Épp ötezer éve történt, hogy az Úr eredeti, kétkarú Krisna formájában jelent meg Indiában. Bátyjával, Balarámával Vrindávan kis falujában éltek, a Jamuná folyó partján.
A testvérek különösen szépek voltak. Fekete hajuk úgy csillogott, akár a hollók tolla. Szemük lótuszvirág szirmaira emlékeztetetett. Csupán színükben különböztek. Krisna kékesfekete bőre sötét viharfelhőhöz hasonlított, Balaráma fehér volt, akár a hófedte hegycsúcsok. Krisna sárga ruhát hordott, és legjobban fuvolázni szeretett. Balaráma kék öltözetet viselt és egy ekét vitt magával mindenhova.
Krisnát és Balarámát a tehénpásztorok fejedelme, Nanda Mahárádzsa nevelte. Ő viselte gondját Vrindávan egész falujának. Feleségével, Jasodá mamával ezer és ezer tehenet tartottak, amelyek ellátták a tehénpásztorokat tejjel, joghurttal, vajjal, sajttal és ghível. Az ökrökkel szántottak, őrölték a gabonát, és szállították az árukat, hogy mindig legyen friss gyümölcs, zöldség, gabona. Amikor a szükségesnél többet termeltek, azt a falusiak ruhára, ékszerekre és a természet egyéb ajándékaira cserélték. Ilyen egyszerű módon éltek az emberek Vrindávanban. Így mindenki egészséges, elégedett és boldog volt.
Vrindávan valamennyi lakója rajongott Krisnáért. Ő volt az életük középpontja. Hatéves korukban Őt és testvérét, Balarámát az idősebb tehénpásztorok megbízták a tehenek legeltetésével.
A testvérek barátaikkal naponta kihajtották az állatokat Vrindávan erdeinek dús füvű legelőire. Miközben a tehenek békésen legelésztek, Krisnát és Balarámát körülvették barátaik. Együtt élvezték az erdő nyugodt hangulatát. A ligetek tele voltak színes virágokkal, csiripelő madarakkal és kristálytiszta vizű tavakkal. Az enyhe szellő a lótuszvirágok illatát hordozta, a vízesések hűsítő permetet szórtak. A fák roskadoztak az érett gyümölcsöktől, s ágaikkal a föld felé hajoltak, mintha csak hódolatukat akarnák felajánlani Krisna jelenlétében.
A fiúk naphosszat táncoltak, játszottak, és birkóztak. Néha utánozták a békák, a majmok, a pávák hangját, vagy kergették a madarak földre vetődő árnyékát. Máskor rabló-pandúrt játszottak, bújócskáztak vagy éppen labdáztak a fák érett gyümölcseivel.
Amíg Krisna, Balaráma, és barátaik a napot az erdőben töltötték, Vrindávan többi lakója izgatottan várta hazatérésüket.
Krisnát Vrindávan tehénpásztorlányai szerették a legjobban. Minden nap abban reménykedtek, hogy elkaphatják egyetlen kedves pillantását. A gopík Krisna barátai voltak, s a kellemes nyári éjszakákon, amikor telihold volt, játékosan táncoltak Vele a Jamuná folyó körüli ligetekben. Krisna édes mosolya és tréfás szavai elbűvölték a tehénpásztorlányok szívét. Mint mindenki Vrindávanban, ők is szünet nélkül a Róla szóló gondolataikban merültek el.
Egy napon aztán Krisna és Balaráma Mathurába, a közeli városba mentek. Megígérték ugyan, hogy visszatérnek, de többé nem jöttek vissza Vrindávanba. Nanda Mahárádzsa, Jasodá mama, a tehénpásztorfiúk és különösen a gopík a bánat óceánjába merültek.
Évek teltek el, s közben Krisna és Balaráma királyi hercegek lettek, s Dváraká városának uralkodóiként ismerték Őket. Hosszú ideje elmúlt már az az idő, amikor egyszerű falusi fiúk voltak. Most nagy gazdagságban és hatalmas palotákban laktak, melyekben mindenfelé drágakövek csillogtak. Voltak királynőik, gyermekeik, minisztereik, és hatalmas hadseregük.
Évek múlva egyszer Balaráma mégis arra vágyott, hogy lássa apját, anyját, s elhagyta Dvárakát, hogy meglátogassa őket Vrindávanban.
Kitörő örömmel fogadták a falu lakói. Időközben az összes tehénpásztorfiú és a gopík is felnőttek, mégis könnyekkel a szemükben ölelték meg Balarámát. Nanda Mahárádzsa és Jasodá mama először a testvérek hogylétéről kérdezték őt, majd rokonaik felől érdeklődtek. A gopik szívét összetörte Krisna távolléte, s így szóltak Balarámához:
– Emlékszik-e még Krisna anyjára, apjára és barátaira, akik annyira szeretik Őt? Nem tervezi-e, hogy eljön meglátogatni minket? Annyi finom hölgy él Dváraká városában, most biztosan az ő társaságukat élvezi. Eszébe jutunk-e még néha vajon mi is, egyszerű falusi lányok?
Ahogy a gopík így beszélgettek, Krisna iránti szeretetük egyre fokozódott. Visszaidézték vonzó alakját és édes szavait. Nem tudták tovább leplezni érzéseiket és a Krisnától való távollét fájdalmától sírni kezdtek.
Hogy megbékítse a tehénpásztorlányokat, az Úr Balaráma két hónapot töltött velük, miközben számtalan történetet mesélt a csodálatos Krisnáról. Esténként a Jamuná folyó partján sétáltak, s felidézték újra a Krisnával töltött szép napok emlékét.
Egy este Balaráma vadméhek mézéből készült italt ivott. Ragyogóan nevetett a telihold rávetődő ezüst sugarában, s arra vágyott, hogy megfürödjön a Jamuná vízében. Megparancsolta a folyónak, hogy jöjjön közelebb. Jamuná azonban rá sem hederített, azt gondolva, hogy Balaráma részeg. Balaráma szemei vörösek lettek a dühtől. Felemelte ekéjét, s megfenyegette Jamunát, hogy száz és száz ágra szakítja.
Jamuná remegni kezdett félelmében, s aggódva jelent meg személyes formájában, mint egy gyönyörű leány Balaráma előtt. Összetett kezekkel meghajolt és bocsánatért könyörgött. Balarámát elégedetté tette Jamuná dévi alázatossága és megbocsátott neki, majd a folyó hűsítő vízébe merült.
A Jamuná folyónak azóta is számtalan ága van, mert Balaráma ekéje megsebezte, amikor arra készült, hogy megbüntesse.
Balaráma és a gopik annyira élvezték egymás társaságát, hogy amikor Krisna bátyja meglátogatta őket, az együtt töltött két hónap úgy tűnt, mintha egyetlen nap lett volna. Balaráma ottléte alatt a gopík és Vrindávan lakói egy időre ismét olyan boldogok voltak, mint azelőtt, amikor a két testvér együtt volt jelen Vrindávanában.