Hogyan legyen tényleg boldog a Karácsony?

Amikor iskolába küldjük gyermekeinket, csak remélni tudjuk, hogy az igazságot fogják tanítani nekik. Legalább is többnyire. Azonban úgy tűnik néhány fájdalmas igazság leleplezésével, mint a Mikulás-kérdés nem kell kapkodni. Az a tanár, aki nem régiben elkövette azt a banális hibát, hogy az osztályának elmondta, hogy a Mikulás nem létezik, hirtelen munka nélkül találta magát. A szülők őrjöngtek: „ A fiam sírva jött haza” – mondta az egyik aggódó anyuka. „ Nem tudtam, mit mondjak.”

Azt akarjuk, hogy gyermekeink boldogok legyenek és ebben a tudatban küldjük őket iskolába. Megfelelő tudás nélkül szenvedni fogunk és képtelenek leszünk jó életet élni. A tudatlanság a szenvedés forrása, ami őrült tettekre vagy épp tétlenségre késztet minket és elvezet a fájdalmas következményekig. De mi a legjobb tudás? Mi az a tanítás, ami véget vet minden gyötrődésnek, egyszer s mindenkorra?
Hinni a Mikulásban nyilvánvaló illúzió és mindannyian szembesültünk a szörnyű igazsággal életünk bizonyos pontján. De mennyi illúzió maradt még az életünkben? Elértük a teljes és legfelsőbb Igazságot? Tényleg megszabadultunk minden szenvedéstől?
Valószínűleg nem. Valójában a dolgok, amelyeket az iskolában tanulunk folyamatosan változnak, különösen a tudomány területén, ahol újabb és újabb felfedezéseket tesznek és régi elméleteket cáfolnak meg. Mindez az egészet elég gyanússá teszi. A Védák egyértelműen kijelentik, hogy az igazság egyik fontos kritériuma, hogy soha nem változik. Kettő meg kettő az négy – mindig is ennyi volt és ennyi is lesz. Ez az igazi tudás tesztje. Tökéletes és változatlan.

Manapság úgy tálalják a különböző elméleteket, mint például az evolúció elméletét, mintha elfogadott tények lennének. De számtalan nézőpontja létezik az úgy nevezett tényeknek, a feltevések folyton változnak és minden esély megvan arra, hogy száz év múlva egy teljesen más elmélet fogja átvenni egy olyannak a helyét, aminek tanulására ma köteleznek.
… És mindeközben nem tanítanak arról a valódi igazságról, amit mindannyiunknak meg kell ismerni. Porteus, a költő így fogalmaz: „Tanítsd meg őket, hogy kell élni, és, ami nehezebb, hogy halni hogy!” Ez a legfontosabb tudás, az elefánt a porcelán boltban, amit mindenki próbál figyelmen kívül hagyni. Egy nagyszerű védikus tanító mondta egyszer, hogy mi mindannyian „vendégek vagyunk csupán a halál ösvényén.” Bármilyen lenyűgöző dolgokat is érünk el életünk során, semmivé válik halálunk pillanatában. Semmit sem viszünk magunkkal. És aztán hova kerülünk? Fogalmunk sincs. Találgathatunk, reménykedhetünk vagy határozottan állíthatjuk, hogy egyáltalán nem kerülünk sehova, megszűnünk létezni, de valójában csak a sötétben tapogatózunk.

Ezért a Védák szerint az első és legfontosabb lecke: „ Most hogy emberi testben létezel, tudakozódnod kell az Abszolút felől.” Tedd fel a nagy kérdéseket. Ki vagyok én? Miért vagyok itt? Hová kerülök, amikor meghalok? Legalább némi időt szánjunk rá, hogy komolyan foglalkozzunk ezekkel az igazán fontos területekkel. De melyik iskola teszi ezt meg?

Inkább arra ösztönöznek minket, hogy keményen dolgozva tegyük jobbá az anyagi életünk feltételeit. Szerezz jobb munkát! Keress több pénzt! Élj szép, fényűző házban! A Védák azt mondják, hogy az ilyen irányú erőfeszítések egy hibás feltételezésen nyugszanak, nevezetesen, hogy egyenlőek vagyunk a testünkkel. Azzal a csont, vér és bőr halmazzal azonosítjuk magunkat amiben lakunk állítva, hogy ez vagyunk mi. De a védikus bölcseletek elmondják nekünk, hogy nem a testünk vagyunk, hanem örök és elválaszthatatlan részei a Legfelsőbb Egésznek vagy Úrnak.

christmas-money

Ha ez igaz, és a bizonyíték azt sugallja, hogy igen, akkor az egész spirituális tartalomtól mentes oktatási rendszerünk mégis elénk tolja a Karácsony apónkról szóló szemfényvesztést. Milyen bizonyítékról van szó? Csak figyeld meg, ahogyan a test változik a csecsemőkortól a felnőtt létig. Egy teljes átalakulás, de más személyek lettünk ezalatt? Természetesen nem. Emlékszünk a gyerekkorunkra és tudjuk, hogy ugyanaz a személy vagyunk függetlenül minden változástól. Különbözünk a testünktől. És ez a soha nem változó személy az örök lélek. Amikor a test elér a végső átalakuláshoz a halál során, a lélek folytatja útját. Miért is ne lehetne így?

Ez egy megfigyelhető igazság, de ki figyeli ezt meg? Milyen tanításokat kapunk az iskolában a mi igazi valónk megértéséhez? Az idő múlásával egyre messzebb kerülünk az ilyesfajta tanításoktól és egyre inkább haladunk az anyagi nyereség, bármilyen erkölcstelen tettek irányába, amíg azok kielégíti a testünket, – amiről azt hisszük hogy mi magunk vagyunk – és ezért amikről azt hisszük, boldoggá tesznek minket. De hogy lehetnénk boldogok, ha az önvaló hibás elképzelésével indultunk? Ahogy az ősi görögök mondták, visszhangozva a védikus instrukciót, „Ismerd meg magadat.” Csak ekkor lehetünk boldogok.
Ezért mondják a Védák, hogy már életünk igen korai szakaszától spirituális tanításokat kellene kapnunk. Nem kell szenvednünk. Örök életre és örök boldogságra vagyunk predesztinálva a Legfelsőbb Úr Krisna örök lakhelyén és az erre való felkészülést már gyermekkorban el kell kezdeni. Bármikor utolérhet a halál és felkészültnek kell lennünk. A struccpolitikát folytató oktatási rendszerünknek változnia kell. Nézzünk szembe az elefánttal. Máskülönben továbbra is hihetünk a Mikulásban. De lehet, hogy nem várt ajándékokat fogunk kapni…

img_55631

(Fotó: Candles >>)

Forrás >>

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)