik az érdektelen adat. A másik probléma, hogy tudvalevően ahol pénz van, ott megjelenik a befolyásolás, a korrupció, előkerülnek a nemtelen módszerek, és így ha van egy jól belőtt számítógépes rendszer, amely kihozza, hogy lehet-e hitelt adni vagy sem, és ha igen, mennyit lehet adni, és ha ez a rendszer megfelelő kontrollok, szabályzatok alkalmazásával párosul, akkor csökkenthető a korrupció.
Az 80-as években azonban kiderült, hogy az akkori számítástechnikai feldolgozási kapacitás elégtelen, másrészt pedig nem voltak meg a szükséges adatok. A csalódás miatt akkor egy időre lekerült a tömegeknek szánt újságok oldalairól ez a téma.
Aki több évtizede figyeli, hogy mi történik a világban, annak számára nyilvánvaló, hogy például a 30 évvel ezelőttihez képest az időjárási előrejelzés sokkal pontosabbá vált. Olyan szempontból is, hogy pontosabban tudják megmondani, hogy mikor milyen idő lesz, és olyan szempontból is, hogy egyre kisebb helyekre nézve tudnak jobb előrejelzést adni. Ennek sokrétű oka van, az egyik az, hogy jelentősen megnőtt a számítógépes kapacitás – ismeretes, hogy a meteorológia az egyik legnagyobb adat- és számítástechnikai kapacitásigényű alkalmazás – másrészt sokkal több információ áll rendelkezésre: már nem csak földi megfigyelő állomások adataira lehet támaszkodni, hanem a műholdak is ontják az adatokat. Javultak azok az algoritmusok is, amivel interpolálni lehet, amivel meg lehet állapítani, hogy két-három mérési hely között hogyan fognak a tényleges jelenségek fellépni. Láthatjuk, hogy a 80-as évek második felében fellángolt érdeklődés, amit csalódás, csömör követett, most ismét aktuálissá vált.
Tehát ismét előkerült a MI témája, mivel hihetetlenül megnőtt a rendelkezésre álló számítástechnikai kapacitás, ami az Internet révén ráadásul összekapcsolható, és megvan az az adatmennyiség is, a “big data”, amivel már lehet valamit kezdeni. Az már más kérdés, hogy ez a bizonyos “big data” honnan kerül elő, hogy ezt hogyan szerzik meg tőlünk a különböző nagy közösségi portálok és az életünket egyre inkább átszövő különféle alkalmazások. A lényeg az, hogy most már van mivel dolgozni, és lehet látványos alkalmazásokat építeni ezekre az adatokra.
Dehát mi is az az intelligencia?
Azintelligenciával kapcsolatban rengeteg meghatározás létezik, az egyik legszellemesebb az, amely szerint intelligencia az, amit az intelligencia tesztek mérnek. Dehát ez nem sokat árul el az intelligenciáról. Az Oxford Dictionary meghatározása szerint az intelligencia az a képesség, hogy tudást és készségeket szerezzünk és alkalmazzunk. Számos más meghatározás is forog a szakirodalomban. Nem véletlen azonban, hogy ekkora bizonytalanság van még a pszichológusok között is az intelligenciával kapcsolatban: Az általános bizonytalanság annak tulajdonítható, hogy a pszichológia nem foglalkozik az egyén teljességével, vagy azért, mert nem képes rá, vagy azért, mert leszűkíti tanulmánya tárgyát az érzékek segítségével megfigyelhető finom fizikai testre.
A Bhagavad Gita szerint[1] a megtestesült élőlény az 5 durva fizikai elemből (föld, víz, levegő, tűz, éter) álló durva testből, valamint a finom fizikai testből (elme, intelligencia, hamis ego) áll. Mindezek felett áll azonban a valódi önvaló, a halhatatlan lélek. Az intelligencia tehát a 8 anyagi elem közül az egyik, finom fizikai elem. Az intelligencia a Felsőlélek kegyéből az érzékekkel összekapcsolódva szerez ismereteket a környező valóságról. [2]
Ugyanakkor a testben ott van a lélek, az, aki valójában vagyunk, és ez a test csak azért működik, azért mozog, mert benne van a lélek. Nyilvánvaló tapasztalat, hogy amikor a lélek elhagyja a testet, az utóbbi megszűnik működni, és felbomlik. Ezt hívják úgy, hogy halál. Valójában ez nem helyes kifejezés, mert a lélek halhatatlan, és viszi tovább egy újabb anyaméhbe az elméből, intelligenciából és egóból álló finom fizikai test, a durva fizikai test ugyanakkor valójában sohasem élt, mert az csak egy biológiai gépezet.
Itt jutunk el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos hűhó lényegéhez: a mesterséges intelligencia csak a durva fizikai szinten képes másolni az élőlényt, az embert, és ez a durva fizikai szint körülbelül annyira tükrözi az ember teljes személyiségét, mint amennyire például egy térkép megjeleníti a tájat. Nyilvánvaló, hogy egy táj sokkal összetettebb, mint amit a térképen fel lehet tüntetni, ugyanígy egy személy, azaz a lélek, a finom fizikai testtel együtt sokkal összetettebb dolog, mint amit ezek az úgynevezett mesterséges intelligencia gépek le tudnak másolni.
Nem kell, hogy túlságosan megilletődjük attól, hogy egy MI alkalmazás meg tudja verni a sakk világbajnokot: attól, hogy egy puskagolyó sokkal gyorsabban tud haladni, egy fényképezőgép sokkal több részletet tud rögzíteni, egy daru sokkal nagyobb terhet tud felemelni, mint egy ember, még nem gondoljuk, hogy összességében felettünk állnának.
A múlandó testben az örök lélek jelenléte lényeges tényező, de még egy nagyon fontos dolog van, ami szükséges a test működéséhez. A lélek, tehát a szabad akarattal, vágyakkal rendelkező személy és a finom fizikai, illetve durva fizikai test között van egy interfész: a Felsőlélek, ami voltaképpen Istennek a személyes jelenléte. Krisna a Bhagavad Gita 7. fejezetében[3] kijelenti: “Felsőlélekként mindenki szívében ott lakozom.”
A Bhagavad Gitában Krisna ezt is kijelenti:[4] “Ebben a testben van egy másik, egy transzcendentális élvező is — az Úr, a legfelsőbb birtokos, aki felülvigyázóként és engedélyezőként létezik, s akit Felsőlélekként ismernek.” Tehát minden apró cselekedetünknél kulcsszerepe van Magának Istennek. Ugyanakkor minden élőlénynek vannak vágyai, amiről tudomása van a Felsőléleknek, hiszen ott van a szívünkben, és bizonyos feltételek megléte esetén teljesíti ezeket a vágyakat a durva fizikai testen keresztül.
Ami a külvilág számára érzékelhető, azt nagyon jól lehet szimulálni. Egy géppel is lehet beszélgetni, be lehet programozni a nyelvtani szabályokat, beszédszintetizátorral meg lehet szólaltatni a válaszmondatokat, de ez még nem jelenti azt, hogy van valaki, aki ezt érti és aki megéli ezt a beszélgetést vagy cselekvést.
Lehetséges-e mesterségesen valóban élő szervezetet, akár embert létrehozni?
Bármilyen rettenetesen hangzik: nem kizárt, hogy egyszerű vegyületekből mesterségesen, szintetikus úton működőképes testeket lehet létrehozni. Itt nem arról volna szó, hogy egy sejtben kicserélik a kromoszómákat, hozzányúlnak a genomhoz, és egy másik fajból, vagy egyedből áthelyeznek géneket, és az így barkácsolt petesejtet egy anyaméhben kihordatják. Ez még csak génmanipuláció, ami napjainkban történik, bár elvileg csak ott, ahol engedélyezik a törvények. A magzat fejlődése feltételezi egy lélek jelenlétét. Itt az élet tehát adott, csak a test gén színtű manipulációja történik. Az is elképzelhető azonban, hogy egy teljes emberi genomot mesterségesen szintetizálnak egyszerű kémiai anyagokból, és ezt hordatják ki. Ilymódon azonban csak akkor születhet élő ember, ha még valami történik, amit azonban nem a kísérletező tudós hoz létre: azt történik, hogy egy lélek megszállja ezt a testet, és sajátjaként használja. Ez azonban felveti a kérdést: ki az, akinek ez lesz a sorsa? Mivel lehet kiérdemelni azt a büntetést, hogy egy szintetikus testbe kerül valaki? Nos, azoknak a biológusoknak, akik a génekkel babrálnak és Frankenstein módra mindenféle szörny-lényeket próbálnak létrehozni, szintén egyszer el kell hagyniuk a testüket, és múltbeli tetteik, ördögi kísérleteik jutalmául kaphatnak a karma törvénye szerint ilyen testet.
A sci-fi történetek tehát nem lehetetlenek, de észre kell venni, hogy mindemögött van egy nagyon jól átgondolt rendszer, mely szerint minden anyagi tettnek, tehát amit nem Isten megelégedésére teszünk, van anyagi következménye. Ha valami jótettet végzünk, azért valami jutalomféle jár, ha szenvedélyben cselekszünk, annak is van visszahatása, vagy ha tudatlanságban cselekszünk, annak is lesz következménye, például akár az, hogy egy ilyen tudós kap egy ilyen szörnytestet. Ez a karma törvénye.
Mi a hajtóereje a mesterséges intelligencia fejlesztésének? Miért ölnek bele annyi milliárdot?
Az MI fejlesztését nem csak az motiválja, hogy általa hatékonyabbá lehet tenni egyes gazdasági folyamatokat, vagy kényelmesebbé lehet tenni a mindennapi életet, megvalósítva az elektronikus terülj-terülj asztalkámat, ahol a hűtőszekrény magától adja fel a rendelést, ha fogytán a tartós tej. A háttérben nagyon súlyos dolog van: a fő motiváció az, hogy mesterséges intelligenciával irányított fegyvereket akarnak egyes hatalmak gyártani. Kétségtelen, hogy embereket is el lehet úgy vadítani, hogy fanatikus gyilkológépeket lehessen belőlük felállítani: példa erre sajnos bőségesen van a közelmúltból és a jelenből is, például a balkáni háború az 1990-es években, vagy a jelenlegi események Szíriában. Egyeseknek azonban még ez sem elég, és olyan fegyvereket akarnak gyártani, amelyeknek végképp nincsenek érzelmei. Ez a lényege a MI-nek: a robotban nincs olyan személy, aki megéli, ami történik. Ezekkel a gépekkel még a közelmúlt példáinál is szörnyűbb háborúkat lehet majd vívni. Ugyanakkor jó lesz az illetékeseknek észben tartani, hogy bármennyire is igyekeznek elválasztani, eltávolítani egymástól a robotot és az akarattal rendelkező irányítóját, a karma törvénye, Isten előtt nem lehet elködösíteni, hogy ki az, aki a robotnak az utasításokat adja, illetve ki az, akinek az akaratát, a szándékait az MI alkalmazás algoritmusai visszatükrözik. Még ha a gép képes is arra, hog akár a hardverjét is áttervezze, akkor is a gép ‘tettei’ nem a gép, hanem az ember akaratát teljesítik, és az ember lesz felelős értük. Ezen az sem változtat, ha –Goethe Bűvészinasa módjára – a tervező elszámítja magát, és a gép megvadulva tervezője akaratával szembeszegül.
A MI-t akkor tudjuk a helyére tenni, ha figyelembe vesszük a személyiség hármas szerkezetét: a durva fizikai testet, a finom fizikai testet (elme, intelligencia, ego), és a halhatatlan lelket, azaz magát a személyt, és felismerjük, hogy az MI csak a durva fizikai szinten és az elme egyes funkcióit illetően képes utánozni az embert, és a lényeg, a Felsőlélekkel kapcsolatban álló lélek és a valódi intelligencia hiányzik belőle.
FÜGGELÉK
- A Bhagavad Gita úgy ahogy van, 7. fejezet 4. vers és magyarázata
Föld, víz, tűz, levegő, éter, elme, értelem és hamis ego — e nyolc együtt képezi az Én különálló anyagi energiáimat.
MAGYARÁZAT: Az Istenről szóló tudomány Isten örök természetét és különféle energiáit tanulmányozza. Az anyagi természetet prakritinek hívják, ami nem más, mint az Úr különféle purusa inkarnációinak (kiterjedéseinek) energiája, ahogy azt a Satvata-tantra leírja:
visnos tu tríni rúpáni purusákhyány atho viduh
ekam tu mahatah srastri dvitíyam tv anda-samsthitam
tritíyam sarva-bhúta-stham táni jńátvá vimucyate
„Az anyagi teremtés érdekében az Úr Krisna teljes értékű kiterjedése három Visnu-formában nyilvánul meg. Az első Mahá-Visnu, aki a mahat-tattvaként ismert totális anyagi energiát teremti meg. A második Garbhodakasáyí Visnu, aki behatol minden kozmoszba, hogy sokféleséget teremtsen valamennyiben, a harmadik pedig Ksírodakasáyí Visnu, aki mindent átható Felsőlélekként szétterjed a világmindenségben. Őt Paramátmáként ismerik, s még az atomokban is jelen van. Aki ismeri e három Visnut, az megszabadulhat az anyagi kötelékektől.”
Ez az anyagi világ a Legfelsőbb Személy egyik energiájának ideiglenes megnyilvánulása, s az anyagi világ teljes működését az Úr Krisna e három Visnu kiterjedése irányítja. Ezeket a purusákat inkarnációknak hívják. Akik nem ismerik az Istenről (Krisnáról) szóló tudományt, azok általában úgy vélik, hogy ez az anyagi világ az élőlények élvezetét szolgálja, s hogy az élőlények a purusák, az anyagi energia okai, irányítói és élvezői. A Bhagavad-gítá véleménye szerint ez az ateista következtetés hamis. Ez a vers rámutat: Krisna az anyagi megnyilvánulás eredeti oka. A Srímad-Bhágavatam szintén megerősíti ezt. Az anyagi megnyilvánulás alkotóelemei az Úr különálló energiái. Még az imperszonalisták végső célja, a brahmajyoti is egy lelki energia, amely a lelki világban nyilvánul meg. A brahmajyotiban a Vaikunthalokákkal ellentétben nincsen lelki változatosság, s az imperszonalisták ezt a brahmajyotit fogadják el végső, örök célként. A Paramátmá-megnyilvánulás szintén Ksírodakasáyí Visnu ideiglenes, mindent átható aspektusa, melynek a lelki világban nincsen örök léte. A valódi Abszolút Igazság ezért az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Krisna. Ő a teljes energiát szolgáltató személy, aki számtalanféle különálló és belső energiával rendelkezik.
Ahogyan a vers említette, az anyagi energia nyolc fő megnyilvánulásból áll. Ezek közül az első ötöt, azaz a földet, a vizet, a tüzet, a levegőt és az étert az öt durva fizikai elemnek nevezik. Hozzájuk tartozik az öt érzéktárgy is. Ezek a fizikai hang, a tapintás, a forma, az íz és az illat megnyilvánulásai. Az anyagi tudomány csupán ezzel a tíz dologgal foglalkozik, semmi mással. A másik hármat, az elmét, az értelmet és a hamis egót a materialisták figyelmen kívül hagyják. Az elme működésével foglalkozó filozófusok ismerete sem teljes, mert nem ismerik a végső forrást, Krisnát. Az anyagi lét alapelvét képező hamis ego — „én vagyok” és „az enyém” — magában foglalja az anyagi tettekhez szükséges tíz érzékszervet. Az intelligencia a totális anyagi teremtésnek, a mahat-tattvának felel meg. Az Úr nyolc különálló energiájából nyilvánul meg tehát az anyagi világ huszonnégy eleme, amelyekkel az ateista sánkhya filozófia foglalkozik. Ezek eredetileg Krisna energiáinak termékei, melyek elkülönültek Tőle, ám az ateista sánkhya filozófusok csekély tudásuk következtében nem tudják, hogy Krisna minden ok oka. A sánkhya filozófia csupán Krisna külső energiájának megnyilvánulásait tárgyalja, ahogyan azt a Bhagavad-gítá leírja.
- Srímad Bhágavatam 2. ének 2.fejezet 35. vers
Az Istenség Személyisége, az Úr Krisna jelen van minden élőlényben az egyéni lélekkel együtt. Ezt a tényt látásunkkal és az intelligencia segítségével tapasztaljuk és feltételezzük.
MAGYARÁZAT: A hétköznapi ember általában azon vitatkozik, hogy ha az Úr a szemünkkel nem látható, hogyan tud az ember akár meghódolni, akár transzcendentális szerető szolgálatot végezni Neki. Az ilyen embernek szól Srila Sukadeva Gosvami gyakorlati tanácsa arról, hogyan érzékelheti a Legfelsőbb Urat ésszel és érzéki tapasztalattal. Valójában az Urat jelenlegi anyagi érzékeinkkel nem foghatjuk fel, de ha az ember valóban vágyik az Úr szolgálatára, s megszilárdul a meggyőződésben, hogy az Úr jelen van, akkor az Úr kegye megnyilvánul, s tiszta bhaktája mindig és mindenhol érzékelni tudja majd jelenlétét, valamint tapasztalhatja, hogy az intelligencia az Istenség Személyisége teljes részének, Paramatmanak az irányítása. Még az egyszerű embernek sem okoz különösebb nehézséget a felismerés, hogy Paramatma mindenki mellett jelen van. A folyamat a következő: az ember érzékelheti saját valóját, és biztosan érzi, hogy létezik. Lehet, hogy nem rögtön jön a felismerés, de intelligenciáját egy kicsit is használva rájöhet, hogy nem azonos a testtel. Érezheti, hogy a kéz, a láb, a fej, a haj és a végtagok mind testének szerves részei, de nem azonosíthatók az önvalóval. Ezért csupán az intelligencia segítségével meg tudja különböztetni és külön tudja választani az önvalót más dolgoktól, amelyeket lát. Az ebből adódó végkövetkeztetés tehát az, hogy az élőlény az, aki lát, legyen akár ember, akár állat, s ő látja maga körül a dolgokat. Különbség van tehát a látó és a látott között. Most intelligenciánkat egy kicsit használva azzal is egyetérthetünk, hogy az élőlény, aki hétköznapi látásával látja a dolgokat saját magán túl, nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy függetlenül lásson vagy cselekedjen.
Minden közönséges tettünk és érzékelésünk az energia különféle formáitól függ, amelyeket a természettől kapunk különféle kombinációkban. Mind az érzékelő, mind a cselekvő érzékeinket, vagyis az öt felfogó érzéket, (1) a hallás, (2) a tapintás, (3) a látás, (4) az ízlelés és (5) a szaglás érzékét, valamint az öt cselekvő érzékünket, (1) a kezet, (2) a lábat, (3) a beszéd, (4) a kiválasztás és (5) a szaporodás szerveit, valamint a három finom érzéket, (1) az elmét, (2) az intelligenciát és (3) az egót (összesen tizenhárom érzéket) mind a természet energiája durva és finom formáinak különböző elrendeződései hozzák létre. Ugyanilyen nyilvánvaló az is, hogy érzékelésünk tárgyai nem mások, mint a természet energiája által felvett formák kimeríthetetlen permutációi és kombinációi. Ez meggyőzően bizonyítja, hogy a közönséges élőlény nem rendelkezik független képességgel, hogy érzékeljen vagy cselekedjen, s ahogy kétségtelenül érezzük, hogy a létünket feltételekhez köti a természet energiája, arra a végkövetkeztetésre juthatunk, hogy a lélek az, aki lát, az érzékek pedig az érzékelés tárgyaival együtt anyagiak. Az, hogy a látó lelki tulajdonságokkal rendelkezik, abban nyilvánul meg, hogy elégedetlen az anyagi feltételekhez kötött lét korlátai között. Ez a különbség a lélek és az anyag között. Vannak olyan kevésbé okos érvek, amelyek szerint az anyag fejleszti ki a látás és a mozgás képességét bizonyos organikus fejlődésként, de ez az érv nem elfogadható, mert nincs tapasztalati bizonyíték arra, hogy az anyag valaha is létrehozott volna egy élőlényt. Ne bízz a jövőben, bármilyen ígéretes is! A sok üres beszéd arról, hogy az anyag lelkivé változik majd, mind ostobaság, mert soha, sehol a világon, egyetlen fajta anyagban sem fejlődött még ki eddig a látás és a mozgás képessége. Ezért egyértelmű, hogy az anyag és a lélek két eltérő azonosság. Erre a végkövetkeztetésre az intelligencia segítségével juthatunk.
Most intelligenciánk további segítségével elérkezhetünk arra a pontra, amikor elfogadjuk: a dolgok, amiket látunk, csak akkor lehetnek élőek, ha valaki használja vagy irányítja az intelligenciát. Az intelligencia épp úgy irányítja az embert, mint feljebbvalói, s az élőlény nem láthat, nem mozoghat, nem ehet, nem csinálhat semmit az intelligencia használata nélkül. Aki nem használja az intelligenciáját, az megtébolyodik. Az élőlény tehát az intelligenciájától, vagy egy felsőbb lény irányításától függ. Ez az intelligencia mindent átható. Minden élőlény rendelkezik intelligenciával, és ez az intelligencia, mivel nem más, mint egy felsőbb tekintély irányítása, olyan, mint egy apa, aki tanácsokkal látja el a fiát. Ez a felsőbb tekintély, aki jelen van és ott lakozik minden élőlényben, a Felső Önvaló.
Kutatásunk e pontján a következő kérdést fontolhatjuk meg: az egyik oldalon megvalósítjuk, hogy minden érzékelésünket és cselekedetünket feltételekhez kötik az anyagi természet elrendeződései, mégis általában azt érezzük és mondjuk, hogy „én érzékelek” vagy „én cselekszem”. Azért mondhatjuk, hogy felfogó és cselekvő anyagi érzékszerveink működnek, mert az önvalót az anyagi testtel azonosítjuk, a felsőbbrendű elv, a Felső Önvaló pedig vágyaink alapján irányít bennünket és gondoskodik rólunk. A Felső Önvaló irányítása, az intelligencia nyújtotta lehetőséget megragadva vagy folytathatjuk a kutatást, és végkövetkeztetésünket — „én nem ez a test vagyok” — a mindennapi életben is alkalmazhatjuk, vagy választhatjuk azt, hogy a téves anyagi azonosítás szintjén maradunk, magunkat a tulajdonosnak és a cselekvőnek képzelve. Szabadságunk abból áll, hogy a vágyunkat vagy a tudatlan, anyagi tévfelfogás, vagy az igaz lelki felfogás felé tereljük. Könnyen eljuthatunk az igaz lelki felfogáshoz azzal a felismeréssel, hogy a Felső Önvaló (Paramátmá) a barátunk és a irányítónk, valamint azzal, hogy intelligenciánkat összekapcsoljuk Paramatma felsőbb intelligenciájával. Mind a Felső Önvaló, mind az egyéni önvaló lelki, és ezért a Felső Önvaló és az egyéni önvaló minőségileg egy, s mindkettő különbözik az anyagtól. Ám a Felső Önvaló és az egyéni önvaló nem lehet azonos szinten, mert a Legfelsőbb Önvaló irányít és lát el intelligenciával, míg az egyéni önvaló csak követi az útmutatást, s így a cselekedeteket helyesen hajtja végre. Az egyén teljesen a Felső Önvaló irányításától függ, mert az egyéni önvaló minden lépésnél követi a Felső Önvaló irányítását a látás, a hallás, a gondolkodás, az érzések, az akarat stb. terén.
A józan észt követve most arra a végkövetkeztetésre juthatunk, hogy három dolog van: az anyag, a lélek és a Felsőlélek. Ha ezek után a Bhagavad-gítához, a védikus intelligenciához fordulunk, megérthetjük azt is, hogy mindhárom dolog, vagyis az anyag, az egyéni lélek és a Felsőlélek mind az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől függenek. A Felső Önvaló az Istenség Legfelsőbb Személyiségének részleges képviselője, azaz teljes része. A Bhagavad-gítá megerősíti, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége az egész anyagi világon csupán részleges képviselője által uralkodik. Isten hatalmas. Nem lehet pusztán az egyéni önvaló parancsainak teljesítője, ezért a Felső Önvaló nem képviselheti teljesen a Legfelsőbb Önvalót, Purusottamát, az Istenség Abszolút Személyiségét. Amikor az egyéni önvaló megvalósítja a Felső Önvalót, az az önmegvalósítás kezdetét jelenti. Az önmegvalósítás terén elért fejlődés révén az ember az intelligenciája és a hiteles írások segítségével, valamint — s ez a legfontosabb — az Úr kegyéből képes lesz felismerni az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. A Bhagavad-gítá az Istenség Személyisége, Krisna előzetes megértését szolgálja, míg a Ľrímad-Bhágavatam Isten tudományának további magyarázata. Ha tehát ragaszkodunk az elhatározásunkhoz és imádkozunk az intelligencia irányítójának kegyéért, aki mint egy madár, a test fáján ül egy másik madár mellett (amint azt az Upanisadok magyarázzák), minden bizonnyal tisztán látjuk majd a Védák kinyilatkoztatott tudáshalmazának célját, és nem lesz nehéz megvalósítanunk az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Vásudevát. Az okos ember tehát sok-sok születésen keresztül ekképpen használva intelligenciáját végül meghódol Vásudeva lótuszlábainál, ahogyan azt a Bhagavad-gítá (7.19) megerősíti.
Mérő Mátyás, Krisna-hívő lelkész
[1] A. C. Bhaktivedanta Swami: A Bhagavad Gita úgy, ahogy van [BG], Bhaktivedanta Book Trust, 1993. 7. fejezet 3. vers és magyarázat, idézve a Függelék I-ben.
[2] A Felsőlélekről részletesebben lásd: Függelék II.
[3] BG 7:21
[4] BG 13:23