– Tehát interjút szeretnél Tőlem? – kérdezte Isten
– Ha van rá időd … – mondtam. Isten mosolygott.
– Az én időm örökkévalóság. Milyen kérdések vannak a tarsolyodban?
– Mi az, ami legjobban meglep az emberiséggel kapcsolatban?
Isten így felelt: – Az, hogy beleunnak a gyerekkorba. Siettetik, hogy felnőjenek és aztán újra gyerekek szeretnének lenni. Az, hogy elvesztegetik az egészségüket a pénzkereset érdekében, és aztán összes pénzüket az egészségük helyreállítására költik. Az, hogy miközben aggódva gondolnak a jövőre, elfelejtik a jelent, s így sem a jelenben, sem a jövőben nem élnek. Az, hogy úgy élnek, mintha sohasem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha sohasem éltek volna.
Isten megfogta a kezemet, s egy ideig csendben maradtunk. Aztán így kérdeztem: – Te, mint szülő, mit tartasz fontosnak: mit kell a gyerekeidnek életük során megtanulniuk?
Isten mosolyogva válaszolt: – Tanulják meg azt, hogy nem kényszeríthetik ki senkinek a szeretetét. Amit megtehetnek, az az, hogy engedik magukat szeretni. Tanulják meg azt, hogy ne méregessék magukat folyton másokhoz. Azt is tanulják meg, hogy a gazdag ember nem az, akinek a legtöbbje van, hanem az akinek a legkevesebbre van igénye.
Azt is tanulják meg, hogy pillanatok alatt mély sebeket ejthetünk szeretteinken, de sok évig tart begyógyítani őket. Tanuljanak meg elnézőnek, türelmesnek lenni. Tanulják meg, hogy vannak, akik igazán szeretik őket, csak egyszerűen nem tudják kifejezni vagy kimutatni érzelmeiket. Tanulják meg, hogy két ember másmilyennek találhatja ugyanazt a dolgot. Tanulják meg, hogy nem mindig elég, ha mások megbocsátanak nekik. Saját maguknak is meg kell bocsátaniuk. És tanulják meg azt, hogy Én mindig itt vagyok.
Internetes forrás, fordította: Lokanātha dāsa
A cikk megjelent a Vissza Istenhez Magazin 2002/4. számában.
