A tudásszerzés módjai és korlátai

Az ismeretszerzés modern és védikus módszereinek kapcsolata.

A modern tudomány a világ megismerésének alulról építkező útját követi: a tapasztalatszerzést, valamint az arra épülő elméletalkotást. E két folyamat (érzéki tapasztalás és következtetés) a világ megismerésének védikus rendszerében is jelentős szerepet játszik. Ugyanakkor a védikus ismeretelméletben szó esik még a sabdáról, vagyis isteni kinyilatkoztatásról, amely egyes, főként az élet végső dolgaira vonatkozó kérdésekben ismereteink (hit által elfogadható) forrása lehet.

A megismerés mai, tudományos módszere és a védikus ismeretszerzési módok tehát nem zárják ki egymást. A mai tudományban a tapasztalás és következtetés „a módszer”, míg a védikus világképben (1) a tapasztalatszerzés, (2) az elméleti következtetések (3) és a tekintély elfogadása párhuzamosan egymás mellett létező (egymást nem kizáró) megismerési lehetőségek.

A modern tudomány születése
Bár napjaink tudományos megismerési folyamatában egyetlen szentírás sem játszik szerepet, az európai tudományosság születésekor a Biblia jóideig még számottevő befolyással rendelkezett. A 17-18. században például a legtöbb tudós vallásos volt, és nem kételkedett a keresztény szentírás kinyilatkoztatott, tévedhetetlen voltában. A természet felfedezése során alkotott elméletek megalkotásakor törekedtek arra, hogy azok a Bibliával is összhangban álljanak. Idővel azonban a vallási irat tekintélye megkopott a tudományban, például amikor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Föld jóval idősebb, mint ahogy azt addig a bibliai beszámoló alapján gondolták. A folyamat végeredménye az lett, hogy a tudományos megismerés szakított a vallási írásokból származó információkkal. Természetesen az egyedi tudósok továbbra is hihettek (és sokan hittek is) a bibliai tanításokban, de a tudományos tudás megformálásában ez egyre kevésbé, végül pedig gyakorlatilag egyáltalán nem játszott szerepet.

Kitérőként említhetjük, hogy mindez visszahatott a keresztény teológiára is, amely olyan értelmezéseket kezdett adni az óhéber, ógörög és arámi szövegekhez, amelyek már nem álltak ellentétben az újabb tudományos eredményekkel. Ez azonban nem állította meg a vallás és a tudomány különválásának folyamatát, amely mára jóformán teljessé vált.

A tudomány ma abból a feltételezésből indul ki, hogy nem létezik a tudásnak kinyilatkoztatott, tévedhetetlen formája. Így a tudományos megismerés kizárólagos módszere napjainkban az információk gyűjtése a világról megfigyelés és kísérletezés útján, valamint hipotézisek és elméletek alkotása az adatok értelmezésére. Ahogy Kampis György tudományfilozófus fogalmaz: „a tudomány… nem fentről lefele halad, … hanem lentről felfelé, egy bizonytalan és visszalépésektől sem mentes építkezéssel.” (Magyar Tudomány, 2008/12, 1425. old.) A tudomány ilyetén működését tiszteletben kell tartanunk, ahogy azt is, hogy módszeréből adódóan nem fogadja, és nem is fogadhatja el sem Arisztotelész, sem egyetlen vallási irat megkérdőjelezhetetlen tekintélyét. Ez annál is inkább így van, minthogy a különböző kultúrákban elfogadott szentírások részben eltérő tanításokat fogalmaznak meg, így még elviekben is eldönthetetlen, hogy melyik állításai bírhatnának a másiknál nagyobb jelentőséggel, tekintéllyel.

A cikk itt folytatódik: http://kutatokozpont.hu/hu/a-tudasszerzes-modjai-es-korlatai/

Cimkék: ,