Emberségből jeles: Több száz segítő, tízezer adag étel és élelmiszercsomag Karácsonyra

Az Ételt az Életért Szegényélelmezési Program 2015 decemberében is folytatja már hagyománnyá vált kiemelt karácsonyi ételosztó akciósorozatát. A program önkéntesei országosan 9 településen osztanak majd ételt és tartós élelmiszercsomago-kat, Budapesten, Pécsett, Győrben, Debrecenben, Szegeden, Kecskeméten, Mar-caliban, Somogyvámoson és Egerben. Az élelmiszerosztás minden rászorulónak mást jelent: van, akinek az élelmiszeradományok nélkül nem jutna az asztalra betevő, megint más családoknak a téli fűtési költség kigazdálkodásához jelent segítséget vagy az ünnepek közötti iskolai étkeztetési szünet élelmiszerkiadásait fedezi.

Az Ételt az Életért közel 2 évtizede segíti az országban a rászorulókat. Ellátottjainak köre a nagycsaládosoktól, a kisnyugdíjasokon, leszázalékolt, beteg vagy éppen munkanélküli embereken át egészen a fizetésképtelenné vált hitelesekig vagy akár csalások áldozataiig terjed. Évtizedes mottónk, hogy ha az alapvető élelmiszerszük-ségletet biztosítjuk egy bajba jutott család számára, akkor lehetőség nyílik az élet többi területére koncentrálni és eredményeket elérni. Legyen ez egy jó munkahely, egy rendezett albérlet, sikerélmény a hivatásában, vagy éppen új tanulmányok.

2015 a világban a pusztító átalakulások éve és bátran mondhatjuk, hogy a katasztrófák, a háborúk, a terrorizmus vagy a klímaváltozás nyomán létrejött népvándorlás esztendeje. Önkénteseink ott voltak a pályaudvari tranzitzónákban és a határon átkelő migráns-vonatok mellett. Ám még ennél is fontosabbnak tartjuk a saját házunk táján történő segélyakciókat, s reméljük, hogy mindenki követi majd példánkat. A szegénység nem csak az országunkon átutazók esetében kézzelfogható, az év 365 napján velünk élő honfitársaink életét is megkeseríti, ellehetetleníti. A szeretet ünnepéhez közeledvén ezért ünnepi akciókkal készülünk, egész december hónapban közel 10 ezer tál meleg étellel várjuk a szükségben élőket.

A fővárosban december 19-én az óbudai ünnepi ételosztással kezdtük kiemelt akciósorozatunkat. 800 főre – a családsegítő gondozottjaira – készültek a szervezők különleges finomságokkal és hasznos főzési alapanyagokkal.

December 24-25-26-án esedékes a már hagyománnyá vált budapesti karácsonyi ételosztás, mindhárom napon 11 órai kezdettel a Blaha Lujza téren találkozhatnak önkénteseinkkel. Itt napi 1500 db élelmiszercsomag (25 féle összetevőből), valamint 1600 adag melegétel, tea és forró indiai édesség kerül kiosztásra. A gyermekeket 24-én idén is játékokkal lepjük meg, amelyet a lehető legjobban várnak a kicsik. Napi mintegy 150 segítővel és hírességekkel is felvértezve ez Budapest talán legnagyobb élelmezési akciója.

A 3 ünnepnapon velünk lesz: Aranyosi Péter, Borbély Ricsi, Bucsi Annamária, Carla Galli, Fischer Iván, Hajdú Balázs, Huzella Péter, Jakab István, Mucsi Zoltán, Réz András, Szalóki Ági, Vadon Jani és Vasvári Csaba. Velünk lesz a Honvéd Utánpótlás VKSE csapata, több olimpiai bajnok: Kiss Gergely, Kovács Gergely, Kalanovics Balázs, világbajnoki bronzérmesek és válogatottak: Simon Roland, Simon Adrián, Borsós Endre, Fejős Róbert, Fazekas Tibor, az UVKSE elnöke, Dömötör Attila és Cserhalmi János.

Külön érdekesség, hogy a NOÉ Állatotthon Alapítvány az ellátottak négylábú barátaira is gondol. A szervezet évek óta jelen van ételosztásainkon. Idén december 26-án 1000 adag kutya- és macskatáppal  várja a részt vevő gazdikat. A szervezők kérik, hogy állatot az ételosztásra (illatok, tömeg miatt) senki ne hozzon ki, csak a tápot vegye fel! Ez a visszajelzések alapján egyébként rengeteg állattartónak nagyon komoly anyagi segítséget jelent.

Mikulás alkalmával, december 6-án győri csapatunk 100 gyermek számára kedveskedett édességgel és gyümölcs-csomaggal, kifestőkönyvvel. Egerben is közeledik a karácsony, programunk tagjai – a napi 400 adag ebéd mellé – december 19-én 300 csomag tartós élelmiszert és melegételt osztanak szét a város rászorulói között. Debrecenben december 20-án rendeztek karácsonyi ételosztást 150 főre, itt szintén csomagot is kaptak a helyi családsegítő gondozottjai. Szegeden a rendszeres péntek déli osztás mellett december 21-én 300 főre főztek önkénteseink egytálételt, amit a Családi utcai melegedőben osztottak ki a rászorulók között. Marcali városában december 23-án 11:30-tól 200 adag tartós élelmiszercsomag és melegétel került a nélkülözni kényszerülő emberek asztalára. Somogyvámoson ezt követően a délutáni órákban 650 főre, a helyi lakosság részére tartottak édesség- és meleg ebéd osztást.

Kecskeméti munkatársaink december 23-án, 27-én és 28-án főznek és szállítanak ki ételt alkalmanként 150 főre. Pécsett december 24-26. között lesz ünnepi ételosztás, 24-én az ápolóotthonban tartózkodóknak, karácsony napjain pedig férfi és női hajléktalan átmeneti szállókra, illetve menhelyre látogatunk el és naponta közel 100 rászorulónak kedveskedünkk ünnepi vacsorával. Az utolsó ezévi akciót Szegeden hirdettük meg 29-ére, ahol hajléktalan embereknek és nagycsaládosoknak szervezünk étel- és ruhaosztást a Felsővárosi Civil Egyesület klubhelységében. A szombathelyi 200 adag meleg étel kiosztásának idejét januárra tűztük ki, a segélyszervezetek karácsonyi fokozott aktivitása miatt.

Azoknak, akik számára a karácsony már túlmutat a fogyasztói örömökön, az örökös vásárláson és ajándékozáson, és szeretnék lelkiekben is gazdaggá tenni e pillanatokat, talán érdemes egy fél napra csatlakozni akciónkhoz vagy támogatni törekvéseinket – legyen a gondoskodás a koronája az ünnepi heteknek.

Telefonos adományvonal: 13600, 33-as kód (bruttó 250 Ft)

www.krisna.hu