Így szabadulj meg az irigységtől!

bhaktivinoda2Śrīla Bhaktivinoda Thākura így ír az irigységről: Az irigység szót sok helyen alkalmazzák és sokféle dologgal kapcsolatban használják – irigykedni más jó szerencséjére, megzavarodni más vagyona láttán, nemtetszést nyilvánítani, féltékenykedni stb., ezek mind-mind különböző megnevezései az irigységnek. Bárhol is magyarázzák az irigység, szanszkritul matsarya szót a vaiṣṇava irodalomban, mindenhol egyértelmű, hogy a hatását tekintve nem más, mint az istenszeretet (prema) vetélytársa.

dharmaḥ projjhita-kaitavo ’tra paramo nirmatsarāṇāṁ satāṁ

„Teljes mértékben elvetve minden anyagi célú vallásos cselekedetet, e Bhāgavata Purāna a legfelsőbb igazságot tarja fel, melyet csak a tökéletesen tiszta szívű bhakták érthetnek meg.” (Ś.Bh.1.1.2)

A Śrīmad-Bhāgavatam e szavai megvilágítják, kik is képesek megérteni a dharma legmagasabb rendű fogalmát. A szentírásokból kiderül, hogy a prema rasa a legmagasabb rendű dharma. Az, aki nem irigy, elérheti azt. Az irigységtől való mentességet nirmatsaratának hívják. Habár tiszteletreméltó vasinava tudósok a matsaryát olyan érzésnek írják le, amikor az ember nyomorultul érzi magát mások boldogsága láttán és élvezi mások szenvedését, nem fejtik ki a szó tágabb értelmét, s így az átlagember nem is érti meg.

A tudatlanokat, vagy más szóval baddha-jivákat hatféle dolog köti meg az anyagi világban: kéj, harag, mohóság, illúzió, őrültség és irigység. Mindezek az ötféle szenvedésből jönnek létre: tudatlanság, feledékenység, önabszorpció, ragaszkodás és irigység vagy féltékenység. Az anyagi tárgyak okozta élvezetekben való elmerülést a kéjvágy eredetével kapcsolatban így magyarázza a Śrīmad Bhagavad-gitā (2.62-63)

saṅgāt sañjāyate kāmaḥ

kāmāt krodho ’bhijāyate

krodhād bhavati sammohaḥ

sammohāt smṛti-vibhramaḥ

smṛti-bhraṁśād buddhi-nāśo

buddhi-nāśāt praṇaśyati

„Az emberben az érzékek tárgyán elmélkedve ragaszkodás ébred azok iránt. E ragaszkodásból kéj támad, a kéj pedig dühöt szül.” A düh jogtalan anyagi mohóságot jelent.

„A dühből teljes illúzió ered, az illúzióból pedig emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet elvész az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába.”

Ez a tanítás máshol is megtalálható a Gítában (3.43):

evaṁ buddheḥ paraṁ buddhvā

saṁstabhyātmānam ātmanā

jahi śatruṁ mahā-bāho

kāma-rūpaṁ durāsadam

„Óh, erős karú Arjuna! Ha megértette, hogy transzcendentális az anyagi érzékekhez, az elméhez és az értelemhez képest, az ember megfontolt lelki értelmével (Kṛṣṇa-tudatával) szilárdítsa meg elméjét, s így lelki erejével győzze le a kéjként ismert telhetetlen ellenséget.”

Ezekből az utasításokból megérthetjük, hogy azért tud megfoganni és kicsírázni bennünk a kéjvágy, mert nem ismerjük valódi énünket, svarūpánkat. Idővel azonban az irigység fává alakul, s ily módon az élőlény dharmája, ami nem más, mint a prema, elérhetetlenné válik. A dühben meghúzódik a kéjvágy, és a mohóságban is megtalálható a düh csakúgy, mint a kéjvágy. Az illúzióban szintén ott van düh és a kéjvágy, de az őrültségben már a mohóság is jelen van. Az irigységben pedig őrültség, illúzió, mohóság, düh és kéj. Megérthetjük tehát, hogy az őrültség, azaz a mada szó arra a hatféle zavarodottságra utal, mely magába foglalja a saját szépségünktől, társadalmi helyzetünktől, műveltségünktől stb. való megrészegülést.

Kijelenthetjük tehát, hogy az élőlény valamennyi szenvedése az irigységből származik. A tudatlanság, a bűn elkövetésének vágya, a bűn maga, a vágyak, hogy jámbor cselekedeteket hajtsunk végre, és maguk a jámbor tettek is mind az irigységben gyökereznek.

Az egyik oldalon ott a vaiṣṇava dharma, ami a vaiṣṇavák szolgálatát jelenti, továbbá a minden élőlény iránti könyörület, valamint a Szent Név iránti íz. A másik oldalon pedig ott az irigység. Bárki is élvezze mások szenvedését, az soha nem lesz képes könyörületet mutatni az élőlények iránt. Az Úr iránti édes szeretet soha nem fog felébredni a szívében. Az ilyen ember ösztönösen gyűlöli vagy ellenséges a vaiṣṇavákkal szemben. Kizárólag csak azok érthetik meg a ’tnād api…’ kezdetű vers magyarázatát, akik teljesen mentesek az irigységtől.

Śrīla Caitanya Mahāprabhu így szól a Śikṣāṣṭakam 3. versében:

tṛṇād api sunīcena
 taror api sahiṣṇunā


amāninā mānadena
 kīrtanīyaḥ sadā hariḥ

„Aki jelentéktelenebbnek tartja magát az utcán heverő szalmaszálnál, aki béketűrőbb, mint egy fa, és aki nem vár el személyes megbecsülést, de mindig kész minden tiszteletet megadni másoknak, az szünet nélkül tudja énekelni az úr szent nevét.”

Az, aki mentes az irigységtől, nem esik hamis büszkeségbe a vagyona, szépsége, társadalmi helyzete, műveltsége vagy ereje miatt. Úgy tekint magára, mint aki még egy fűszálnál is alacsonyabb rendű. Az irigységtől mentes személyt nem uralja a düh, és nem lesz másokra féltékeny, ezért türelmesebb egy fánál. Más szóval ő a legnagylelkűbb. A társadalmi helyzet, a műveltség stb. adta hamis felfogástól mentesen a nem irigy ember minden jó tulajdonsággal rendelkezik, s ezért nem vágyik hírnévre. Soha sem vár semmilyen tiszteletet senkitől. Az irigységtől mentes ember mások boldogságában talál boldogságra és elszomorítja mások szenvedése. Ezért megfelelően becsüli az összes élőlényt. Általában kegyes minden élőlényhez. A brāhmanákat illendően tiszteli, és megfelelően elégedetté teszi a társadalom művelt rétegét, akik hajlanak a vaiṣṇavizmus felé. Az ilyen ember szolgálja a vaiṣṇavák lótuszlábait.

Az az ember, aki természetéből adódóan mentes az irigységtől:

  1. Nem követ el sértéseket a szentek ellen.
  2. Nem tartja függetlennek a félisteneket, mert intelligenciája csakis Kṛṣṇában merül el, de nem tiszteletlen velük szemben.
  3. Megfelelő tiszteletet mutat a lelki tanítók iránt.
  4. Megfelelő tiszteletben tartja a bhakti-śāstrákat, beleértve a śrutikat
  5. A Szent Nevet tartja a legmagasabb imádandó valóságnak.
  6. Nem hajt végre bűnös tetteket, ily módon visszaélve a Szent Név erejével.
  7. Nem tartja a Szent Névvel egyenlőnek az olyan jámbor tetteket, mint például a dharma, a fogadalmak, a lemondások stb.
  8. Erőfeszítést tesz arra, hogy a hitetlenekben hitet ébresszen, de nem oktatja őket a Szent Névről, mielőtt a hitük felébredne.
  9. Teljes hite van a Szent Név dicsőségében, ahogy azt a śāstrák elmondják.
  10. Nem azonosítja magát az anyagi felfogással.

Óh, kedves olvasó! Az irigységtől való mentesség maga a felszabadulás, az irigység pedig maga az akadály. Ezért a Śrī Caitanya-caritāmṛta (Madhya 9.361) a következőt mondja:

caitanya-carita śuna śraddhā-bhakti kari’

mātsarya chāḍiyā mukhe bala ‘hari’ ‘hari’

„Teljes hittel és odaadással felruházva hallgassátok Śrī Caitanya tanítását. Vessétek félre az irigységet és énekeljétek: Hari! Hari!”

(Śrīla Bhaktivinoda Thakurera Prabandhavali)

Forrás >>

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)